• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes Shinsui shima 浸水島

Hát szépen elhanyagoltam ezt a naplót...:( (11. oldalon találtam rá...)
A naplótól jobban már csak az akvát, ami még megvan, bár a "gondos kezek áldásos munkájának" köszönhetően nincs abban az állapotban, hogy megmutathassam.:cry:
Elég sok tanulságot leszűrtem az indítása óta. Talán a legfontosabb az, hogy csak akkor kezdek legközelebb akvárium beüzemelésébe, ha minden klappol. Itt legfőképpen az idő tényezőre és az (építő) energiára gondolok.
Mivel a kitalálásában és megépítésében önzetlenül segédkező Tamások (@T.Tamás , @xspirit és nem utolsó sorban @stanci ) lelkesedésével és a befektetett energiával nem élhetek vissza, nem tehetem meg, hogy ha némiképpen újragondolva is, de nem fejezem be az akvát és nem hozom ki belőle amit lehet.
@Trappista -nak is tettem holmi könnyelmű ígéretet, meg magamnak is, úgyhogy a hétvégén belelendülök Csipkerózsika felébresztésébe.

Ami kiderült az indítás óta:
- a világítás nem lesz jó így, ahogy fölé tettem (tettük), hanem előbbre kell hoznom 10-15 cm-t, ez új függesztő szerkezetet igényel (vannak alu sínjeim, majd valamelyikkel megoldom)
- a kialakítása miatt (középen egy, az alapterület arányában nagy (elárasztott) sziget, körülötte aránylag kis tér) a világítás nagyon egyenetlenül oszlik meg, ezért alaposan át kell gondolni a telepítendő növények fajtáját és elhelyezését
- a dekornak használt fa (felénk zsidómeggynek hívják) ugyan mutatós, de a vékony ágacskák "vastagság" függvényében víz alatt 3-5 hónap alatt teljesen felpuhulnak, szétmállanak, tehát csak sprinter akváriumhoz alkalmasak
- áramlási viszonyokkal egyelőre nincs gond, hisz' olyan, mint egy patkó alakú kanyon, bár a tetején ha majd a növények beindulnak lehet gond (az elődjében nem volt, pedig ott sem volt valami nagy áramlás)

Egyelőre ennyi, részletekkel majd jövök:)
 
Eltelt megint másfél hónap...
Kicsit több is...
Az alga gondot nagyjából megoldottam azzal, hogy a világítást teljesen lekapcsoltam, így a hihetetlen tömegű fonalszerű alga (amitől a sziget kb úgy nézett ki, mint a Herkules című rajzfilmben Hádész fején a lángnyelvek) gyakorlatilag maradéktalanul eltűnt, helyén itt-ott kis agancs alga pamacsok maradtak, de ez már kezelhetőnek tűnik.
Most jön a neheze:
- a maradék pár tő túlélő crypto-t kimenekítem egy másik (low tech) akvába, egy óvatos talaj porszívózással megpróbálom az elmállott és üledék formájában lévő alga maradványokat kiporszívózni, alapos, majd' 100%-os vízcserét hajtok végbe.
- a sziget bal hátsó részén lévő nagy felső kő nagyon billegális, azt stabilizálnom kell: első körben kiékeléssel próbálkozok majd, ha ez nem válik be, akkor ragasztok.
- a sziget belsejében lévő gyöngykavicsot és amit még sikerül ki akarom szedni, akadama kerül majd a helyére, alá természetesen táptalajjal
- a világítást előbbre helyezem
- a szűrése marad az oldalpolc, de teljesen újragondolva: patronos szűrővé alakítom a jelenlegit (ugyanaz van, ami annó Mr. Hopkis-ot szolgálta), szivacs lesz benne, mellette perlon és Seachem Purigen, a szivattyú marad a jó öreg 650 l/h-ás kertitó szivattyú (AquaEl gyártmány, kb 10 éve hűségesen szolgál, kap még lehetőséget a bizonyításra:))
- ha ez megvan, akkor az MC laevigatum üzemmódú bokrom egy részét röghöz kötöm, fentre kap némi HM-et is, a kövek réseibe majd keresek valami apró levelű buce-félét, illetve anubias nana petite-t. Megy majd még több növény is bele, de még agyalok. Induláshoz valószínűleg teszek bele jócskán tápfalókat, aztán majd alakítgatom, ha az egyensúlyt eltaláltam és a szűrés is megizmosodik kissé.
Lesz CO2 is...;)
Egyszer jussak el idáig...:)
 
