• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes Triangle project 2 - Canceled --- Inkább csak egy sima vasfás

10 napja megy az új tápozás. A növényeken nem látok semmi változást. Illetve ez így nem igaz. A Pinnatifida sok új zöldes-vöröses levelet hozott, az eddigi vörösek helyett. Az tény, hogy a mennyiségük alapján ez még bőven az ADA tápozás alatt kezdődhetett és most csak folytatódott. A levelek mérete továbbra is nagyon kompakt. A gyanúm az, hogy a nagyom vörösek még a Carbos kezelések eredményei, ugyanis azok szépen lassan, de bomlásnak indultak. A HC kapott múlt héten egy teljes visszavágást, míg a stemek a szokásos levágom-visszaültetem kúrán estek át.
Mindkét akváriumban enyhén zöldül az üveg a befolyók környékén, de heti egy tisztítás bőven elegendő és a korábbiakhoz képest egyáltalán nem zavaró mértékű. Én eddig biztos voltam abban, hogy ezt a magas nitrát/foszfát szint okozza, de rámértem és 0 mindkettő. Jelenleg azt gondolom, hogy erős a táp és egy picivel kevesebb is elég lehet. Apropó tápozás: mióta megvan az automata adagoló, azóta folyamatos hiányérzetem van, hogy kihagytam valamit. Ezt még meg kell szokjam. De jobb ez így, hogy tutira minden nap a fény bekapcsolásával egy időben történik a táp és a Carbo bevitele.DSC02747.JPG
Remélem ő majd egyszer átveszi a hobbit.DSC02761.JPG
 
Anyám borogass! Nagyot nőtt az a kis manó, aki az avatarodon a hátad mögül kukucskál. Már most egy kis szívtipró. :)
Ja, és az akva sem rossz. ;)
 
Anyám borogass! Nagyot nőtt az a kis manó, aki az avatarodon a hátad mögül kukucskál. Már most egy kis szívtipró. :)
Ja, és az akva sem rossz. ;)
Az avataromon a nagy fiam van velem. Ő azóta 14 éves lett és laza 180 centi. Én 192 centi voltam, de már össze mentem a nagy mosásban, ahogy szokták mondani. A kisebb fiam - ő van velem a mostani fotón - 5 lesz májusban, de 6-7 évesre való ruhákat hord. A 3 éves lányom 4-5 évesre való ruhákat. Nem lesz kicsi egyik sem.
 
Utoljára módosított:
Valami hír a tápozásról? Nagyon kíváncsi vagyok :)
Minden rendben van, nem látok semmilyen változást a váltás óta. A front üvegen van egy kevés zöldülés 1 hét alatt, de csak a befolyó környékén. A kicsi akváriumban visszavettem a tápozást próbaképp és ott lényegesen kevesebb is lett az alga az üvegen. Majd a nagyon is kell vele játszani, de nem most, mert most - már megint - nem lakunk otthon. Ezért is akartam mindenképp tápadagolókat. Működik is szépen minden.
 
Jelenleg nem túl mutatós az akvárium. Már egy hónapja nem lakunk otthon a Covid-os korlátozások miatt. Múlt hét pénteken mindkét akváriumot meg kellett volna nyírni, visszaültetni és vizet cserélni, de csak a kicsi akváriumra volt időm. A nagyon végül vizet sem cseréltem. Most pénteken azzal szembesültem, hogy már csurig az akvárium növénnyel, emiatt az áramlás nagyon lecsökkent. Bár a tápozást viiszavettem 11-ről 8 milire, de ez sem segített. Az akvárium újra algás lett és a TDS is közel 300-at mutatott. Szóval kb. 5 órám ment rá, de mindent megnyírtam, visszaültettem és kipiucoltam az algát is amennyire csak bírtam. Kellett volna még egy fogkefézés némelyik fának és talán egy szűrő tisztítás sem ártott volna. Vízcsere 75% volt. Még egy hét és költözünk haza, feltéve hogy a nagy embereink meg nem gondolják magukat. Akkor majd rendbe tudok rakni mindent...is
 
Ebből a szempontból a Seachem ami tényleg nagyon bonyolult, na ott sokszor én sem tudtam hanyadik napnál tartok a vízcsere után, és akkor most miből és mennyit is nyomjak?
Szia @eMZé
Ezen a februári poszton megakadt a szemem. Gondolkodtam rajta, hogy mi lenne ha Green Aqua Micro Macro-ot seachem tápokra cserélném. Neked a fenti poszt szerint van tapasztalatod ezzel...tudsz róla mondani pár szót hogy miért vagy miért ne?
 
