• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Zseb akvárium - első próbálkozás (375l)

Atesz

Kertész szaki
8091241818_c33c49d313_k.jpg

A tervek szerint karácsonyi ajándékként a fa alatt-mellett lesz az első növényes akváriumunk. Mivel első próbálkozás, és viszonylag kevés és az is már régi tapasztalattal, ezért gondoltam megosztom Veletek, milyen gondolatokból, milyen tettek, és milyen eredmények születnek.
És természetesen minden segítséget és kritikát szívesen veszek.
A cím természetesen nem a méretére utal, de erről majd később.

Amit az előzményekről tudni lehet - és csak erős idegzetűeknek ajánlom -, hogy gyerekként kaptam még anno akváriumot egyszer, mert nagyon tetszettek a halak. Viszont én nem tudtam róluk semmit, úgyhogy a mai tudásom szerint elég sanyarú sorsuk volt szegényeknek, úgyhogy rövid úton öngyilkosak is lettek :(.

Azóta többször kacsingattam ismét az akvarisztika felé, de valahogy mindig úgy alakult, hogy nem volt rá lehetőség,illetve amíg meg nem ismertem ezt a világát az akvarisztikának, végig csak tengeri akváriumban gondolkodtunk, mivel amit az üzletek mutattak az édesvíziből, az nem fogott meg igazán.
 
A legjobb helyen vagy, hogy egy szép növényes akit dobj össze, itt minden infót megtalálsz :)
 
És akkor kicsit a kezdetekről, ez eredeti majd a mostani tervekről.
Ahogy a bevezetőben írtam, mindig is tervben volt, de nem úgy alakult az élet, így aztán nem lett belőle semmi. Állataink folyamatosan voltak és vannak is. Ez jelenleg egy hatalmas Maine Coon cicában testesül meg. És akkor történt az, hogy megszületett a kisfiunk Zsebi, akivel akár merre jártunk, meglátott egy akváriumot, akkor azt nézegette, ameddig el nem rángattuk onnan. Ez a Tropicariumban odáig fajult, hogy odaragadt az első akváriumhoz amit meglátott, és onnantól hiába mondtuk neki, hogy a magyar halfajokat bemutató aksik igazából csak a legkisebb része, ameddig el nem fáradt, ott is maradtunk.
És végre! megvolt az indok:), hogy most kell ebbe belevágni.
Ismét elkezdtem kutakodni, hogy hogysmint mennek most a dolgok a tengeri akváriumok területén, de több szempontból is lelombozó volt a helyzet, egyrészt, az árakban, másrészt hogy arra jutottam, tapasztalat hiányában a legnagyobb "élvezet" amit nyújtana az az elhullott élőlények kihalászása lenne, így erről ismét letettünk.
Aztán ilyen kényszer megoldásként arra jutottunk, hogy akkor marad az édesvízi, bár nem olyan szép, meg jó, de ha nincs ló jó a szamár is alapon. (egyébként nincs bajom az édesvízivel, de aki búvárkodott már tengerekben, az onnantól szerintem beleszeret örökre a tengeri világba)
Bejártunk pár kereskedést, nézegettük a halakat, aztán próbáltunk keresni minél inkább olyat ami kicsit közelít az elképzeléshez.
Mikor ez összeállt, hogy azért találunk itt is szépet, akkor úgy döntöttem, még egyszer nem követem el azt a hibát, hogy szenvedjenek a halaim, utána járok, mit és hogyan kell. Elolvastam egy csomó könyvet, kerestem blogokat, fórumokat. (és persze eközben egyre jobban kétségbe estem, és sajnáltam szegény gyerekkori halaim, mikor rájöttem mi mindent nem kaptak meg..)

És kezdett összeállni a technikai háttér, meg tartalom. Ennek keresése közben jutottam el a a Green Aqua oldalára is. Ahol meg is állapítottam, hogy milyen szép photoshop munka a fejléc, kár, hogy az üzletek nem így néznek ki (így utólag is bocs érte). De mivel jó sok növény volt, gondoltam majd arra jó lesz, hogy innen szerezzük be, ami kell.

