• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Low-tech Wooden dream

Véletlenül került az akvába egy galaxy razbóra pár, 3 red cherry és egy oto.... Nem terveztem, növényekért mentem és az eladó kérte, hogy "mentsem meg" őket, mert bontotta az akváját. Remélem a jelenlegi halaim mellett a red cherryknek tényleg mentés volt ez :D
De máris úgy elbújtak, hogy ha nem tudnám, hogy benne vannak, akkor semmi jelük nem lenne.
Lett egy bazi nagy halom monte carlom, valami beazonosítatlan stem növényből egy jó csokorra való, és egy kis parvula mini ajándékba, hogy próbáljam ki. Most már tényleg meg kell csinálnom lassan az akváriumot rendesen - mármint azt, amiért indult a napló -, mert a növények a kinti szúnyogos akvában nem lesznek el a végtelenségig.
Nah, mehetek garnikról olvasgatni, sosem volt még nekem... :)
 
Nos, eljött az idő, amikor elvileg a holnapi napon építés lesz, csak épp, nem az eredeti tervek szerint. A meglévő akvát ugyanis nem szeretném bontani - olyan szépen beállt egy egyensúly benne, és "nagyonlow" mivoltához képest olyan szép kezd lenni, hogy egyszerűen sajnálnám bontani. A meglévő konfigurációt fogom fejlesztgetni, főként még több fa és még több növény betuszkolásával. Valószínűleg fán lakó növények lesznek túlsúlyban, mert a földbe, azaz kavicsba nem nagyon fér már több :D
A kertben senyvedő 80as akvát fogom tehát berendezni újonnan, a korábban mutatott fákkal - esélyes, hogy szerzek még abba is pluszban.

Adatok:
Akvárium: 61x30x45 cm, kb 82 liter
Szűrő: Eheim 2126 - elvileg szűken elég lesz ennyi vízhez, 650 liter/órát tud. Ha majd fejlesztek, átkerül a 60asba.
Világítás: na ez egy kérdés, mert ugye a másikhoz az Odyssea Dual Pro 2x24 W T5 volt tervben. Az a 80 literhez hightechben kevés, de low-ban talán pont jó lenne, ha pedig egyszer befigyel a CO2, akkor ezt át tudom tenni a kisebbre a szűrővel együtt, ehhez meg veszek egy erősebbet. Bé verzió, a 2x39... Ezt még megszülöm.
Talaj: ADA Power Sand S, rá pedig @tsokee tanácsát megfogadva Dennerle Shrimp King 8 l.
Dekor: vasfák alapvetően (ld korábban), ha holnap látok még vmi szépet, akkor kiegészítem. Sok fa kell :)
Növények: mivel nem a meglévőt alakítom, így szívóágon vagyok, mert teljesen új növénypark kell :D A másikba ugyanis visszadugdosok mindent, amit levágok. Szóval ez ugrott, így amiket gondoltam:
Ludwigia repens
Bacopa caroliniana
Rotala Rotundifolia
Hydrocotile tripartita (fákra futtatva)
Bucephalandra - még meglátjuk, melyik(ek)
Anubias nana
Hygrophila pinnatifida
Elatine Hydropiper
Marsilea Hirsuta
Microsorum pteropus petite
Plusz ha beleszeretek valamibe holnap a GA-ban, és elbírja a fenti körülményeket. Moha fog még kelleni a fákra, de még nem tudom, melyik. A dög meleget a másik akiban a taxiphyllum remekül tolerálja, de valami mást szeretnék most már.

Próbálok a lehetőségeimhez mérten a lehető legtöbb növényt belepattintani az algák elleni védekezés jegyében. Sajnos ingem-gatyám ott fogom hagyni, már látom :D

A végére pedig egy előtte-utána kép a jelenlegi kis akiról - még jelen formájában is van hová fejlődnie, de azért szép életút ez :)
 
Huhh ez kemény menet volt így mazsolaként :D
A fentiekhez képest annyi differencia van, hogy Dennerle Scrapers Soil került az akiba, és táptalajt nem raktam - @Nigro segített végig a boltban, akinek ezúton is köszönöm a sok tanácsot.

