• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes Vízalatti füvészkert

Rég jelentkeztem - nem önszántamból -, de megvagyok és a füvészkert is. Köszi, hogy érdeklődsz, @evavigh , igazán jólesik. :love:
Első körben nyomó lillyt szeretnék és azután szívót, @Keinrath Adrian . Bár ha adott egy lehetőség, semmi jónak nem vagyok elrontója. :) Mesélj, mit bizniszelünk? Vagy inkább priviben.

@Denior eljött, és megnézte a CO2 rendszert, és két helyen eresztett a palack: a nagy hollandernél, és a tűszelepnél. Mindkettőt orvosolta, így most már biztonságosan üzemel. Mégegyszer, ezer hála és köszönet, hogy segítettél, Laci. :notworthy: (Arról nem is beszélve, hogy közbeiktattál egy meglepetés GA-látogatást, ami számomra - megint - hatalmas élmény volt. :love:)
Persze, ha már ott voltam, akkor el kellett hozzak 4 Amanót és 3 sünit. Sajnos, az egyik süni két nap múlva beadta a kulcsot. :cry:

Az elmúlt két hétben csak egyszer tudtam egy kisebb vízcserét megejteni, metszéshez nem tudtam eléggé felemelni a jobb karomat. Ballal próbálkoztam, de azzal nem vagyok olyan ügyi, mint @viktorlantos . :D
d0c139ed5f00b025ee85fe985890ee3e.jpg

Ami pozitív fejlemény, hogy végre sikerült a gyári lillyt úgy forgatnom, hogy a bubik szépen bejárják a medencét, bár a bubizás még nem az igazi. E téren még játszanom kell a fénnyel, úgy érzem. Közben csájnából megérkeztek a csőtartók, és meg kell valljam, nagyon szuperek. Nem kell már mérgelődnöm a szutyok tapikorongok miatt, fixen tartanak, és a látványba szinte észrevétlenül simulnak bele.
e7e1a320c2435f815050e250f6ecf138.jpg

A tápozás változatlanul heti 10 ml FGP (asszem, maradok is ennél a dózisnál a 16 helyett, ami algásodáshoz vezetett) és napi 2,1 ml Excel.

Köszönöm, ha benéztél. :)
 
Vasárnap hivatalosan is megkeződött a 2019-es akvakertész évad a Füvészkertben. :giggle:
Ugyan még fizikailag nem vagyok az igazi, de azért valahogy csak ráncbaszedtem az akváriumot, mert borzalmasan nézett ki. (Csak erős idegzetűeknek!)
9ac5161db05eff6193691587f2adf9a7.jpg

Nem mondom, hogy HAC-nyertes gatyába ráztam, de már kevésbé felkavaró az összkép. (Én buta, etetés után lőttem a képet, ezért "szutykos" a vízfelszín. :notworthy:)
9dae259692c09194bf37d9f405c5e532.jpg

A CO2 0-24-ben megy – úgy 4 bubi per perc -, továbbra is napi 2 ml Excel és heti 10 ml FGP a tápozás.
Amióta átálltam a folyamatos CO2 beoldásra, csökkent a fonál, egyre kevesebb helyen találok kipecáznivalót.

Végre megértem, hogy az A. reneckii mini, 1 év után kezd elfogadható formájú leveleket hozni. A színe még nem az igazi, de azt hiszm, hogy egy Tropica tápkapszulával megpróbálok rásegíteni. (Csak tudnám, hová tettem. :unsure:)
0d7511ccc625acdfde4199851a0149bf.jpg

Mérhetetlen nagy örömöt szerzett, hogy a B. Mini Needle Leaf virágot fog hozni. Izgatott vagyok, hogy milyen lesz.
a6830f610f9b083c45b007978e9e0d7f.jpg

A két ünnep között meglátogatott @sztanotomi és új növényekkel lepett meg. :love: Örök hálám üldözzön, Tomi.
Hygrophilla polysperma „rosanervig”, amivel még mindig nem tudok betelni.
43cab62d5a740d4ef9637fb79aba95ef.jpg
1a2db2a9e4f25ab1f839076e9858383c.jpg

Egy másik, amit a 13 literes süni-karanténba helyeztem, de nevét nemtom. :( (Lécci súgj, @sztanotomi )
No, ő a Limnophila hippuroides. :love:
005f2f96e45e8217fea4f7e0d4eb9c61.jpg

@SMAdrián nagyon szépen köszönöm, hogy segítségeddel valóra vált az álmom: egybefüggő Phyllantus fluitans szőnyeg. :love: Számomra olyan most a vízfelszín, mint az ég alja nagy szélvihar előtt. Egyszerűen mesés.
20564983b1226273680072a47f1821e5.jpg

Köszönöm, hogy bekukkantottál a Füvészkertembe.
 
