• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Wabi Kusa Lápvidék

Rebal

VIP kertész
A történet onnan indul, hogy sógornőm kamasz évei alatt kézműves suliba járt. Még jó, hogy nem lett az!:ROFLMAO: Mindjárt kiderül, hogy miért...

A kamrában porosodó dobozokat hajigáltam ki a nyáron. Ekkor akadt kezembe egy köcsögökkel teli doboz. Ott lapult a történetünk főhőse, egy kb. 5 cm magas, 20 cm átmérőjű égetett, mázas kerámiatál, kívül sötétkék, belül fehér, amit sógornőm készített. Lehet, hogy ez volt a vizsgafeladat...:D
Már ekkor megtetszett, mondom ebből lesz egy Wabi Kusa...

DSC_7691.JPG
Most pár hónappal később, meguntam a lilaeopsis szenvedését a kis akváriumban, ezért kivettem, és elhatároztam, hogy gyepet nevelek belőle emers módon... persze került bele még pár tesztalany, rotala, bacopa, reineckii, tripartita, mohák, hm, mc...
Laza, rostos földet kapott a tál alulra, rá 1-2 mm-es kavicsot. Majd 3 sziklát is. Tudom, nem az a klasszikus wabi kusa talaj...próba.:)
Feltöltöttem vízzel, és mentek be a növények szépen, egyesével.

DSC_7692.JPG
DSC_7703.JPG

Az ültetés végén elégedetten néztem a tálat:) aztán észre vettem egy tócsát alatta:eek::eek::nailbiting: NEEEE! Sajnos azok a hajszál repedések a mázon nem csak látszólagosak, és hogy ezért nem lett-e a sógornőm kézműves, azt nem tudom, de örüljünk neki :D:ROFLMAO: Legalább ennek, mert a szivárgásnak nem tudtam...:( még nincs szétszedve, egy vödörben áll... nem szép...

De a tál története itt még nem ér véget...;)
 
De a tál története itt még nem ér véget...;)
ugyanis ma elszántam magam, majd egy hét után, hogy akkor újraindítás.:confused: DE! Motoszkált bennem a gondolat, meg tudjátok, a reményhal... szóval a remény hal meg utoljára.
Mielőtt nekiálltam szétszedni, kivettem a vödör vízből, letöröltem, és vártam, figyeltem, roppant feszült, és izgatott, óráknak tűnő másodpercek teltek el... semmi. Tettem-vettem, pár perc után ránéztem és vizes az alja, vizes az oldala.:mad: Áhh, mondom magamban, nem lehet. Hogyan könnyezhet az oldalán!? Leöntöttem róla egy kis vizet, hogy ne legyen majdnem csurig...:wacky: törlés, várakozás...:nailbiting: megint vizes az oldala...:mad:
Akkor látom, hogy 2-3 levél az edény szélére van hajolva, simulva :facepalm:kapilláris? felületi feszültség?:banghead: úgy éreztem, hogy megtaláltam az okot!:woot: És igen, bebizonyosodott a sejtésem, a levelek levágását követően megszűnt a tócsa az edény alján.
A sógornőm mégsem kétbalkezes, és valószínűleg nem emiatt nem lett kézműves.:)

A sztorinak vége, de a tál még csak most kezdi az életét!;)
 
A tál ma 1 hetes. A második napon tovább sűrítettem a lilaeopsist. A tál nagy részét ez teszi ki. A többi növény csak próba.

Egy növénylista a teljesség kedvéért (mennyiségi sorrendben):
  • Lilaeopsis brasiliensis
  • Micranthemum sp. monte carlo
  • Bacopa caroliniana
  • Hemianthus micranthemoides
  • Rotala rotundifolia
  • Hydrocotyle tripartita japan
  • Riccardia chamedryfolia
  • Vesicularia dubyana
  • Alternanthera reineckii
  • Ceratopteris thalictroides
  • Staurogyne repens
Az utolsó előtti növényt azért emelem ki, mert eddig azt hittem, hogy Hygrophila difformis, ami nekem van (ezen a néven kaptam), de NEM! Ez Ceratopteris thalictroides! Levélzete hasonló, csak a növény szerkezete nem!

