• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes Source of Chi

Guzs Imre

Főkertész
Végre eljött a nap, hogy a sügeres 500 literes medencében elkövetett, kudarcokkal tűzdelt low-tech szárnypróbálgatás és két év szorgalmas fórum olvasgatás után, kompromisszumoktól mentesen indíthassak én is egy high-tech akváriumot.(y)
Szép lassan minden összeállt. Apránként beszereztem mindent, amit jelenlegi, nektek köszönhető tudásommal kedves előttem járó fórumtársak, szükségesnek látok.

Ebből az alapanyagból kellene a legtöbbet kihozni:
120*45*45 medence 240 liter, 10-es üvegből saját kezűleg ragasztva
Nagynyomású CO2 rendszer, 10 kg palackkal, Dennerle mágnesszeleppel, valamilyen nóném reduktorral és tűszeleppel ( az előző akvában tesztelve, jól vizsgázott) + DIY külső reaktor.
DIY külső szűrő szörmedvêny, 2000 l/h Eheim pumpával, 18 liter belső térfogattal, ebből 11 liter Mátrix ( jelenleg, de még 2 liter fér bele, csak azt még pótolnom kell a következő szétszedésnél amikor a 250 ml Purigent megkapja. Már az is a polcon figyel :D)
Ozmo víz, cspvízzel keményítve
DIY LED szalagos lámpa. Elvileg könnyedén tudja a 20000 lumen fényerőt
Dennerle DeponitMix Professional 9in1 növény táptalaj - 9.6kg + 3 csomag Dennerle Scaper's Soil általános növénytalaj - 8l
Tápozás GA mic+mac
Dekoráció: redmor gyökér + kövek a Sopron környéki erdőkből ( semmi extra, viszont nem enged, nem keményíti a vizet)
Növények: Parvula mini gyep, a fákon Riccardia, Crypto lárva, Reinicki mini, hogy legyen piros is, Rotala HRA, pár buce.
Mindenképpen kevés nyírást igénylő összeállítást szeretnék. A Parvulát sem tervezem nyírni.
Előlegbe ennyi, jöjjön aminek jönnie kell...
 
Utoljára módosított:

Guzs Imre

Főkertész
Az üveg tegnap feltöltésre került, de előbb lássukl az elmúlt napok eseményeit!
Nálam egy akvárium élete így kezdődik;)

20181116_203323.jpg

A scape-en nem túl sokat agyaltam, adta magát a két, nekem nagyon tetsző redmor. Budapesttől távol az ember azzal főz, amije van. Nagyon korlátozottak a lehetőségek...
20181128_182134.jpg
20181128_182849.jpg
20181201_171330.jpg
 
Utoljára módosított:

Guzs Imre

Főkertész
Ès a jelenlegi, kicsit speciális állapot. Igen, nincsenek növények. Az indításnak egy sajàtos módját szeretném kipróbálni. Növények nélkül, tehát világítás nélkül szeretnék túllenni az első néhàny vízcserén. Elkerülve ezzel, az amónia csúcsok okozta alga bummot. Meglátjuk, és ti is, ha benéztek néha;)
20181202_203737.jpg
 
Utoljára módosított:

Nytrone

Főkertész
Ès a jelenlegi, kicsit speciális állapot. Igen, nincsenek növények. Az indításnak egy sajàtos módját szeretném kipróbálni. Növények nélkül, tehát világítás nélkül szeretnék túllenni az első néhàny vízcserén. Elkerülve ezzel, az amónia csúcsok okozta alga bummot. Meglátjuk, és ti is, ha benéztek néha;)
View attachment 68760
Szia!

Valamilyen indítót azért használsz vagy csak simán cserélgeted a vizet? Szerintem legalább egy kis halkaját beszórhatsz, hogy legyen valamitől be tudjon indulni a nitrifikáció!
 

Guzs Imre

Főkertész
Szia!

