• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Restart

baroc

Kertész tanonc
Sziasztok!

Már régóta lelkes olvasó vagyok, és most elindítanám a saját naplómat.

Másfél éve költöztem be saját lakásba BP-en barátnőmmel, és eldöntöttem hogy végre akkor elindítok egy akváriumot. Természetesen ehhez is úgy álltam hozzá, mint az életben sokminden máshoz, azaz hirtelenjében és kapkodva: Akváriumszett... 80*35*40-es méret, 112 liter, illetve a szett minden bájával (belső szűrő, illetve 2*18W világítás főként). Mivel nem úgy alakultak a dolgok ahogy szerettem volna, olvasgattam (akkor találtam rá erre a fórumra), majd beruháztam egy EHEIM 2073-ra. Azóta ez üzemel, nagy változások a kezdetekhez képest nem történtek, némi növény vásárlása, majd elpusztulása stb. Fentiek miatt képet sem szívesen posztolok...

DE! Most eljött az idő, amikor minden összeállt ahhoz, hogy újraindítsam az akváriumot: elhatározás, csillagok, illetve az anyagi forrás is. Ezért is nyitom meg a naplót, hogy most ne úgy álljak neki, mint legutoljára, hanem a végeredmény egy sikeres és szép low-tech (egyelőre) akvárium legyen (ténylegesen a szoba dísze). Így az első nehány hét a tervezés időszaka lesz.

Ami jelenleg van, és marad hacsak a kedves fórumozó hozzáértők mást nem tanácsolnak (és az anyagi keretbe belefér...):
Akvárium: 80*35*40-es 112 literes akvárium
Szűrés: EHEIM 2073 gyári töltettel
Amit mostanra mindenképp tervezek beszerezni:
Szűrés gyári töltet lecserélése 1 tálca mech (vagy bio-mech) 2 tálca biológiai arányban
Világítás: Quad 4*24W T5 lámpa
Normális növényes táptalaj
Normális aljzat
(Bútor, mert most IKEA-n áll, és tervezek hozzá egy normális bútort)

Az akváriumba sajnos még egy hátteret is beragasztottam, így azt vagy ki kéne szedni, vagy kukázni az egészet és egy új akváriumot beszerezni. Macera is, igazi algamágnes.

Elképzelés szerint vagy háromszög, vagy két oldalt domb középen völgy dizájnt szeretnék, de ez még változhat az elkövetkező hetekben, amíg mindent beszerzek. Vélhetően az 5éves gyerekekére emlékeztető rajzaimat is fel fogom ide tenni :)
Növények terén nincs konkrét elképzelés, de mint mindenki, én is szeretnék valamilyen fajta gyepet (Monte Carlot olvastam hogy viszonylag könnyen tartható), és mindenképpen szeretnék vörös színű növényt is az akváriumba (Alternanthera Reinickii Minire gondoltam elsőként). A többi pedig ami beleillik a dizájnba, ez a későbbiekben fog kikristályosodni. Mivel az elején még biztos hogy nem lesz CO2, ezért ennek függvényében kell válogatnom. Később (ha az anyagiak engedik) akkor szeretnék azt is apránként. Igyekszem az akvárium bútort is ennek függvényében kialakíttatni.
Az akvárium jelenlegi lakói: 3 sziámi algaevő, 4 anci, 1 pár microgeophagus altispinosus, 3 üvegharcsa, 2 Stiphodon sp.

És akkor megoldandó feladatok, illetve kérdések:

• Hogy oldom meg, hogy ne pusztuljanak el a halak az első 2-3 hét alatt, amíg az új akvárium rendbe jön? Sajnos nem lenne helyem egy második aksinak, illetve szűrés se lenne hozzá. Amire gondoltam, hogy a szűrőanyagokat már korábban beszerzem, és járatom a jelenlegi akváriumban, valamint a víz egy részét is felhasználnám, így egy félig bejáratott rendszerbe vissza is kerülhetnek a halak, természetesen gyakori vízcserékkel. Működőképes lehet így?
• Illetve halak közül szeretném megtartani a két sügeret, 3 üvegharcsát és a 2 stiphodon sp.-t. Amennyiben van jelentkező a többi halacsra, akkor szívesen átadom :)
○ Melléjük kerülne: néhány Oto, valamint párom ill. személyes kedvencem a Csokoládé Gurámiból egy 5-6 fős csapat. A maradék helyre valamelyik apró rajhalat néztem ki (Galaxy razbóra nagyon tetszik), na és persze garnélák, ha és amikor a két sügér már nem lesz.
○ Ez a hal összeállítás nem okoz konfliktust? Se növény-hal, se hal-hal viszonylatban?
• Jól gondolom, hogy low-tech körülmények között is tarthatóak már a GA-n "közepes igényű" növények odafigyeléssel és Carbo adagolással emelett a 0.86W/l fény mellett? Vagy ezekhez mindenképp szükséges a nagynyomású CO2 (ami szintén tervben lesz majd valamikor), és maradjak az alacsony igényűeknél?
• 80*35-ös alapterületre elegendő-e a 2.5 liter táptalaj, vagy inkább 5liter kéne? Hasonlóan: elég-e a 9liter aljzat?
○ Aljzat esetén: hallottam hogy a Manado viszonylag könnyű, ezért ezt inkább kihagynám. Az Ada Aqua Soil Amazonia lényegesen nehezebb szemcsékből áll?

Egyelőre ennyi, jo hosszúra sikerült... A közeljövőben folytatom a kérdéssort, illetve ötletelést, köszönöm hogy benéztél. Jöhetnek a tanácsok :)

Üdv
 
Szia,
nem tudom minden kérdésedre a választ, gondolom mindenki a saját tapasztalata szerint fog segíteni megválaszolni.
Ami engem illet, pont ezt a méretet, és pont én is szettben vettem (bár ne tettem volna). A 80-as méretre a 60-as fényforrások kicsik, mert a két hosszoldalon 10-10 cm nem igazán jól bevilágított hely van. Más tekintetben viszon megfelelő, tehát ha nincs rá keret, nem kell lecserélni.
A kérdéseid közül a táptalaj menyiségre tudom a választ: nálamTropica Substrate 2,5l=3kg teljesen elég volt, a mai napig nincs jele kimerülésnek. (1 éve megy már) Ha nálad low tech lesz, szerintem még annyi tápot sem vesz majd fel a flóra, mint nálam.

Nekem ezekkel a paraméterekkel tökéletesen algamentes az akvárium:
80*35*45 cm tank, Eheim P 2073 külső szűrő, 4*24 W T5 világítás, CO2 palack + dropcechker, Tropica táptalaj, H.E.L.P általános talaj
ADA bacter 100 és bacter ball, EI tápozás (Micro, Macro, Easy Carbo 5-5-5 ml/nap)

Sok sikert!
 
Köszi az infokat, azért ez elég megnyugtató :)
 
Hogy oldom meg, hogy ne pusztuljanak el a halak az első 2-3 hét alatt, amíg az új akvárium rendbe jön? Sajnos nem lenne helyem egy második aksinak, illetve szűrés se lenne hozzá. Amire gondoltam, hogy a szűrőanyagokat már korábban beszerzem, és járatom a jelenlegi akváriumban, valamint a víz egy részét is felhasználnám, így egy félig bejáratott rendszerbe vissza is kerülhetnek a halak, természetesen gyakori vízcserékkel. Működőképes lehet így?

Elvileg igen. Gakorlatilag megvan a veszélye, hogy a talaj függvényében így sem maradnak meg a halak, illetve hogy adott esetben a régi akváriumból továbbcipeled magaddal az algát is.
A régi belső szűrő nincs már meg? Az egy ideiglenes üvegben elég lehetne a halaknak.

Jól gondolom, hogy low-tech körülmények között is tarthatóak már a GA-n "közepes igényű" növények odafigyeléssel és Carbo adagolással emelett a 0.86W/l fény mellett? Vagy ezekhez mindenképp szükséges a nagynyomású CO2 (ami szintén tervben lesz majd valamikor), és maradjak az alacsony igényűeknél?

