• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes Long way

A újak élete mindig nehezebb kicsit, de majd elmúlik :D Főleg, ha aktívan fogsz naplózni és kerülnek fel képek is. Mondjuk ezzel idáig sem volt probléma.
A bolt címe X. kerület Vaspálya utca 54. egy hegesztéstechnikai bolt, de mivel sokan járunk oda már fel vannak készülve az akvarista kívánságokra :))
 
Nah újabb lépés, most már minden megvan, csak a növények hiányoznak. És ma azokat is megrendeltem. Lehet tényleg lesz valami ebből az egészből? Végül is tavaly májusi az első bejegyzés :D

Még hétvégén összetettem az akváriumot, mármint a kinézetét. Nem tudom, vajon a fa eleget ázott-e a vízben, remélem a két hét elég volt neki, ahogy néztem már nem nagyon jön fel a víz tetejére. Jó sokáig tettem ide-oda a köveket amíg végre összeállt a scape. A lényege az lenne, hogy a fa ránőtt a sziklára. Talán sikerült valamennyit visszaadni belőle. Azon gondolkodtam, hogy egy meredekebb törés jobb lenne, de ahhoz egy nagyobb kő kéne, nekem akkora nem volt. Viszont a növényesítést alaposan átgyúrtam és szinte teljesen más lesz, mint amit elterveztem.

Most azonban minél hamarabb fel kellene tölteni, nehogy a fa ismét kiszáradjon. Mikor építgettem, akkor arra gondoltam, hogy majd kiszedem a fát és visszateszem a vízbe, de naív voltam: ezt már nem lehet normálisan szétszedni.

Sajnos a képem nem a legjobb (kicsit alulról van fényképezve,stb) ,de majd javítunk.

Még hiányzik a teflonszalag,az elosztó, meg még meg is kell fúrni a szekrényt, hogy tényleg minden meglegyen az indításhoz.

DSC_2062.JPG
 
Hát ez a precízség már a bútornál is meglátszott. Várjuk a növényesítést! (y)
Milyen kövek ezek? Valami palaféle?
 
Nah újabb lépés, most már minden megvan, csak a növények hiányoznak. És ma azokat is megrendeltem. Lehet tényleg lesz valami ebből az egészből? Végül is tavaly májusi az első bejegyzés :D

Még hétvégén összetettem az akváriumot, mármint a kinézetét. Nem tudom, vajon a fa eleget ázott-e a vízben, remélem a két hét elég volt neki, ahogy néztem már nem nagyon jön fel a víz tetejére. Jó sokáig tettem ide-oda a köveket amíg végre összeállt a scape. A lényege az lenne, hogy a fa ránőtt a sziklára. Talán sikerült valamennyit visszaadni belőle. Azon gondolkodtam, hogy egy meredekebb törés jobb lenne, de ahhoz egy nagyobb kő kéne, nekem akkora nem volt. Viszont a növényesítést alaposan átgyúrtam és szinte teljesen más lesz, mint amit elterveztem.

Most azonban minél hamarabb fel kellene tölteni, nehogy a fa ismét kiszáradjon. Mikor építgettem, akkor arra gondoltam, hogy majd kiszedem a fát és visszateszem a vízbe, de naív voltam: ezt már nem lehet normálisan szétszedni.

Sajnos a képem nem a legjobb (kicsit alulról van fényképezve,stb) ,de majd javítunk.

Még hiányzik a teflonszalag,az elosztó, meg még meg is kell fúrni a szekrényt, hogy tényleg minden meglegyen az indításhoz.

DSC_2062.JPG
jó az elrendezés, kis ágakat még használnék gyökerek imitálásához.
A kövek elrendezése nekem OK, bár eléggé gyengén textúráltak.
Talajt egyenesítsd ki elöl.
 
Hát ez a precízség már a bútornál is meglátszott. Várjuk a növényesítést! (y)
Milyen kövek ezek? Valami palaféle?

Igen, pontosan nem tudom milyenek, de valamilyen kristályos palák: Ausztriából és a Köszegi-hegységből.

jó az elrendezés, kis ágakat még használnék gyökerek imitálásához.
A kövek elrendezése nekem OK, bár eléggé gyengén textúráltak.
Talajt egyenesítsd ki elöl.

Kösz, a faág ötlet jó, megpróbálok pár vékonyabb gyökérnek tetsző tárgyat betenni. A kövek textúrájával nem tudok mit csinálni, most ezek vannak itthon. A talaj pedig egyenesítve lesz, hiszen az Amazóniára még teszek úgyis powdert, mert abba fogok ültetni.
 
