• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Új vagyok, kérdésem van

Örülök hogy értetted amit írtam, mert most láttam hogy telefon felűlbírálta a írásomat. :D
20 fok alatt jobb lenne, de próba cseresznye.
Észre se vettem elsőre😄
Hmhm, lentebb nem nagyon tudom vinni, de majd kiderül gyorsan😊 maximum berakom egy terraba és kap majd párát. Még ezzel a hygrolonnal vannak kétségeim, mert egy csőben lesz a víz (23cm) ahonnan fel kell szívnia a vizet és a körülötte lévő paláston szétteríteni. Kérdéses, hogy amit felszív vizet azt az alján mennyire engedi majd el, szóval lesz-e folyamatosan víz tócsa körülötte vagy sem.
 
Örülök hogy értetted amit írtam, mert most láttam hogy telefon felűlbírálta a írásomat. :D
20 fok alatt jobb lenne, de próba cseresznye.
Csatlakozom. Jó hűtéssel rendelkező led is masszívan tud fedett üveget melegíteni, nemhogy izzó. Bettás akváriumomban azért nem használok fűtőt, mert a magasított led is kimutathatóan melegíti a szobahőmérséklet mellett az üveget. És itt ráadásul levegőt melegítene, nem folyamatosan keringetett vizet
 
Csatlakozom.
Akkor valószínű csak a zárt rendszer fog működni. Kipróbálom így, úgyis el kell buknia mindenkinek legalább egyszer😊
És ezt a hőmérsékletet mivel oldanátok meg lakásban? Zárt terra és pl uh párásító, az elég lehet?
 
Csatlakozom. Jó hűtéssel rendelkező led is masszívan tud fedett üveget melegíteni, nemhogy izzó. Bettás akváriumomban azért nem használok fűtőt, mert a magasított led is kimutathatóan melegíti a szobahőmérséklet mellett az üveget. És itt ráadásul levegőt melegítene, nem folyamatosan keringetett vizet
Valamiert nem töltötte be a teljes üzenetet. Itt nem lesz üveg, teljesen a szabad levegőn lenne.
 
Akkor viszont ki fog száradni párásítás nélkül
A hygrolon szövet nem ad annyi nedvességet neki? Van egy tartály amiben lenne a tapos víz, ebbe lóg bele a szövet. Nekem az jött le a leírásokból, hogy ez a szövet lényege, hogy folyamatos utánpótlást tud adni így, rosszul értelmeztem?
 
Csinalok egy ilyen kis nem is tudom mit (palu, wabi?). A kepeken annyira nem latszodik, de az alja az ferden van kialakitva, mint egy vizpartnal ahol kicsit tul log a part es kimossa alola a vizet. Na a lenyeg, hogy a vizes reszhez mohat szeretnek majd rakni a kokuszos reszekhez. A kerdes, hogy ez eletkepes lehet? Milyen gyakran es mennyi vizet kell alatta cserelni, hogy mukodni tudjon?
" "
 
Sziasztok

Kezdőként szeretnék indítani egy low tech nano akváriumot. Mire lehet még szükségem? Illetve szűrőben nagyon tanácstalan vagyok. Félek hogy túl nagy sodrást csinálnak a kis akváriumban.

Akvárium 30l
Világítás: Chihiros a301 Led 30cm időzítővel, állítható konzollal
Szűrő: Atman CF-600 vagy Eheim Classic 250 vagy Tetra EX 400 plus
Talaj: -Tropica Substrate növény táptalaj, ADA Aqua Soil Amazonia ll

Növények:
-Bacopa caroliniana MP
-Ludwigia repens Rubin
-Hygrophilia Corymbosa
-Jávai moha

Dekor: Red moor fa/ seiryu kő
Növénytáp: TF planter, macro, carbo
Később majd garnélákat és 1-2 nano halat szeretnék belerakni.
 
Amennyire tudom ezeket mind le lehet fojtani a csapnál, de több módon is meg lehet még oldani. Szóval ha belefér, akkor az bőven elég lesz, sőt(főleg low tech-be illetve a tervek szerint nem lesz egy hatalmas élőgárda). Ha valaki meg tudná erősíteni, hogy mindegyiknél van csap az jó lenne, mert nem vagyok benne biztos.

Esetleg még fűtő lehetséges (pl én a kicsi szobámban mindig nyitva tartom az ablakot és a szobahőmérséklet az jóval 20 alatt van) más most nagyon nem jut eszembe.
 
Sziasztok

Kezdőként szeretnék indítani egy low tech nano akváriumot. Mire lehet még szükségem? Illetve szűrőben nagyon tanácstalan vagyok. Félek hogy túl nagy sodrást csinálnak a kis akváriumban.

