• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Sportok ollón innen, csipeszen túl

Pecás

Legenda
Már egy ideje motoszkál a fejemben a gondolat, hogy ha már annyi mindennek van topicja, akkor a csapat hobbi sportjai is megérdemelnének egyet.

Lehetek antidemokratikus: CSAK ÉS KIZÁRÓLAG A HOBBIBÓL ŰZÖTT SPORTOKRA GONDOLOK:);)

Jöhetnek sztorik, esetleg csak amúgy fészbúkosan a ma ezt csináltam és tök jól esett, megosztom hát Veletek jellegű hozzászólások.

Mindjárt indításképpen egy kis sztori: van egy jó kis baráti társaság a városunkban (Kiskunhalason), aminek a fő motorja egy lelkes ember, aki a művelődési ház oszlopos tagja, száz éve a város egyik "kulturális felelőse" aki fáradhatatlanul szervezi a napi munkája mellett ennek a kis csapatnak a dolgait. Odáig fajult ez a dolog, hogy már egyesületbe is tömörültünk.

Gyakorlatilag jégvesztétől a következő hóig makd' minden hétvégén van valami túra, komoly és kevésbé komoly egyaránt 20-120 km közötti szórással, két keréken, egy szamárerős meghajtással.
Aminek most az apropója van, az az Európai Mobilitási Hét, ugyanis 16-án indul, azaz nem egészen háromnegyed óra múlva, de mi már el is kezdtük.:)

Az úgy kezdődött, hogy Gáborunk tavaly kitalálta, legyünk az ország első sportoló csapata a mobilitási héten, tehát 2014. szeptember 16.-án 00:00-kor indultunk egy rövid, kb 20-22 km-es túrára a szomszéd községig (Pirtó) és vissza.
Idén a társaság egyik mókamestere, akinek ráadásul ma van a születésnapja, utánanézett, hogy a leg keletibb európai ország három időzónával jár előttünk, tehát azt követően, hogy 20:00-kor a csapat felköszöntötte egy bicajos torta kíséretében, 21:00-kor elindultunk a város nevezetes pontjainak érintésével egy 14 km-es esti túrára, hogy teljes Európában mi legyünk az elsők.
Hazaugrottam 23 óra körül, mert szomjas voltam, illetve igyekeztem lovagias lenni: egy hölgyet hazakísértem, aki a közelünkben lakik és éjfélkor nem vállalja a pirtói hagyományteremtő túrát.
Most mindjárt indulok is vissza a csapathoz, hogy le ne maradjak a bolondozásról és az éjféli túráról, ami után nem fogunk azonnal szétszéledni, ha minden igaz, hanem pár mondat, pár korty erejéig még bevonulunk a tervek szerint a művelődési házba, aztán majd látjuk.

Folyt köv;)

Írjatok Ti is, ha jónak találjátok az ötletet ennek a témának a pörgetésére.

(adminok, ha itt nincs jó helyen, kérlek, helyezzétek át a megfelelő helyre a topicot. köszönöm:))
 
No, megvolt az éjféli túra is a megszokott emelkedett hangulatban. A csapat rajt előtt:
12010673_1912942512263314_6861334538228971274_o.jpg

és az indulás pillanatai a nemrég felújított főtéren a "pávánál":
12014992_1912942655596633_2053073186894251813_o.jpg

Hazaérkezést követően a művelődési házban meleg tea, péksütemények és egy hatalmas torta várt minket:)
11000621_1912942092263356_7540796902178219654_o.jpg

tömtük is a fejünket rendesen:
11113589_1912945152263050_326021324527932810_o.jpg

Pikk-pakk otthon is voltam valamikor 02:10 környékén, úgyhogy a reggeli ébredés kicsit gyűrött fejjel ért, de a jó buli megér ennyit;)(y)
 