Hiába vagyok tanult ember, hülyeség ellen ez nem véd meg. :facepalm:Sajnos szét kell szednem a kompozíciómat, hiszen a táptalajt kifelejtettem alóla. A TÁPTALAJT!:pigeon: Mentségemre legyen mondva, hogy mielőtt nekiálltam összerakni a scape-t, úgy terveztem hogy majd úgyis szétszedem újra és nem lesz ennyire komplett az eredmény.
 
Kedves olvasók! Dzsembori van! :headphone: 290 nappal az első bejegyzés után, a hétvégén elindult az akvárium. Örülök, hogy nem hagytam félbe, bár a neheze még csak most következik.A scape egy kicsit változott, mert mint írtam feljebb, teljesen szét kellett szednem, mivel kihagytam alóla a táptalajt. Ezen ok miatt nem pontosan az lett a terep, mint ami a korábban bemutatott fényképen volt, de azért nem változott ahhoz képest sokat.

Az egész hétvégén szorongtam, hogy vajon menni fog-e, jó lesz-e megfogom-e tudni csinálni olyanra, amilyenre szerettem volna. Furcsa, de nem tudom sikerült-e. Most így túl össze-visszának néz ki a Marsiela crenata alul. Lehet sűrűbben kellett volna ültetnem? Végülis van idő arra, hogy sűrűsödjön, remélem a feltételek adottak lesznek hozzá. Direkt ezt választottam gyepnek, mert ez ahogy olvastam nem annyira kényes, mint a többi ilyen gyepnövény. Jó sok percet ültem a CO2 palack előtt, hogy ki mejem-e nyitni. A szorongásom pedig GERONIMO kedvhez vezetett és depresszióhoz. Most így már jó túllenni rajta, de azért még most sem vagyok teljesen jól. A szűrés egyelőre nem a legnagyobb teljesíŧménnyel megy. SOk mindent be kell még állítgatnom és ki kell tapasztalnom. És persze még a fotók; nemsokára elolvasom az ehhez tartozó topicokat is.

Jelenleg a szűrőhöz adott gyári zöld ki és befolyó csövek vannak. Persze jó lenne az üveg de most erre nincs tőke. Megpróbáltam úgy elhelyezni a szívóágat, az esőztetőt, a diffúzort, és a drop checkert hogy lehető legjobb legyen. De valószínűleg ezen még változtatni kell majd.

Nem emeltem meg a bal hátsó részt alul semmivel (nikecell, stb) úgyhogy végül belement 9 liter Amazonia és még vagy másfél liter Powder is. A sziklák között is vannak rések, oda is kellett jusson talaj. Főleg a bal hátsó traktus nyelt el sok földet, hiszen majd 15 cm vastag ott a talaj. A korábbi tanácsokhoz híven, tettem be pár kis fát gyökérutánzatnak, igaz nem sokat. Bevallom próbálgattam, de valahogy bután nézett volna ki, ha a köveken keresztül lenyúlik egy nagy ág a talajra, így csak három rövid csonkot tettem be: kettőt bal alulra, egyet pedig a mohás rész elé.

A szekrénybe végül is minden befért teljesen jól, nem szűkös a hely. Ami viszont fontos lesz és amit már most látok, hogy az akvárium oldalán lefolyó vizet azonnal törölni kell, különben nemsokára új szekrényt kell csinálni.:pigeon:

Mi lenne az ideális látvány:
- A bal hátsó rész vízfelszínig érő növényekkel.Ez elsősorban a Hottonia palustris csapat dolga lenne
- A fa körül, bal elől hydrocotyle Tripartia Japan bokor
- Középen hátul egy rotala bonsai egyeneságú csoport, mely nem ér a vízfelszínig
- Az alsó szinten marsiela crenata szépen
- A köves domboldalban pedig szintén marsiela, egy -egy csoport eleocharis parvulaval
- A mohák kordában tartva benövik a fát, de nem teljesen.

Az akvárium neve már régóta megvan a fejemben, annak ellenére hogy ez a scape egy erdő szélét vagy valami hasonlót szeretne utánozni.