Az építés maga nem lett volna nehéz, de ezzel a szép fával megszívattam magam, mert mögötte nagyon kevés a hely, és kezdőként eleve meg kellett tanulnom bánni a csipesszel, de így a fa mögött olyan volt, hogy betenni be tudtam, de szétnyitni a csipeszt nem, és általában az ültetni kívánt növényt, plusz a mellette lévőt is kitéptem vele. Pedig mikor a kis csokor Elatine-eket és Marsilea-kat eldugdostam, azt hittem, túl vagyok a nehezén.

Ludwigiából nem a sima repens került be, hanem talán Super red - sajnos elfelejtettem már, majd utánakeresek. Jobb oldalt hátul egy másik akiból mentett, számomra ismeretlen növény van bent. Hátul Rotalák, a fán Microsorum, és tripartita, baloldalt elöl pedig Cryptocoryne wendtii Hellgrün. A fára még kerül majd Buce és Anubias is a napokban. A moha pedig Vesiculaia, ide-oda bedugdosva, és elszórtam pár Hyrophila pinnatifidát is.

A szűrőt megszívtam, mert amit kaptam, abban, mint kiderült, nincs tömítés, orrán-száján folyik, így holnap is lesz egy utam a GA-ban. ahol remélem van ilyen EHEIM tömítés....

Sajnos folyamatában elfelejtettem képeket lőni, azaz, nem lőttem túl sokat, de dobom, amim van :)

Ültetés közben

78281

Töltés közben

78282

És kvázi "készen", azzal, hogy a fa jobb oldali részére, meg alulra a tripartita alá mennek majd a fán lakó növények.

78283

Ha megy a szűrés, csinálok majd szebb képeket, mára elfogyott az energia :)

Ha észrevétel van, ne tartsátok magatokban!
 
Utoljára módosított:
Az apró technikai malőr után (szerencse, hogy a kertben próbáltam ki a szűrőt, mert különben szobai özönvíz lett volna) meglett a tömítés, gyönyörűen, hangtalanul ketyeg a szerkezet az aki alatt, a vizet megkezeltem Aquatannal és Nitriveccel, és ma még nyomok is egy feles vízcserét, és talán bekerülnek a fán lakó növények is... És akkor már csak egy nyírás kell majd, mert azt elkummantottam, de nem merek hozzányúlni a növényekhez, amíg le nem gyökeresednek :D Képet majd teljes tisztulás után csinálok, a háttéren még agyalok, hogy milyen legyen.
 
Nyugtassatok meg hogy ez átmeneti. Mondjuk nem az összes Elatine tövet érinti, úgy kb a 20%ot.

View attachment 78424
Más is járt már így, ezt olvastad mar esetleg?
 
Más is járt már így, ezt olvastad mar esetleg?
Ahh, megtaláltam ezt, csak nem mentem rá a discussionra :D Köszi :)
 
Nos, a stem-ek szépen hajtanak így 5 nap után, a fán kis taknyosodás (pedig áztak vagy két hónapot), ugyancsak a fán pici zöld alga, de ezeket majd az első lakók lezúzzák. Az Elatine az egyedüli, aki nem úgy muzsikál, ahogy szeretném.
A víz hőmérséklete sajnos magasabb a kelleténél, de most nem opció a légkondi, vagy az akvárium hűtés, a vízcserékkel tudok óvatosan trükközni. Meg azzal, hogy a házat hűvösen tartom amennyire lehet.
Vízcsere még keddig napi 50%os, utána kétnaponta ugyanez, aztán jövő héten vasárnap egy nagyobb, mert elmegyünk 4 napra. A világítás megy napi 10-12 órában, ez 2,2 wpg mellett icipicit lehet, hogy sok lesz. "Sajnos" sokat vagyok itthon, így sokszor akarom teljes fényében látni az akit :)

Pár kép a végére:

A gyengélkedő Elatine:

78439

Egy kis kamu bubizás pár órával vízcsere után:

78440

Új hajtások

78441

Távolról ugyanúgy néz ki, mint pár napja :)
 

