• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Wooden Caves

danyi03

GA főstatiszta
Moderátor
Sok-sok fenyegetőzés után valóban átrendezem az akváriumot, így a Minimal Lounge-nak hamarosan vége, helyette pedig jön a Wooden Caves.

A délelőttömet a GA-ban töltöttem, némi legózással (ha valakinek hasonló tervei vannak, menjen délután, addigra árnyékba kerül a próbaakvárium, ami nem egy hátrány). Az alap elképzelés a bolti ELOS akváriumhoz hasonló volt, és a végeredmény valami teljesen más lett.

Gabcsi mutatott három ADA vasfát, amibe rögtön beleszerettem, kettő be is fért a 60-as keretbe, így ezekre alapoztam az építményt. Kőben Seriyura esett a választás, az előző scape-nél nagyon megszerettem, ez nem volt kérdés, hogy most is marad, így összeválogattam több kisebb-nagyobb darabot.

Növények nagy része a régi akvából érkezik, a parvula gyeptől nem tudok szabadulni, szerintem gyönyörű. Átkerül még a blyxa, a crypto és a staurogyne is, újonnan pedig érkezett egy csokor anubias petite és sagittaria subulata.

Technika marad a régi, az átépítés pedig jövő héten várható. Addig íme egy kép a hardscape-ről.

1147631_4464079299420_1272833101_o.jpg


Felszerelés:
60x30x36 - 60 literes GA Opti-White akvárium
QUAD T5 4x24W 6500K + növényes cső + 4x MoonLed világítás
Eheim 2036 Ecco Pro 300 külső szűrő + Seachem Purigen
CO2

Talaj:
2,5 liter Tropica substrate
12 liter ADA Aqua Soil Amazonia

Növények:
Eleocharis parvula mini
Blyxa Japonica
Anubias sp. 'Petite'
Saggitaria Subulata
Cryptocoryne Petchii Pink
Staurogyne repens
 
Tetszik ez a fás-köves egyveleg, olyan mintha a fák már a kövek részei lennének de még nem adták meg teljesen magukat. Második ránézésre "megkövesedett" ős rinocérosz koponyára emlékeztet... jobb elől a félig letört óriási szarvával.
Szerintem ezt eltaláltad!

Bár, hogy kritikát is megfogalmazzak, ami lehet csak számomra nem egyértelmű, hogy hova kerül az általános aljzat? Gondolom hátulra a kövek mögé, de a kövek között nagyon kevésnek tűnik a hely ami megnehezítheti az ültetést, ha egyáltalán szántál oda növényeket.
 
Bár ez nem igazán látszik ebből a fotóból, bőven van még hely növényeknek :)
 
Elkészült a nagy mű :) most ülepedés van, remélhetőleg holnap fotóóóó és nem arra ébredek, hogy feljöttek a fák és kimásztak a növények... főleg, hogy nincs másik akváriumom, így máris minden állat benne van és a csigák persze, hogy a parvula körül túrnak :)
 
Na hát ilyen.

Még itt-ott úsznak dolgok, de egyelőre nem halászok, úgyis kimos mindenfélét az áramlat meg a sok dög kibányássza, meg látszanak még damilok, amiket remélek, hogy majd a növényzet elfed, de én elégedett vagyok vele. A lámpát kicsit lejjebb kell engednem még engednem, meg kéne még két 6500as cső, mert megőrjít a lila fény.

Na hogy tetszik?

1009706_4474193072258_83368871_o.jpg
 
14. nap - helyzetjelentés

Na, végre beindultak a növények! Most már láthatóan fejlődik minden. A fára tervezett gyepről lemondtam, folyton feljött minden tő, valószínűleg túl vékony volt a talajréteg, vastagabbal viszont nem mutatott volna jól. Tudom, így kicsit kopárnak tűnik, de ne feledjük, hogy hátul nőnek a sagittariák, úgyhogy lesz ott még zöld.

Állat ügyben kicsit rosszabb a helyzet. A négy csokimból egy maradt (kettőt még a kakadu sügerek vadásztak le, akik ugye azóta eltűntek, egy viszont rejtélyes módon pusztult el, reggel csak feküdt). Ezen kívül az új berendezéssel érkező hat bohóccsukából is elpusztult négy, minden előjel nélkül, ráadásul holttestet sem találtam, mindegyik éjszaka tűnt el, valószínűleg reggelre eltüntették őket a garnélák.

A garnélák, akik meg ismét bújócskáznak. Az amanók vidáman takarítgatnak egész nap, viszont a sakurák és zebrák csak éjjel jönnek elő, sötétben látni a sok kis piros pöttyöt és ha nagyon közelről nézem a csíkosakból is látni párat. Viszont brutális mennyiség, tele vagyok babákkal is, és végre egyik hal sem bántja őket, szabadon rohangásznak, viszont nem értem, hogy fényben miért nem jönnek elő, remélem ha a növények elburjánzanak, többet bóklásznak majd kint is, bár rengeteg búvóhelyet kaptak a barlangos layoutnak köszönhetően.

Na és akkor egy fotó. Viktor, remélem látszik, hogy ott voltam a workshopon :rolleyes: - persze ez csak egy gyors fotó, egy-két fogást alkalmaztam az ott tanultakból, de ha jobban benőtte a növényzet, akarok egy nagy fotózást csinálni, amikor lehetőségeimhez mérten mindent kipróbálok, amiket mutattál. (És igen, kell egy új háttér, mert kicsit beázott az átépítésnél, innen a fehér foltok a jobb sarokban, illetve muszáj egy fehér hátteret is beszereznem.)