Hát lehet ,hogy a meló miatt kicsit fáratkás vagyok mostanság,de juszt is elmennék egy ilyen buliba ,ha errefelé is lenne ilyen.Irigyellek Szabi, hogy nálatok ilyen összefogás van sportban.;):)
 
Hát lehet ,hogy a meló miatt kicsit fáratkás vagyok mostanság,de juszt is elmennék egy ilyen buliba ,ha errefelé is lenne ilyen.Irigyellek Szabi, hogy nálatok ilyen összefogás van sportban.;):)
Az a helyzet Laci, hogy van szerencsénk egy lelkes főszervezőhöz meg néhány nyüzsgő sporttárshoz, így a dolog tud működni.
A mobilitási hét nem elhanyagolható műsora:
11999574_1025394407511804_7731683064756311369_o.jpg


Ami külön jó, hogy jópár éve egy autómentes napot úgy megszervezett Gáborunk, hogy országosan a legjobb lett, azóta a Fejlesztési Minisztérium segíti a rendezvényeinket: például az idén ötödször megrendezett Kiskunhalas-Szabadka(Palics) kerékpár túrán (az ötből háromszor volt szerencsém részt venni rajta:)) már legalább háromszor végig tekerte a távot velünk az illetékes államtitkárság egy komoly beosztású embere (ha jól emlékszek osztályvezető, vagy főosztály vezető), a Szabadkai Városháza dísztermében tavaly két szerbiai (magyar nemzetiségű:)) és egy magyarországi államtitkár fogadott minket (tavaly 250-en, idén 330-an tekertünk), idén egy szerbiai (magyar) és egy magyarországi államtitkár, természetesen a polgármesterünk is velünk tekert, az államtitkárok pedig a fogadás után csatlakoztak hozzánk és elkísértek Palicsig.
A hazaérkezést követően ajándék sorsolás a jelképes csomagoktól a város + a minisztérium által felajánlott kerékpárokig, szóval meg van adva a módja.

Gyakorlatilag március közepe-végétől mikulásig szinte minden héten van valami rendezvényünk a baráti születésnapi tekeréstől a konkrét rendezvényekig.
Ami a külön büszkeség, hogy nem csak helyiek "szállnak be" a rendezvényeinkbe, hanem bajaiak, sükösdiek, kecskemétiek, félegyháziak, bordányi srác is jön rendszeresen.
Ápolunk kapcsolatot más bicajos csapatokkal is, pl a fővárosi Bicajos Vándor néven futó kiváló baráti társasággal.

Az idei szabadkai túránk alkalmával a két világkerülő hazai kerekes például Örményországból küldött üdvözlő képet halasi kerékpáros egyesületes pólóban feszítve:
11040925_10206426187828868_3587306264468569054_n.jpg

Adorjan Illes - Foto's uit het bericht van Adorjan Illes... | Facebook
(amikor elindultak a világkerülő útjukra az első pihenőjük Halason volt, ahol az egyesület vendégül látta Őket, ezt a facés oldalukon szóvá is tették egy köszönet nyilvánítás keretében)

Szóval jó a csapat, szinte lelkiismeret furdalásom van, amikor nem tudok részt venni valamelyik rendezvényen.
 
Én téged irigyellek Szabolcs hogy ennyi energiád van (y)
Nekem pont ma van a napja hogy egy hónapja nem voltam konditeremben,pedig január 5. óta heti három nap mentem.
Hát most már juszt is megyek holnaptól :D
 
Én téged irigyellek Szabolcs hogy ennyi energiád van (y)
Nekem pont ma van a napja hogy egy hónapja nem voltam konditeremben,pedig január 5. óta heti három nap mentem.
Hát most már juszt is megyek holnaptól :D
Viktor, nem az energiával van a gond, hanem azzal, hogy a nap nem legalább 48 órából áll, mert a napi hivatali munka, a család, a hobbik (akvarizálás, peca, bringa, a szerdai foci a kolegákkal, nagy ritkán ha összejön kirándulgatás, ...), a ház körüli tennivalók legalább dupla ennyi időt igényelnének.
 
