• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Fontos Nagynyomású CO2 rendszerek

Két külön témáról van szó. Előfordult mostanában olyan, hogy kevésnek tűnt a töltősúly. Sajnos a palackokon lévő TARA jelzés nem viszonyítási alap, mert a palackok felújításra kerülnek időnként, ilyenkor változik a súlyuk. Erről épp a mai nap egyeztettünk a céggel, akik töltik, ők a mostantól bekerülő palackokat egyesével lemérik majd töltés előtt és feltesznek rájuk egy friss TARA címkét, így ebből a jövőben biztosan nem lesz gond. A céggel régóta dolgozunk együtt, szándékos csalást bizalomból sem tudok nagyon elképzelni, de ha ez nem lenne, akkor is helyes @Jopet logikája, egyszerűen nem éri meg, nagyon sokat kéne csalniuk, hogy ezen valóban nyerjenek.

@Burney nálad szerintem valahol ereszt a rendszer. Erre utal az is, hogy egyik nap 60 bar másik nap 0. A palackokban töltött állapotban relatív állandó nyomás van (50-80 bar között általában), ez max hőmérséklettől ingadozik. Csak akkor kezd csökkenni a nyomás, amikor majdnem üres a palack (60 literes akváriumon 2 kg-os palack esetén ilyenkor kb 1 hét van hátra - viszonyítási alapként írom csak, nem tudom, nálad mekkora akvárium/palack páros van).

A felszerelésnél a menet szívárgást ellenőriztem, ott semmi nem volt, a tűszelepet nem. De gyárilag van szerelve, lazulást nem észleltem rajta.

A teljes rendszer ellenőrizni kell, ha szivárgás gyanú van. A gyárilag szerelt tűszelep pl. a reduktorok 90%-nál teljesen laza. Meg se húzzák a gyárban, mert szállítás közben a rázkódástól is ki tud lazulni, csak bele van tekerve, mindenképp rá kell húzni kézzel. Ezt menetrögzítővel lehetne "orvosolni", de akkor meg nagyon nehéz lenne kiszedni, ami nem opció. Emellett sokszor láttunk már olyat, hogy a buborékszámláló, visszafolyásgátló vagy diffúzor fel/le szerelésekor kitágul a cső, és nem vágják vissza, ott simán tud ereszteni. Igazából ezeket a csöveket ha csak egyszer is leszedi az ember valahonnan, érdemes picit vágni és úgy visszatenni. Olyat is láttunk már, hogy a puhábbik cső - amit általában visszafolyásgátló után használunk - egyszerűen lyukas volt. Szemre nem látszott, de szép lassan eresztette a gázt. Ezek miatt érdemes gázszivárgás ellenőrző spray-vel végigfújni a rendszert, ha bármi ilyen jellegű gond van. És fontos a türelem az ellenőrzéskor, egy lassú eresztés esetén akár 20-30 perc is lehet, mire buborékozni kezd a spray maradványa (tapasztalatból mondom más jellegű rendszernél jártam így, már rég feladtam a keresést aztán egyszer csak észrevettem, hogy buborékol, pedig a hab már el is tűnt). Viszont épp emiatt nem nagyon tudunk ilyesmin a boltban segíteni, nem két perc egy ilyet rendesen leellenőrizni.
 
A 60 és 0 bár közti nyomás, az nagyon sok, 1 nap alatt. Az a emberi fűl hallására is halatszana, hogy ereszt, és nem beszélve arról, hogy, ott ahol ereszt, 20 másodperc alatt lederesedik.
Ha csak nyomásal töltik, akkor a palack súlya nem változók, csak ha töltet van benne, kg/l.
Ezt a 60/0 =1 nap, csak akkor lehetséges ha csak a nyomás van benne.
60 báros töltettel, kizárnám a palack hibáját, mert ez már a telephejen is elszívárogna, vagy ha a akkori töltés lenne az le lenne deresedve. Ha el is múlna a deresedés, akkor nedves lenne a szelep.
A leírtak alapján, én is a rendszerbe keresném a problémát, és a reduktor nál kezdeném, és még pedig, az óra/óránál.
 
