• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Low-tech Wooden dream

Tegnap nyírás volt. És azóta, nem értem én sem, miért, gyakorlatilag minimális felületi hártya keletkezik. Loggolom mi történt, hátha ebből kiderül valami:

- Megnyírtam a tripartitát, a rotalát, és a "hamis bacopát", ami igazából nem tudom, micsoda
- Felszívtam a mulmot az aljnövényzet alól - nem mindenhol, de igyekeztem, a cuba és a parvula, valamint a saggitaria szépen összenőtt, de pont emiatt gyönyörűen lehet szívni alóla a cuccot
- Picit rendezgettem a talajt, mert volt valami földcsuszamlás hátulról, ahogy láttam
- Megritkítottam a Microsorum bal oldalát, hogy a Cryptokat ne nyomja el teljesen - amit kiszedtem, megy át a Mordorba

Talán a mulmozás használt ennyit? Pedig lehetett volna alaposabb, viszont nem látok más tényezőt, ami erre hatással kellene, hogy legyen. De az elmúlt hetekben egy-két óra alatt vastagon állt a víz tetején a "cucc", most meg 24 óra alatt alig észrevehető a mértéke.
 
Utoljára módosított:
Ma majdnem lett üveg ki-és befolyó ide. Csakhogy
- nem a jó méretet rendeltem, véletlen13mm-est kértem, emellett
- amúgy is törött volt a kifolyó, pedig nagyon patent csomagolásban küldték csingcsengék.
Más probléma nincsen :D Nem baj, a szívó ág a Mordorba jó lesz.
Viszont fasza olló-és csipeszkészlet érkezett :)
 
Ma nagy karbantartás volt. Nyírás, kis aljnövényzet ritkítás, kiváltképp a sagittaria kezd nagyon túlzásokba esni - nem volna baj, de mióta látom, hogy a Cuba próbálkozik, azóta inkább azt terelgetném... Rotalákat megvágtam, visszadugdostam, egy részüket eltettem egy holnapi építéshez. Ugyanígy a Microsorumot is megritkítottam, és a tripartita is megregulázódott. Ja, és a mohák is. Minden megy át egy másik lowtech-be, amiről majd itt beszámolok, külön naplót sztem nem kap.
A szűrőt kitakarítottam, a barlangász orange sakura hadat visszatessékeltem az akváriumba, és az új "csőgörénnyel" a csöveket is végigpucoltam. Lett is flow :D
Before:
20191130_221309.jpg

After:
20191201_195446.jpg

Lányom jön oda a végén: de hát ez pont ugyanolyan, mint volt, mit csináltál mostanáig ennyi órán át?
Grrrrrr :D
 
Nos, külön naplót nem szentelnék neki, mert ezt az akvát heti egyszer látom kb percekre, de gondoltam, megemlékezem a mai építésemről. Talán ez az első alkalom, hogy valami botcsinálta scape-nek lehet nevezni, amit összeraktam.
Adott volt egy alapvetően halas, 90x30x40-es akvárium. Egy kis belső szűrővel, DIY neonnal (még szegény apám tákolta, Isten nyugtassa), kavicsokkal "turbózott" homokkal, és egy halom ecsetalgás anubiassal és microsorummal. Ja, és pár tő crypto volt még. Minden más növény hamar kipusztult innen.
A talaj szerintem 5 éve tuti nem volt átmosva, és az akva nem volt kiürítve rendesen ez idő alatt, ami egy lowtechnél nem is volna para, de ez egy némileg elhanyagolt akvárium volt.
Elhatároztam, hogy minimál költséggel oldom meg a dolgot, hozott és talált anyagokkal, minimális növényvásárlással. Így tehát vittem egy jó nagy kupac dunaparti követ (lesavaztam sósavval előtte), az összes, jelenleg nem használt vasfámat, egy adag buce és crypto, meg egy kis microsorum (widelow talán?) @eMZé jóvoltából, a Wooden dream metszésből maradt tripartitával, mohával, kis microsorummal (petite), sagittariával és rotalával kiegészítve. Egyetlen zselés növény volt, egy doboz montecarlo, próba-szerencse alapon. Nálam ez remekül működik lowtechben - más kérdés, hogy ez az akvárium jóval "low-abb", mint az enyém.
Az építés
A problémák ott kezdődtek, hogy elfelejtettem hálót vinni. Így két tésztaszűrővel halásztuk ki az egyébként igen virgonc halakat. Ráadásul volt egy halom elevenszülő ivadék is, amit a szmötyis vízből külön öröm volt kihalászni.... Csomó idő elment ezzel. Van egy felnőtt anci, azt meg véletlen kiszedtük egy kővel együtt, szegény, nem eresztette el, vagy 10 perccel később találtam rá a konyhában, még mindig a kövön tapadva, mikor elkezdtem hiányolni a többi hal közül. Semmi baja nem lett, hálisten.
A homok átmosása elég tortúra volt, de elképesztő, mi jött ki belőle, mocsárszag volt az egész lakásban. De megtartom, mert ezzel azonnal tudom indítani az akváriumot, nem kell az aktív talajos kéthetes beszoktatást végigcsinálni (nem is lenne hova tenni ezeket a halakat).
Mosás után már "gyorsan" ment minden, kb két óra alatt összepattintottam egy scape-et, ami természetesen messze nem hibátlan, de gyakorlásnak kiváló volt. A homokba elszórtam némi Tropicás tápkapszulát a Sagittariak és a Cryptok alá. A többi növény mind fán/kövön lakik, vagy nem elsősorban gyökéren keresztül "eszik", úgyhogy ezt sem vittem túlzásba.
A vizet Seachem Prime-al kezeltem, amúgy csapvizes, természetesen.
Ilyen lett:
100lityis.jpg