1237239_4531025133024_1136697768_o.jpg
 
Szia!

írtad, hogy nem minimal akváriumnak tervezed ezt a scape-t. Szerintem sokat dobna rajta, ha hátul, a két nagy fa között megbolondítanád egy kisebb stem erdővel, szépen ívesre nyírva. Viszont nem látok a scape mögé, nem látom, hogy elfér-e ott bármi is. Persze ez csak egy ötlet a részemről, hogy én miként dúsítanám / tuningolnám az egyébként hangulatos kis akvát! Lehet a profibbak hagynák így kicsit dúsítva a meglévő flórát.
 
Szia!

írtad, hogy nem minimal akváriumnak tervezed ezt a scape-t. Szerintem sokat dobna rajta, ha hátul, a két nagy fa között megbolondítanád egy kisebb stem erdővel, szépen ívesre nyírva. Viszont nem látok a scape mögé, nem látom, hogy elfér-e ott bármi is. Persze ez csak egy ötlet a részemről, hogy én miként dúsítanám / tuningolnám az egyébként hangulatos kis akvát! Lehet a profibbak hagynák így kicsit dúsítva a meglévő flórát.

Az a baj, hogy hátul már nem sok hely van (2-3 centi), viszont ott nő a Saggitaria Subulata, úgyhogy lesz még itt zöld, csak egyelőre nagyon kicsik.
 
Vasárnap egy hétre magára kell hagynom az akváriumot. Mit kell tennem, hogy mire visszatérek életvidám halak és növények fogadjanak, ne egy kihalt sivatag?
 
Vasárnap egy hétre magára kell hagynom az akváriumot. Mit kell tennem, hogy mire visszatérek életvidám halak és növények fogadjanak, ne egy kihalt sivatag?

Először is legfontosabb, hogy víz legyen az akiban. :) Ez a sivatag ellen egy hatásos megoldás.
- Nézz meg minden időkapcsolót, hogy minden rendben van állítódott el.
- Az utolsó nap cserélj vizet és töltsd fel jól, hogy ha jobban párolog se csobogjon a kifolyó. (Ha nincs ventilátor akkor nem fog sokat párologni, mint amúgy egy hét alatt)
- Tápozz be mikro és makro tápokból egy hétre előre (carbo, kiegészítő tápok NE)
- Etesd meg a halakat, de ne jobban, mint egyébként (még gyanút fognak :D )
- Imádkozz a nyaralás alatt ;)
 
Helyzetjelentés - 30. nap

Nyaralásról hazatérve egy nyakig elalgásodott akvárium fogadott, ecset és zöld pontok mindenhol. Mint kiderült, a szűrő munkavégzése gyakorlatilag nullára csökkent az öt távol töltött napom során, fullra nyitott csapon is csak csurgott belőle a víz. Tegnap nagytakarítást tartottam, most minden rendben, remélem, hogy az alga visszahúzódik, addig is az egyik lámpát letakartam a négyből.

Mindezek ellenére a létszám stimmel, mindenki megvan, aki volt, mikor elmentem. A növényeken is látszik, hogy fejlődtek, főleg a saggitaria burjánzik, szerintem 1-2 héten belül a fotókon is látszik majd, mert ki fog nőni a kövek és fák mögül. (Alig várom, hogy szép zöld hátteret adjon a makrókhoz :))

Tegnap a GA-ba is ellátogattam (már vagy két hete nem voltam, nem is értem hogy bírtam eddig..) és persze nem üres kézzel jöttem haza. Az aki indításakor vettem pár bohóccsukát, akik pár napon belül minden előjel nélkül elpusztultak, csak kettő maradt életben, úgyhogy most pótoltam a bandát, nyolcan cikáznak a vízfelszínen. (Ezért indultam eredetileg.) Persze nem sikerült itt megállni, az egyik akiban elbújva találtam pár fura narancssárga jószágot, akiket nem lehetett ott hagyni, így került hozzám pár Arany cifra fogasponty, gyönyörű halak, alább találtok képet. (Ne keressétek a GA-ban, mindet elhoztam :D)

Növény téren is újítottam, mégpedig egy csokor Microsorum Trident jött velem, amit eredetileg a bal oldalira fára szántam, ahol indításkor parvula volt, ami nem maradt meg, viszont oda túl magasnak bizonyult, így mögé került. Egyelőre kicsit esetlenül néz ki, de hamarosan mindkét oldalán kiemelkedik a hosszú fű szerű saggitaria, szerintem jól mutat majd közte, főleg ha kicsit besűrűsödik.

Szűrőtakarításkor megint találtam jó pár garnélát, amit nem teljesen értek, mert direkt sűrű rács van a szívó cső végén, amin szerintem a legkisebbek sem férnek át. De annyiból örömteli, hogy ők még a visszaengedés óta nem fedezték fel a teljes barlangrendszert, így végre megint tudtam garnélát fotózni, ahogy a szabadban bóklásztak.

És akkor jöjjön, ami ebben a naplóban még nem volt, egy kisebb fotóözön.

736071_4613628318052_390454393_o.jpg


1268272_420574364719202_578570354_o.jpg

1267398_420574381385867_1850963992_o.jpg

1262705_420574378052534_889452155_o.jpg

1274818_420574421385863_739242185_o.jpg

1275232_420574451385860_1387776922_o.jpg

1265616_420574464719192_633742440_o.jpg

1272559_420574488052523_13854970_o.jpg
 
Back
Oldal tetejére