@Burney , ha kételkesz a töltő pontodon, vagy már nem bizóll benűk, akkor válts cserére palackosra (gáz csere palack telephelyre). Azok biztos hogy elenörzött palackok.
26 évvel dolgozok hegesztő eszközökel, és még 1x sem volt hasonló problémám.
Lehet hogy egy kicsit drágább de gyorsabb és megbízhatóbb. De a mostani helyzeted nézve, akkor a töredéke, mivel, ha jó olvastam, akkor idén, már 3x cseréltél palackot.
Nálam, lassan, már 2 éve megy 3 akvárium 10kg palackkal (9,00-19,30ig)
 
Azzal tisztába vagyok, hogy a csövek húzigálásánál vissza kell vágni mindig, de ez még az első felszerelés volt.
A tűszelep egyátalán nem laza, nem tudtam megmozdítani, persze nem jelenti azt, hogy nem lehet e még húzni rajta, bár ilyen egybeszerelt reduktorom még nem volt így nem nagyon feszegettem.
Ezt viszont nem nagyon értem...
Olyat is láttunk már, hogy a puhábbik cső - amit általában visszafolyásgátló után használunk - egyszerűen lyukas volt.
Ha a mágneskapcsoló ki van kapcsolva, hogy jön ki a gáz a vékony csövön?
Vagy ha be is van kapcsolva akkor is csak annyi gáz mehet el, mint amennyit a tűszelepen átengedek... az most mindegy, hogy akvába vagy a csövön távozik. Vagy rosszul tudom?
Minden esetre, most cserélem és tesztelgetem, mi a hibaforrás.
 
Azzal tisztába vagyok, hogy a csövek húzigálásánál vissza kell vágni mindig, de ez még az első felszerelés volt.
A tűszelep egyátalán nem laza, nem tudtam megmozdítani, persze nem jelenti azt, hogy nem lehet e még húzni rajta, bár ilyen egybeszerelt reduktorom még nem volt így nem nagyon feszegettem.
Ezt viszont nem nagyon értem...

Ha a mágneskapcsoló ki van kapcsolva, hogy jön ki a gáz a vékony csövön?
Vagy ha be is van kapcsolva akkor is csak annyi gáz mehet el, mint amennyit a tűszelepen átengedek... az most mindegy, hogy akvába vagy a csövön távozik. Vagy rosszul tudom?
Minden esetre, most cserélem és tesztelgetem, mi a hibaforrás.
Az kimaradt nekem, hogy lekapcsolt magnesszeleppel urult ki a palack, ez esetben viszont tenyleg a reduktor/magnesszelep kornyeken van a gond. Olyan alapveto kerdeseken mar tul vagy hogy a reduktorban van-e tomites illetve rendesen ra van-e huzva a palackra? Az lenne a legjobb ha be tudnad hozni igy ahogy most van a palackot rajta a reduktorral es megnezzuk bent. Lehetoleg hetkoznap, szombaton ilyesmire nem nagyon van ido, de hetkoznap megnezzuk, akar keress engem.
 
A gyárilag szerelt tűszelep pl. a reduktorok 90%-nál teljesen laza. Meg se húzzák a gyárban, mert szállítás közben a rázkódástól is ki tud lazulni, csak bele van tekerve, mindenképp rá kell húzni kézzel
Ebben, azt kell mondanom hogy tévetsz. A menet rögzitőtt nem szabad negmozgatni, vagyis még rátekerni a nevében is benne van, hogy menet rögzítő, vagyis hogy nem engedi hogy a menet negmozduljon. A szállítás közbeni rázkódás, kizárt. A menet rögzitőtt csak melegen lehet könnyen megmozditani
A kutya, ott van elásva, hogy a nagy ismert cégek is, szerte a világon gyártanak reduktorok át, ami azt jelenti hogy sporolásra vagy normára hajt

Spórolás-nem kenni be megfelelően a menetét

Norma-nincs betartva a anyagnak a száradási idő és hőmérséklet.
A nyomás próba, vagy megvan tartva, vagy nincs. Ha meg is van tartva, akkor nem a előírt időre.

A anyag a nem megfelelő száradás idő alatt lenyomáspróbázak, amit azt sem tartják be, és ez idő alatt keletkezhet, szivárgás, amit nem vesznek észre, vagy nem foglalkoznak vele.
De ez csak a menetes csatlakozások, de még hozzá lehetne tenni a öntési vagy szerelési hibákat is.
 
