• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes Vízalatti füvészkert

De elgondolkodtam azon,amit írtál, és valahogy nem áll össze a kép, miszerint a növekedés stagnálása (bő 2 hétig nem látott vizet az olló) is a K-hiány rovására lenne írható.
De lehet, hogy nálad a minimum törvény érvényesült a Káliumhiány miatt:
;)

Liebig minimum törvénye
liebig.jpgJustus von Liebig (Darmstadt, Németország, 1803. május 12. – München, 1873. április 18.) a mezőgazdasági kémia egyik alapítója. A gyökelmélet megszületéséhez nagyban hozzájárult, ez az elmélet kísérelte meg először rendszerbe foglalni a szerves kémiát. Kiderítette mely elemek játszanak szerepet a növények táplálkozásában, és az egyes tápelemek egymáshoz való arányának jelentőségét.
Megállapította, hogy minden tápelemnek optimális mértékben kell a növény rendelkezésére állnia ahhoz, hogy a növény optimálisan fejlődjön. Hiába jut hozzá a növény az összes tápelemhez, mert ha, mondjuk a kalcium nem elegendő a talajban akkor a növény sárgulni fog, és végül elpusztul. Tétele szemléltetésére egy olyan öreg hordót használt, amelyiknek a dongái már különböző hosszúságig elkorhadtak. Azt mondta, hogy hiába a legtöbb donga egészséges, a hordót mégis csak a legjobban elkorhadt donga magasságáig lehet feltölteni, a növényélettan nyelvén; az van minimumban.

liebig_hordo1-e1347979575582.gif
 
Megint ritkítanom kellett, így egybekötöttem egy kis átrendezéssel.
Tavaly november óta nagyjából képbe kerültem, hogy melyik növény mekkorára nő és milyen a helyigénye. Most kísérletet tettem, hogy magasság és sűrűség alapján átültessek néhányat, nagyobb nyílt teret létrehozva.
Elképzelésem az volt, hogy középen egy áthatolhatatlan sűrűség legyen, jobbra magas, de "szellősebb" növények, míg bal oldalon - kihasználva az elburjánzott P. helferiket - egy alacsony, de bozótos hatást próbáljak megvalósítani.

Mivel az Alternanthera reineckii sp. „Rosanervig" színe a legszembeötlőbb, jobb oldalra, kb. 1/3-nál ültettem el, mellé került a Wabiból megmaradt Ammania bonsai.
4d9a0f27750ea2e4c08de68cbce0fa49.jpg

Toppolás után a L. palusrisek kicsit hátrébb kerültek, és a Proserpinacat mellé ültettem. Legyen ő az első sűrű, de sejtelmesen rozsda/narancsos színével.
9797a5ae6fede96eed5ba1dd66f4e5f7.jpg

A Nymphoides sp. „Taiwan" már-már egy víz alatti cipőfűző-ültetvényre hasonlított, megritkítottam, és a kis töveket bal oldalra, a Pogók mögé ültettem. Itt azért majd éri az áramlás, és reményeim szerint új gyökeres levelek fognak fejlődni.
70df5797e16fb1cae6df6417eb397fef.jpg

A bal 1/3-nál, hátul gyönyörű a Crypto sp. brownom, így a Bolbitist szemre mellé helyeztem. Szándékom szerint ezzel akartam növelni az akvárium mélységét.

Megvallom, nem tetszik a végeredmény. Eléggé olyan lett az egész, mintha valaki (pl. én) egy machetével vonalzó mentén szabdalkodott. Leszámítva a most már lassan védjegyemmé váló tényt, hogy néhány szál Limnophila megint elugrott az olló elől.
457ca125854d7de40461895dbde91d67.jpg

Mégsem érzem elfecsérelt időnek a bíbelődést, mert egy újabb leckét kaptam a növényektől.

Köszönöm, hogy elolvastad szösszenetemet.
 
Ajjaj jegyében telt a mai nap, ugyanis az átrendezés óta egy Amanót sem láttam. :banghead:
Egyetlen csepp metilénkékkel ellenőriztem látásomat. És tényleg. Most, hogy már nem itt-ott-cikk-cakkban vannak a növények szép kört ír le az áramlás az esőztetőtől egészen a szívóágig.
Szóval per pillanat poharam félig üres, és egyben félig teli.
 
Megejtettem a heti feles vízcserét, és egyben levágtam a kis különc Limnophila szálakat.
A tápozásban annyit változtattam, hogy 3 ml/napra emeltem a makrót, hogy ezzel is valamivel több K álljon rendelkezésre a növényeknek. (Szombaton úgyis viszem a wabit, akkor majd megveszem a javasolt portápot.)
Úgy látom, hogy az átültetés nem viselte meg a növényeket, és többük új hajtásokat hoznak.
646c5ad1572cde308abefa9179eccf58.jpg


Sajnos, a legöregebb nőstény rizsa elpusztult, így a tenyészállomány 2 fiú és 2 lány. Szerencsére a nevelőben vannak még ifjoncok, úgyhogy lesz utánpótlás.