Az a helyzet, hogy szegény akvának maximálisan méltatlan lett a sorsa, olyannyira, hogy a revitalizálás esélytelenné vált, ezért vettem egy nagy levegőt és rescape lett a dologból.
A naplót nem szüntetem meg, mert terveim szerint jónéhány elemet felhasználok az eredeti ötletekből:
- lesz sziget, de sokkal kisebb, mert a legfőbb gondot az akva bevilágítása okozta
- lesz a szigetet alkotó köveket áttörő "gyökérzet", de mivel a zsidómeggy leszerepelt, ezért jó régóta ázó redmoor és a talajon valami más is, talán szavanna-fa, de holnap majd teszek fel képet róla, most kicsit áztatom
- a sziget tetejére továbbra is szándékomban áll valami emersbe kiküldhető növényeket ültetni
- lesz a sziget lábánál némi gyep jellegű növényesítés (jut is eszembe: najas guadalapensisből próbált mát valaki gyep jellegű valamit nevelni?)

Ami változik:
- a szűrést átvariálom: marad az oldalpolc, de patronos lesz és @Nigro kifejezett kérésére egész alaposan dokumentálom és bemutatom majd
- elől lesz egy relatíve nagy "kőgörgeteg", majd próbálok valamelyest az arányokra (is) figyelni
- lesz benne szándékom szerint nagy dzsungel, mert a vége az kellene legyen, hogy taiwan 2.0 legyen belőle
- lesznek színes (vöröses) növények, amikkel a sok zöldet meg szeretném törni

Majd apránként kiforrja magát, hogy mit is akartam még írni, jöjjön pár kép:
- a régi átemelőn lévő furatok most nemkívánatosak, ezért leragasztottam egy (villanyszerelők által használt) vékony falú csőből kivágott darabkával:
DSCF5914.JPG
az a kis "ablak" nem gond, majd látjátok...;)

- jön a beömlő rész vadhálóval kialakítva: darabosabb cucc is befér, mint korábban a szúnyoghálón, ezért nehezebben fog eltömődni, nem mellesleg a keresztmetszetet erősen megnöveltem, ami szintén elodázza az eltömődést
DSCF5917.JPG
a vadháló lyukmérete kb 2x2 mm-es, kis garnéla ha akar át tud menni rajta, de mivel esélytelen, hogy eljusson a rotorig (több centi vastag szivacson kellene átmásznia majd), nem lehet gond belőle.:)

- a végelzáró: pár centis 40 mm-es PVC cső, befenekelve ugyanannak a vékony falú csőnek a darabolásából kialakított lappal:
DSCF5915.JPG
DSCF5916.JPG

- felesleg szépen lefaragva és a helyére behelyezve, ragasztáshoz előkészítve:
DSCF5920.JPG

Ha PVC-t kell ragasztani én mindig Vinilfix-et használok, mert ez nem csak simán ragaszt, hanem feloldja a PVC felületét és olyan kötést hoz létre, ami valahol a ragasztás és a hegesztés között van. Nekem bevált az elmúlt 10 évben.
Köszönöm, ha elolvasta valaki ezt a hosszú szösszenetet:)

...folyt köv...:)
 