Az akvarista leírásokban mindenhol azt írták, hogy minél nagyobb, annál jobb, ezért ami vállalható, és elfért, még jól is mutatott, azt választottuk ki, és rendeltük meg. Így lett az akvárium a 375l.
Aztán tovább folytattam az olvasást, és így kerültem el erre a fórumra. És amikor elkezdtem nézni a képeket, nem hittem a szememnek, ilyet lehet csinálni édesvízi akváriumba? Ez biztos kamu.
Aztán a naplókba nézve, aztán rákeresve az akvakertészetre nemzetközi oldalakon is, rájöttem, hogy ez nem lehet kamu. (a javamra szóljon, hogy sosem hallottam korábban erről az ágról, és a Green Aqua-t kivéve nem is láttam még sosem olyan boltot, ahol ilyet lehetne látni).
És innentől tudtam, hogy "hazaértem". Hogy a tengeri akvárium az sehol sincs ahhoz képest amit itt lehet alkotni. Tudtam, hogy ilyen KELL nekem otthonra.
Amikor tálaltam a terveimet itthon, akkor a párom nem lelkesedett annyira ezért a megváltozott irányért, de szerencsére a greenaquaba tett látogatás őt is meggyőzte :).
Így lett aztán az, hogy az első kezdő növényes akváriumunk a már adottságként meglévő 375l-es 150x50x50-es pancsoló lett.
 
Kemény kezdésnek érzem a 375l-t, de szurkolok Neked, hogy meg tudd valósítani amit szeretnél. :)
 
Mivel alapvetően azért technika rajongó vagyok, de szeretek barkácsolni is, ezért ezt a részét terveztem meg az akváriumnak:

Jelenlegi tervek:
Akvárium: 150x50x50 / 10mm duplamerevítés hosszába illetve keresztbe. (már megvan)
Tető: egyedileg készített tető (mivel a macska miatt muszáj zárt tetőbe gondolkozni, viszont a piacon kapható alu illetve műanyag tetők nem bírnak ki egy 8-10kg-os macskát. ABS élfóliázott bútorlap, egyenlőre 4x54w T5ös világítással. Ennek bővítésén még dolgozom további 2x54w-al a Green Aqua-s látogatás óta (de az megérdemel egy külön post-ot :) - szerintem még ők sem heverték ki :) )

Szűrés:
Itt két dolgot vettem figyelembe, az egyik az, hogy a leírások szerint az egyik legkritikusabb a növényes akváriumoknál, a másik, hogy végre lehet barkácsolni.
Ezért fő szűrőként egy házilag készített alsópolcos szűrőaksit tervezetem. Ezt már az itt tanultak alapján.
Ez egy 60x25x40-es akvárium lesz, amiből a rekeszek (a biztonsági tartalék miatt) 6 db 10x25x25ösek lesznek. Ebből "hasznos szűrő rekeszek" 4 db lesz. Az első rekesz ülepítő az utolsó a technikai rekesz lesz. Rekeszenként 6l fér bele. Töltetként kerámiagyűrű-szivacs-siporax-perlon. Sajnos még a gyakorlatban nem tudom megmutatni, mert még az üvegesnél van az akvárium, de már készül. És még van egy-két lekűzdésre váró akadály, de már nagyon várom.
"Biztonsági" szűrésként még vettem egy Tetra Ex1200-es szűrőt.
Ezek fogják adni a biológiai szűrés gerincét. Emellett még tervben van egy 18-as UV lámpa szakaszos üzemeltetésbe. (tudom erről elég nagy vita van pro-kontra, de egyenlőre úgy vagyok vele, hogy biztos ami tuti a beindításnál minimum nem árthat)

Fűtés:
Hydor 300w-os külső

CO2
Ez teljes újdonság volt nekem. Pedig jó voltam biológiából. Mondjuk az a része most sem világos, hogy a vízben feloldott CO2 miatt hogy maradnak meg a halak, de a Ti példáitok azt mutatják, hogy működik.
Arra hamar rájöttem, hogy ezt jól meg kell tervezni. Egyrészt mert ekkora méretben az egyéb tablettás meg hasonló megoldások szóba sem jöhetnek, másrészt drága, harmadrészt a CO2 veszélyes üzem.
Palackban végülis az 5kg mellett döntöttem, mivel a 2kg a GA szerint nem sokáig lett volna elég, a 10-eset viszont biztonságilag és méretileg nem találtam megfelelőnek. (mármint nem szabvány, meg egyéb, de bármi gixer esetén 10kg CO2 elszabadulása azért már komoly méret, nem játék - és igen, tudom kicsi az esély, de jobb félni.. )
Reduktor-nyomáscsökkentő nyilván.
Buborékszámláló, visszafolyásgátló illetve tartós teszt valamelyik szép üveg GA-s.
Reaktort magam szeretnék készíteni, egyrészt mert mint mondtam, szeretek barkácsolni, másrészt arra jutottam, hogy ha a boltban legjobbnak beállított reaktort is barkácsolni kell, akkor már megcsinálom az egészet én.