Időközben a 13 literes növényneveldében nagyon szépen fejlődik a Fissidens sp. "Miroshaki".
Bal oldali fotó érkezéskor (2018. július 05.), jobb oldali kép pedig a mai napon készült (2018. augusztus 19.).
5bd6b428482f468c8489ae1cf0368a2c.jpg


Köszönöm, hogy elolvastad e kurta szösszenetet.
 
Utoljára módosított:
A mai nap a fejből rutinszerű kinézés jegyében telt. Nem voltam a topon, de van ilyen.
Öröm az ürömben, hogy megtaláltam a IV. Béla királyunk korából származó kompakt fotómasinámat. Nosza, meg is próbáltam, mit tudok még kihozni belőle.

dbba697d5537ffdedc8b64b3802123c1.jpg

Tegnap @Szabó Henrik meglátogatott, és P. helferikért hozott új, megismerésre váró növényeket.
Vesicularia feriei "Weeping"
780a3caf544badd5f61ff218f9f138c2.jpg

Rotala magenta
50cee41922acc55441f3c48a9a7c3aff.jpg

Rotala macracandra sp. mini
d4776a4ccd0ea1f62212a280f0ca1911.jpg

Nagyon tetszik a felülnézet:
eabd37833e8c55c967e5b19670888dcc.jpg
0c323427673ec5a658a9e747d66fa8e7.jpg

Ám szemből sem olyan rossz.
65e3556e9632b603a4986755433c0c1a.jpg

Köszönöm, hogy megnézted a képes beszámolómat.
 
A mai nap a fejből rutinszerű kinézés jegyében telt. Nem voltam a topon, de van ilyen.
Öröm az ürömben, hogy megtaláltam a IV. Béla királyunk korából származó kompakt fotómasinámat. Nosza, meg is próbáltam, mit tudok még kihozni belőle.

View attachment 61668

Tegnap @Szabó Henrik meglátogatott, és P. helferikért hozott új, megismerésre váró növényeket.
Vesicularia feriei "Weeping"
View attachment 61669

Rotala magenta
View attachment 61670

Rotala macracandra sp. mini
View attachment 61671

Nagyon tetszik a felülnézet:
View attachment 61672
View attachment 61673

Ám szemből sem olyan rossz.
View attachment 61674

Köszönöm, hogy megnézted a képes beszámolómat.
Gyonyoru szinek eloben is. Abbol a rosanervig a tul szaporulatod lenne, vevo lennek egy ici pici tore. Ugy is talicska meretu lesz nalam.
Jah. Es megtisztelve erzem magam, hogy szemelyesen talalkozhattam veled. Legkozelebb tobb idot szakitok. Koszonom.
 
Gyonyoru szinek eloben is. Abbol a rosanervig a tul szaporulatod lenne, vevo lennek egy ici pici tore. Ugy is talicska meretu lesz nalam.
Jah. Es megtisztelve erzem magam, hogy szemelyesen talalkozhattam veled. Legkozelebb tobb idot szakitok. Koszonom.

Már most szívesen adok, mert amit láttál, az már túlszaporulat a hajdanán kapott 1 centis kis hajtáshoz képest. Legfeljebb, ha tényleg összejön Nálad egy talicskára való, majd kérek belőle. ;)
Számomra nagyon nagy öröm volt mind a találkozás, mind a beszélgetés. Folyt. köv. :)
 
Hiába, a fél növényfejes világ tudja már, hogy még vénebb cula lettem. :eek:ldman:
Azt már senki, hogy ott és úgy telt a nap jó része, ahogy régóta szerettem volna: a GA-ban növényes akvákkal körülvéve, amikre ránézve nem tudok nem mosolyogni. És nem a GA miatt, valaki egészen másvalaki miatt volt bennem ez a vágy, 天野尚先生 - Amano Takashi sensei -, akivel 2006-ban, Tokyoban, a Marubeni kantinjában ismerkedtem meg, azután évekig e-maileztem, anélkül, hogy tudtam volna, kicsoda.
Bocsássatok meg, amiért leírom, másképp lettem gazdagabb Általa, mint Ti. Felfedte, Az utolsó Szamuráj c. filmnek miért az a csúcspontja, amikor szabadonbocsátásakor Nathan Algren kapitány visszakapja naplóját. Mennyire örült, amikor megérkezett hozzá az a könyv, amit a legjobb angol fordításának találtam Az ember tragédiájának, és éppúgy beleszeretett a műbe, mint én. Beavatott a Haiku világába. Megosztottuk egymással túrázós élményeinket, hiszen mindketten rajongtunk a hegyekért, erdőkért. Stb. Még mindig hiányzik, és valahogy - eleinte a Kastély utcában -, majd a Major közben úgy éreztem itt van. (Basszus, most eleredtek a könnyeim. :banghead:)

Naszóval! Tegnap @tsokee nak köszönhetően adódott egy váratlan lehetőség, aminek nem tudtam ellenállni, nem mintha akartam volna:
1b6e6d5f8ad2034ff07d8614e60301d2.jpg
Szóval, most már itthon is velem van...