Szombaton volt szerencsém egy kedves ismerősöm jóvoltából már másod ízben részt venni egy jó kis sport napon:
http://www.univet.hu/media/976618/tata-sportnap_meghivo.jpg

A szegedi NÉBIH csapatát erősítettük hárman is (az ismerősöm felesége, az én feleségem és jómagam) idegenlégiósként a 20 fős sárkányhajó műfajában.

Mondhatom, elég mozgalmasra sikeredett az esemény: elvileg 11:00 körül indultak a futamok, de beletelt közel félóra, mire minden csapat vezetőjét sikerült összevadászni és a versenykiírást elkészíteni, ami úgy nézett ki, hogy a 20-asok kezdtek, egy futamban három hajó ment, utána egy futam szintén három 10-es hajó, aztán ezt ismételgették volna, amíg mindenkinek lesz három ideje.
Tavaly így is volt, idén azonban közbeszólt az időjárás, ugyanis amikor a második garnitúra 20 fős lapátolt a rajtvonalhoz, egy komoly jégeső (borsószemtől mogyoró méretűig) zúdult a nyakunkba.
Szerencsére gyorsan átment esőbe és kb negyedóra után elállt.
Pár futam után újabb eső (mi közben kétszer is lapátoltunk), erre ki is kiáltották az ebédidőt, majd utána nem sokkal elfeketedett az ég és a sűrű villámlások miatt végleg lefújták a versenyt (nem szabad a vízen tartózkodni villámlás idején) ami nagyon rosszul érintett minket, mivel a második kör nem ment végig és így nem a legjobb idő számított (amivel nagy valószínűséggel dobogósok lettünk volna), hanem csak az első futam, így sajnos az ötödik helyen zártunk.

Utána az eredményhirdetésig sétáltunk kb 3 órát, eredményhirdetés, vacsora, irány haza és kb éjfélre itthon is voltunk.

Korábban a Dunán jópárszor volt alkalmam kenuzni, azt nagyon szerettem, de ez a sárkányhajózás így a tavalyi és az idei ismerkedés után egyre jobban tetszik.
Van egy egyedi jó hangulata, jókat nevetünk, ahogy a kezdeti bénázások közepette összekoccoljuk a lapátokat a nagy igyekezetben, teljesen jó a hangulata. Szerintem ha annyit elmondok, hogy a feleségem, aki nem tud úszni (víz iszonya van, ha vállig bele kell mennie a vízbe) és a csónak sem a kedvenc műfaja azt mondta a végén, hogy nagyon élvezte és közösen nevettünk másnap az izomlázán, az kb elárulja a hangulatot.

Képek (sajna nem sokat fotóztam, de majd válogatok) majd este a versenyről, meg a városról, amit annál jobban megszeretek, minél többször ott járok.
 
Hirtelenjében nem tudtam hova tegyem és hát a horgászat mégiscsak sport lenne, vagy mi a szösz:)
Évek óta tradíció kis csapatunkban, hogy az utolsó munkanapon (karácsony-szilveszter között igazgatási szünet van a hivatalunkban, természetesen az éves szabadság kontójára) az adventi forgatagban testületileg iszunk egy forralt bort.
Idén a megszépített Városháza belső udvarában volt az adventi vásár, így a forralt bor árus is, ez adta az ötletet, aminek a megvalósítását dokumentáltuk is;)
23897788226_0b31e76e0a_h.jpg
23297091833_8bfa7741dc_h.jpg
23556019699_29ca113c4f_h.jpg
23897786886_0ac24e25fb_h.jpg
23923861235_559eda2e1a_h.jpg
23297090513_509da417b7_h.jpg
 
