• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Okostelefonok

Igen, ez is jó kiindulás lehet. Mond jót is, kevésbé jót is. A végkicsengés pozitív. A 16,5 óra netezés jól hangzik, de letöltött? Feltöltött? Letöltött egy könyvet, és órákig olvasta? Vagy meg sem várta az oldal végét és már nyomta is a következő keresést? Időnként felébreszti magát(?). Miért, hogyan? Milyen távol volt az adó(k)tól a mérés közben? Ott ült egy adó tövében, vagy folyamatosan váltogatott a készülék az adók között?
Persze ezek szélsősőges kérdések, de a korrekt összehasonlításhoz szükséges lenne tisztázni/megválaszolni. Erre írtam, hogy majdnem számtalan körülményt kellene figyelembe venni.
Szerintem akkor még várj egy kicsit, aztán majd kérdezd meg @Szabó Henrik et, miként muzsikál a teló.
Ha visszaolvasol, leírta, hogy milyen szempontok fontosak Számára, és így jutott el ahhoz a készülékhez, amit megvett. Ez a fontos. Persze, lehet a szőrtszálat még hasogatni, de mi a csudának?
 
Nekem ez a 16,5 óra netezés kicsit érdekes, bár nem kizárt, csak az a kérdés, hogy wifi-n vagy mobilneten? Azt vettem észre, hogy mobilneten sokkal jobban merül az akku az mint itthoni hálózaton.
 
Azért te is tudod, hogy ez így semmit nem mond. Akkor lenne értelme, ha odaírnák a készülék fogyasztását is valamilyen egyezményes mértékegységgel. Pl. hány órát lehet vele beszélni x,y,z, körülmények között. Vagy mennyit lehet vele netezni, x,y,z körülmények között? Persze ilyen adat soha az életben nem lesz vagy legalábbis nem lesz reprodukálható.
Perze ezt nem azért írtam, mert a döntésed akartam kétségbe vonni (hiszen akkor a saját döntésemet is kritizálnám, mert ugyan ezt a márkát vettem), csupán arra céloztam, hogy nem elég csak akku kapacitást figyelembe venni, illetve a szerint választani.
Ismerem a szokasaimat. Az elozo birt egy napot. Kesobb mar 1,5 eves akkunal ra kellett toltenem. Abba 3,2 amperes akku volt. Ebbe 4A. A 800mA sokat jelent. A tobbi hab a tortan.
 
Bár nekem bírná a telóm egy egész napig:D 12órás műszak úgy hogy kb félidőben rá kell tennem a külső akksis tokot:D 96%-os az akksi benne :D
 
Ismerem a szokasaimat. Az elozo birt egy napot. Kesobb mar 1,5 eves akkunal ra kellett toltenem. Abba 3,2 amperes akku volt. Ebbe 4A. A 800mA sokat jelent. A tobbi hab a tortan.
Jó döntést hoztál,aki ugatja a kínai gyártót az nézze meg a közel 20 perces kis videót a cégről és arról honnan hova fejlődtek.Érdekes mikor bejött a hújavej [emoji16],arról is hasonlóak jöttek most meg már Samu árban adja a zázlóshajó p20 at.
Üzemidő simán lesz 2 nap a 4000 ma rel.Nekem ennyit bír a két éves redmi note 4 em.
 
Tényleg óriási léptekkel haladnak a kínai gyártók. Igaz néha-néha csak sikerül innen onnan egy kis ihletet szerzniük de abszolút nem hoznak rossz cuccokat!
 
Az asszonynak egy MI A1 van, brutál az akksija, szép a képe, egyedül a kamerája gyengécske, de ha azt nézem, hogy nem volt 70e, máris máshogy tekint rá az ember. Bár az én S9-em bírná így akkuval. :p
Lassan fél éve használja, és semmi panasza nincs rá. Igényes kivitelezés és minőségi anyaghasználat jellemzi, no meg megbízható hardware, az android one projectes szűz oprendszer meg csak hab a tortán.
Öcsémnek szintén valamelyik MI telefonja van, azon már MIUI rendszer fut, de valami villámgyorsan, és egy 50-60e-s telefonról van szó... Mindkettő olyan minőségű telefon, hogy amikor a kezembe fogom őket, meg az én S9-esemet, nem érzem azt a kb 200Ft különbséget...
Az autós töltőnk szintén Xiaomi, és az is pöpec nagyon.
 
Sziasztok.
Szoval lakva ismerszik az ember. A belseje ugyan az mint az mi 8, igazabol kisse butitottabb. Igy vettem. A valosag, pedig az, hogy nem kicsit... Szoval a szigetet nem tudom meg szokni.az ertesiteseket nem teszi fel a megmaradt 5mm-es eszaki maradvany oldalra. Minden esetben fel kell nyitnom,a zarat. Erdekesen jelzi a hivast kisse mintha panikjaban nem tudna hogy jelezzen. Rezzen,csippan majd rezeg es zenel. Szoval lehet a xiaomi leanyvalalata a pocophone,de sztem ezt a hangoztatast a xiaomi vissza fogja vonni. Az evek soran kezdek rajonni, ha nem tudok donteni,akkor lapattal dobom ki a penzt. Nem kell sziget! Nem kell pocophone. Megkapja a legkisebb fiam karira,es johet a mi mix2s. Vaaagy, mi max 3. De inkabb 2s. Ezt meg unnepelyesen elcsomagolom.
Szerk: osszessegeben ha valaki ilyet venne,akkor inkabb redmi note 5. Kb az a szint. Es marad 50k-ja.
 