S hogy mi van a vízalatti füvészkertben? Változás. Bővebben? Nagy változás.
Nemrég @sztanotomi jótanáccsal látott el, így tegnap az akva megkapta az első csipet Kálium-Foszfátot. Nagyon bizakodom, hogy e búgatópor helyrebillenti a növények K-igényét, és minden egyéb tápanyagot könnyebben fognak felvenni.
Emellett, a tegnap megvásárolt Aquario Neo CO2 utánpótlást is hadrendbe állítottam, ma már álomszép bubiáradattal tölti meg az akvát.

Persze, ha már ADA pinsette, akkor csak ki kellett próbáljam, így a heti vízcserét egy kis vízalatti kertrendezéssel kötöttem egybe.
Az volt az elképszelésem, hogy egy vörös-piros-magenta sávot alakítsak ki két zöldség között. Valahogy így:
upload_2018-8-26_21-13-48.png
(Isten bizony, hogy a rajzolásba Móriczka nem segített be! :ROFLMAO:)

A végeredmény 80%-ban olyan lett, mint az elképzelésem.
Akkor jöjjenek a terhelő fotóbizonyítékok.
Ammania bonsai a P. helferi erdő mellé került.
363959746126892c52def10c24dada1e.jpg

Elöl Rotala-gyűrűbe fogtam az Alternanthera reineckii rosanerviget.
be6bb72d330d7021b3c0a721837eb26d.jpg

Itt látszik, hogy a toppolás után hátra került Ludwigiák mélyvörös színétől indítottam a piros ösvényt, ami előre haladva világosodik ki.
66ff5b7398d3d04c2b51e64dc5857bfa.jpg

Tekintsetek el a baloldali fakó pirostól. Az egy meglapult Alternanthera reineckii mini, amit ott hagytam, ahol van, mert olyan kis szemét, hogy megbosszulja az átültetést. Szóval, legyen, ahogy ő akarja.

Köszönöm, hogy elolvastad e kissé szentimentális prelűddel tarkított szösszenetemet.
 
Utoljára módosított:
Hú, ez nekünk kimaradt, utólag akkor boldog szülinapot kívánunk. :shy: Reméljük, sok örömöt fog okozni a csipesz, mi nagyon szeretjük, rendesen élvezet vele ültetni meg matatni. Amióta megvan, mintha még többször akarnánk belenyúlni a vízbe. ;)
 
Hú, ez nekünk kimaradt, utólag akkor boldog szülinapot kívánunk. :shy: Reméljük, sok örömöt fog okozni a csipesz, mi nagyon szeretjük, rendesen élvezet vele ültetni meg matatni. Amióta megvan, mintha még többször akarnánk belenyúlni a vízbe. ;)
Köszi szépen @tsokee !
Ugyan 1 napja van meg a csipesz, de azóta kezeimről leázott a felhám. :ROFLMAO:
 
A Kálium-Foszfát adagolásának már vannak apró, szívmelengető jelei.
Hogy könnyen megjegyezzem, a szerdai és szombati napokon adok 1 csipetnyit.
Két csipet után a következőket vettem észre:

Az Ammania bonsai új hajtásai már decensen színesednek.
ec7b80885f666bbccc92509dc0501fbb.jpg

A metszés átültetés után négy nappal a Rotala macracandra sp. Magenta új, életerős hajtásokat hoz.
83426946f238071f910b0938cab18b4f.jpg

A Ludwigia repens sp. Red eddig zöld színű új hajtásai már kezdenek vörösödni.
81619ba5271ce88c0da60325614c25e8.jpg

Az Alternanthera reineckii rosanervig növekedése új sebességbe kapcsolt, színe is sokkalta élénkebb.
Mögötte a Rotala macracandra sp. Red mini még pirosabb és szintén új hajtásokat hoz.
5c8d2797442081ca7a8e1054aba98a32.jpg

A Staurogyne repens növekedésnek indult és új levélkéket növesztett.
96085287f4321a44c38fe52fbdd9ef0e.jpg

A 13 literesemben pedig a Phyllanthus fluitans gyönyörű vörös színben pompázik, és új leveleket hoz.
259566469b28c4a279ed5a1797300d4e.jpg

Mindent összevetve, úgy vettem észre, hogy valóban könnyebben veszik vel a tápanyagokat a növények, kölönösen a vas-zabálók.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a kis képes szösszenetemet.
 