A vadhálót alaposan odaragasztom, hogy a későbbiekben tartson, illetve az esetleges réseket is jobb megelőzni (amíg köt a ragasztó, addig gumigyűrűvel biztosítom a darabokat):
DSCF5918.JPG

a kész (felújított/átalakított) átemelő:
DSCF5924.JPG

Lehet, hogy többeknek idegen ez a nagy átmérő a kiemelő oldalon. Az oka rendkívül egyszerű: az oldalpolcos szűrő nyitott rendszer, így itt a szívóhatás kialakításánál csak a gravitációra lehet számítani:
DSCF5929.JPG
Ezen a képen ha jól megnézitek az akvárium vízszintje kb fél centivel magasabb, mint az oldalpolcban lévő vízszint (a csövezés itt is 40-es, ez alapján lehet érzékelni az arányokat), így ennek a félcentis vízoszlopnak a "nyomása" emeli ki a vizet.
Működne ez kisebb átmérővel is, de az átmérő csökkentésével növekszik ez a szintkülönbség, ez viszont azzal jár, hogy kihasználatlan tér jön létre az oldalpolcban, "elpazaroltunk" a szűrőfelületből valamennyit.
Lehet, hogy meglepő, de ez a félcenti szintkülönbség annyi vizet tud átemelni, amennyit egy 650 l/h-ás szivattyú nyom vissza az akvába.

A patronos szűrő lelkét azok a "csápok" képezik, amire aztán rá fogom húzni a szivacsokat. A dolog attól rendkívül hatékony, hogy a mattennel szemben, ahol a szivacstábla felületének megfelelő szűrőfelület alakul ki, itt a szivacs hasáboknak mind a négy oldala dolgozik, tehát egységnyi szivaccsal négyszeres szűrőfelületet tudunk kialakítani. Aki kicsit is belemélyedt a szűrés mélyebb bugyraiba, az találkozott azzal, hogy egy szűrési rendszer hatékonyságát a szűrőfelület határozza meg, így cél a szűrő térfogatán belül a minél nagyobb felület kialakítása.
Az egyik csáphoz egy régebbi szűrésből nyugdíjazott csövet is fel tudtam használni, ezen kívül elfér még három darab:
DSCF5921.JPG

Természetesen a gyér fúrást kissé feltuningoltam, az újakat pedig rendesen kifurkáltam. Nem használok sablont, nem rajzolom fel az osztást, így nem egyforma, nem szabályos, de a víz így is betalál majd a csőbe;)
DSCF5922.JPG

Annyival még fárasztom azokat, akik eddig elolvasták, hogy kiszámoltam az elméleti áramlási sebességet, ami majd a szivacsokon ki fog alakulni és 2,9 cm/perc érték jött ki.
Úgy szoktak számolni, hogy 6 cm/perc alatt már masszív biológiai szűrés alakul ki, éppen ezért alapszabályként 5 cm/perc-re szokták méretezni a rendszert (tuti ami fix:D).
Nálam ez még ennél is jóval alacsonyabb lesz, így aztán az ammónia nitrifikációja (két lépcsőben nitráttá oxidálják a nitrifikáló baktériumok) hatékony lesz, ami dupla nyereség: a mérgező ammónia szintje csökken, a növényeknek tápanyagot jelentő nitrát alakul ki belőle. (a növények ugyan fel tudják venni valamelyest az ammóniát, viszont a halakra, garnélákra erős méregként hat, ezért hát nemkívánatos a vízben, a szintjét a lehető legalacsonyabban kell tartani)

Ma estére egyelőre ennyi, holnap folytatom:)
 
Az este még annyi történt, hogy kimostam az akvát, illetve az oldalpolcból kiszedtem az üveglapokat, amik eddig rekeszekre osztották, illetve a szivacsot tartották.