Az kimaradt nekem, hogy lekapcsolt magnesszeleppel urult ki a palack, ez esetben viszont tenyleg a reduktor/magnesszelep kornyeken van a gond. Olyan alapveto kerdeseken mar tul vagy hogy a reduktorban van-e tomites illetve rendesen ra van-e huzva a palackra? Az lenne a legjobb ha be tudnad hozni igy ahogy most van a palackot rajta a reduktorral es megnezzuk bent. Lehetoleg hetkoznap, szombaton ilyesmire nem nagyon van ido, de hetkoznap megnezzuk, akar keress engem.
Az a baj, hogy ezen a héten csak szombaton tudok menni, de akkor már palack cserét vinném.
Vagy talán egy olyan opciót tudnék, hogy pénteken nyitásra beviszem és szombaton elviszem. Ha ez jó akkor legyen így.
 
A 60 és 0 bár közti nyomás, az nagyon sok, 1 nap alatt. Az a emberi fűl hallására is halatszana, hogy ereszt, és nem beszélve arról, hogy, ott ahol ereszt, 20 másodperc alatt lederesedik.
Ha csak nyomásal töltik, akkor a palack súlya nem változók, csak ha töltet van benne, kg/l.
Ezt a 60/0 =1 nap, csak akkor lehetséges ha csak a nyomás van benne.
60 báros töltettel, kizárnám a palack hibáját, mert ez már a telephejen is elszívárogna, vagy ha a akkori töltés lenne az le lenne deresedve. Ha el is múlna a deresedés, akkor nedves lenne a szelep.
A leírtak alapján, én is a rendszerbe keresném a problémát, és a reduktor nál kezdeném, és még pedig, az óra/óránál.
Igen szerintem is lennének ilyen tünetek, de én a héten du. dolgozom, délelőtt nem észleltem semmit, este meg hazajövet nem szoktam ránézni. Reggel tünt fel, hogy zöld a DC és nem hallom a reaktor kotyogását, így láttam meg, hogy nulla a nafta.
 
Égy fontos dolog, amit figyelemre méltó. A nagynyomású rendszerekehez, nem véletlenűl használnak, menet rögzítőt. Rögzitt, tömit, és kibír 400 bárt.
Az ismert tömítő eszközök, mint Loctite zsinór, 160-180 bár, kender 40-60 bár, de a gázokal szembe = 0, ha nincs közte tömítő paszta A teflon szalag felejtős mert az locsoló rendszerekhez lett kitalálva.Nagy nyomás nem bir, legyen gáz vagy folyadék.
 
Ebben, azt kell mondanom hogy tévetsz. A menet rögzitőtt nem szabad negmozgatni, vagyis még rátekerni a nevében is benne van, hogy menet rögzítő, vagyis hogy nem engedi hogy a menet negmozduljon. A szállítás közbeni rázkódás, kizárt. A menet rögzitőtt csak melegen lehet könnyen megmozditani,

Az Oxyturbo reduktoron levő tűszelep gyárilag nincs belecsavarva a reduktorba, teljesen laza. Menetrögzítő sincs rajta, ezért lehet és kell is meghúzni használat előtt.
 
Az Oxyturbo reduktoron levő tűszelep gyárilag nincs belecsavarva a reduktorba, teljesen laza. Menetrögzítő sincs rajta, ezért lehet és kell is meghúzni használat előtt.
De legalább van valami tömítő gyűrű? Van valami véköny tömités, ami úgy nézki mint egy alátét, és más színű?
 
Az Oxyturbo reduktoron levő tűszelep gyárilag nincs belecsavarva a reduktorba, teljesen laza. Menetrögzítő sincs rajta, ezért lehet és kell is meghúzni használat előtt.
Dani, vami tömítő jellegű gyűrű kell hogy legyen alatta, esetleg a fiber tömítés, ami elég vékony szokott lenni, és nehezen észre vehető. Csak azért kérdezem, mert fém a fémel, nem fog tömíteni, főleg, ha esetleg porrészes.
 
