• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes The seventh day

A legutóbbi alakítás után így festünk:

226.JPG

Halakat nem tervezek bele, a "vízzel" talán sikerült egy kis dinamikát csempészni bele. (Igen, tudom, hogy így elvesznek a kidolgozott kövek, de nyerek egy pontot a lezúduló víz illúziójával.)

A hátsó hegyvonulat alatt a növényzettel még lesz dolgom, még kell rajta nyírni, alakítani. A difis sarokba találtam egy jó kis követ, még a poppy melletti kis szögletbe kell valami kis távoli hegyet találnom.

Mára ennyi.
 
A fa nyíladéka most már nem csak ki- és befolyót rejt, hanem egy távoli hegycsúcsot is, még a gazokat kell ritkítanom, hogy jobban látszódjon a csúcs.
A fehér hátteret is szeretném legyártani a héten.
Most épp az pattant ki a fejemből, hogy tudnék felhős eget gyártani az alpesi tájamhoz:

227.JPG
 
még alakítanom kell rajta, hogy stabilabban megálljon és ne hasasodjon. A kis fekete csík emiatt van felül
A hatter mibol van? Nem tudod a fotozas idejere az akva felso peremehez ragasztani (mondjuk papir maszkolo ragasztoszalaggal, az feher is es egesz konnyen eltavolithato). A kepen az a par centis resz ugysem latszik. Ha extra vilagitasra lenne szukseged, szolj, tudunk nelkulozni par pilacsot, nehogy az legyen mint tavaly ;)
 
Édesek vagytok, de erre az akvára, ha kell fel tudok tolni annyi chihirost, hogy el sem fér rajta. :) Amúgy az RGB is csak a szokásos 2. fokozaton van, még tudok kb. 5-öt fényesíteni rajta.
A hátteret nem szeretném az akva hátára rátolni, úgy nekem nem adja vissza egyáltalán, hogy fehér az a fehér. Ennél a fotónál a hátteret megvilágítottam alulról az A451-es Chihirossal, így a háttérnek is felhős ég hatása van.
Ja a háttér fehér karton lap, megerősítve, hogy megálljon.
 
Viszont a jobb első sarokkal is kellene kezdeni valamit fényügyileg, mert így most látszatra egy nagy sötét folt, nem pedig sejtelmesen árnyékos rész.
 
Viszont a jobb első sarokkal is kellene kezdeni valamit fényügyileg, mert így most látszatra egy nagy sötét folt, nem pedig sejtelmesen árnyékos rész.

Az RGB-t tudom előbbre hozni, és csak a minimum fény utáni fényerőn fotóztam, nem állítottam feljebb. Csak a hátteret akartam kipróbáni, hogy néz ki a fotón, amit elképzeltem.
 
Szombat nagy-nagy szűrő pucera nap volt. Sejtettem, hogy találok garnélát benne, na de azt nem, hogy a középső szűrőkosárban a szűrőanyag megmozdul.. 😬 No persze nem a biorio kelt életre, csak az egyik kalandor kedvű amano küzdötte fel valahogy oda magát, de hogy szivacson - perlonon keresztül ez hogy sikerült neki, rejtély. Az összes többi amano pedig a szűrő aljában kuksolt jópár CRS társaságában. A kis klikkesedők..
Növény igazítás is volt egy kicsi. A patakot meg jól teletojták a páncélosok.

No, pár kis képecske:

231.JPG

231a.JPG

231b.JPG

231c.JPG

231d.JPG

A taiwanosban 2 red wine - vagy rubyt láttam egyszerre (annyira aprócskák, nem látni még annyira a kis fizimiskájukat), a tigriseknél a legszebb legkedvencebb lánykám méltóztatott bepetésedni! 😍 VÉGRE!
Most már csak a PRL-ek és a Taitibeek nem csinálnak semmit. Azért most már lassan talán ők is elkezdik érezni a tavaszt.
 
Jöttem kritizálni :)
Ezeket a felhőket én nem erőltetném. Sokkal természetesebb hatású mára az akváriumod, mintsem ilyen mű dolgokkal elrontsd.
De most már egyre szebben jönnek a részletek, olyannyira hogy míg korábban főleg a baloldal volt kesze-kusza, mostanra a jobboldali előtér lóg ki. Ezzel még foglalkozhatnál ha van kedved, ne legyenek látszó növénygyökerek, fűszálak stb. (parvula szerintem úgy szép, ha vastag csomóban van).

De azért látni kell, egy hónapja ilyen volt (amikor szerinted meg volt nyírva :) )

224 (2).JPG

Most meg ilyen:

231.JPG

A középtér is nagyon penge, nagyon szép most az akváriumod, le a kalappal 👒
 
View attachment 89548

Most meg ilyen:

View attachment 89549

A középtér is nagyon penge, nagyon szép most az akváriumod, le a kalappal 👒

Köszönöm! ☺ 😍
A parvula tudom, hogy nagy csomókban szebb, de ennyi maradt meg (szegény kis elnyomott), most dúsul szegény feje.
A fa mögötti hegyet egy plexi lapra ragasztva tudtam oda rögzíteni, ahol most van. A mellette lévő felhő a látszódó plexi szélet hivatott eltakarni, de majd megpróbálom a lelógó faágat úgy rakni, hogy takarja.
Most nekem is jobban tetszik, mint 1 hónapja!
 
A felhőket elfújta a szél.
A faágat még pozícionálnom kell - bár lehet, hogy fehér háttérrel nem is fog látszani a plexi szél. Legközelebb kipróbálom.
A fán a mini karácsony mohát is valahogy lelógósabb formában lenne jó fixálni.
A frontüvegre pici pontalga telepedett a plusz foszfát ellenére, holnap vízcserekor megkapja a magáét - ha el nem felejtem.. 🤔

232.JPG
 
View attachment 89698
Sokkal jobb.
 
Versenyfotót még mindig nem lőttem... de azért azt nem akarom megvárni, hogy megint fűkaszával kelljen végig menni az egészen.
A mostani növény tömeg nagyon tetszik, még épp nem túl sok (persze a stemeket igazítanom kell).
A PRL népség is elkezdte érezni a tavaszt, láttam végre gyöngyös hasút. (Vagy csak áttévedt hozzám is Mary @mmccannon legye 😄)

Így festünk most:

233.JPG

233a.JPG

233b.JPG

233c.JPG

233d.JPG

233e.JPG
 
Versenyfotót még mindig nem lőttem... de azért azt nem akarom megvárni, hogy megint fűkaszával kelljen végig menni az egészen.
A mostani növény tömeg nagyon tetszik, még épp nem túl sok (persze a stemeket igazítanom kell).
A PRL népség is elkezdte érezni a tavaszt, láttam végre gyöngyös hasút. (Vagy csak áttévedt hozzám is Mary @mmccannon legye 😄)

Így festünk most:

View attachment 90242

View attachment 90243

View attachment 90244

View attachment 90245

View attachment 90246

View attachment 90247
Tuti, hogy Nálad is járt a légy. 😂
Ami az összképet illeti, amatőr szemeimet egyedül jobb oldali Microsorum zavarja. Böszme nagy a többi előtérben lévő növényekhez képest.
 
Ezek az apró ksi részletfotók valami zseniálisak. Varázslatos kis kertet alkottál, bár egy kicsit megint elszabadult a dzsungi, de nem a TOP 10 a cél, gondolom.
Saját gyönyörködésre pedig tökéletes.;)
 
Back
Oldal tetejére