• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Valencia

oRphEus

VIP kertész
Legjobb napló
Sziasztok!

Nemrég a feleségemmel 5 napot töltöttünk Valenciában. A helyi növényes boltról, az NAScapers-ről itt írtam, de a város maga is megér egy kis bemutatást.

Valencia remek hely, gyönyörű és hangulatos város, sok látnivalóval. És persze így, szezon előtt, kellemes tavaszi idővel, és viszonylag kevés turistával. Budapestről a repülőút 2,5 óra, a mostani menetrend szerint szerda reggel megy, és vasárnap délelőtt jön a gép, tehát egy jó hosszú hétvégéhez ideális. Mivel nem akartuk, hogy az egész egy eszetlen rohanás legyen, néhány látnivalóról lemondtunk, de így is sikerült felejthetetlen élményekkel gazdagodni.

Az öt nap alatt igyekeztünk felfedezni a történelmi belvárost, voltunk a tengerparton, állatkertben, botanikus kertben, parkokban, múzeumokban, piacon, ocenáriumban. Autót nem béreltünk, végig a tömegközlekedést használtuk, egyrészt mert önmagában a városban is volt elég látnivaló, másrészt mert szerintünk az is hozzátartozik egy város hangulatához. 72 órás elektronikus turistakártyával a tömegközlekedés ingyenes, és egyébként is modern, kulturált, jól használható. A város metró/villamos hálózata elég jó, illetve buszokkal bárhova el lehet jutni (már ha nem felejti el az ember a mediterrán országokban szükséges leintést, különben simán továbbmegy a busz, akkor is, ha csak te állsz a megállóban. :))

Belvárosi képek:

40957183024_92e781a65a_b.jpg20180418_170738 by Hunor Orban, on Flickr

26800366887_007ed595c5_b.jpg20180421_102730 by Hunor Orban, on Flickr

40777152015_73b41c3c48_b.jpg20180421_114049 by Hunor Orban, on Flickr

41627902292_da644bda4c_b.jpg20180421_110250 by Hunor Orban, on Flickr

41667132911_2ac25fde16_b.jpg20180421_102505 by Hunor Orban, on Flickr


Az ide látogatóknak a város legnagyobb piacát sem szabad kihagyni, ahol a hegyekben álló - vagy inkább lógó - spanyol sonkák mellett minden kapható, az egzotikus gyümölcsöktől kezdve a szárított cápáig. Valencia egyébként Spanyolország legfontosabb kikötővárosa, így tényleg különleges dolgokhoz is hozzá lehet jutni.

Mercado Central:

27799085668_8222580f9b_b.jpg20180421_102419 by Hunor Orban, on Flickr

40957454064_0d793d60be_b.jpg20180421_095524 by Hunor Orban, on Flickr

41627868162_aa48a7ccb9_b.jpg20180421_095710 by Hunor Orban, on Flickr


Tengerpart:

40957455334_9ecb687652_b.jpg20180420_195635 by Hunor Orban, on Flickr


Rendkívül élhetőnek tűnő város. Sokat elmond az ottani mentalitásról, hogy a korábban a városon átfolyó Túria folyót az árvizek miatt kivezették a városból. A helyén eredetileg egy út épült, de mivel ez a helyieknek nem tetszett, a volt folyómederben az út helyett egy órási parkot hoztak létre, amely fölött megmaradtak a hidak, egészen különleges hangulatot eredményezve. Parkok persze nem csak itt vannak, hanem szerte a városban.


Jardin Túria:

26800342167_96fee5196a_b.jpg20180420_144442 by Hunor Orban, on Flickr

26800334107_8752ca4dc3_b.jpg20180420_150937 by Hunor Orban, on Flickr


Jardín de Ayora:

39860794350_5faa35fe6f_b.jpg20180419_195845 by Hunor Orban, on Flickr

41666961251_0bf5983334_b.jpg20180419_195837 by Hunor Orban, on Flickr

26800229857_6be1c71694_b.jpg20180419_200410 by Hunor Orban, on Flickr

41666986901_9266fce13c_b.jpg20180419_200347 by Hunor Orban, on Flickr
 
A spanyolok nagyon értenek hozzá, hogyan kell jól ötvözni a történelmi épületeket a modern high-tech-el, ezek az egész városban szépen megférnek egymással. Külön kiemelném a La Ciudad de las Artes y las Ciencias-t, a Művészetek és Tudományok Városát, amely egy zseniális épületekből álló, modern komplexum múzeummal, művészetek palotájával, operaházzal, hidakkal, planetáriummal, rendezvényközponttal, illetve egy ócenáriummal. Az épületegyüttes nem csak Valencia, hanem egész Spanyolország egyik legfőbb látványossága. Szerves egészet alkot a Túria folyó medrében létrehozott parkkal, ugyanakkor mégis olyan, mintha a jövőbe kerültünk volna. :)
C:\Users\OrbanH\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image001.png