Kis plusz homokot kap majd még, és ha ezt így sikerül életben tartani, akkor növények is adott esetben mehetnek még bele, de ahhoz képest, milyen volt, fényévnyi a javulás :) Remélem, középen hátul jamar megnő minden, és akkor mutatósabb lesz.

Elkövettem azt a szarvashibát, hogy before kép nem készült... Csak egy részlet van, de mondjuk az alját ki lehet venni, hogy milyen volt:

alja.jpg
 
Arról nem is beszélve, hogy a brigik ikrafalók, és a helenék sem vetik meg a kaviárt. :(
A helénák is? Ez valahogy nem volt a fejemben, bár, nem fenyeget az ikra-veszély... Mondjuk nem tudom, mit esznek, mert azt a kevés hólyagcsigát, ami volt itt, már eltüntették. Legalábbis én nem láttam egy ideje. Úgyhogy igazán nem tudom, mit kajálnak. Lehet, rájárnak a lehulló haleleségre, bár, abból az amanok után nem sok marad általában.
 
A helénák is? Ez valahogy nem volt a fejemben, bár, nem fenyeget az ikra-veszély... Mondjuk nem tudom, mit esznek, mert azt a kevés hólyagcsigát, ami volt itt, már eltüntették. Legalábbis én nem láttam egy ideje. Úgyhogy igazán nem tudom, mit kajálnak. Lehet, rájárnak a lehulló haleleségre, bár, abból az amanok után nem sok marad általában.
Igen, mert egyrészt protein, másrészt gazdag K-vitaminban.
A házuk egészsége miatt (is) szoktam nekik bedobni hetente 2 GG Mineral Junkiet. Igaz, amióta CO2 van, lassabban szaporodnak (hála Istennek).
 
Nos, jövő hétre ismét vágásérett az akvárium, ahogy nézem. Még a bucékat is regulázni kell, mert elmásztak onnan, ahová terveztem őket. Visszanáztem a kezdeti képeket, nem semmi változás, bár végül is, fél éves az akvárium, szóval, baj is lenne, ha nem fejlődött volna :)
A jobb oldali előtérrel kezdek elégedett lenni. A feleségem be is szólt, hogy miért nem mindenhol olyan... El is kezdtem sunyin terjeszkedni balra. Az egyszerűség kedvéért MC-vel próbálkozom. A kőre ragasztott változat nem mindenhol vált be - az igazat megvallva, több helyen nem vált be, mint ahol igen. Úgyhogy a kövekre mohát tettem, MC-ket meg bepattintottam előre.
Bal elöl a crypto hellgrün elég bazi nagy lett, nem számítottam rá, hogy így megnő. Ahogy megritkítottam felette a Microsorumot, brutál növekedésbe kezdett...
Azért nagy csodák nem lesznek már ezzel az akváriummal. Az előteret szépen fokozatosan még benövesztem, ha az amanoék ki nem kapálják, de lassan nincs már hova sűríteni a bozótot... Valami szín még nem ártana, de a pirosak itt nem váltak be, úgyhogy marad az, hogy ha megint lesznek brigik, akkor azokkal picit még bővítem a csapatot.
Csináltam egy "ilyen volt, ilyen lett" képet, a kezdetektől mostanáig. Tök durva, hogy azért ez alapvetően egy koncepció nélküli akvárium, de olyan szépen viszarángatott a hobbihoz, hogy csak na :)