Kezdésnek a 0,86 W/L kicsit erős lesz, főleg CO2 nélkül. Érdemes növények esetben a könnyen tarthatókkal kezdeni, ne érjem csalódás.
A közepes igényű növények sok esetben nem csak a világítás mennyisége miatt közepes igényűek, hanem legtöbb esetben azért, mert CO2-re is szükségük van.
Ha nincs is keret nagynyomású rendszerre, a fórumon körbenézve vannak jó citromsavas / élesztős rendszerek, akár házi megoldással, illetve minimális befektetéssel is. Ehhez a W/L-hez legalább ezen érdemes elgondolkozni!

80*35-ös alapterületre elegendő-e a 2.5 liter táptalaj, vagy inkább 5liter kéne? Hasonlóan: elég-e a 9liter aljzat?
A táptalaj elég lesz. Azt 1-2 cm vastagon kell csak önteni.
Általános aljzat esetében 5 cm magasságot érdemes legalább tartani, ebben az esetben 80x35x5 = 14 liter talajra van szükséged. Ha esetleg akarsz ki dombocskát, stb. akkor már 2 darab 9 literes zsák kell.

Aljzat esetén: hallottam hogy a Manado viszonylag könnyű, ezért ezt inkább kihagynám. Az Ada Aqua Soil Amazonia lényegesen nehezebb szemcsékből áll?

Én le nem mértem, de sokan "panaszkodnak" hogy a Manado képes felúszni, stb. Évek óta Amazonia párti vagyok. Részben mert átmosni nem kell, nem úszik fel és alakítható vele dombocska, stb.
Arra viszont ügyelned kell, hogy Amazonia esetében 1-2 hét biztosan kell, mire az első lakók beköltözhetnek.
Manado esetében ezt nem tudom megmondani, de úgy rémlik erreől is van szó a fórumon, érdemes rákeresni, ha esetleg senki sem írna ezzel kapcsolatosan.

Jut eszembe Anci:
rajtuk gondolkozz el. Én is szeretem őket, de pillanatok alatt átrendezik a talajt, kitúrják a növényeket, stb...

Alternanthera Reinickii Mini
Sok fény mellett CO2 igénye snövény, ha szeretnéd, hogy tényleg szép legyen. Én 0,9 W/L (Ati) és nagynyomású CO2 mellett sem voltam vele 100% megelégedve. Ettől függetlenül egy gyönyörű növényke...
 
Szia,
nem tudom minden kérdésedre a választ, gondolom mindenki a saját tapasztalata szerint fog segíteni megválaszolni.
Ami engem illet, pont ezt a méretet, és pont én is szettben vettem (bár ne tettem volna). A 80-as méretre a 60-as fényforrások kicsik, mert a két hosszoldalon 10-10 cm nem igazán jól bevilágított hely van. Más tekintetben viszon megfelelő, tehát ha nincs rá keret, nem kell lecserélni.
A kérdéseid közül a táptalaj menyiségre tudom a választ: nálamTropica Substrate 2,5l=3kg teljesen elég volt, a mai napig nincs jele kimerülésnek. (1 éve megy már) Ha nálad low tech lesz, szerintem még annyi tápot sem vesz majd fel a flóra, mint nálam.

Nekem ezekkel a paraméterekkel tökéletesen algamentes az akvárium:
80*35*45 cm tank, Eheim P 2073 külső szűrő, 4*24 W T5 világítás, CO2 palack + dropcechker, Tropica táptalaj, H.E.L.P általános talaj
ADA bacter 100 és bacter ball, EI tápozás (Micro, Macro, Easy Carbo 5-5-5 ml/nap)

Sok sikert!
Sziasztok!

Már régóta lelkes olvasó vagyok, és most elindítanám a saját naplómat.