Látva az árcéduláját azt hittem ennél azért többet tud... vagy még “szokni kellene”?
Bár én úgy gondolom ha a kezembe akad egy telefon akkor annak az első pillanattól flottul kell működnie és nem kell szokni rajta semmit sem. Nekem annó így volt a symbian aztán az ios. Android sosem volt szimpatukus pedig több cégesem is az volt sajnos.
 
Mar amikor megfogtam se tunt komolynak. nem ismertem korabban csak ugye azt olvastam mi 8 belseje van, meg xiaomi leanyvalalat,bla bla bla. Sehova sem jon egy csucs mi sorozathoz. Az mi 5 es 6 mar bizonyitott. a 7 kimaradt, 8 meg nem volt de a sziget miatt nem is lesz. Amugy nagyon adjak az arukat.meg egy ev multan is csak minimalisan olcsobb,mig mas a felet sem keri 1 ev utan.
 
Őszintén szólva nem is követem, hogy melyik gyártó milyen telefonokkal jön ki. Se azt kinek mi a zászlóshajója. Ez alól kivételt képez az apple. Őszinte leszek. Nekem a sziget rész kifejezetten tetszik. Tavaly is élőben néztem az újdonságokat és mikor megmutatták az X-et döbbenten néztem, hogy nekem ez kell! A belógó szigetért kapott hideget meleget a cég aztán hirtelen sok gyártónak is oda nőtt a kijelzőjére. Természetesen ez is ízlés dolga kinek tetszik, kinek nem. Egyszer nekem is lesz egy X [emoji2]
 
Na pontosan ezért kapott tavaly hideget meleget az apple. Ki így látja ki úgy.
Pl: vették alapul a fektetett módban film/videó nézést. Ott a sziget belelóg a hasznos képbe. Apple meghagyta az opciót, hogy “kikapcsold a szigetet” vagyis ebben a sávban feketére vált mintha nem is lenne ott és optimalizálja erre a hasznos kijelzőre a videót. Oké de akkor kissebb lett a kijelző így sem jó. Ördögi kör ez Henrik[emoji846]
 
Ha design akkor oke. De nem fer melle semmi.ha kikapcsolom, akkor vastag a kava.akkor nem hirdetem hany szazaleka a telonak a kepernyo. Nyilvan ha valakinek tetszik,hordja. Nekem nem ez a legnagyobb bajom vele,es van lehetosegem venni masik fajtat.
 
Utoljára módosított:
Igen, ez is jó kiindulás lehet. Mond jót is, kevésbé jót is. A végkicsengés pozitív. A 16,5 óra netezés jól hangzik, de letöltött? Feltöltött? Letöltött egy könyvet, és órákig olvasta? Vagy meg sem várta az oldal végét és már nyomta is a következő keresést? Időnként felébreszti magát(?). Miért, hogyan? Milyen távol volt az adó(k)tól a mérés közben? Ott ült egy adó tövében, vagy folyamatosan váltogatott a készülék az adók között?
Persze ezek szélsősőges kérdések, de a korrekt összehasonlításhoz szükséges lenne tisztázni/megválaszolni. Erre írtam, hogy majdnem számtalan körülményt kellene figyelembe venni.
Telenorral 20%/ nap atlagosan hasznalva. Vodaval ugralo tererovel 80%/nap,vagy ujra toltes delutan. Ket kartyaval 15 ora mulva toltes. Szoval nem rossz telo ajanlom azoknak akik ugymond" csak telefonalnak meg sms" ez most az uj divat hogy ezt kell mondani amikor kerdezik hogy mit tud a telo. En erre azt szoktam mondani ikarussal jarnek ha lenne parkolohelyem viszont az ikarus sajat lenne. Szoval nem felel meg az elvarasaimnak. Nem adja az elvart komfort erzetet es elegedetlen vagyok vele. Igazabol mindegy mennyit bir az akuja.majd a gyerek jatszik vele es megfejti.
 
A
Egy szónak is száz a vége sajnálom, hogy nem jött be. De a rosszban az a jó, hogy feltudod használni mint karácsonyi ajándékot. Magadnak meg nézel mást.
Aranyos vagy es kosz jol esik az egyutt erzes. Rendeltem mar sokkal tobbert novenyt pl ami sose jott meg. Most viszont,:)mar uton van van felem az uj. Megis mi 8 lett a vege. 1 ora mulva mar a kezemben lesz.
 
Le kéne már cserélni a G4-emet, kezd elavult lenni, de amikor nézegetem a telefonokat az árkategóriában ami belefér (használati tárgy, benne van hogy leesik etc, vagyonokért nem veszek, max. 70.000.-) és mindig megállapítom hogy szinte egyáltalán nem lenne előrelépés.
Xiaomik jók, feleségemnek és anyunak is az van. Minőségi profi gépek. De ami tetszik az már 100+ ezer. :)

(Note 6 Pro ami a keretben benne van, de az kb. ugyanazt tudja mint az elavulófélben levő G4. :( )
 
Note6 pro? Az meg 7-8 ev mulva sem fog belassulni. Keptelen ra.
 
Back
Oldal tetejére