619-ceratopteris-thalictroides.jpg
051.jpg
Ugye milyen hasonló a két növény? Csak míg az előbbinek gyöktörzse van és abból erednek a levelek, addig az utóbbinak szára van és azon állnak a levelek.
 
A Bacopa és a Reineckii fittyet hány az emers létre. Meg se kottyan nekik az átállás! A lilaeopsist és monte carlot sem rázta meg a dolog, viszont a Rotalának vannak nehézségei, gondolom a levélváltás miatt...
Azóta bekerült még egy tő (azt hittem hygrophila difformis) ceratopteris thalictroides - sallangos vízipáfrány, ő is hajt. (Az eredeti leveleket levágtam, már csak az új hajtás maradt.) Jut eszembe, a sallangos jelző nem véletlen, ugye levélről hajt új növényeket, de ez levágott vízfelszínen úszó levéldarabokra is érvényes! És egyből emersbe megy!
A difformis még érdekes, mert teljesen más a két forma, emers-submers, ha van valakinek egy szál (mindegy milyen forma), szívesen látnám vendégül a tálban;)
DSC_7757.JPG
 
Utoljára módosított:
Az első héten napi 15 perc levegőztetés volt, kivéve amikor nyitva felejtettem a vödröt (2-3 óra) ...
A második héten a fél óra levegőztetésre álltam rá, és ugye már nem áll a vödörben a tál, most a vödör áll a tálon:ROFLMAO:
DSC_7759.JPG

Az üzemeltetés automatizálásán gondolkodom... vannak ezek az automatikus légfrissítők... bizonyos időközönként spriccel egyet! Kicsit átalakítva a tartály és szórófej részt megoldhatja a napi permetezési feladatot. Esetleg csinált már valaki ilyet? Ha jutok valamire, megosztom:)
A világítás elég durva: a Nap:p
Hetente képelek;)
 
Ígértem, hogy jelentkezem, ha elkészül az automata spriccelő. Hát jelentem: elkészült!
Az alap ötletet a AirWick automata illatosító adta. Épp akadt is egy kedves anyósomnak, amit már nem használt. Ebbe kellett készíteni egy spriccnis pumpás tartályt, mivel eredetileg gázzal hajtott zárt flakon való hozzá, ezt azért mégsem használhattam.:wacky:
Adott volt egy kézi pumpás kis flakon, amolyan illatpermetet tartott eredetileg. Ebből csak a pumpás részt tudtam felhasználni, mivel a tartály magas volt, nem fért bele az AirWick egységbe, ráadásul kevés is volt a térfogata (100ml). Egy vitaminos flaskába építettem a pumpás egységet kicsit átalakítva. A végeredmény működik. 3 ciklus állítható be: 9, 18, 36 perc. Most a 18 perces megy, ez elég kevésnek tűnik, de így az elején, amíg a növények teljesen át nem szoknak a szárazföldi létre, addig tökéletesen jó, és lehet, hogy később is elég lesz a 36 perces ciklus, mivel nem fúj sokat. De ha mégis sok lenne, kap egy adaptert (jelenleg elemről megy), és rádugom egy időkapcsolóra napi 3-4x negyed óra (1-2 spricc).
Ilyen lett:
DSC_0160.JPG
DSC_0161.JPG
Estére még lekapcsolom az automatát, és vödröt húzok a tálra (ezzel tegnap sötétben sikerült lefejeznem a reineckii-met:unsure: de nem baj, majd hajt), de nappal már folyamatosan szabadon van.:)
 
Napló jelleggel: Ludwigia brevipes, és palustris került a tálba próbának. Sessiliflora kuka. Ma megvolt az első fűnyírás.
 
A hétvégén eszembe jutott, hogy korábban csináltam egy wabi tálat, aztán eszembe jutott, hogy írtam naplót is. Hát megkerestem, de a tálat könnyebben megtaláltam...:p
Jelentem, hogy még üzemel a "láp". Igaz, hogy nagyon spártai módon, mert se nem permetezem (az automatát lekapcsoltam róla), se nem világítom, csak a vizet pótlom, amikor eszembe jut, de élet az van benne! A reineckii-t metszettem, szépen bokrosodik. A lilaeopsis lassan mindenhol ott lesz. A ceratropteris, a bacopa és a tripartita még a túlélők táborát erősítik, valamint még a karácsony moha vonaglik, de a többiek nem bírták a nem törődést.