La Ciudad de las Artes y las Ciencias:

27798786948_81f8f6667d_b.jpg20180419_105256 by Hunor Orban, on Flickr

27798794808_e7e2720b85_b.jpg20180419_105423 by Hunor Orban, on Flickr

41627524252_aef5b28ea9_b.jpg20180419_103144 by Hunor Orban, on Flickr

41627734862_61d09b2759_b.jpg20180419_174020 by Hunor Orban, on Flickr

40957348374_a61547f7b1_b.jpg20180419_183544 by Hunor Orban, on Flickr

26800196407_66ac195302_b.jpg20180419_184306 by Hunor Orban, on Flickr

41666961751_4367a05de0_b.jpg20180419_185750 by Hunor Orban, on Flickr
 
Utoljára módosított:
A Művészetek és Tudományok Városának része egy igen komoly óceanárium (L'Oceanografic) 110 000 m2-en elterülve, összesen 42 millió (!) liter vízzel. OK, ebből 26 millió liter a delfinárium, de a maradék 16 millió liter sem kevés. :) A legnagyobb (cápás) akváriuma 7 millió literes, 70 m-es alagúttal, a maradék szerény 9 millió literen a kisebb akváriumok osztoznak. Ez Európa legnagyobb akváriuma, összehasonlításként az európai szinten második helyen álló, itt a fórumon is már többször bemutatott Oceanário de Lisboa összkapacitása 7 millió liter, ebből a fő akváriuma 5 millió literes. Ha jól tudom, a budapesti Tropicarium 1,4 millió liter 14 m-es alagúttal, míg a nyíregyházi akvárium 500 ezer liter, 15 m-es alagúttal. Persze ott könnyű, ahol csak be kell pumpálni a vizet a tengerből. :)

Na de visszatérve a L'Oceanografic-ra, tulajdonképpen nem csak egy klasszikus értelemben vett akváriumról beszélhetünk, hanem inkább egy olyan parkról, ami bemutatja az óceánokhoz kapcsolódó vizes élőhelyek típusait. Van mediterrán, mérsékelt égövi, sarkvidéki, trópusi korallzátonyos, óceáni akvárium is, de a felszínen is sok az érdekesség: mocsári élővilág, madárház, teknősök, krokodilok, oroszlánfókák. Különlegesség az arktiszi medence, ahol a fókákon, rozmárokon túl belugák is vannak! Hihetetlen élmény, ahogy a több tonnás sarkvidéki állatok kecsesen elúsznak az ember orra előtt.

L'Oceanografic:

27798830888_baa4897198_b.jpg20180419_132407 by Hunor Orban, on Flickr

41666791311_0a01cf059e_b.jpg20180419_133450 by Hunor Orban, on Flickr

40776887355_ebe6eab33e_b.jpg20180419_152032 by Hunor Orban, on Flickr

41627558442_0b5f9eeb2d_b.jpg20180419_153211 by Hunor Orban, on Flickr

40776885445_56596db0d9_b.jpg20180419_154945 by Hunor Orban, on Flickr

27798946268_63f719422c_b.jpg20180419_162350 by Hunor Orban, on Flickr

27798945188_b1fef4dd00_b.jpg20180419_155558 by Hunor Orban, on Flickr

40776977985_e98798be18_b.jpg20180419_155637 by Hunor Orban, on Flickr
 
Utoljára módosított:
Természetszeretőként nem hagyhattuk ki a BioParc nevű állatkertet sem. A BioParc egy Európában ritka, új generációs állatkert, olyan, mintha az állatok természetes élőhelyére látogatnánk el. Rácsok és korlátok egyáltalán nincsenek, plexifal is csak ott, ahol nagyon muszáj, ezek helyett okosan megtervezett folyók, tavak, sziklák képeznek akadályt az állatoknak. Az állatok gyönyörű és nagy helyen vannak, ugyanakkor a látogatóknak olyan érzés, mintha szafarin lennének. :) Nagyon alaposan megtervezett és rendkívül gondosan karbantartott létesítmény.