Szia @eMZé
Ezen a februári poszton megakadt a szemem. Gondolkodtam rajta, hogy mi lenne ha Green Aqua Micro Macro-ot seachem tápokra cserélném. Neked a fenti poszt szerint van tapasztalatod ezzel...tudsz róla mondani pár szót hogy miért vagy miért ne?
eMZé majd összefoglalja, én viszont belinkelem neked a real time verziót :) ... csak hogy addig is legyen mit olvasgatnod.
Meglátod a táblázatokat és elmegy tőle a kedved. Ha nem, akkor valami baj van veled :)

 
Érdekes olvasmány :) Lehet, hogy baj van Velem, de a kedvem nem ment el tőle - szerk. Csak összeadtam, mennyi lenne 8 db táp és a pénztárcám fordított hátat neki - viszont a 4 csatornás tápadagoló sajnos így lehet kevés lesz....🤔

Több utána olvasást kíván ez a téma...

Bocsi az OFFért @eMZé a Te évekkel ezelőtti tapasztalataidra még kíváncsi vagyok.


Köszi
 
Utoljára módosított:
Érdekes olvasmány :) Lehet, hogy baj van Velem, de a kedvem nem ment el tőle - szerk. Csak összeadtam, mennyi lenne 8 db táp és a pénztárcám fordított hátat neki - viszont a 4 csatornás tápadagoló sajnos így lehet kevés lesz....🤔

Több utána olvasást kíván ez a téma...

Bocsi az OFFért @eMZé a Te évekkel ezelőtti tapasztalataidra még kíváncsi vagyok.


Köszi
Szia,

Filipe Oliveira vidi:

Seachem tápok és talajtabi, lean tápozás, kicsit leegyszerűsítve.
 
Köszi @Jopet a visszatekintést, én már nem is emlékeztem hova és mikor írtam ezeket le.
@kunakos
A Seachem nem véletlenül vette le a honlapjáról azt a táblázatot. Teljes kudarc volt szerintem mindenhol az eredmény. Most már régóta csak egy kalkulátor van fent amivel mérések alapján be tudod lőni a kívánt tápanyag szinteket. Igen, ez is macerás kicsit, ráadásul utána is kell olvasni elég alaposan, de pl. egy vékony tápozást összerakni egészen olcsón lehet.
 
Utolsó hozzászólás 2021 április......na az sem mostanában volt.

Azóta sokminden változott.
Ami nem, hogy még mindig küzdök a mindent elborító vékony fonalas algával. De tényleg szó szerint mindenen nő, nem csak a növényeken, hanem a köveken, a fákon és az üvegen is.
Ami a berendezést illeti első körben nyár végén likvidáltam hátul középen a spemeket, majd ezt a részt alaposan megemeltem talajjal. Hogy nem legyen földindulás az egészet körberaktam kisebb-nagyobb Seiryu kövekkel. Ebből szemből mostanra semmi sem látszik a növények takarása miatt, de mindkét oldalról igen. Szóval ez a középső fennsík kapott jó sok ADA tápkapszulát, majd visszaültettem az egyetlen megmaradt tő Blyxa japonicat és kapott kövekre kötözött Mycrosorum Needle Leafot. Ez utábbi régi nagy kedvencem a Rotala Indica mellett. 2 hete a széleken kiegészült némi Acicularissal, amiből még semmi sem látszik. Hogy miért kellett mennie a Rotala Indica és Green párosnak. Nos mellettük nem igazán volt mutatós a Pinnatifida.

Kb. egy hónapja az előtérből kivágtam a HC-t, mert már semmire sem ment. A talajt teljes mélységében átporszívóztam a szokásos külső szűrős technikával, majd alaposan telenyomtam ADA kapszulákkal. Ezután már-már nálam hagyományosnak mondható víz alatti ültetés következett, mely ezúttal Eleocharis Parvula lett.

Az utóbbi 2 hónapban rendszeresen kapja az akvárium a Carbos kezeléseket. 2~3 hetente 3 centisre leengedett víz mellett kap higított permetet, majd a következő napokon leállított szűrős fecskendős kezelésekkel irtom a szemét algát. Per pillanat alig látok 1-2 szálat, de ez a mocsok tudom, hogy 3 hét alatt teljesen ellepi az akváriumot, ha semmit sem teszek ellene. Már többször csökkentettem a permet töménységén, de kicsit még mindig sok. Sajnos a Bucékon látszik, mert hókadtak a leveleik és némelyik le is dobott pár levelet.

A tápozás többé nem titok: APT Zero. Ezzel teljesen elégedett vagyok. Ugyan a Pinnatifida nálam nem olyan brutál vörös, mint a GA-ban, de ezt inkább a világításomnak tudom be. A levélméret nálam is kompakt, de a szín inkább többnyire méreg zöld és csak helyenként vörös. Annyi még, hogy naponta adagolok 0,5 ml Seachem Nitrogént, így 1 ppm a nitrát szint.

Végre elértem oda, hogy bár messze nincs kész az akvárium (bár már több, mint egy éves), de tudok végre vállalható fotót megosztani veletek:

DSC02854.JPG
 
Back
Oldal tetejére