Attachments

  • 20190707_145151.jpg
    20190707_145151.jpg
    246.8 KB · Megtekintések: 17
Nos, az Elatine a jelek szerint nálam nem lessz befutó, sorra olvasnak el a tövek, a GA-s srácok szerint túl meleg van neki :( Mivel nem opció most a további hűtés, így egy időre elengedtem a dolgot, ami megmaradt, azt bent hagytam, ami olvad, kiszedegettem - vérző szívvel, mert gyönyörű friss gyökereket is láttam ám rajtuk néhol. A foltot viszont ki akartam pótolni, így elszórtam egy doboz parvula minit és egy doboz HC cubát, meglátjuk, mi lesz belőle - ha így marad, már az sem csúnya, de pár hónap alatt azért gondolom, valamit meg fog mozdulni így low-ban is :) Esküszöm, majdnem szálanként kezdtem el az öltetést, de aztán valahogy a co2 mentesség, és az, hogy low-ban úgysem lesz ebből angol gyep, elvette a lelkesedést, de azért jó sok darabra szétkaptam.

78505

78506

Retenetesek ezek a zöld műanyagok. Nem is co2-re kell spórolni, hanem üveg cuccokra előbb :D
 
Nos, az Elatine a jelek szerint nálam nem lessz befutó, sorra olvasnak el a tövek, a GA-s srácok szerint túl meleg van neki :( Mivel nem opció most a további hűtés, így egy időre elengedtem a dolgot, ami megmaradt, azt bent hagytam, ami olvad, kiszedegettem - vérző szívvel, mert gyönyörű friss gyökereket is láttam ám rajtuk néhol. A foltot viszont ki akartam pótolni, így elszórtam egy doboz parvula minit és egy doboz HC cubát, meglátjuk, mi lesz belőle - ha így marad, már az sem csúnya, de pár hónap alatt azért gondolom, valamit meg fog mozdulni így low-ban is :) Esküszöm, majdnem szálanként kezdtem el az öltetést, de aztán valahogy a co2 mentesség, és az, hogy low-ban úgysem lesz ebből angol gyep, elvette a lelkesedést, de azért jó sok darabra szétkaptam.

View attachment 78505

View attachment 78506

Retenetesek ezek a zöld műanyagok. Nem is co2-re kell spórolni, hanem üveg cuccokra előbb :D
Szep lesz ez! Nalam low-ban is lett mc-bol gyep, igaz nem olyan mint co2 mellett.. nehany szal hc is keveredett koze, az kb 5x ugy nott.. a parvula viszont nem maradt meg. Csajnabol bagoert lehet uveg cuccot venni, de megvan a kockazata, hogy darabokban er ide.
 
No, mindkét aki világításához beszereltem egy-egy időkapcsolót, mivel pár napig nem leszünk ezen a héten, és aztán hétvégi kis szusszanás után jövő héten sem. Most így elsőre 12-22 óra közé lőttem be őket, ilyen fényerővel rendben kell lennie így. A kicsinél majdnem mindegy, nem tud túl hosszú lenni, olyan kevés a fény, a nagy(obb) meg pont jó lesz.
Ma a kisebb akit rendbe szedtem feles vízcserével, pici mulmozással, és holnap még vágok is egyik-másik növényből - ezeket esélyesen az újba fogom bedugdosni hátra. Indulás előtt ezt az akit picit megtolom profitóval.
Holnap a 80asban lesz feles vízcsere, más tennivaló ott nem lesz szerintem, nem terveztem tápozni az első két hétben. Vasárnap, amikor itthon leszünk, megint feles (vagy picit jelentősebb) vízcsere. Aztán jövő héten, ha visszajöttünk, jöhet pár oto és garnéla is (tehát hontalan, túlnépesedett, menekült státuszban levő, stb. garnélák számára új építésű lakás hamarosan kiadó a XI. kerületben :D)
 