A
A Kálium-Foszfát adagolásának már vannak apró, szívmelengető jelei.
Hogy könnyen megjegyezzem, a szerdai és szombati napokon adok 1 csipetnyit.
Két csipet után a következőket vettem észre:

Az Ammania bonsai új hajtásai már decensen színesednek.
View attachment 62207

A metszés átültetés után négy nappal a Rotala macracandra sp. Magenta új, életerős hajtásokat hoz.
View attachment 62208

A Ludwigia repens sp. Red eddig zöld színű új hajtásai már kezdenek vörösödni.
View attachment 62209

Az Alternanthera reineckii rosanervig növekedése új sebességbe kapcsolt, színe is sokkalta élénkebb.
Mögötte a Rotala macracandra sp. Red mini még pirosabb és szintén új hajtásokat hoz.
View attachment 62210

A Staurogyne repens növekedésnek indult és új levélkéket növesztett.
View attachment 62211

A 13 literesemben pedig a Phyllanthus fluitans gyönyörű vörös színben pompázik, és új leveleket hoz.
View attachment 62212

Mindent összevetve, úgy vettem észre, hogy valóban könnyebben veszik vel a tápanyagokat a növények, kölönösen a vas-zabálók.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a kis képes szösszenetemet.
A csepp az mg-ban ertendo mint a viznel?
 
Egy pillanatra kimásztam az akváriumból, hogy beszámoljak Nektek az eddigi fejleményekről.
Sokatoktól kaptam új növényeket, amiket igyekeztem mihamarabb új otthonukba költöztetni. Khmmm, az utóbbi 3,5 napban ezt csinálom, és még nincs vége.

Hadd mutassam be az új "családtagokat":
Ludwigia sp. pantanal
e388c4467fabfb645018c19500f0a475.jpg

Hygrophyla pinnatifida
ca6c31a436ec899d278db91b10705d12.jpg

Lobelia cardinalis sp. mini
78a224cbfb1418aac5bc16cd20c6842e.jpg

Cryptocoryne sp. Flamingo
f5073f558ff71cd21847379d5fd3db0c.jpg

Dobpergés ... dobpergéééés ... még mindig dobpergés
ÉS
Jöjjenek a Bucék!

Bucephalandra sp. Brownie Purple
7f8b04d50df30e81adbcd26750709339.jpg

Bucephalandra sp. Dark Helena
a4a2eaa94805144f3444f5d2217b9ca8.jpg

Bucephalandra sp. Kedagang mini
0b955fd591d6c66103e23d68a7f897ac.jpg

Bucephalandra sp. Mini Needle Leaf
833f1128f368f6c862f2ad3d4488502c.jpg

Bucephalandra sp. Velvet Leaf
b435965b452edd470d93ca62f1db1e68.jpg




 
Eddig csak virtuális volt a szerelem, de most már dühöng a Buce-láz. :love:
Nagyon szeretem a Cholla fát, mert kiváló mohák, és tereptárgyakon növő növények propagálására. A csipesz mellé csak egy tapadókorong kell, slussz-passz.
379e7edcb2682f0602b125f5c4bbe05d.jpg

Ebbe csipesszel beszúrkáltam a növényeket, és gyakorlatilag merülésre készen is állt.
Balról jobbra: B. sp. Brownie Purple; B. sp. Kedagang mini; B. sp. Dark Helena; B. sp. Velvet Leaf; B. sp. Mini Needle Leaf
e6008ab42a0c64231304aec8c063f86a.jpg

A kapott pirosas növényekkel már nem olyan foghíjas az ösvény. Sokkal jobban tetszik, mint korábban. És Neked?
40e28f3e12ee6c78e4b430dd5ce0c814.jpg

Szemből nézve is jobb, meszűnt a piros lyuk.
37154f2af8110ea7353f9a60ff734524.jpg

A végére hagytam a csattanót. Az egyik Oryzias nőstényemről azt hittem baja van, mert egyfolytában a vízfelszínnél tartózkodott. Részéről ez volt az ellenség megtévesztése, ugyanis a skimmerbe rakta az egyik ikrát.
Ha jól megnézed, még láthatod a kikelésre váró lárvát az ikraburokban. Már most virít a kék szeme.
7696f785caff62a396527e464f5891a4.jpg

Köszönöm, hogy elolvastad e terjedelmesre sikeredett képregényemet.
 
Back
Oldal tetejére