• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes Mountainside forest

Mától, csak Brighty step 2, Brighty K 6-6 nyomás megy bele, és 2,5 ml exel , ezen a héten csak ezt kap az akva, meglátjuk 7végére .
Csak azért csinálom ezt, mert a nitrát 20 lett, a vas, 0 még mindig, de a step 2-be van vas is, a foszfát, meg 0,05 körül van.
 
Olcsó bútor, és az első feltőtöltéskor, már láttam hogy az élfolia kezd dagadni, ezért tettem rá azt a pluszt egyébként azt a fóliát még fényvisszaverőnek használtam.
 
Technikát kiszedtem, kapott takarást a lámpa, hogy lehessen is valamit látni, a halak, mindig akkor úsztak csapatba mikor, épp szünetet tartottam, :) csináltam vagy 100 képet elég jók lettek. Az akival minden oké egyébként, a tápozást tovább folytatom úgy, ahogy írtam addig, míg valami változást nem látok rossz irányba.
 
Technika nélkül, van egy pár hiba, amit elkövettem fényképezés közbe, de majd jobb lesz, például, hogy hátul fennmaradt egy tapikorong, és látszik, meg a kis fekete cucc belóg. :) Meg van egy két dolog, amit igazítani kell. :)
DSC_0456mégujabb.JPG
 
Hétvégén vizcsere, ha végzek a maszek járolappal. Annak örülök, hogy az aki üvegét nem kell már algakaparozni . A furcsa az, hogy még egy pötty algát nem láttam a köveken mióta elindult a scape. :) A seiryut, már a második héten kellett régen kefélni. A Co2 2mp /1 bubival megy, a dropchecker szép lime zöld végig.
 
Holnap takarítás, ha sikerül, a jbl-ket is szétszedem, és átmosom a szűrőanyagokat.
Pár apró kép.
Hozzáfűznivalóm, hogy a rotala green, iszony tempóba tud nőni, nemrég volt nyírva, de már, megint adja.
Az eriocaulon polaris, végre bimbózik .:)
A karácsonyi mohák is erőre kaptak, meg a sok fajta bruce is . :)
A zöld pont alga nagyon eltűnt, szegény süncsiguszoknak nincs mit enniük. :oops:
uj1.JPG uj2.JPG uj3.JPG uj4.JPG uj5.JPG
 
Belefért egy 2,5 órás akvárium tisztítás , kész. :)
Először is egy kép, hogy milyen, mikor még csak elkezd pislákolni a Hqi délben.A diffuzor már tisztítás alatt volt. :)
szombat2.JPG

Másodszor, nem akartam, hozni élőlényt, de az a kis 9 darab amanda lazac, nagyon megtetszett, ezért elkellet hoznom. Szerencsémre, az eladónak sikerült egy pinokkió garnélát is kifogni a halakkal együtt, és csak akkor vette észre, amikor, már összekötötte a zacsit, így, azt ingyen ajándékba megkaptam ráadásnak, úgysem volt még pinokkióm, csak a mesefilmet láttam. :)
Szoktatás előtti kép .
szombat1.JPG

Most írom akkor a második posztot . :)
 
Tehát.
A két jbl olyan szutykos volt, hogy el sem hiszem.
szombat3.JPG szombat4.JPG szombat5.JPG

A szűrőanyagokat kimostam akvárium vízbe, mert rájuk fért.
Volt egy purigenem, azt betettem az egyik jbl-be, így most az egyikbe van csak puri, mert a kettő használtat betettem regenerálni supregenbe.
szombat11.JPG

Amikor vízcsere van, elszokott húzódni, ezért 1-2 percenként mindig bespriccelem Ro vizes permettel amik nincsenek víz alatt, mert nagyon hamar száradnak.
szombat6.JPG

Mulmoztam is a lopóval , kevéske rete k kijött a csövön. :)
Amikor kevéske víz hiányzik.
szombat7.JPG

Egy pár pinokkiós, meg petés rili anyuka kép . Remélem a pinokkiót, nem most láttam először, és utoljára . :LOL:
szombat8.JPG szombat9.JPG szombat10.JPG
 
Az igen. Nem aprozod el.
Szia!
JBL e902-em van!
Egy db előszűrő kosara van, plusz 4 a szűrésre. ha felturbóznám a mátrix bio szűrőanyaggal, hány kosárba tegyek belőle? A legalsóba pl benne hagynám a hozzá kapott színterezett "üveggolyókat" így hány kosárba tegyek még pluszban mátrixot? Mi a tapasztalatod, egy így felturbózott szűrő mennyire van visszafojtva, mennyivel csökken a szűrő teljesítménye x liter/órában?
 