Kis zöld pont megjelent az üvegek azon részein, ahol a flow kevésbé éri őket, néha a napfény viszont igen. Legalábbis nekem így tűnik - az aki üvegének alsóbb részein látszik, de csak úgy vettem észe, hogy már a sötét akit a telóm lámpájával megvilágítottam (Miért tettem? Nem tudom, mozgó élőlény 1-2 fonalférget leszámítva nincs benne, biztos valami függőség, hogy folyton vizsgálom), nappali fényben valahogy nem vettem észre. Holnap, ha lesz még időm, lekaparom, és akkor még egy vízcsere befigyel utána, és adok egy jó adag Carbot is bele. Picit sok volt a fény szerintem, az első héten simán volt, hogy 12-13 órát is ment a pilács, ezt pár napja visszavettem 10re.
Ha hazajöttem, akkor talán már stem vágás és dugványozás is lesz, a Rotalák úgy nőnek...
 
Hát, úgy jöttem el, hogy a kicsiben lévő black molly az oldalára fekve haldoklott, nem tudom, miért :( Eutanázia volt, mert ez csak szenvedés volt. Féltem is bent hagyni, mert láttam, hogy ennek úgyis halál a vége, akkor meg a vízzel ki tudja, mi lett volna.
A parvula a nagyban itt-ott kisárgult/fehéredett picit, de talán még új levelek lesznek, így bent hagytam őket. A zöld pontot letöröltem, közben kiiktattam két fonalférget akik nem tudom, honnan jöttek.

Remélem, szombat estig semmi horror nem lesz most már.
 
A parvula a nagyban itt-ott kisárgult/fehéredett picit, de talán még új levelek lesznek, így bent hagytam őket.
A parvula mininek eleg sok ido kell mire atall, az hogy elsargulnak a levelek normalis. Viszont szerintem ezzel is jol belenyultal, mert co2-vel is eleg kenyes tud lenni, anelkul meg plane. Van aki sikeresen nevelte lowtechben, de inkabb csak a stagnalas jellemzo ra. :)
közben kiiktattam két fonalférget akik nem tudom, honnan jöttek.
A qkacok johettek akar tolunk is, vagy mas novennyel, dekorral. Nem bantanak, nem artalmas, a talajban turva meg hasznosak is. A halak majd lerendezik oket ha kerulnek a vizbe. :)
Picit sok volt a fény szerintem, az első héten simán volt, hogy 12-13 órát is ment a pilács, ezt pár napja visszavettem 10re.
A vilagitasi idot gondold at, a 10 ora is eleg sok meg, foleg ha par napra meg magara is hagyod most az akvat.
 
Hát igen, a parvuláról vegyeseket olvastam, meglátjuk, mit tud majd nálam. Az Elatine-nél tuti jobb lesz. De háromféle előtéri növényből úgyis kiderül, melyik lesz a befutó végül.
Oké, a kukacokon nem zaklatódom, már másik topikban is láttam közben, hogy ártalmatlanok.
Ehhez a fényezőhöz a 10 óra nem tűnik túlzásnak - 2x24 wattom van 82 literre viszonylag magas vízoszlop mellett. De ha hazaérve úgy látom, akkor a jövő hétre még visszább veszem.

Köszi :)
 
A hazaárkezés szerencsére semmi extra meglepetést nem tartogatott. A zöld pont nem terjedt tovább, legalábbis az általam látható helyeken nem. Az "aki indítós" barna alga egyelőre elkerül, néhány szál Rotalán és jobb oldalon a Staurogyne levelein látok belőle, de ez utóbbin volt eredetileg is. Minimális zöld szakáll volt a tripartitában, ezt amennyire lehetett, leszedegettem, egyúttal 10-ről 9 órára csökkentem holnaptól a pilács idejét. A stem-ek szépen nőnek, az emlegetett tripartita kezdi leuralni a környezetét, ott némi zabolázásra is szükség lesz, ha hazajöttünk ismét.
A parvula van, ahol kisárgult, és van, ahol nem, de a kisárgult töveken is mintha látnék friss hajtásokat. A végén úgyis kiderül, melyik előtéri növénynek felel meg a wooden dream :)
Holnap még a másik akit nyírom egy picit, onnan átkerül a háttérbe némi plusz Bacopa, és talán egy kis Crypto parva is, ezt még megálmodom - ugyanis remekül kigondoltam, hogy a megemelt bal hátső részre a stemek tövébe valami előtérit teszek, épp csak semmi fényt nem kapnak szegények, a Crypto viszont a másik, "nagyon low" akiban már bizonyított, mindenféle körülmények között.