És akkor legyen itt egy kép, hogy jelenleg milyen elképzeléseim is vannak a végéről. Jelenleg ez a layout tetszik, valami ehhez hasonló van a fejemben is:
Tropica Aquarium Plants
Jelenleg valami hasonló a cél :)
 
DIY reaktor ügyben tudok egy tippet adni.AMG szűrőházból kiválót lehet csinálni.
Nálam is ilyen működik.Mivel nálad 375 liter van,szerintem az egyel nagyobb szűrőház kell.
Külső reaktor "gyári" cuccokból | Magyar Akvakertész Fórum
http://akvarista.hu/index.php?oldal=42&uid=11730&cmd=show&id=2118
Türelmetlenül várom,mit hozol ki belőle.Izgalmas ez a 375 liter.
Nah, azt hiszem Neked hála, a reaktor megoldva. Mert ez szerintem egy nagyon profi megoldás. Ha nem tudnám, hogy nem gyári, simán elmenne annak is. Neki is állok jövő héten, meglátjuk mi lesz belőle :)
Még az alapanyag vadászatot kell elkövetni, de itt Bp. gondolom lehet kapni mindent.
 
Én a helyedben előbb azon gondolkodnék, hogyan lehetne a szűrőakváriumba megoldani a Co2 beoldást. Egyrészt azért, mert akkor nincs szükség plusz szerkezetre, ami helyet foglal és csöveket kell vezetni hozzá. Másrészt belső reaktor esetében, nem kell ennyire „profi” megoldás. A legegyszerűbb szerintem készen venni valami nagyobb méretű műanyag cuccot, ami ahhoz ronda, hogy az aksiba tegye az ember, de nálad ez pont nem számít.
 
Én a helyedben előbb azon gondolkodnék, hogyan lehetne a szűrőakváriumba megoldani a Co2 beoldást. Egyrészt azért, mert akkor nincs szükség plusz szerkezetre, ami helyet foglal és csöveket kell vezetni hozzá. Másrészt belső reaktor esetében, nem kell ennyire „profi” megoldás. A legegyszerűbb szerintem készen venni valami nagyobb méretű műanyag cuccot, ami ahhoz ronda, hogy az aksiba tegye az ember, de nálad ez pont nem számít.
A DIY szűrőaksis topicban elmélkedtünk erről a kérdésről, mert eredetileg én is úgy terveztem, de aztán nálam bölcsebb és tapasztaltabbak hatására beláttam, hogy nem jó, mert kicsi a hatékonysága, nagy a veszteség, és van hova bekötni mert úgyis van egy csomó szűrőcső, úgyhogy valamelyik visszafolyóágba kell.
Az aksiba lévő dolgokat minimalizálni akarom, tehát a belső dolgok szóba sem jönnek. Egy ekkora aksinál szerintem muszáj komolyabb méretekben gondolkozni, mert túl nagy, és ahogy írtam is szeretek barkácsolni, tehát ez dupla kihívás.
 
Kis lépés egy embernek...
Szóval ma voltam egy kisebb beszerző körúton, úgyhogy egész sokat haladtam előre.
GA-ból eddig megszerzett cuccokat is rátettem a képre, hogy többnek tűnjön, de azt még pénteken vettem :) viszont jó érzés nekem, hogy már van valami előrelépés.
Ígyhát van már:
- 1 db Tetra Ex1200-as szűrő
- 1 db Hydor 300w fűtő
Mai friss:
- 1 db 5 kg-os CO2 palack
- 1 db Papillon reduktor
- a reaktorhoz a szűrőház, idomok, tömítések, sajnos a CO2-höz szükséges idomokat egyenlőre nem sikerült levadászni, ezt holnap folytatom

7996647682_80a7efb034_z.jpg
 
Nem 2kg-os az a palack?
Nálam kicsit nagyobbnak látszik (74cm). De lehet csak a kép csal.
Nem, tuti, hogy 5kg-os, de most meg is néztem megint. Ez van ráírva: 5kg széndioxid :)
Egyébként az ex1200 doboza nagy ám, több mint 50cm, azért tűnik kicsinek a palack. De le is mértem, 66cm a palack.
 
