• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Paludárium Summer in the Alps

Két hete szétszedtem az emers kertemet:(
Idő közben a takaró üveg elkészült, sőt a lakás fűtésében is történt egy apró változás, de csak valamelyest javultak a körülmények, így a növények továbbra is csak nagyon gyengén fejlődtek. Végül az egész kezdett bepenészedni, így muszáj volt szétszedni.
A HAC-n utolsó előtti lett a fentebb látható képekkel, ami tulajdonképpen teljesen rendben van. Az emers kertészkedést ezennel felfüggesztem, legalábbis a jelenlegi lakásunkban többet nem fogok erőlködni vele, mert nincs értelme.
Az akvárium üvegtől nem fogok megválni, sőt ezentúl több lesz benne a víz;):D
 
Sajnálom,hogy így döntöttél Zoli!:wideyed:
 
Az új "létesítménnyel" kapcsolatban:
1. lépés teljesítve
Használt Eheim 2213 megvéve/leellenőrizve. Alsó könyöknél picit csepegett. Könyök 1 fordulattal beljebb tekerve. Csepegés nincs:)
 
Szia! Tudom hogy régebbi a naplód, de csak most olvastam végig (mivel inaktív voltam pár évig).
Azt szeretném kérdezni, hogy miért nem volt megfelelő a lakás a paludáriumnak?
 
Azt szeretném kérdezni, hogy miért nem volt megfelelő a lakás a paludáriumnak?
Nagyon száraz a levegő az egész lakásban az aktív szellőztető rendszer miatt. Ami ennél is nagyobb baj, hogy folyamatos a légmozgás, amit nagyon nem szeretnek a növények. Ráadásul a folyosón volt ahol mindez hatványozottan igaz.

Egy teljesen zárt üvegben, szellőztető és párásító rendszerrel működött volna, de ahhoz ez az üveg kicsi, na meg azért pénzben sem kevés.

Ráadásnak ott az időről-időre megjelenő bogarak problémája, amivel nem tudtam mit kezdeni, mert négy lakásnak van közös szellőztető rendszere, így egyszerre kellett volna mindenhol irtani.
 
Back
Oldal tetejére