Mindkét műveletnél drasztikus eszközökhöz kellett nyúlnom:
- az akván sajnos nagyon bőven és nagyon makacsul megtelepedett algával elég sok helyen még a sokat megélt Tetra algakaparóm sem igazán tudott megbirkózni, meg hát lágyvíz ide, lágyvíz oda, de vízkő nyomait is felfedezni véltem, ezért egy eléggé durva vízkőoldóval bepermeteztem, majd pár perccel később, amikor az alga már látványosan színt váltott élénk zöldről egy sárgás-barnás árnyalattal "elcsúfított" zöldbe, nekimentem megint a Tetrával és gyönyörűen vitt mindent:) Mint kés a vajban(y) Az egész művelet a kezdéstől a kínlódással, a megoldással, az alapos többszöri átmosással és a szárazra törléssel nem egészen félóra alatt megvolt:D
- az oldalpolc mivel összesen 10 cm széles, nem igazán lehet manőverezni benne a tapétavágóval, ráadásul összerakásnál -ha emlékeim nem csalnak- az egyik oldallapot csak a belsejének az összerakását követően ragasztottam fel, tehát nyitott szűrőakváriumban kellett ragasztgatnom. Hát küzdöttem én, mint malac a jégen, de nem akart sehogy sem összejönni és már 23 óra fele jártam szép lassan, úgyhogy elővettem a finommechanikai műszert: egy 250 grammos kalapácsot és nekiestem a belsejének. Óvatosan persze, mert 3-as üvegből van kívül-belül a drága... Szerencsére a szűrőakvárium sem sérült és még én is megúsztam vágás, meg egyéb sérülések nélkül, a kuka viszont tele lett üvegcseréppel, no de sebaj, úgysem tudtam volna hova felhasználni ami kikerült belőle.

Mára maradt a scape összerakása, illetve a szűrés csápjainak összeragasztása, mert természetesen az este a ragasztóm is elfogyott...
Jelentkezni fogok, dokumentálom a fejleményeket;)
 
A vadhálót alaposan odaragasztom, hogy a későbbiekben tartson, illetve az esetleges réseket is jobb megelőzni (amíg köt a ragasztó, addig gumigyűrűvel biztosítom a darabokat):
View attachment 48101

a kész (felújított/átalakított) átemelő:
View attachment 48102

Lehet, hogy többeknek idegen ez a nagy átmérő a kiemelő oldalon. Az oka rendkívül egyszerű: az oldalpolcos szűrő nyitott rendszer, így itt a szívóhatás kialakításánál csak a gravitációra lehet számítani:
View attachment 48103
Ezen a képen ha jól megnézitek az akvárium vízszintje kb fél centivel magasabb, mint az oldalpolcban lévő vízszint (a csövezés itt is 40-es, ez alapján lehet érzékelni az arányokat), így ennek a félcentis vízoszlopnak a "nyomása" emeli ki a vizet.
Működne ez kisebb átmérővel is, de az átmérő csökkentésével növekszik ez a szintkülönbség, ez viszont azzal jár, hogy kihasználatlan tér jön létre az oldalpolcban, "elpazaroltunk" a szűrőfelületből valamennyit.
Lehet, hogy meglepő, de ez a félcenti szintkülönbség annyi vizet tud átemelni, amennyit egy 650 l/h-ás szivattyú nyom vissza az akvába.

A patronos szűrő lelkét azok a "csápok" képezik, amire aztán rá fogom húzni a szivacsokat. A dolog attól rendkívül hatékony, hogy a mattennel szemben, ahol a szivacstábla felületének megfelelő szűrőfelület alakul ki, itt a szivacs hasáboknak mind a négy oldala dolgozik, tehát egységnyi szivaccsal négyszeres szűrőfelületet tudunk kialakítani. Aki kicsit is belemélyedt a szűrés mélyebb bugyraiba, az találkozott azzal, hogy egy szűrési rendszer hatékonyságát a szűrőfelület határozza meg, így cél a szűrő térfogatán belül a minél nagyobb felület kialakítása.
Az egyik csáphoz egy régebbi szűrésből nyugdíjazott csövet is fel tudtam használni, ezen kívül elfér még három darab:
View attachment 48105