Adatok akkor:
Név : Green Silence
Méret: 45x30x30
Szűrés: Eheim Prof. 2073 (két substrat pro, egy BioMech - ezt majd később cserélem substrat pro-ra)
Világítás: 36W-os kompakt fénycső, saját készítés armatúrával
Talaj: Tropica táptalaj + 9 liter Amazonia + 1,5 Liter Amazonia powder
CO2: Palackos, nagynyomású (túl nagy)
Növények: Marsiela creanta van alul,
Rotala Bonsai középen hátul
Hottonia palustris a fa mögött bal hátul
Hydrocotyle tripartia bal oldalt középen a fa mellett
Eleocharis parvula itt -ott :)
Vesicularia dubyana a fán.

Kérdések maradtak:
- Mit csináljak azzal a favéggel, amelyik legelől van és épphogy a vízfelszín alatt ér véget? Így levágottan nem hagyhatom, a vízszintet pedig nem szeretném csökkenteni. Maradna valamiféle moha felhegesztése a fa tetejére.
- Tegyek-e be még egy faágat a bal oldalra hátulra, hogy jobban imitáljam az erdő feelinget?
- Vajon a marsiela, parvula gyökerei le fognak-e jutni a táptalajig, gondolván azokra a tövekre, amelyek feljebb vannak ültetve. A többi miatt nem aggódok, hiszen pl a rotalának már hosszabb gyökere volt, mint maga a pár centis növény.És mi van ha nem jut el a táptalajig a gyökér?
- Miért mutat 120 bar-t a belső nyomás a palackon? Valszeg túl van nyomva, ahogy itt a fórumon olvastam, de akkor is idegesít egy kicsit.

DSC_2101.JPG

DSC_2103b.JPG
 
Nos eltelt már 3 nap. Eddig semmi, azaz nem tudom mit kellene látnom. Buborékot néhány növényen látok ugyan, de nem mondanám, hogy intenzív. A drop checkerben a folyadék sárgászöld, de most mindegy is mert semmi állat nincs benne ( mondjuk eljátszottam a gondolattal, hogy ne is legyen benne semmi, de aztán a gyerekek miatt mindenképpen lesz majd benne állat is:) ). A tűszelep egyáltalán nem melegszik, ennek örülök és egyelőre úgy tűnik, hogy a gáz sem szökik sehol. A marsiela crenata miatt aggódok egy kicsit, egyelőre lehetetlennek látom, hogy ebből valaha összefüggő gyep lesz. Olyan kis csálé nyomoronc az egész. A rotala bonsai, meg a hottonia az, amin mintha látnék egy kis életkedvet. Eddig semmi alga, napi 50%-os vízcsere mellett. A tápadagolással nem vagyok kibékülve, mert az első nyomásra nagy "slutty" jön, aztán meg jóval kisebbek, úgyhogy az adagoláshoz a gyerekek gyógyszeréhez kapott adagolót fogom használni :) , amivel biztos a megadott mennyiséget adom be. Van ugyan easy carbo is, de nem tudom azt mikor tegyem a vízbe, hiszen ha tényleg 6 óra alatt elbomlik és csak a fény mellett van jelentősége, és a világítás délben indul, így nemigen van alkalmam ezt beadagolni. A víz ph-ja 7.9, a világítás 14.00-21.00 megy a CO2 pedig 12.00-20.00-ig.

Az üvegen belülről egy vékony, könnyen letörölhető, réteg alakult ki, nem tudom mitől. Fényképet nem tudok készíteni normálisat, amit az előző posztban feltöltöttem az is elég ocsmány lett:mad:. Gyakorolni kell még, talán nem fekete háttér kellene.
DSC_2106.JPG

DSC_2107.JPG

DSC_2109.JPG

DSC_2111.JPG
 
Nos 3 nap után ne várj csodákat, a növények jó része gondolom zselés volt át kell szokniuk az új környezetbe. Bubizással is várhatsz még.
A marsiela crenata érdekes gyepválasztás, de be fog az dúsulni.
Ezt a szűrőt ne is használd maxon ebben az akváriumban főleg így a rövid oldalon, mert ha nagyon kavarja az aljzatot az áramlat, akkor előbb-utóbb jön az ecset-staghorn(tapasztalat).
Szerintem szép indítás, türelmesnek kell lenni a növényekkel, idő kell nekik, hogy meginduljanak.
 
Szó sincs arról, hogy türelmetlen vagyok, csak olyan fura, hogy megvan és elkészült és a korábbi napok, hetek,hónapok :D tervezései után most nincs vele "munka".
 