Akvárium 30l
Világítás: Chihiros a301 Led 30cm időzítővel, állítható konzollal
Szűrő: Atman CF-600 vagy Eheim Classic 250 vagy Tetra EX 400 plus
Talaj: -Tropica Substrate növény táptalaj, ADA Aqua Soil Amazonia ll

Növények:
-Bacopa caroliniana MP
-Ludwigia repens Rubin
-Hygrophilia Corymbosa
-Jávai moha

Dekor: Red moor fa/ seiryu kő
Növénytáp: TF planter, macro, carbo
Később majd garnélákat és 1-2 nano halat szeretnék belerakni.
Szűrő tekintetében mindenképp EHEIM, azok közül is az Eheim 2213 Classic 250-et javaslom. Egyszerű, mint a faék, és szépen teszi a dolgát.
Alul hagysz egy szivacsot, utána mátrix, vagy pumice, tetejére pedig perlon.
Alkatrészellátás kiváló, szervízháttér szuper.

Ekkora akváriumban túl nagy lesz a L. repens Rubin, böszme nagy levelei vannak. Ha már stem növényt szeretnél, akkor inkább rotala valamelyikét ajánlom:
Rotala macrandra 'Red Mini'
Rotala rotundifolia Orange Juice
Rotala sp. Vietnam H'ra
Hygrophila corymbosa 'Kompakt'-ot válassz, mert ha ügyesen metszed egy könnyen kezelhető bokrot tudsz nevelni belőle.

Javaslom, hogy válassz: vagy garnéla, vagy nano halak. fákkal, kövekkel és növényekkel megpakolva borzasztóan kicsi a szabad úszótér a halaknak. Szóval inkább garnélát tartanék a helyedben.
A garnélák meg nemigen kedvelik a tápozást, szóval azzal nagyon óvatosan kell bánni. Én elhagynám.
 
Egyetlen tanácsom van. Eheim experience 150-et vegyél. Én megőrültem a Eheim Classic hangjától.
 
Ezzel nem értek egyet. 8-10 db nano hal, simán mehet bele. Nekem is a Revival, 30as,és van benne 8 db Brigi, meg nem tudom mennyi garnéla, és 2 naponta tápozok is. ;) :)
 
és a végén kiderül hogy gömbakváriumod is van :ROFLMAO:
Én inkább nem nyilatkozom hány elegáns törpefogasponty úszkál 30 literben.
Elnézve a dario dario-kat azok sem fejelik le az üveget a nagy úszkálásban.
 
Egyetlen tanácsom van. Eheim experience 150-et vegyél. Én megőrültem a Eheim Classic hangjától.
Engem spéci cseppet sem zavar. Kinek a pap,kinek a paplan... :)
Mivel kb egy árban vannak újonnan, én is az Experience 150-et választanám. Nekem is volt, és kb már fél méterről is totál hangtalan.
Jelenleg pedig a nano akván van egy Eheim Classic 150...nekünk nem zavaróan, de azért éjszakai csendben lehet hallani 2m távolságból. Megkockáztatom hangosabb, mint az Experience 350.
 
Én a Eheim Classic szériára szavaznék, az egyszerűsége miatt. Sokkal kisebb a meghibásodás esélye. Borzasztó idegesítő, ha elkezd szivárogni a szűrő, és nincs kéznél hozzá tömítés.
 
Szűrő tekintetében mindenképp EHEIM, azok közül is az Eheim 2213 Classic 250-et javaslom. Egyszerű, mint a faék, és szépen teszi a dolgát.
Alul hagysz egy szivacsot, utána mátrix, vagy pumice, tetejére pedig perlon.
Alkatrészellátás kiváló, szervízháttér szuper.

Ekkora akváriumban túl nagy lesz a L. repens Rubin, böszme nagy levelei vannak. Ha már stem növényt szeretnél, akkor inkább rotala valamelyikét ajánlom:
Rotala macrandra 'Red Mini'
Rotala rotundifolia Orange Juice
Rotala sp. Vietnam H'ra
Hygrophila corymbosa 'Kompakt'-ot válassz, mert ha ügyesen metszed egy könnyen kezelhető bokrot tudsz nevelni belőle.

Javaslom, hogy válassz: vagy garnéla, vagy nano halak. fákkal, kövekkel és növényekkel megpakolva borzasztóan kicsi a szabad úszótér a halaknak. Szóval inkább garnélát tartanék a helyedben.
A garnélák meg nemigen kedvelik a tápozást, szóval azzal nagyon óvatosan kell bánni. Én elhagynám.
Növénnyel igazad lesz. Most néztem meg és a 20-50 centi magasságával kimászna az akváriumból.

Kövek vagy fa lesz benne. Mindkettő szerintem is túl sok lenne de majd meglátjuk ha megjönnek
Ezzel nem értek egyet. 8-10 db nano hal, simán mehet bele. Nekem is a Revival, 30as,és van benne 8 db Brigi, meg nem tudom mennyi garnéla, és 2 naponta tápozok is. ;) :)
Milyen tápokat használsz?
 
Akkor a két Eheim (Eheim Classic, experience) közül melyiket lehet lefojtani? Vagy ezek nem csinálnak akkor sodrást az akváriumban mint ahogy én gondolom?
Szia!
Ezt ki kell tapasztalni a gyakorlatban. Ha túl erős az áramlás, használhatsz Lily Pipe-ot vagy esetleg az alábbi eszközt:
 
Back
Oldal tetejére