Kíváncsian várom a megvalósulást. (y)
Néhány észrevétel:
- A szűrőaki lehetett volna kicsit nagyobb (80-90 literes). Kb. a magasság felét számolhatod hasznos térfogatnak. Felesleges ennyi rekesz, a szivattyú így könnyen üresre szívja a technikai részt. Az ülepítő után (én a tetejére vágtam szivacsot, hogy ne menjen tovább a szmötyi) kell egy átbukási rész, ahova a perlont teszed. Ezt 1-2 hetente cserélni lehet. Utána egy réteg szivacs (nálam állítva egy 5 cm vastag tábla), majd a biológiai szűrőanyag. Először siporax, majd matrix vagy egyéb. Lehet full sipo is. Utána a szivattyúnak egy rekesz (itt nálam előtte van még egy állított 5 centi vastag szivacs). A technikai rekeszbe egy (2)-3000-es Eheim Compactot javaslok. Ezt rákötöd a reaktorra, és úgy mehet vissza az akiba a CO2-vel dúsított víz. A szűrőakiban egyébként nem oldunk be CO2-t!!! csak ettől függetlenül.
- Reaktor talán jó lesz, bár én vmi hosszabb megoldást választottam volna, hogy teljesen be tudjon oldódni a CO2. De lehet, hogy ez is elég lesz.
- Gondolkozz egy 10 kilós pótpalackon, mert ez max. 2 hónapig lesz elég.
- Ha a 3000-es szivattyút választod, talán elég lesz a Ttec 1200-as. Ha dús növényzeted lesz, kellhet még egy Koralia is, hogy ideális legyen a vízmozgás. Érdemes a szivattyú beömlő ágára egy lily pipe-ot csináltatnod, hogy ne koncentrált áramlás legyen. (esőztetővel nálam nem vált be)
 
Kíváncsian várom a megvalósulást. (y)
Néhány észrevétel:
- A szűrőaki lehetett volna kicsit nagyobb (80-90 literes). Kb. a magasság felét számolhatod hasznos térfogatnak. Felesleges ennyi rekesz, a szivattyú így könnyen üresre szívja a technikai részt. Az ülepítő után (én a tetejére vágtam szivacsot, hogy ne menjen tovább a szmötyi) kell egy átbukási rész, ahova a perlont teszed. Ezt 1-2 hetente cserélni lehet. Utána egy réteg szivacs (nálam állítva egy 5 cm vastag tábla), majd a biológiai szűrőanyag. Először siporax, majd matrix vagy egyéb. Lehet full sipo is. Utána a szivattyúnak egy rekesz (itt nálam előtte van még egy állított 5 centi vastag szivacs). A technikai rekeszbe egy (2)-3000-es Eheim Compactot javaslok. Ezt rákötöd a reaktorra, és úgy mehet vissza az akiba a CO2-vel dúsított víz. A szűrőakiban egyébként nem oldunk be CO2-t!!! csak ettől függetlenül.
- Reaktor talán jó lesz, bár én vmi hosszabb megoldást választottam volna, hogy teljesen be tudjon oldódni a CO2. De lehet, hogy ez is elég lesz.
- Gondolkozz egy 10 kilós pótpalackon, mert ez max. 2 hónapig lesz elég.
- Ha a 3000-es szivattyút választod, talán elég lesz a Ttec 1200-as. Ha dús növényzeted lesz, kellhet még egy Koralia is, hogy ideális legyen a vízmozgás. Érdemes a szivattyú beömlő ágára egy lily pipe-ot csináltatnod, hogy ne koncentrált áramlás legyen. (esőztetővel nálam nem vált be)
Köszönöm szépen a tanácsokat.
A szűrőaksinál sajnos voltak méretbeli korlátok is. Úgy lett tervezve, hogy 40cm magasból 25öt hasznosítok. de számításaim szerint így is 4x6,2l szűrőanyag fér bele, az talán elég lesz az 1200ex-el kiegészítve.
Az átfolyástól én is tartok egy kicsit, hogy nehogy szárazra szívja, 5x25cm-es rések vannak a rekeszek között, azért az elég nagy áteresztőkéepsséget biztosít talán. Ha nem, akkor (bár ezt nem tudom hogyan lehet még kivitelezni) de majd kiszedek valahogy egy elválasztót. Attól azért kicsit tartok, hogy ha túl nagy lesz egy-egy rekesz, akkor esetleg pangani fog egyes részeiben a víz.
A bekötéseknél most nagy dilemmába vagyok, mert több helyen írtátok, hogy nagyon fojtja a szűrőket ha mindenféle cucc még be van kötve, úgyhogy gondolkodtam rajta, hogy az UV-t a fűtést, és a CO2 reaktort egy külön körbe beteszem csak megában, viszont így megint nő a csövek szám az akváriumban.
A palacknál illetve a reaktornál is az adott hely szabott határt a nagyságnak, de a palack szerencsére könnyen cserélhető, mert itt van nem messze a cseretelep. A reaktornál meg arra gondoltam, hogy max beteszek még egy ugyanilyet, ha ilyen megoldás lehetséges.
 
