• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Milyen aljzatot?

valahol olvastam ,hogy évente ajánlott .

A garnéla nevelő akváriumban én időnként felkavarom, hogy a sok szutykot kimossam belőle. Óhatatlan, hogy kajamorzsák ne kerüljenek bele, a garnélák sokat ürítenek és maga a talaj is mállik. Persze nekem nincsen táptalaj alárakva és növényeket sem ültetek a talajba. Kb egy éves korában ez már tuti jót tesz neki, planáriák, ilyesmik látványosan eltűnnek, frissebb lesz az egész akvárium. Persze iszonyat kosszal jár, biztosan egy stressz az egész szisztémának, viszont mégis kisebb meló mint egy újraindítás. Később amikor már ez nem segít, akkor csináltam olyat is, hogy kivettem a talajt és átmostam, majd visszatettem. Ez már a következő fokozat, ez után már arra jutottam, hogy nem tudom többet használni a talajt, totál szétmállott, így újra cseréltem. Viszont három évig ilyen módon elfutott a talaj, ami szerintem nem rossz dolog. De az így használt talajjal már nem tudok mit kezdeni, nem lehet többet akváriumban felhasználni.

Azt hogy mikor kell megpiszkálni szerintem lehet érezni. Kb félnap, hogy a víz megint szép átlátszó legyen, ilyenkor szoktam a szűrőt kipucolni, amiben gyakorlatilag fekete a víz és vattát ekkor cserélem újra, majd baktériumokat pótolok. CRS-ek bírják ezt a tortúrát, szerintem jobb, mint hagyni rohadni a sok dzsuvát.
 
A természetben mi lenne ennek a felkeverésnek a megfelelője?

Nagyobb mennyiségű friss víz például? Tavaszi eső, nyári zápor... :rolleyes:

Amúgy szerintem gyakran kicsit erőltetettek ezek a "természetben hogyan van?" kérdések. A természetben az is van, hogy tömegesen elpusztulnak állatok, növények. A természetben ez azért nem nagy gond és akár lehet otthon szimulálni, hogy megrohad a víz nyáron egy holtágban, de minek... :cautious:
:)
 
Utoljára módosított:
Hali
Olyan kérdésem lenne,hogy Juwel rio 180as akváriumba kell 4liter növénytáptalaj" de csak 2,5 literes Tropica van ,ebből 2db kelelne,de az 2x3500 Ft ,ami elég sok!
Megoldható,hogy a maradék 1,5 litert kipotoljam egy másik növénytáptalajjal?
Dennerle és Tropica Kombo"
 
Nyugodtan keverheted, pótolhatod, semmi probléma nem lesz belőle.
 
Hali
Kérdésem az lenne,hogy 27 literes akváriumba elég lenne 1 Liter növénytáptalaj? Számításaim szerint 1,2 literre jön ki....
Ja és melyiket érdemes venni ezekből?
http://www.greenaqua.hu/hu/tropica-substrate-noveny-taptalaj-1-liter.html
http://www.greenaqua.hu/hu/dennerle-nutribasis-6in1-noveny-taptalaj-2-4kg-50-70-literre.html
http://www.greenaqua.hu/hu/jbl-aqua-basis-plus-noveny-taptalaj-2-5l.html
esetleg vulcanot kombozni ezzel...
http://www.greenaqua.hu/hu/jbl-proscape-plantsoil-beige-3-liter.html
 
En a tropicat vennem, vagy ha kicsit olcsobban akarod meguszni ar ertek aranyban, akkor maradnek a Dennerle ceg talajanal. Nekem a 30 literbe is kb. 1-1,5 liter Tropica van. Ha a Dennerlet veszed, akkor többet is tehetsz bele, es meg marad is talajod egy jo kis Wabi talhoz..;)
 
Én is a Tropicát gondoltam,de a leírásba az van hogy: Fontos, hogy a tápanyagokat már tartalmazó általános aljzat (ADA termékek) alá egy "koncentráltabb", vékonyabb rétegű táptalajt is elhelyezzünk.
Kicsit megtévesztő mert olyan mintha, nem tartalmazna semmi olyan anyagot ami kellene és jó lenne a nővényeknek ebből a leírásból nekem az jön le,de biztosan én nem értelmezem jól.....
 
Több helyen van utalás arra, hogy az aktív talajok alá nem kell külön táptalaj. Szerintem a leírásban az idézett rész erre utal, hogy márpedig "de bizony kell" :) mégpedig a jó kis koncentrált tropica...
 
Aham ,így már más a téma.... Köszi.
Eddig a Jbl Aquabasis-plust próbáltam manadóval,de nagyon nem látok sok változást....
 
Nekem volt Tropica, most Dennerle 6in1 van, mindkettő szuper.
Tropica előnye, hogy elég vékonyabban, kis akvánál talán ez a Tropica javára billenti a mérleget.
 
hmmm nehéz a döntés....és mivel szoktad befedni ?
Én most Jbl Proscape Beige plantsoilra gondoltam,hogy kipróbálom,mert nem szeretem ha a teteje fekete színű,de a Dekorhomok meg bebarnúl és beposhad...:(
 
A Dennerlenek vannak jó nanoakiba való talajai, szerintem több színben is. A dekorhomok meg nem feltétlenül poshad be.... inkább algásodhat illetve szennyeződik és változik a színe is ezáltal. Vegyél Tropica talajt és hozzá valamilyen Dennerle aljzatot. Szerintem...
 
hmmm nehéz a döntés....és mivel szoktad befedni ?
Én most Jbl Proscape Beige plantsoilra gondoltam,hogy kipróbálom,mert nem szeretem ha a teteje fekete színű,de a Dekorhomok meg bebarnúl és beposhad...:(
Biztos jó ez a JBL talaj is, de én mégis inkább az ADA barnás színű talajait ajánlanám, 2 okból:
1. Nagyon sokan használják, ezért szinte mindent megtudhatsz róluk a fórumon keresztül
2. A powder változatok éppen akciósak :)
http://www.greenaqua.hu/hu/ada-aqua-soil-africana-powder-9liter.html
http://www.greenaqua.hu/hu/ada-aqua-soil-malaya-powder-9liter.html
 
Back
Oldal tetejére