Valamilyen indítót azért használsz vagy csak simán cserélgeted a vizet? Szerintem legalább egy kis halkaját beszórhatsz, hogy legyen valamitől be tudjon indulni a nitrifikáció!
A szűrő 3 hete járatódott a "pinyóban" ( ahogy Etele mondaná ) egy 120 literes hordóban. Rendszeresen etettem halkajával, itattam jófajta házi pálinkával...;).
Egyébként, meg azt olvastam illetve hallottam a mostanában készült remek GA videókból, hogy a táptalaj miatt jó nagy ammónia csúcsok lesznek, tehát van min hízni a már meglévő baciknak.
 

Guzs Imre

Főkertész
Szegény növényeim ma biztos gondolták magukban "hova kerültem???"
Az első napot CO2 nélkül töltötték. Beragadt az egyik occó kínai visszafolyás gátló. Mivel olcsó volt és nem annyira megbízható, hármat kötöttem sorba egymás után ( plusz egy Dennerle, ami a mágneseszelephez volt), hát az egyik beragadt... Miből jöttem rá? Lelőtte a DIY buborék számláló alját:D Szerencsére már megjött a gyári is, úgyhogy, mindjárt azt is lecseréltem. Most csak 3 visszafolyás gátló van a rendszerben.
 

Guzs Imre

Főkertész
Egy hét alatt ennyi történt. Nagyjából semmi. Nem egy high-tech tempó. Pedig az. Illetve annyi mégis, hogy ma bekerültek az első lakók 11 süncsiga és10 amanó garnéla személyében. Ha netán jönne az alga, legyen aki felveszi vele a harcot. Egyelőre nyoma sincs, de tudom, hogy még korai lenne. Nem!!! Pozitív leszek. Nem is fog jönni.:punch:
A rotalák kezdik megtalálni, hogy merre van az előre, lassan elindulnak a fény felé. A 2-3 új levélkör szép rózsaszín, nem változott a színe, pont mint amikor hozzám kerültek. Ezt pozitív jelzésnek veszem. Gyenge bubizgatás van, de azért még nem káprázik a szemem, ha az akvára nézek. Fokozatosan növelni akarom a fényerőt, a tápot, CO2-t, de óvatos kis lépésekben.
Azt várom, hogy kicsit enyhüljön az idő és már jön is a Parvula mini a GA-ból. Hétfőn megrendelem.20181214_191316.jpg
20181214_191435.jpg
 

Guzs Imre

Főkertész
Valamit csak csinálni kell, ha az akvárium éppen nem ad munkát... Akarom mondani szórakozást. RO készülék tuning. Új szűrőket kapott és egy sorba kötött membránt.
A vízhozam 5l/h-ról 8,5 l/h-ra nőtt. (y)A rossz vizet nem mértem, de gondolom ezzel arányosan annak is csökkennie kellett. Végső megoldás a nyomásfokozó pumpa lesz, de arra még gyűjtenek kell...
Ilyen volt:
20181216_195028.jpg
Ilyen lett:
20181216_195153.jpg
Ja! Megjelentek az első alga szőrszálak az üvegen. Be vagyok parázva:eek:
 

Guzs Imre

Főkertész
Apró pozitív változás, a Rotala ma végre elkezdett látványosabban bubizni.:D
Minek köszönhetően, azt egyelőre nem vàgom. Talán az ültetés, környezetváltozás okozta sokkból kezd magához térni? Kicsit állítottam a kifolyó irányán is és tegnap óta adagolok egy hangyányi phosphát port, az nem árthat alapon. Bár szintet nem mértem, de lehet, hogy eltaláltam valamit.
20181218_192646.jpg

Majd elfelejtettem!!! Az előbb kaptam az sms-t, hogy holnap érkezik a GA-ból a Parvula mini. Kivettem egy nap szabit, holnap ültetés(y)
 

Guzs Imre

Főkertész
Éééés, akkor most az édes semmittevés hetei következnek. Csak tudnàm, hogy bírom majd ki.
Befüvesítettem! 5 doboz GA-s Parvula minit rendeltem. Több volt mint elég. Persze ültethettem volna nagyobb csomókban, de az elején féltem, hogy nem lesz elég, ezért szinte számlánként szedtem szét, amikor még már szembesültem vele, hogy mennyi is az annyi, addigra meg már nem maradt hely. Van egy bizonyos sűrűség ami felett már több kárt csinál az ember mint hasznot, mert csak kitúrja, betemeti a korábban elültetett növényt. Így hát kb 2 órás küzdelem után, még maradt is egy fél dobozzal. Nem mondom, hogy minden héten csinálnám, de a kezdeti lelkesedés, még felülírja, a szenvedést...