Hirtelenjében nem tudtam hova tegyem és hát a horgászat mégiscsak sport lenne, vagy mi a szösz:)
Évek óta tradíció kis csapatunkban, hogy az utolsó munkanapon (karácsony-szilveszter között igazgatási szünet van a hivatalunkban, természetesen az éves szabadság kontójára) az adventi forgatagban testületileg iszunk egy forralt bort.
Idén a megszépített Városháza belső udvarában volt az adventi vásár, így a forralt bor árus is, ez adta az ötletet, aminek a megvalósítását dokumentáltuk is;)
View attachment 1912
View attachment 1913
View attachment 1914
View attachment 1915
View attachment 1916
View attachment 1917
Már el is képzeltelek Szabolcs ahogy mész az évzáró partira kirittyentve,bottáskával a hátadon[emoji2]
 
Már el is képzeltelek Szabolcs ahogy mész az évzáró partira kirittyentve,bottáskával a hátadon[emoji2]
Köszi Laci, de az a buli már megvolt pénteken -és a bottáska otthon maradt.
Nem tudtam beszállni hátamon a táskával az autóba...:woot: ;)
 
Jövő vasárnap Yours Truly!!!
Ez egy európai kezdeményezés, futni, gyalogolni, nordikozni lehet amennyit akarsz, feltölteni egy honlapra a kilométereket és ez alapján kialakul egy rangsor a városok között. Mi a feleségemmel Érd (tavaly az országban 5. lettek) pozícióját erősítjük, de lehet teljesíteni a legtöbb városban is, vagy egyedül bárhol és feltölteni valamelyik településhez.
Jó hangulatú, pár órás programok ezek, érdemes kipróbálni. Mindenki kikeresheti a legközelebbi útvonalat.
http://www.futanet.hu/cikk/bhirek16-ismet-itt-a-yours-truly-fuss-a-tel-leghidegebb-napjain
Hajrá Érd!:)
 
Jövő vasárnap Yours Truly!!!
Ez egy európai kezdeményezés, futni, gyalogolni, nordikozni lehet amennyit akarsz, feltölteni egy honlapra a kilométereket és ez alapján kialakul egy rangsor a városok között. Mi a feleségemmel Érd (tavaly az országban 5. lettek) pozícióját erősítjük, de lehet teljesíteni a legtöbb városban is, vagy egyedül bárhol és feltölteni valamelyik településhez.
Jó hangulatú, pár órás programok ezek, érdemes kipróbálni. Mindenki kikeresheti a legközelebbi útvonalat.
http://www.futanet.hu/cikk/bhirek16-ismet-itt-a-yours-truly-fuss-a-tel-leghidegebb-napjain
Hajrá Érd!:)
@viking , ti esetleg ezen részt szoktatok venni? Ahogy nézem Békéscsabán is szerveznek közös futást.
 
Természetesen mi is hozzuk a kilómétereket.A BSI futónagykövetei rendezik nálunk a Yours Truly futást.
Gondoltam hátha nem ismeritek, de akkor a többieknek ajánlom. Egyébként nem tudom melyik a furcsább egy akva-fórumon futásról beszélni vagy egy futófórumon akvakertészetről...talán az utóbbi.:):D
 
Van bizony :) én versenyszinten futok sprittől egészen 3-4000m távig.Emellett még focizok és kézilabdázok.
Nagyon örülök neked is, fiaim is fociznak/tak, nagyon nehéz a te korodban versenyszerűen sportolni (bulizás, lányok miatt), de biztos van sok sikerélményed, gratulálok hozzá. Néha eljárok pályára is edzeni, ott találkozom fiatal versenyzőkkel akiknek akkor van edzésük, eszméletlen milyen tempóval űzik, és közben még gátat is ugranak, olyan sebességkülönbségünk van, mintha szembe futnánk egymással. A kerületi "futó nagykövetünk" pedig tavaly veterán (6x) kategóriában 1500m-en magyar bajnok lett. Úgyhogy nekem könnyű: van előttem erős motiváció és nincs már, a fent zárójelben említett zavaró tényező. :)
 
Back
Oldal tetejére