Nekem alsó tálcába siporax van , meg tettem még bele, egy kevéske mátrixot. A többibe, vagy mátrix van, vagy szűrőzsákba bio rio. Legfelül, meg még betettem egy 100 ml purigent. Lehet benne úgy is, hogy alul siporax, meg mátrix, és a többibe, csak mátrix , és akkor egyáltalán nem fog tömődni, mert a mátrix, elég nagy szemű, még szűrőzsákba sem kell tenni, és nem folyt a szűrőn semmit, ha teszel bele szűrőzsákba bio riot, akkor az 2-3 hónap múlva elkezd visszavenni a szűrő erejéből, de ha egyébként is tisztítod 2-3 havonta a szűrőt, akkor, azt is kimosod, megrázod, és semmit nem folyt a szűrőanyag., megint a kövi tisztításig.
 
120 l akvámba 7 db 12 centis halat, meg 9-10 neonhalat akarok majd telepíteni, és nem túl sűrűre, de nem is gyérre, hanem olyan közepesre növényesíteni. Ebben az estben is megfelelő ha az előszűrő szivacson kívűl minden szivacsot kiveszek belőle, és Mátrixal (ebből vettem 2 kilót) töltöm meg a kosarakat? Az legalsó kosárban benne hagynám a gyárilag hozzá adott MicroMec golyókat. Mondod a Mátrix elég nagy szemű. Hát nem tudom, a 2 kilós kiszerelésre az van írva hogy min 1 cm nagyságú, de szerintem vannak benne kisebb méretűek is, igaz nem sokkal kisebbek, olyan kb 8 mm. Most megnéztem, tényleg a legtöbb 1 cm, vannak benne nagyobb, 2 cm méretűek is, igaz nem sok, bár ki nem szedtem, csak amit a doboztető lecsavarásakor láttam benne, de legtöbb 1 cm, kevés pedig olyan 8 mm. Így ránézésre a dobozában eléggé össze vannak tömörödve. Ki még nem vettem belőle. Akkor a 3 alsó kosárba mehetnek a bió szürő kövek, a negyedikbe pedig a perlon vatta? Megfogja ez így a mechanikai szennyeződéseket is rendesen? Kell egyáltalán bele ennyi bió szűrő, vagy elég csak az alsó kettőbe tenni belőle?
 
Nekem szivacs, csak az előszűrök vannak, oda tuszkoltam bele, még egy purigent is, legfölülre , hogy olyan legyen a víz, mintha benne sem lenne . :)A legfelső rekeszbe a mátrix fölé, meg mehet perlon. A többi tálcába, tegyél akkor mátrixot, de , szerintem több fér bele, mint 2 kiló, alul, akkor maradjon a micromec golyók, mondjuk nem sokat érnek. Nyugodtan telelökheted mátrixszal a rekeszeket, míg engedi, mert nem nagyon tömörödik a mátrix. Minél több biológiai szűrőanyag van benne, annál jobb.
 
Mekkora teljesítményű szűrőr az amelyikről most beszélsz?
 
Jbl CristalProfi e901 Greenline -ról 900l/h teljesítményű, neked, 902-es van, azt hiszem azt írtad, kb ugyanaz, csak az előszűrős rekeszen módosítottak.
 
Jbl CristalProfi e901 Greenline -ról 900l/h teljesítményű, neked, 902-es van, azt hiszem azt írtad, kb ugyanaz, csak az előszűrős rekeszen módosítottak.
Azon gondolkodom, hogy a Mátrix nagyobb kiszerelésű változatába lehet hogy nagyobb méretű kövek vannak? Mert a GA oldalán az egyik Oase szűrő bemutatásánál raknak két kosárba Mátrixot, és mintha azok lényegesen nagyobb méretű kövek lennének, mit amik az én 2 kilós dobozomban vannak!
update: Gyorsan megnéztem a Mátrix kiszereléseket, és mindnél, még a legnagyobb kiszerelésnél is azt írják, hogy 1 cm a szemcseméret!
 
Back
Oldal tetejére