Természetesen a gyér fúrást kissé feltuningoltam, az újakat pedig rendesen kifurkáltam. Nem használok sablont, nem rajzolom fel az osztást, így nem egyforma, nem szabályos, de a víz így is betalál majd a csőbe;)
View attachment 48106

Annyival még fárasztom azokat, akik eddig elolvasták, hogy kiszámoltam az elméleti áramlási sebességet, ami majd a szivacsokon ki fog alakulni és 2,9 cm/perc érték jött ki.
Úgy szoktak számolni, hogy 6 cm/perc alatt már masszív biológiai szűrés alakul ki, éppen ezért alapszabályként 5 cm/perc-re szokták méretezni a rendszert (tuti ami fix:D).
Nálam ez még ennél is jóval alacsonyabb lesz, így aztán az ammónia nitrifikációja (két lépcsőben nitráttá oxidálják a nitrifikáló baktériumok) hatékony lesz, ami dupla nyereség: a mérgező ammónia szintje csökken, a növényeknek tápanyagot jelentő nitrát alakul ki belőle. (a növények ugyan fel tudják venni valamelyest az ammóniát, viszont a halakra, garnélákra erős méregként hat, ezért hát nemkívánatos a vízben, a szintjét a lehető legalacsonyabban kell tartani)

Ma estére egyelőre ennyi, holnap folytatom:)
És a DIY szaki cím még nincs a neved alatt!???:eek: (y)
 
(jut is eszembe: najas guadalapensisből próbált mát valaki gyep jellegű valamit nevelni?)
Lehet, hogy a sok hosszú irományban "elveszett"...:facepalm::whistle:
Valakinek esetleg tapasztalata, véleménye, ötlete? Lécci-lécci bármilyen tapasztalat/elképzelés írjátok meg. Köszike:happy:
(van már jó rég óta najasom, tudom, hogy nő, mint a bolondgomba, de ettől még piszkálja a csőrömet a dolog:))
 
Koncepciót részlegesen módosítottam: egyelőre a "gyökerek" nem kerülnek be, de semmi sem lehetetlen.
Úgy érzem, sikerült elfogadhatóan összeraknom a szigetet, kissé féloldalasan elhelyezve.
DSCF5930.JPG
DSCF5931.JPG
DSCF5932.JPG
DSCF5933.JPG
DSCF5934.JPG
A kövek között szándékosan hagytam aránylag nagy réseket: oda fogom beszúrni a microsorumokat, bucékat, esetleg anubiast, illetve ha később úgy döntök, hogy mégis legyenek gyökerek, azoknak is kellenek rések, ahova elhelyezhetőek lesznek.
A belsejét feltöltöm lávakő őrleménnyel, illetve a tetejébe elhelyezek egy "ültetőtálat" ami egy ásványvizes palack levágott alja. Azért lesz így, mert szeretnék tenni felülre is táptalajt és nem akarom megkockáztatni a kioldódását.
Ahogy haladok, majd mutatom, egyelőre vacsi:)
 
A vadhálót alaposan odaragasztom, hogy a későbbiekben tartson, illetve az esetleges réseket is jobb megelőzni (amíg köt a ragasztó, addig gumigyűrűvel biztosítom a darabokat):
View attachment 48101

a kész (felújított/átalakított) átemelő:
View attachment 48102

Lehet, hogy többeknek idegen ez a nagy átmérő a kiemelő oldalon. Az oka rendkívül egyszerű: az oldalpolcos szűrő nyitott rendszer, így itt a szívóhatás kialakításánál csak a gravitációra lehet számítani:
View attachment 48103
Ezen a képen ha jól megnézitek az akvárium vízszintje kb fél centivel magasabb, mint az oldalpolcban lévő vízszint (a csövezés itt is 40-es, ez alapján lehet érzékelni az arányokat), így ennek a félcentis vízoszlopnak a "nyomása" emeli ki a vizet.
Működne ez kisebb átmérővel is, de az átmérő csökkentésével növekszik ez a szintkülönbség, ez viszont azzal jár, hogy kihasználatlan tér jön létre az oldalpolcban, "elpazaroltunk" a szűrőfelületből valamennyit.
Lehet, hogy meglepő, de ez a félcenti szintkülönbség annyi vizet tud átemelni, amennyit egy 650 l/h-ás szivattyú nyom vissza az akvába.