Vízcsere után így nézett ki (hátul a falon be kelll gipszelnem a lyukakat, és akkor a háttér is rendben lesz :D ):
78672

Itt a szottyosabb parvula:
78673


Itt pedig az életerősebb adag:

78674

Érdekes módon ez utóbbi adag kap picivel kevesebb fényt, szóval nem pontosan értem a dolog logikáját.
Ma a vízcsere után azért beletoltam az akiba 10ml Carbot és kb ugyanennyi Profitot. Ugyanakkor még nem teljesen látom, milyen tápozást fogok itt csinálni. A másikba csak Carbo és Profito kerül, de lehet, itt Green Aqua Macro és Micro megy majd a Carbo mellé. A másiknál gyönyörűen beállt egy egyensúly, hal és növény is remekül érzi magát a körülmények dacára. De itt azért jobb a fényem, szóval ide lehet, több kell majd.
Ja, és még tele kell raknom táprudakkal az egészet, mert nincs táptalaj az amazonia alatt (ezt a körülmények átbeszélése után Nigro javasolta nekem, hogy így legyen), és az ültetés előtt egész egyszerűen elfelejtettem beszurkálni őket. Utána nem mertem, nehogy feljöjjön minden, amit betuszkoltam nagy nehezen, de mostanra már szépen le vannak gyökeresedve a növények, úgyhogy talán nem kapok agybajt a felúszó gazoktól.

Már várom, hogy legyen vmi mozgás, pénteken jönnek az első lakók - a másik akiban bevált és megkedvelt oto-k, szerintem hatan lesznek, és 20db Neocardinia - még kiagyalom, pontosan melyik fajta.
 
Négy nap távollét után az aki tulajdonképen szép képet mutatott. Pici zöld pont és pici fonál volt benne, abszolút kezelhető mennyiségben (a képeken alig sikerült láttatni). A Stem-ek gyönyürűen megnőttek, a tripartita túlburjánzott, ezeket kezelni kellett. A parvula elég rossz állapotban van, de látok benne új hajtásokat. A zselés Crypto remélem, csak levélváltásban van, mert eléggé ramaty állapotba került itt pár nap alatt. Neki talán a gyökértáp hiányzik, ma nem volt idő bedöfködni, de holnap kerítek rá alkalmat.
Az első nagy tanulság ezzel az akival, hogy ha töb fából áll össze a scape, akkor azokat bizony össze kell rögzíteni, hiába tánk úgy, hogy stabil az építmény enélkül is. Karbantartás közben majdnem szétromboltam, szerencsáre csak két részből áll, így korrigálható volt. A nagy fát asszem előbbre kell húznom, amennyire lehet, mert rettenetes macera mögötte ültetni bármit is. Ma a stemek visszadugdosása közben ismét, többedszerre szembesültem ezzel.

Holnap jönnek az első lakók, és elkezdem a Green Aqua Macro és Micro adagolását, miután a nyaralás alatt végignyálaztam vagy 50 oldal fórum hozzászólást a témában.

És a képek. Before, tehát erre jöttem haza, ilyen volt karbantartás előtt

78862

Crypto gyengélkedés

78863

Parvula - talán fény az alagút végén, plusz egy kis alga az üvegen

78864

Fonál a tripartitában

78865

És karbantartás után

78866

Az apróbb problémáktól eltekintve szerintem nemigen van okom panaszra. Július 2-a óta picit több, mint két hét telt el, közben kétszer is magára hagytam az akit, és semmi igazi horror nem történt, pár növény gyengélkedésétől eltekintve. A szépséghibák leküzdésében számítok a holnapi jövevény oto-k és garnélák segítségére :)
 
Back
Oldal tetejére