Másfél éve költöztem be saját lakásba BP-en barátnőmmel, és eldöntöttem hogy végre akkor elindítok egy akváriumot. Természetesen ehhez is úgy álltam hozzá, mint az életben sokminden máshoz, azaz hirtelenjében és kapkodva: Akváriumszett... 80*35*40-es méret, 112 liter, illetve a szett minden bájával (belső szűrő, illetve 2*18W világítás főként). Mivel nem úgy alakultak a dolgok ahogy szerettem volna, olvasgattam (akkor találtam rá erre a fórumra), majd beruháztam egy EHEIM 2073-ra. Azóta ez üzemel, nagy változások a kezdetekhez képest nem történtek, némi növény vásárlása, majd elpusztulása stb. Fentiek miatt képet sem szívesen posztolok...

DE! Most eljött az idő, amikor minden összeállt ahhoz, hogy újraindítsam az akváriumot: elhatározás, csillagok, illetve az anyagi forrás is. Ezért is nyitom meg a naplót, hogy most ne úgy álljak neki, mint legutoljára, hanem a végeredmény egy sikeres és szép low-tech (egyelőre) akvárium legyen (ténylegesen a szoba dísze). Így az első nehány hét a tervezés időszaka lesz.

Ami jelenleg van, és marad hacsak a kedves fórumozó hozzáértők mást nem tanácsolnak (és az anyagi keretbe belefér...):
Akvárium: 80*35*40-es 112 literes akvárium
Szűrés: EHEIM 2073 gyári töltettel
Amit mostanra mindenképp tervezek beszerezni:
Szűrés gyári töltet lecserélése 1 tálca mech (vagy bio-mech) 2 tálca biológiai arányban
Világítás: Quad 4*24W T5 lámpa
Normális növényes táptalaj
Normális aljzat
(Bútor, mert most IKEA-n áll, és tervezek hozzá egy normális bútort)

Az akváriumba sajnos még egy hátteret is beragasztottam, így azt vagy ki kéne szedni, vagy kukázni az egészet és egy új akváriumot beszerezni. Macera is, igazi algamágnes.

Elképzelés szerint vagy háromszög, vagy két oldalt domb középen völgy dizájnt szeretnék, de ez még változhat az elkövetkező hetekben, amíg mindent beszerzek. Vélhetően az 5éves gyerekekére emlékeztető rajzaimat is fel fogom ide tenni :)
Növények terén nincs konkrét elképzelés, de mint mindenki, én is szeretnék valamilyen fajta gyepet (Monte Carlot olvastam hogy viszonylag könnyen tartható), és mindenképpen szeretnék vörös színű növényt is az akváriumba (Alternanthera Reinickii Minire gondoltam elsőként). A többi pedig ami beleillik a dizájnba, ez a későbbiekben fog kikristályosodni. Mivel az elején még biztos hogy nem lesz CO2, ezért ennek függvényében kell válogatnom. Később (ha az anyagiak engedik) akkor szeretnék azt is apránként. Igyekszem az akvárium bútort is ennek függvényében kialakíttatni.
Az akvárium jelenlegi lakói: 3 sziámi algaevő, 4 anci, 1 pár microgeophagus altispinosus, 3 üvegharcsa, 2 Stiphodon sp.

És akkor megoldandó feladatok, illetve kérdések:

• Hogy oldom meg, hogy ne pusztuljanak el a halak az első 2-3 hét alatt, amíg az új akvárium rendbe jön? Sajnos nem lenne helyem egy második aksinak, illetve szűrés se lenne hozzá. Amire gondoltam, hogy a szűrőanyagokat már korábban beszerzem, és járatom a jelenlegi akváriumban, valamint a víz egy részét is felhasználnám, így egy félig bejáratott rendszerbe vissza is kerülhetnek a halak, természetesen gyakori vízcserékkel. Működőképes lehet így?
• Illetve halak közül szeretném megtartani a két sügeret, 3 üvegharcsát és a 2 stiphodon sp.-t. Amennyiben van jelentkező a többi halacsra, akkor szívesen átadom :)
○ Melléjük kerülne: néhány Oto, valamint párom ill. személyes kedvencem a Csokoládé Gurámiból egy 5-6 fős csapat. A maradék helyre valamelyik apró rajhalat néztem ki (Galaxy razbóra nagyon tetszik), na és persze garnélák, ha és amikor a két sügér már nem lesz.
○ Ez a hal összeállítás nem okoz konfliktust? Se növény-hal, se hal-hal viszonylatban?
• Jól gondolom, hogy low-tech körülmények között is tarthatóak már a GA-n "közepes igényű" növények odafigyeléssel és Carbo adagolással emelett a 0.86W/l fény mellett? Vagy ezekhez mindenképp szükséges a nagynyomású CO2 (ami szintén tervben lesz majd valamikor), és maradjak az alacsony igényűeknél?
• 80*35-ös alapterületre elegendő-e a 2.5 liter táptalaj, vagy inkább 5liter kéne? Hasonlóan: elég-e a 9liter aljzat?
○ Aljzat esetén: hallottam hogy a Manado viszonylag könnyű, ezért ezt inkább kihagynám. Az Ada Aqua Soil Amazonia lényegesen nehezebb szemcsékből áll?

Egyelőre ennyi, jo hosszúra sikerült... A közeljövőben folytatom a kérdéssort, illetve ötletelést, köszönöm hogy benéztél. Jöhetnek a tanácsok :)

Üdv
Szia! Sok sikert előre is! Amíg nincs nagynyomású co2, addig csinálj élesztőset. Nagyon egyszerű kivitelezni, de a visszafolyásgátlókról ne feletkezz meg!:) Kis igényű növényeket szerintem tök jól lehet így tartani, csak macerás kicsit. Viszont a garnélák nagyon hasznosak! Talán nem a sügereket kellene választanod! Remélem sikerül kivitelezni amit szeretnél! :)
 
Manado téma. Nekem az van az akiban, nincs vele semmi bajom. Muszáj volt a halakat betennem kezdéskor, egy sem pusztult el. Két napig áztattam, de ennek ellenére volt a víz tetején. Viszont ezt egy hálóval 2 perc alatt le lehet szedni. A parvulábol minden nap kijött egy-két tő, de szerintem az kijönne minden talajból. Ami viszont igaz lehet, talán mással könnyebb dombot építeni. Viszont ha spórolni akarsz, akkor fogasd meg a dombot vékony müanyag lapokkal. Én nem tudok rosszat mondani rá. Nekem az sem tőnt fel hogy keményítené a vizet. Pedig az itt jól jött volna.
 
Elvileg igen. Gakorlatilag megvan a veszélye, hogy a talaj függvényében így sem maradnak meg a halak, illetve hogy adott esetben a régi akváriumból továbbcipeled magaddal az algát is.
A régi belső szűrő nincs már meg? Az egy ideiglenes üvegben elég lehetne a halaknak.
De, valahol még meg kell lennie, majd letesztelem működik-e. Esetleg egy nem átlátszó húsosláda is megfelel a célnak? A másik aki ami itthon van egy 15 éves ékszerteknősnek ad helyet, attól tartok ott kisebb lenne a halak esélye a túlélésre :)
Ancikat megpróbálom elhelyezni a helyi halasnál a növénygyűjtőjébe, hátha érdekli a dolog, akkor nem kell elküldenem őket a fagyasztóba. Én se szeretném megtartani az új akiba őket :)
Az élesztős/citromsavas módszert még átgondolom, főleg ha ennyire számítana...
Köszi a tippeket!
 
Szia! Sok sikert előre is! Amíg nincs nagynyomású co2, addig csinálj élesztőset. Nagyon egyszerű kivitelezni, de a visszafolyásgátlókról ne feletkezz meg!:) Kis igényű növényeket szerintem tök jól lehet így tartani, csak macerás kicsit. Viszont a garnélák nagyon hasznosak! Talán nem a sügereket kellene választanod! Remélem sikerül kivitelezni amit szeretnél! :)
A sügerek már a szívemhez nőttek, amíg élnek, addig nem szívesen válok meg tőlük :) Aztán idővel jöhetnek a garnélák. Persze itt a tervezés alatt még sok minden változhat...
 