A szivattyúra kell kötni mindent.
Az UV-t, ha akarod, egy kisebb teljesítményű szivattyúra kell kötni. Ez lehet a szűrőakiban is, mint egy bypass.
A külső fűtő mehet a Tetrára.
 
Ma végre összeszereltem a reaktort, szerintem nagyon jó lett. Még kicsit upgradelni akarom valami spirálal, hogy betekeredjen benne a víz. És jövő pénteken végre megjön az akvárium, bútor, úgyhogy indulhat a nagy szerelés. (nem értem mi tartott benne több mint 1 hónapot, biztos még rendelés után mentek el homokért a sivatagba az üveghez, na mind1)
Közben egyik éjszaka az az ihletem támadt, hogy ugye a rendszeres vízcserék miatt folyamatosan keményedik vissza a víz, mi van akkor ha a szűrőaksi utolsó rekeszébe, ahol a szivattyú van, beteszek vízlágyítós műgyantát egy zsákba a cserélt vízmennyiséggel arányosan, és akkor az visszalágyítaná?
 
A rektornál nem szükséges a spirál, mert nem feltétlen az a lényeg, hogy a leggyorsabban jusson le az aljára, hanem inkább az, hogy mivel és hogyan tömöd meg, mert az segíti jobban a beoldásodat. (y)
 
Simán csak rakd fel a belső csövet és a házat tömd meg műa. szúnyogháló darabkákkal.Vagy ilyesmi.
Porlasztókövet se rakjál,mert az fog legelőbb eltömődni az algától.Csak simán a CO2 csövön jusson be a gáznemű minemű.:)
 
Nah, mivel mindenki jól "megijesztett", hogy a szűrőakvárium nem fog működni, ezért átterveztem kicsit a konstrukciót, és a Tetra 1200 mellé vettem egy Eheim 2080-asat töltettel együtt. A kettő együtt azért csak elég lesz. Bár a GA-s ajánlások szerint tartalék az nincs benne.
GA-sok örültek nekem, szerintem Nigro még mindig nem heverte ki a találkozásunkat :)
Holnap megjön a világítás pénteken az akvárium, úgyhogy hétvégén már indul a berendezés. Nigro tanácsára átalakítottam a talajról alkotott elképzelésem, úgyhogy végülis Tropica táptalaj és Ada amazonia általános talaj lett a választott. Bár ekkora méretben kicsit szívritmus kilengésem lett néhány marok föld árától..

Ui:
Még annyi, hogy azért nem adtam fel a szűrőakváriumos projektet, csak elnapoltam kísérletezni, de ha sikerül, beállítom azt is, és akkor a fenti kettő mellé még jön 37 liternyi szűrőanyag pluszba :)

Ui2:
Kibontottam a 2080-at ahol azt írják off állás után a piros gombot megnyomva old az adapter. Ezt sikerült már valakinek kiszedni? Mert nekem nagyon nem jött ki.. vagy húzni is kéne? vagy erősebben nyomni, mert nem mertem nagyon, nehogy esetleg eltörjem..
 
Back
Oldal tetejére