A patronos szűrő lelkét azok a "csápok" képezik, amire aztán rá fogom húzni a szivacsokat. A dolog attól rendkívül hatékony, hogy a mattennel szemben, ahol a szivacstábla felületének megfelelő szűrőfelület alakul ki, itt a szivacs hasáboknak mind a négy oldala dolgozik, tehát egységnyi szivaccsal négyszeres szűrőfelületet tudunk kialakítani. Aki kicsit is belemélyedt a szűrés mélyebb bugyraiba, az találkozott azzal, hogy egy szűrési rendszer hatékonyságát a szűrőfelület határozza meg, így cél a szűrő térfogatán belül a minél nagyobb felület kialakítása.
Az egyik csáphoz egy régebbi szűrésből nyugdíjazott csövet is fel tudtam használni, ezen kívül elfér még három darab:
View attachment 48105

Természetesen a gyér fúrást kissé feltuningoltam, az újakat pedig rendesen kifurkáltam. Nem használok sablont, nem rajzolom fel az osztást, így nem egyforma, nem szabályos, de a víz így is betalál majd a csőbe;)
View attachment 48106

Annyival még fárasztom azokat, akik eddig elolvasták, hogy kiszámoltam az elméleti áramlási sebességet, ami majd a szivacsokon ki fog alakulni és 2,9 cm/perc érték jött ki.
Úgy szoktak számolni, hogy 6 cm/perc alatt már masszív biológiai szűrés alakul ki, éppen ezért alapszabályként 5 cm/perc-re szokták méretezni a rendszert (tuti ami fix:D).
Nálam ez még ennél is jóval alacsonyabb lesz, így aztán az ammónia nitrifikációja (két lépcsőben nitráttá oxidálják a nitrifikáló baktériumok) hatékony lesz, ami dupla nyereség: a mérgező ammónia szintje csökken, a növényeknek tápanyagot jelentő nitrát alakul ki belőle. (a növények ugyan fel tudják venni valamelyest az ammóniát, viszont a halakra, garnélákra erős méregként hat, ezért hát nemkívánatos a vízben, a szintjét a lehető legalacsonyabban kell tartani)

Ma estére egyelőre ennyi, holnap folytatom:)

Üdv!

Milyen átmérőjű KMPVC-ből csináltad? 20-25 vagy 32es? Nagyon jó a megoldás.:)(y)
 
Nem voltam/vagyok teljesen kiegyezve a szigetemmel, ezért kicsit variáltam rajta:
DSCF5935.JPG
DSCF5936.JPG ,
DSCF5937.JPG
A talaj kialakítása és az ültetés miatt csináltam. A koncepció az lenne, hogy a sziget mellett lenne növény, mintha az összeállt hordalék(talaj)ban nőnének a növények, az akvárium szélei felé pedig darabos, köves (1-5 cm átmérőjű) lenne az aljzat. Ezt a meghosszabbítást azért gondoltam, hogy mögötte ki tudnék alakítani egy nagyobb növényesített felületet, mintha egy kőomlás fogná meg a zátonyt és azt benőtték volna a "gazak".
Az áramlás szempontjából nem fog akadályt jelenteni, inkább kicsit még meg is vezeti a talajközeli áramlást, ami körbemegy, hisz (szemből nézve) jobb oldalon lesz a lilly és a skimmer, bal szélen pedig a kiemelés. Talaj majd értelemszerűen a központi szigettől a front(ok) irányában fog enyhén lejteni. Az is fontos, hogy minimum két, de inkább három "arca" van az akvának, tehát az sem elhanyagolható szempont, hogy három irányból is jól és eltérően kellene kinéznie.
Mi a véleményetek? Maradjon így, vagy hagyjam inkább az eredeti állapotában?
 
