• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Low tech akváriumok CO2 nélkül - fotókkal

Sziasztok!
A véleményetek, és segítségeteket szeretném kérni! Adott egy 60x30x40 magas aki, amiben jelenleg inkább fonalalgát tenyésztek, mert a gömbmohám is haldoklik (tudom szép teljesítmény). Szeretnék csinálni belőle egy low tech növényes akváriumok, hátha a halak is örülnének neki. Ami adott egy Eheim pickup 200-as belső szűrő. A külső esélytelen a jelenlegi helyén, mert nem tudom eldugni sehova, a lányom pedig gyorsabban szétkapná, mint ahogy én fel tudnám törölni a vizet. A másik ami biztos nem lesz az a CO2. A világítás még képlékeny, de a jelenlegi tetőbe épített 15w T5 szerintem csak hangulatvilágításnak elég. Manado talajban gondolkoztam, + GA wellness tápozásban. Növények az lesz benne amit kapok. Meg amit utána veszek, de gyepet mindenképp szeretnék bele. Ami még fontos, hogy nem lesz vele időm mindennap foglalkozni, illetve az is rendszeres, hogy esetleg 3-4 napra is magára kell hagyni az egészet, tehát relatív alacsony karbantartás igényűnek kellene hogy legyen. Nem tudom, hogy ez a wellness tápozással egyáltalán lehetséges? Illetve 10l Manado megfelelne talajnak? Mekkora fény kellene az akvárium fölé? 40-50 lm/l elég lenne? (dimmelhető LED szalagos lesz). Elöre is köszönöm a segítséget!
 
Milyen gyepre gondoltál? Mondjuk ha egy klasszikus iwagumi jellegű scape-et szeretnél, akkor nem lesz egyszerű dolgod. CO2 nélkül valószínűleg nem lesz szép, sűrű a gyep, és a folyékony tápok is lehet, hogy csak az algát stimulálnák. Ha megnézed, például eleocharis parvula a természetben tipikusan pár centis vízben van, és levelei gyakran kikerülnek a vízből, így a levegő CO2 tartalmához hozzáférhetnek. (Ráadásul tavak, folyók CO2-tartalma jóval magasabb is lehet, mint egy hiper-steril low-tech akváriumé)

Én elsőre megcéloznék tipikus low tech növényeket.

"relatív alacsony karbantartás igényűnek kellene hogy legyen

Ebben az esetben ajánlom a Walstad könyv elolvasását, és némi utánajárással és szerencsével össze megpróbálhatsz összehozni egy NPT-t (Natural Planted Tank). Meglepően kevés karbantartás is elég lehet! (példa képet találsz 4 hozzászólással korábban)
 
Sziasztok!
A véleményetek, és segítségeteket szeretném kérni! Adott egy 60x30x40 magas aki, amiben jelenleg inkább fonalalgát tenyésztek, mert a gömbmohám is haldoklik (tudom szép teljesítmény). Szeretnék csinálni belőle egy low tech növényes akváriumok, hátha a halak is örülnének neki. Ami adott egy Eheim pickup 200-as belső szűrő. A külső esélytelen a jelenlegi helyén, mert nem tudom eldugni sehova, a lányom pedig gyorsabban szétkapná, mint ahogy én fel tudnám törölni a vizet. A másik ami biztos nem lesz az a CO2. A világítás még képlékeny, de a jelenlegi tetőbe épített 15w T5 szerintem csak hangulatvilágításnak elég. Manado talajban gondolkoztam, + GA wellness tápozásban. Növények az lesz benne amit kapok. Meg amit utána veszek, de gyepet mindenképp szeretnék bele. Ami még fontos, hogy nem lesz vele időm mindennap foglalkozni, illetve az is rendszeres, hogy esetleg 3-4 napra is magára kell hagyni az egészet, tehát relatív alacsony karbantartás igényűnek kellene hogy legyen. Nem tudom, hogy ez a wellness tápozással egyáltalán lehetséges? Illetve 10l Manado megfelelne talajnak? Mekkora fény kellene az akvárium fölé? 40-50 lm/l elég lenne? (dimmelhető LED szalagos lesz). Elöre is köszönöm a segítséget!
Nekem volt szép gyepem nagyon lowtech-ben igaz csak 20cm víz volt felette.
Manado-ról úgy hallottam elég macera vele az élet lehet érdemesebb lenne amazonia-val próbálkozni, nekem legalábbis ebben szépen megkapaszkodott idővel a gyep.
nyírva:
30223237560_0d35f38c0d_c.jpgP1210658 by Zsolt, on Flickr
Nem igazán nyírva:
28032577871_c7167c4a1f_c.jpgP1170720 by Zsolt, on Flickr
Dzsungelesen:
27801182485_b5b897a9d9_c.jpgP1170378 by Zsolt, on Flickr

Asszem MC a növényke, de mindig keverem őket.
25cm-es kis kockában volt, akasztós szűrővel, heti egyszeri GA táppal (amikor nem felejtettem el nyomni bele, DIY ledcsíkokkal. Két csík fehér és 3-3db kék és piros led volt felette ha jól emélkszem.
 