Manado téma. Nekem az van az akiban, nincs vele semmi bajom. Muszáj volt a halakat betennem kezdéskor, egy sem pusztult el. Két napig áztattam, de ennek ellenére volt a víz tetején. Viszont ezt egy hálóval 2 perc alatt le lehet szedni. A parvulábol minden nap kijött egy-két tő, de szerintem az kijönne minden talajból. Ami viszont igaz lehet, talán mással könnyebb dombot építeni. Viszont ha spórolni akarsz, akkor fogasd meg a dombot vékony müanyag lapokkal. Én nem tudok rosszat mondani rá. Nekem az sem tőnt fel hogy keményítené a vizet. Pedig az itt jól jött volna.

Köszi az infokat!
 
Szia! Én azt tanácsolom, kezdj egyből high tech aksival, mert ha komolyan gondolod a hobbit, előbb-utóbb úgyis ott lyukadsz ki és megkíméled magad egy csomó bosszúságtól. Én végig jártam már az utat. Sajnos itt hatványozottan igaz, hogy a gagyi az gagyi. Személy szerint én óvlak a DIY CO2-től. Nem azért mert nem jó, hanem azért mert rengeteget kell vele szarakodni, mivel nem automatizálható. Hidd el még egy teljesen automatizált akvárium is sok munkát tud adni, a citromsavas/élesztős rendszert pedig nem lehet senkire sem bízni, mit csinálsz, ha elutazol pár napra? Nekem volt citromsavas, de össze se lehet hasonlítani egy nagynyomásúval. Persze egy nano akváriumba elégséges, de a tiéd nem az J

Ha talaj, akkor az mindenképp valami prémium legyen, azon tényleg nem szabad spórolni. Szinte mindent kicserélhetsz egy működő akváriumban, de a talajt, azt nem.

A 2073 kosarait én a helyedben csak biológiai szűrőanyaggal tömném meg, mivel a perlon + kék szivacs teljesen elegendő mechanikai szűrésnek.

Ha minden feltétel adott, akkor meg már jöhet minden növény, ami tetszik. ( mondjuk nekem a Reinickii Mini pont nem jön be J)
 
Kösz a tapasztalatokat. Nekem is ez a gondom a DIY CO2-vel.

Kezdenék én szívesen egybúl high-tech aksival, ha dupla vagy tripla akkora keretből gazdálkodnék, mint ami most rendelkezésre áll :) Egyelőre marad a low-tech és később a nagynyomású (remélhetőleg még idén).
 
Megértelek. Az én akváriumom fél évig állt üresen, mire meglett minden cucc. Írtad, hogy szeretnél valamilyen gyepet. Szerintem is az egyik legszebb dolog a növényes akváriumban egy szép gyep, de annak sajnos kell a sok fény. (min 0,7 W/l) A sok fény mellé meg kell a CO2, különben fonálalga bánya leszel, főleg ha még a vized is kemény. Sajnos ezt is tapasztalatból mondom.
 
Köszönöm, elvégre pont ezért írtam ide :)

Viszont inkább a gyepről mondok le az elején, minthogy ne indítsam el az akváriumot :)
 
Hmmmm. Hát igaz ami igaz, most már én is megvettem, a nagynyomásút. Az is igaz, hogy össze sem lehet hasonlítani az élesztőssel. De azért nálam az volt az akiban, majd fél évig, és elporoszkáltam vele. Még a parvula is elvolt, ha nem is produkált rohamos fejlődést. A szarakodás meg szerintem kibírható. Nekem két flakon ment két oldalt beoldva. A palackokat 2-3 naponta töltöttem. Anyagiakban ez nekem mondjuk heti 1 euró volt kb. Viszont a nagynyomású egyenletes co szintet produkál. Emiatt sokkal jobb. Nem szabad az árát nézni. De ideiglenesen megoldás lehet az élesztős.
 
Back
Oldal tetejére