Elkezdtem az akva feltöltését:)
A kavics ágyazással kezdtem, amit nagy ügyesen nem fényképeztem le:banghead: A méreteket korábban finoman szólva nem egészen jól adtam meg, ugyanis a legnagyobbak is kb 2,5 cm átmérőjűek voltak és amikor átrostáltam az etetőanyag áttörő szitával, még a 3 mm-esen is volt ami átment.
DSCF5938.JPG
DSCF5939.JPG
DSCF5940.JPG
DSCF5941.JPG
 
Jó lesz! Ez a kinyúló sziget-nyelv nagyon feldobta!
Kíváncsi vagyok, a Najas gyeppé nevelése terved hogy fog sikerülni.
 
Jó lesz! Ez a kinyúló sziget-nyelv nagyon feldobta!
Kíváncsi vagyok, a Najas gyeppé nevelése terved hogy fog sikerülni.
Majd egy kis felületen kipróbálom;)
Mivel három oldalról látszik, három különböző "arcot" próbálok majd kialakítani. Szándékom szerint lesz benne egy-két kísérlet:)
 
No, eljött ez a nap is:)
A talajok betöltését követően végre legalább a növények egy része bekerülhetett és beindítottam a szűrést is.
Semmi extra: patronos szűrő egyelőre csak szivaccsal. Kíváncsi leszek, hogy a kezdeti opálossággal hogy boldogul. Majd csinálok nagyjából 24 óránként képeket. (@Nigro ;) )
Akkor az opálos vizes képek indulásnak három oldalról:
szemből
DSCF5950.JPG
jobbról:
DSCF5951.JPG
balról:
DSCF5952.JPG
A növényesítés még távolról sem teljes: talajtakarók még jönnek bele és a sziget tetejére is még be kell majd ültetni a növényeket.
Valami fa-féleség azért fog kerülni bele, mert a taiwanoknak majd kell gyalulniuk valamit. Egyelőre ázik többféle faanyag: részben az a meghatározásra szoruló (talán szavanna-fa darab), részben a három éve a Görög tengerparton Parga-ban gyűjtöttek. napokon belül ki fog derülni mi és hova kerül majd. Tervezek még mohát is (spiky, illetve fissi mini)
Ami bekerült:
- https://www.greenaqua.hu/hu/alternanthera-reineckii-mini-1-2-grow.html
- https://www.greenaqua.hu/hu/ludwigia-sp.html
- https://www.greenaqua.hu/hu/tropica-rotala-vietnam-hra-tc-zseles.html
ezek friss beszerzések, illetve a saját készletből, sajnos nem feltétlenül top formában lévő
- Lilaeopsis brasiliensis, ami eddig lebegő üzemmódban szaporodott nem valami extra erős fény és minimális tápozás mellett CO2 nélkül (eléggé meglepett:eek:)
- microsorumok: pteropus és wiledov, de ha sikerül keresek helyet még a tridentnek is
- ment bele elég sok buce is, copper @Szaki jóvoltából, ezen kívül van másféle is, de annak alaposabban utána kell keressek, hogy miféle
- kétféle kisnövésű crypto
- potamogeton gayi csak pár szál, de majd alakítok még valamit
- egy ici-pici anubias nana petite tő
- pár szál ludwigia.... majd be kellene azonosítani:)
- egy barátomtól kapott valami, kis levelű, majd ha a víz letisztult próbálok lőni használható képet róla ée segítséget fogok kérni a beazonosításához:)
 
Back
Oldal tetejére