Ezen a minimális fenntartáson elért eredményen felbuzdulva, a hétvégén indítottam egy másik wabi tálat is, amit az irodába szánok. Lett volna hozzá itt az irodában is remek tál hozzá, csak a főnököm néha megtölti levessel, ezért maradtam a sógornőm mostohasorsú népművészeti agyagedény kollekciójánál.
A tál kicsit mélyebb (kb. 8cm) és kisebb átmérőjű (kb. 16-18 cm), mint az elődje, de egy családból valók. Jelentem, ezzel el is fogytak a wabinak használható tálak, már csak házastársi veszekedéshez használható csészealjak vannak, ha valakit érdekel:rolleyes:.
A felépítését tekintve:
- 3 cm virágföld
- 2 cm 0-4-es homokos kavics
- 1 cm 0,7-1,2-es kvarchomok
A dekor feladatát most csavartfűz ágak hivatottak ellátni, de még nem kerültek bele, nehogy gyökeret verjenek... valamint az ültetési rend , amolyan "4 évszak" forma.
Növények:
- Ludwigia palustris
- Marsilea hirsuta
- Helanthium tenellum
- Bacopa asutralis
- egy-egy Pogostemon helferi, Hygrophila pinnatifida, Ranunculus inundatus, Rotala sp. butterfly (utolsó esély)
Új naplót nem indítok neki, itt jó lesz, ezért át is neveztem a naplót...

Képekkel lógok...
 
Utoljára módosított:
No.1 wabi

Reineckii hónaljban virágzik:
DSC_2264.JPG DSC_2267.JPG
Tripartita virágzik, a moha a talajon él, a kőről részben lehalt (nem volt permetezve): DSC_2271.JPG
 
No.2 wabi

Még sok látnivaló nincs, a tál egy vödörben van, ezért csak ilyen ramaty képeket tudtam csinálni. A növények akklimatizálódnak, pozitív jelek már vannak.
wabi_2.JPG wabi_2 (1).JPG
 
Elindultak a növények az új tálban, és bekerült a dekoráció is. A Helanthium és a Rotala tökörészik kicsit, de nem reménytelenek. A Marsilea talán a magas vízállás miatt még mindig a submers leveleit hozza. A Bacopát menesztettem, abból elég a másik tálban, és ide került még Trappista féle Pogostemon erectus, amiért külön köszönet, remélem sikerül "átnevelni".

DSC_2542.JPG DSC_2543.JPG
 
A régi tál is megyeget. A Reineckii folyamatosan virágzik. Érdekesség, hogy az ide rakott Marsilea szép emers leveleket hoz, itt ugye már nincs lefedve a tál, és nincs napi permet sem, mégis sikerült átállnia...
Tervek szerint a talaj felszínét bemohásítom karácsony vagy jávai mohával, és nagyjából kész is a tál. A Lilaeopsis szépen terül, még lesz belőle gyep, ez volt a cél.:) Jah, és került bele még Myriophillum mattogrossense (talán jól írtam), emiatt néha permetezem, könnyebb legyen az átállás.
DSC_2552.JPG
DSC_2554.JPG
DSC_2555.JPG
 
A ma reggeli permetezésnél az új setup-ban rámkacsintott egy kis cyano:mad: Csipesszel kiszedtem. Lehet, hogy magas a vízszint, most elpárologtatom, kicsit hagyom száradni a talajfelszínt. Így "víz felett" mit lehet vele tenni?
 
Pár gyors képet csináltam a tálakról is:
A Palustris szépen növöget, és virágzik is, a Helanthium tenellum is növöget:DSC_3411.JPG
A hirsuta estére összecsukódik:
DSC_3413.JPG
Ez a másik tálban a Reineckii, folyamatosan virágzik...
DSC_3419.JPG
 

Attachments

  • DSC_3410.JPG
    DSC_3410.JPG
    217.9 KB · Megtekintések: 2
  • DSC_3421.JPG
    DSC_3421.JPG
    189.2 KB · Megtekintések: 2
Back
Oldal tetejére