20181219_151248.jpg 20181219_104426.jpg
20181219_190647.jpg
A növényekkel együtt érkezett GH és KH cseppteszt is. Az eredmény egész kedvező, ahhoz képest, hogy eddig csak úgy érzésből kevertem a csapvizet az RO-val. 150-es tds-nél a GH 8 a KH 6. Tudom, hogy az optimális KH 4 lenne, de lehet, hogy hagyom így, mert így nem igényel semmiféle külön hókusz pókuszt csak 60 liter RO-hoz keverek 20 liter csapvizet oszt jóvan.
Van szép új DC is. Elég sötét zöld ott, ahol úgy gondoltam, hogy a legkevesebb a Co az áramlás alapján, de azért zöldülget...
A következő napokban majd feltérképezem az egész akváriumot, a DC ide oda helyezgetésével. Mégis csak lesz mit csinálni!!!!:D
 

Guzs Imre

Főkertész
Jövök egy friss képpel, mert eltelt kb 2 hét. Magam is meglepődtem, a legutóbbi napló bejegyzésem láttán. Az ember nap mint nap látja az akváriumot alig vesz észre változást, de így azért szembetűnő. A stream szépen bedurrant és a Parvula is kezd sűrűsödni, ami élőben egyáltalán fel sem tűnt.
20190106_183901.jpg
Sajnos nem teljesen felhőtlen a boldogság, mert algából is akad szépen, igaz nem mondanám kezelhetetlen algabummnak de azért lehetne kevesebb...
Talán annyi a pozitívum, hogy az elmúlt napokban mintha némi csökkenést látnék. Remélem nem csak beszugerálom magamnak.o_O
 

sztanotomi

Legenda
Jövök egy friss képpel, mert eltelt kb 2 hét. Magam is meglepődtem, a legutóbbi napló bejegyzésem láttán. Az ember nap mint nap látja az akváriumot alig vesz észre változást, de így azért szembetűnő. A stream szépen bedurrant és a Parvula is kezd sűrűsödni, ami élőben egyáltalán fel sem tűnt.
Sajnos nem teljesen felhőtlen a boldogság, mert algából is akad szépen, igaz nem mondanám kezelhetetlen algabummnak de azért lehetne kevesebb...
Talán annyi a pozitívum, hogy az elmúlt napokban mintha némi csökkenést látnék. Remélem nem csak beszugerálom magamnak.o_O
Nincsenek még lakóid, tehát nyomasd a CO2-t ezerrel. Lehet nyugodtan sárgába hajló, de minél kisebb legyen a lámpakapcsoláskor és leoltás közötti DC színkülönbség. Tehát "reggelre" se menjen vissza sötétzöldbe. Esetleg kapcsold be korábbra.
 

Guzs Imre

Főkertész
A heti víz csere után szegény rotala így járt. Nem túl boldog, de majd megbékél.20190109_213128.jpg
A bucék kezdik abbahagyni a hisztit, ami akart már elolvadt. 10 tőből 2-3 teljesen megsemmisült. Mostanra viszont a maradék feléledt és hozzák az új leveleket. Egyébként ez volt az egyetlen növény, ami rendetlenkedett az indításkor, minden más szépen fejlődik, az első naptól kezdve.
Alga fogy, minden nappal láthatóan kevesebb. Újabb fogyasztókkal gyarapodtam a héten
20190112_164737.jpg
Azért ez a közeli még eléggé elborzasztó, de már jó irànyba halad az akvárium.
Mértem egy NO3 szintet, 15 körül van. Lehet növelnem kellene a tápozàson?
 
Utoljára módosított:
Oldal tetejére