Nekem volt szép gyepem nagyon lowtech-ben igaz csak 20cm víz volt felette.
Manado-ról úgy hallottam elég macera vele az élet lehet érdemesebb lenne amazonia-val próbálkozni, nekem legalábbis ebben szépen megkapaszkodott idővel a gyep.
nyírva:
View attachment 60692P1210658 by Zsolt, on Flickr
Nem igazán nyírva:
View attachment 60693P1170720 by Zsolt, on Flickr
Dzsungelesen:
View attachment 60694P1170378 by Zsolt, on Flickr

Asszem MC a növényke, de mindig keverem őket.
25cm-es kis kockában volt, akasztós szűrővel, heti egyszeri GA táppal (amikor nem felejtettem el nyomni bele, DIY ledcsíkokkal. Két csík fehér és 3-3db kék és piros led volt felette ha jól emélkszem.

Mc, igen.
Nálam most kezdi elengedni a talajt amikor 26 fok fölé emelkedik a hőmérséklet ...
:(
 
csak felúszik a felszínre napernyőnek.
Sajnos ilyen tapasztalatom nem volt vele, de súlyozd le, vagy tűzdeld le amíg meleg van, hátha úgy később jobban magához tér.
 
Végképp elvesztem az információk áradatában! Olvastam a fórumon a táptalajokról, aljzatokról... Amazóniai alá táp talaj van aki szerint igen, van aki szerint nem. Amazóniai leírása szerint mindenképp. Ha jól tudom van is táptartalma. Nyilván azok inkább high tech akik. De egy relatív egyszerű low tech halas-növényes akváriumban milyen aljzat lenne jó minden élőlények, beleértve ha később lennének garnélák is. A neon halak miatt a sötét aljzatot preferálnám. Illetve ár érték arányban milyen aljzat ot tanácsolnátok?
 
Ha kifejezetten garnélákra hegyezed ki az akváriumot, akkor nem tennék.

De low tech létére, ha növényeket szeretnéd jobb formában látni, akkor érdemes használni a táptalajt is.
Az Amazoniában nincs minden tápanyag. Csak nitrogén. A táptalajokban további tápanyagok is vannak. Ezt kb 6-8 hónapig tudja a növények számára biztosítani. Utána érdemes talajkapszulázni 2-3 havonta az aljzatot.
 
Végképp elvesztem az információk áradatában! Olvastam a fórumon a táptalajokról, aljzatokról... Amazóniai alá táp talaj van aki szerint igen, van aki szerint nem. Amazóniai leírása szerint mindenképp. Ha jól tudom van is táptartalma. Nyilván azok inkább high tech akik. De egy relatív egyszerű low tech halas-növényes akváriumban milyen aljzat lenne jó minden élőlények, beleértve ha később lennének garnélák is. A neon halak miatt a sötét aljzatot preferálnám. Illetve ár érték arányban milyen aljzat ot tanácsolnátok?

A Walstad módszer, ami Low Tech akváriumot esetén használható, nem véletlenül használ földet táptalajként. Ebben tipikusan minden Macro-Micro elem benne van, hiszen például tipikusan földben "szárazföldi" gazok is nőnek. További előnye, hogy a benne levő szerves anyag lassan - különböző mikrobiális folyamatok során - CO2-t adhat le a vízoszlopba. A (vízi)növények száraz tömegének legnagyobb része C, tehát ebből van a legtöbbre szükségük. A túl alacsony CO2 (ill bikarbonát) mennyiség nagyon sok növényes low-tech akváriumnak az achilles pontja, amit sokan fáradtságos munkával próbálnak pótolni (nagyon sűrű vízcsere, napi carbozás, ...) Ha nincs elég -növények számára felvehető- C, akkor teljesen mindegy, mennyi Macro-t illetve Micro-t locsolsz az akváriumba, a növények senyvedni fognak. Ráadásul -rosszabb esetben - ilyen körülményekhez algák könnyebben tudnak alkalmazkodni.

Ezen kívül a föld további előnye, hogy - műtrágyákhoz képest - tipikusan N és P lassabban hozzáférhető állapotban van jelen (Bizonyos műtrágyákon a divatos 'Lassú tápanyag leadású' megjelölés szokott szerepelni). Föld tipikusan micro elemekben is gazdag. Ráadásul számos növény a gyökerén keresztül könnyebben veszi fel a vasat, mint az oxigéndús vízoszlopból.

Ha low tech növényes akváriumban gondolkodsz, érdemes olyan példákat megnézned, ahol hosszú távon sikeresen tartanak fenn akváriumot. Teljesen más, ha rövid távon, mindenféle bűvészkedéssel van valakinek szép, algamentes low-tech növényes akváriuma, vagy ha a megfelelő feltételek adottak hosszú távon.

Itt találsz egy jó példát:

Utoljára módosított:
Back
Oldal tetejére