Utoljára módosított:
Vasárnap hivatalosan is megkeződött a 2019-es akvakertész évad a Füvészkertben. :giggle:

A CO2 0-24-ben megy – úgy 4 bubi per perc -, továbbra is napi 2 ml Excel és heti 10 ml FGP a tápozás.
Amióta átálltam a folyamatos CO2 beoldásra, csökkent a fonál, egyre kevesebb helyen találok kipecáznivalót.

Köszönöm, hogy bekukkantottál a Füvészkertembe.
Köszönjük, hogy megmutattad.
Ez a CO2 nem kevés? Mások (nem én) szinte egy másodperc alatt nyomnak be ennyit...
 
Vasárnap hivatalosan is megkeződött a 2019-es akvakertész évad a Füvészkertben. :giggle:
Ugyan még fizikailag nem vagyok az igazi, de azért valahogy csak ráncbaszedtem az akváriumot, mert borzalmasan nézett ki. (Csak erős idegzetűeknek!)
View attachment 70630

Nem mondom, hogy HAC-nyertes gatyába ráztam, de már kevésbé felkavaró az összkép. (Én buta, etetés után lőttem a képet, ezért "szutykos" a vízfelszín. :notworthy:)
View attachment 70631

A CO2 0-24-ben megy – úgy 4 bubi per perc -, továbbra is napi 2 ml Excel és heti 10 ml FGP a tápozás.
Amióta átálltam a folyamatos CO2 beoldásra, csökkent a fonál, egyre kevesebb helyen találok kipecáznivalót.

Végre megértem, hogy az A. reneckii mini, 1 év után kezd elfogadható formájú leveleket hozni. A színe még nem az igazi, de azt hiszm, hogy egy Tropica tápkapszulával megpróbálok rásegíteni. (Csak tudnám, hová tettem. :unsure:)
View attachment 70632

Mérhetetlen nagy örömöt szerzett, hogy a B. Mini Needle Leaf virágot fog hozni. Izgatott vagyok, hogy milyen lesz.
View attachment 70633

A két ünnep között meglátogatott @sztanotomi és új növényekkel lepett meg. :love: Örök hálám üldözzön, Tomi.
Hygrophilla polysperma „rosanervig”, amivel még mindig nem tudok betelni.
View attachment 70634
View attachment 70635

Egy másik, amit a 13 literes süni-karanténba helyeztem, de nevét nemtom. :( (Lécci súgj, @sztanotomi )
No, ő a Limnophila hippuroides. :love:
View attachment 70636

@SMAdrián nagyon szépen köszönöm, hogy segítségeddel valóra vált az álmom: egybefüggő Phyllantus fluitans szőnyeg. :love: Számomra olyan most a vízfelszín, mint az ég alja nagy szélvihar előtt. Egyszerűen mesés.
View attachment 70637

Köszönöm, hogy bekukkantottál a Füvészkertembe.

Szia,
nem fogja nagyon leárnyékolni az akváriumot?
 
Köszönjük, hogy megmutattad.
Ez a CO2 nem kevés? Mások (nem én) szinte egy másodperc alatt nyomnak be ennyit...

Óvatos duhaj vagyok. Kb. egy hónapja változtattam a CO2-őn. Ha továbbra is csökken az alga, akkor lehet, hogy emelek, de a DC szép zöld, tehát ideálisnak mutatja a szintet.
 
Szia,
nem fogja nagyon leárnyékolni az akváriumot?
Mármint mi árnyékolja le? A 13 literesben lévő Phyllantusra gondolsz?
Ott per pillanat Crypto parva, Hygrophila polysperma "rosanervig" (kísérlet), wallichii (kísérlet, de nem duhajkodik a színekkel) és Hygrophila pinnatifida van.
Egy Flexi mini világít, és eddig úgy tűnik, hogy pörköl annyit, hogy még a rosanervig is pironkodik, a Limnophyla hippuroides-el együtt.
Valójában az idő fogja megmondani, hogy mit tudok kihozni belőle, mert a Phylla szőnyeg fixa ideám lett.
 
A tetején úszó pink szőnyeg.
Nálam a 4x24 ATI nem tudott átvilágítani valami ilyesmi úszó gazon, igaz az ráadásul még ronda is volt.
Kíváncsi leszek nálad mi marad meg alatta?
 
A pink szőnyeget a Phyllantus fluitans alkotja.
A Flexi mimi irgalmatlanul pörköl, ráadásul magasságon nem lehet változtatni, így a felszíntől úgy 3 centire van.
Próbálom kikísérletezni, hogy milyen növények maradnak meg alatta. A tapasztalatok alapján, meg egy kis szképet szeretnék.
Ha van javaslatod, hogy milyen növény mehet alá - Cryptókon kívül - ne tartsd vissza, kérlek.
 
Back
Oldal tetejére