Ebben, azt kell mondanom hogy tévetsz. A menet rögzitőtt nem szabad negmozgatni, vagyis még rátekerni a nevében is benne van, hogy menet rögzítő, vagyis hogy nem engedi hogy a menet negmozduljon. A szállítás közbeni rázkódás, kizárt. A menet rögzitőtt csak melegen lehet könnyen megmozditani
A kutya, ott van elásva, hogy a nagy ismert cégek is, szerte a világon gyártanak reduktorok át, ami azt jelenti hogy sporolásra vagy normára hajt

Spórolás-nem kenni be megfelelően a menetét

Norma-nincs betartva a anyagnak a száradási idő és hőmérséklet.
A nyomás próba, vagy megvan tartva, vagy nincs. Ha meg is van tartva, akkor nem a előírt időre.

A anyag a nem megfelelő száradás idő alatt lenyomáspróbázak, amit azt sem tartják be, és ez idő alatt keletkezhet, szivárgás, amit nem vesznek észre, vagy nem foglalkoznak vele.
De ez csak a menetes csatlakozások, de még hozzá lehetne tenni a öntési vagy szerelési hibákat is.
Nem olvastad el, amit irtam. Epp az a lenyeg, hogy nincs menetrogzitozve a tuszelep, mivel leszerelheto a reduktorrol direkt.

Az oxyturbo reduktorokbol rengeteget adtunk mar el es az egyik legkisebb meghibasodasi arannyal rendelkezo markank. Nem veletlenul nem annyiba kerul mint a kinai cuccok.
 
Égy fontos dolog, amit figyelemre méltó. A nagynyomású rendszerekehez, nem véletlenűl használnak, menet rögzítőt. Rögzitt, tömit, és kibír 400 bárt.
Az ismert tömítő eszközök, mint Loctite zsinór, 160-180 bár, kender 40-60 bár, de a gázokal szembe = 0, ha nincs közte tömítő paszta A teflon szalag felejtős mert az locsoló rendszerekhez lett kitalálva.Nagy nyomás nem bir, legyen gáz vagy folyadék.
Ami meg fontosabb, hogy SENKI ne kezdje el otthon CO2 rendszere egyik reszet se menetrogzitozni!

Nagy nyomas a palackban meg a reduktorban van, onnan mar 2-3 bar jon csak ki, annak azert nem kell menetrogzito, se semmi mas ha normalis minosegu cuccokat hasznal az ember es persze a tomitogyuruk a helyukon vannak.

Menetrogzito olyan helyeken kell, amihez atlag felhasznalo nem nyul, a reduktor belso csatlakozasain, az orakbak, stb.
 
Az a baj, hogy ezen a héten csak szombaton tudok menni, de akkor már palack cserét vinném.
Vagy talán egy olyan opciót tudnék, hogy pénteken nyitásra beviszem és szombaton elviszem. Ha ez jó akkor legyen így.
Pentek reggel hozd be az egesz rendszert palacktol a diffuzorig es szombatig leteszteljuk.
 
Bocs Tomi, de én ere gondoltam
Azért laza, mert csak bele van kapatva a menetbe, ha menetrögzítővel összeszerelik, átlag ember otthon nem szedi szét többet, márpedig sokan akarják a tűszelep helyére először a mágnesszelepet kötni pl., ennek az elemnek szerelhetőnek kell lennie, így meg nem jöhet szóba a menetrögzítő.

Természetesen az oxyturbo reduktorok magas nyomás alatt lévő részei össze vannak menetrögzítőzve rendesen.
 
Minden jó, ha jó a vége!
A reduktorom gyárihibás volt, ezért kaptam újat és egy töltött palackot.
Köszönöm @Jopet nek,hogy felajánlott egy tartalék rendszert, nagy köszönet @Denior nak, hogy a szabadnapján bevállalta, hogy elviszi a rendszert a GA-ba és vissza is hozta! Köszönöm @danyi03 nak, hogy letesztelte és intézte a cseréket valamint köszönöm @mmccannon nak, hogy elment @Denior ral a GA-ba. 😊
Köszönöm még azoknak is akik azért imátkoztak, hogy nekem holnap reggelre legyen co2-öm... gondolom olyan nem volt 😁
Nagy köszi nektek srácok!
 
Utoljára módosított:
Back
Oldal tetejére