• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Személyes

Levinen

Kertész szaki
Üdv Hallgatóság

Valamivel több mint egy hónapja történt személyemet érintő események hatására, eltávolodtam egy kicsit ettől a környezettől. Hogy ez mi volt, igazából nem is fontos.
Az elmúlt idő elég volt arra, hogy helyre tegyem magamban a dolgokat, és egy kicsit máshogy kezeljem a számomra nem tetsző helyzeteket. Akiket értékesnek tartok, azokkal továbbra is szeretnék beszélgetni, tervezgetni, akik meg, mondjuk úgy, hogy nem a szívem csücskei, őket meg úgy fogadom el, ahogy vannak. Nem hiszem, hogy bármiféle személyes ellentét megér annyit, hogy magamat a remeték közé kelljen sorolnom, és emiatt inkább afrikai sügéreket kellene tartanom. :)
Úgy gondoltam, hogy mindenképp részese szeretnék maradni az információgyűjtő és főleg megosztó társadalomnak, és ez az Akvakertészek fóruma nélkül elég nehézkes, szinte elképzelhetetlen. Ez a világom, itt érzem jól magam!
Szóval a korábbi döntésemet megváltoztatva ismét berobbanok a köztudatba és remélem továbbra is tudok segíteni ennek a csapatnak a munkájában! ;)

Üdv
Levinen
 
Szia Levi!!!
Igazán örülök, hogy visszatértél. :) Egyrészt, mert már hiányoztál szerintem sokaknak, másrészt... nem illenek hozzád a sügerek... :D
 
HELLLLLO Levi! :)

Azért az afrikai sügereket gondold át még párszor alaposan, szép halak azok ;)
 
Szia Levi!

Üdv újra itt! :) Remélem fojtatod majd a naplódat a meglévő és tervezett akváriumaidról. Én személy szerint nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi van pl a kis nanoakival. Úgy hallottam hogy nagy megmérettetés áll előtte :D ;)

Ui: A szűrőd tökéletesen üzemel nálam, még egyszer köszi érte. Idehaza nem nagyon tudtam volna ilyet szerezni mostanság ;)
 
" ...Ha valakinek nem tudtam megbocsátani, az mindig számomra volt kellemetlen. Nagyon kellemetlen. Olyan karmos érzéseket hurcoltam magamban, melyek elsősorban engem sebeztek. Az én lelkemet mérgezték meg, s állandóan kizökkentettek a nyugalomból. Nem kellemes haragban, sértettségben, tompa bosszúvágyban, bármiféle fojtott indulatok tüzében élni...."
Müller Péter


Üdv újra a víz alatt kisollóval nyírbálók táborában! ;)
 
Levinen said:
Úgy gondoltam, hogy mindenképp részese szeretnék maradni az információgyűjtő és főleg megosztó társadalomnak, és ez az Akvakertészek fóruma nélkül elég nehézkes, szinte elképzelhetetlen. Ez a világom, itt érzem jól magam!
Szóval a korábbi döntésemet megváltoztatva ismét berobbanok a köztudatba és remélem továbbra is tudok segíteni ennek a csapatnak a munkájában! ;)
Nagyon helyes, örülök, hogy meggondoltad magad. ;)
 
Szia Levi!

Én is nagyon örülök, hogy visszatérsz, és újra megosztod velünk a tapasztalataidat. Szegényebbek voltunk, lettünk volna nélküled, szóval ez tényleg nagyon jó hír. Itt megragadnám az alkalmat, hogy sok sikert kívánjak a nanoval A Versenyre, hiszen ezt eddig nem tettem meg. Hajrá.
 
Köszönöm szépen mindenkinek szíves fogadtatást! :)

Luna: Igazából nem várok túl sokat a versenytől, csak kíváncsi vagyok a zsűri esetleges véleményére, Illetve szerettem volna elindítani egy folyamatot, ami talán a többi itt megtalálható "ifjú akvakertésznek" is bátorságot ad. De köszi a biztatást! :) Nemrég említettem egy postban ezt a kérdést, hogy "mi lesz itt egy év múlva"? Ahogy a fejlődést, fejlődésünket látom, egy év múlva már képesek leszünk felmutatni valamit nemzetközi szinten is, de annyit biztos, hogy Magyarország ezen a területen is jelen akar lenni, és maradandót alkotni.
 
Sosem tudhatod, hogy a bíráknak éppen mi az, ami jobban tetszik, és mi az, ami esetleg kevésbé. Én láttam már olyan akváriumot is nyerni, ami egyáltalán nem, és olyat is, ami nagyon tetszett. Szóval szerintem esélyt latolgatni... Hát. :D De szorítunk, és ez a lényeg.
 
Üdv Levi!

Örülök hogy visszatértél, hiányoztál innen nagyon.
Sok sikert a versenyre, és várjuk a fejleményeket a nagy akidról is.
 
Back
Oldal tetejére