beforeafter.jpg
 

Attachments

  • beforeafter.jpg
    beforeafter.jpg
    {memory} MB · Megtekintések: 2
Nyírás volt, és persze vízcsere. Nagyon kellett már. Az aljnövényzettel nem bajlódtam most. Az egyik buce a földbe gyökerezett, nem egészen értem ezt. A fára volt téve, de valahogy lenőtt a gyökere a földbe. Amúgy ezeket simán el lehet vágni, amikor nagyon elnyúltak? Mert baromi hosszúak kezdenek lenni néhol, de nem tudom, el lehet-e vágni őket csak úgy. Paraszti logikából azt gondolom, simán lehet, de gondoltam, rákérdezek. Az elvágott tövek kihajtanak ismét?

Előtte-utána:
woodenbefore2.jpg

woodenafter2.jpg
 
Utoljára módosított:
Nyírás volt, és persze vízcsere. Nagyon kellett már. Az aljnövényzettel nem bajlódtam most. Az egyik buce a földbe gyökerezett, nem egészen értem ezt. A fára volt téve, de valahogy lenőtt a gyökere a földbe. Amúgy ezeket simán el lehet vágni, amikor nagyon elnyúltak? Mert baromi hosszúak kezdenek lenni néhol, de nem tudom, el lehet-e vágni őket csak úgy. Paraszti logikából azt gondolom, simán lehet, de gondoltam, rákérdezek. Az elvágott tövek kihajtanak ismét?

Előtte-utána:
View attachment 85359

View attachment 85360
Ha abból indulok ki, hogy a GA galériában az ARM fán hetente 2x nyírbálják a gyökereket, akkor ne fogd vissza magad.
 
Így, pár hónap elteltével kijelenthetem: amanok mellett senki ne akarjon fákra MC-t ragasztani. Mert amúgy működne a dolog, de ezek a fránya jószágok előbb-utóbb lekapálják... És marad a "szép" fehér ragasztó a fán. Majd mohával letakarom, az valahogy stabilabb, a túlélő MC-k pedig mennek majd a kis kanyonba, amit remélem, a héten el tudok indítani.
 
Így, pár hónap elteltével kijelenthetem: amanok mellett senki ne akarjon fákra MC-t ragasztani. Mert amúgy működne a dolog, de ezek a fránya jószágok előbb-utóbb lekapálják... És marad a "szép" fehér ragasztó a fán. Majd mohával letakarom, az valahogy stabilabb, a túlélő MC-k pedig mennek majd a kis kanyonba, amit remélem, a héten el tudok indítani.
Mért nem kötözöd? Hamarabb is tér magához, mert a pillanat ragasztóval, csak megölöd a gyökereit, és mire magához térne, addig a amanók szétszedik. ;)
 
Mért nem kötözöd? Hamarabb is tér magához, mert a pillanat ragasztóval, csak megölöd a gyökereit, és mire magához térne, addig a amanók szétszedik. ;)
Pontosan ez történik, igen. Kötözném, de olyan helyekre van rakva, ahová nemigen tudom, hogyan lehetne ezt megoldani... Tehát, csak az egyik oldaluk szabad a fáknak ill. köveknek, ahová rakosgattam őket, így köréjük nem tudok húzni semmiféle zsineget v. damilt. Nem a berendezéskor jött az ötlet, hanem utólag, így korlátozottak voltak a lehetőségeim :)
 
Ma döbbentem rá, hogy idén még se vízcsere, se semmi... Úgyhogy feles vízcsere, és egy kis rendezkedés volt ma terítéken. Bal elölről kiszedtem a Marsileákat, a helyükre jobb oldalról származó Sagittariák kerültek, mint mindent túlélő előtéri növények. Innen talajt is szívtam, mert az amanok valahogy mindig idehordták hátulról. A kiszívott talaj hátra került, ahonnan előrehordták. Velem nem szúrnak ki :D
Mulmot szívtam, ahonnan lehetett, pár szál kilógó Rotala levágódott (véletlenül sem nő egységesen...), a Crypto Hellgrün magas leveleit is lenyestem (két tő van, amelyik előrébb van, azt kellett picit megregulázni), de más extra nem történt. Azt nézem a képen, hogy annyira megnőttek a Bucék, hogy ami elöl középen van, azt valahogy vissza kell vágni, annyira elviszi a tekintetet. Nem mintha bármilyen szabály is követve lenne ebben az akváriumban, de hát, na... :)

wooden10.jpg
 
Back
Oldal tetejére