BioParc

41627760822_9615376931_b.jpg20180420_114120 by Hunor Orban, on Flickr

26800252647_b4731b667d_b.jpg20180420_115412 by Hunor Orban, on Flickr

26800249247_c27b552abb_b.jpg20180420_120920 by Hunor Orban, on Flickr

40777048315_cd52e54174_b.jpg20180420_120657 by Hunor Orban, on Flickr

27799026578_b5e17d67b7_b.jpg20180420_121358 by Hunor Orban, on Flickr

26800255167_70d4bf6b01_b.jpg20180420_121840 by Hunor Orban, on Flickr

40957427844_974e1be06a_b.jpg20180420_125314 by Hunor Orban, on Flickr


A botanikus kert esetében a képek magukért beszélnek. Durva, amikor az ember szembesül a nálunk szobanövényként tartott növények több emeletnyi változatával. :)

Jardí Botánic

26800426437_2a84f73aaf_b.jpg20180421_124433 by Hunor Orban, on Flickr

40957508774_87aabfb258_b.jpg20180421_125833 by Hunor Orban, on Flickr

40777179425_3c14521c2e_b.jpg20180421_131532 by Hunor Orban, on Flickr

41667200631_588cb712b4_b.jpg20180421_132620 by Hunor Orban, on Flickr

40957522684_b7ae5224a2_b.jpg20180421_134510 by Hunor Orban, on Flickr


Utolsó este még egyszer megnéztük, éjszakai fények mellett is a La Ciudad de las Artes y las Ciencias-t, így is lenyűgöző.

41627944672_3a9268b3bb_b.jpg20180421_220237 by Hunor Orban, on Flickr

41627944242_2127b6c224_b.jpg20180421_220437 by Hunor Orban, on Flickr

41627940682_9e0e982449_b.jpg20180421_221254 by Hunor Orban, on Flickr


Ennyi fért nekünk az 5 napba, remekül éreztük magunkat, ajánljuk mindenkinek Valenciát.
Akit érdekel, a teljes album itt megtekinthető: https://flic.kr/s/aHsmazeh11
 
Természetszeretőként nem hagyhattuk ki a BioParc nevű állatkertet sem. A BioParc egy Európában ritka, új generációs állatkert, olyan, mintha az állatok természetes élőhelyére látogatnánk el. Rácsok és korlátok egyáltalán nincsenek, plexifal is csak ott, ahol nagyon muszáj, ezek helyett okosan megtervezett folyók, tavak, sziklák képeznek akadályt az állatoknak. Az állatok gyönyörű és nagy helyen vannak, ugyanakkor a látogatóknak olyan érzés, mintha szafarin lennének. :) Nagyon alaposan megtervezett és rendkívül gondosan karbantartott létesítmény.

BioParc

View attachment 5419620180420_114120 by Hunor Orban, on Flickr

View attachment 5419720180420_115412 by Hunor Orban, on Flickr

View attachment 5419820180420_120920 by Hunor Orban, on Flickr

View attachment 5419920180420_120657 by Hunor Orban, on Flickr

View attachment 5420020180420_121358 by Hunor Orban, on Flickr

View attachment 5420120180420_121840 by Hunor Orban, on Flickr

View attachment 5420220180420_125314 by Hunor Orban, on Flickr


A botanikus kert esetében a képek magukért beszélnek. Durva, amikor az ember szembesül a nálunk szobanövényként tartott növények több emeletnyi változatával. :)

Jardí Botánic

View attachment 5420320180421_124433 by Hunor Orban, on Flickr

View attachment 5420420180421_125833 by Hunor Orban, on Flickr

View attachment 5420520180421_131532 by Hunor Orban, on Flickr

View attachment 5420620180421_132620 by Hunor Orban, on Flickr

View attachment 5420720180421_134510 by Hunor Orban, on Flickr


Utolsó este még egyszer megnéztük, éjszakai fények mellett is a La Ciudad de las Artes y las Ciencias-t, így is lenyűgöző.

View attachment 5420820180421_220237 by Hunor Orban, on Flickr

View attachment 5420920180421_220437 by Hunor Orban, on Flickr

View attachment 5421020180421_221254 by Hunor Orban, on Flickr


Ennyi fért nekünk az 5 napba, remekül éreztük magunkat, ajánljuk mindenkinek Valenciát.
Akit érdekel, a teljes album itt megtekinthető: https://flic.kr/s/aHsmazeh11

Hunor, köszönjük a beszamolot, nagyon jok a kepek! Biztos, hogy rengeteg elmennyel gazdagodtatok.
 
Köszi a beszámolót, nagyon kellemes emlékeket idézett!

3 éve töltöttem el Valenciában 1 hetet szeptember végén.
Időjárás kiváló, tenger szintén.

Agua de Valencia!
 
Utoljára módosított:
Back
Oldal tetejére