Na most már van időm írni.
Nagyon jó lett (y),szépen letisztult. Én az esőztetőt átraknám a hosszú oldalra. Hipp hopp beindulnak a növények aztán lesz vele munka.:)
 
Nah, eltelt 1 hét. Még jó a kapcsolatunk:) Most már minden növényen látszik a fejlődés, néha buborékolnak, de még mindig semmi intenzív eregetés. Egyelőre nem aggódok emiatt hiszen nincs semmi gond. Az első héten napi 15 ml Micro/macro ment bele, az indításhoz Bandee postját vettem alapul(Hiba | Magyar Akvakertész Fórum - Hungarian Aquascaping Community) bár nem tettem rá az általa javasolt másfeles szorzót.
  • A rotala szépen egyenesedik felfelé és érdekes volt megfigyelni, hogy éjszakára összezárulnak a levelei.
  • A marsiela szép élénkzöld leveleket hozott, talán tényleg dúsulni fog.
  • A fára ragasztott mohán is látszódnak a világoszöld hajtáscsúcsok, szóval ő is megindult.
  • A hottonia szép lassan halad a vízfelszín felé
Állatok még mindig nincsenek benne, a víz és egyéb paraméterek nem változtak az előző post óta. Végre tettünk pár növényt az akvárium mögé: egyelőre nem tudom mi lesz velük, páraigényes növények, de nem vagyok biztos benne, hogy elég lesz-e nekik az a pára amit az akváriumból kapnak.
Az a két első sötétebb kő nem biztos hogy illik a képbe...

DSC_2122.JPG

DSC_2124.JPG

DSC_2132.JPG
 
Egy-két dolog ami eszembe jutott (és érdemes arra hogy leírjam ide)
  • Megint agyatlan voltam: a Micro/Macroból azért nem jött rendesen a táp, mert nem vágtam vissza méretre a pumpa csöveit:pigeon:
  • Elképzelhető, hogy a növények lassabb növekedésében közrejátszik, hogy én sima csapvizet használok, amely inkább lúgos és közepesen kemény. Bár elvileg azt olvastam nincs akkora különbség a lágy víz illetve a keményebb vízben tartott növények fejlődése között, mint korábban gondolták.
  • Eddig a napi vízcserénél (este, lámpaoltás után), mindig egyből utána nyomtam bele a megfelelő mennyiségű tápot,Azonban ezt vasárnap elfelejtettem és csak reggel adtam hozzá az adott mennyiséget. Nem valószínű, hiszen azt írták itt a fórumon, mindegy mikor megy bele a macro/micro, de elképzelhető, hogy emiatt szaladt meg hirtelen a hottonia? De lehet hogy csak most kezdi belakni magát (inkább erre tippelek).
  • Habképződés a vízfelszínén. Erre is van sejtésem. Nagyon valószínű hogy a nappali CO2 adagolás (mármint maga a buborékozás) és a vízfelszínen kialakult hártya együttes hatására alakul ki ez a hab, ami reggelre teljesen eltűnik.
 
Nem tudtam most jó képet készíteni:(

A Rotala, a Hottonia, a moha, a Hydrocotyle, parvula mini szépen nő. A Hottoniáról már vágtam le és vissza is dugtam a talajba.Végülis a marsiela is szépen nő, de valahogy fura az egész: szép új, zöld levelek vannak, hajtások is élénken kúsznak, gyökerek is látszanak az üveg mentén, de közte ott vannak elszáradt tövek is. Így názve összességében, nem valami szép látvány ezekkel a barna tövekkel meg az algával. Talán mégsem ezt kellett volna gyepnek tenni.,..
A másik hogy a köveken van barna alga( szerintem az) meg ilyen hosszú hajszálvékony alga is megjelent a marsielán. Elvileg azt írják rá hogy alacsony co2, alacsony táp, de ez nincs most így. Talán arra tudok gondolni, hogy kevés a növényzet és ezért van ez az alga. Gondolkodom azon hogy a jobb hátsó sarokba is tennék valami magasabb, akár stemet. Bár nem tudom, hogy az összképet nem rontaná-e el, mert ezzel eltűnne a háromszöges berendezés.
DSC_2245.JPG

DSC_2247.JPG
 
A barna alga a frissen indított akváriumokban szinte mindig megjelenik, de el is múlik magától. Az otok kifejezetten szeretik. A marsiela csak most alkalmazkodik a vizes környezethez ezért dobálja el az emers leveleket. A fonal alga szerintem az erős áramlás miatt jön..
 
Kösz, akkor vissza fogom venni a flowt még jobban. Meg lehet hogy be kellene szereznem egy olyan öblös kifolyócsövet, mert az esőztető nem a legjobb, a fele bent van a növények között.
 
Back
Oldal tetejére