• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes Lakásunk Dísze 60 literben

Tök érdekes, mennyire másfélék vagyunk :)
Régen nekem is mikor akváriumot képzeltem magam elé, változatos színű kisebb-nagyobb halak jelentek meg a szemem előtt. Kisgyerek koromban egy rövid ideig volt is akváriumom, ott is volt ám vitorlástól black mollyn és plattin keresztül neonhalig minden.
De mióta először láttam életemben növényes akváriumot, azóta nem is kérdés hogy kizárólag egy fajtát költöztessek be. Abból viszont a lehető legtöbbet, amit az akvárium elbír. Legfeljebb néhány funkciós hal mehet melléjük.
Dettó. Az első akvám 40 literes volt és szerintem kb ugyanennyiféle hal volt benne (oké, fiatal voltam, és bohó :D ) Most meg a brigi csapat 100+ főre duzzasztása jár csak a szemem előtt, mellettük csak pár oto és garnélák vannak...

Bocs az off-ért :)
 
A gyerekkori akvában nekem is nagyra nőtt vitorlások, cápamárnák és pár "kisebb" hal volt persze csak olyan 70 literbe.
Látom én is, hogy a kevesebb több. Párom az üzletben vagy 6-8-ra biztos mondta, hogy olyan is legyen, szóval van miből választani de tényleg csak 2-3 féle lenne.
Esetleg ha tudtok ajánlani valami békés halat ami egyedül is elvan, annak biztos örülne a kislányom. :)

Nitrit szint az akvában igencsak magas a JBL teszt szerint az utolsó előtti színhez közelített. Csináltam is egy vízcserét, előtte szombaton volt.

A Rotala bonsai nagyrésze elmálott, le is vágtam tőben őket. Ami még valamire valónak nézett ki, azt félbecsaptam és leültettem kicsit odébb, hátha marad. Pedig hozta az új leveleket. Na majd a magasabb fénnyel hátha nem lesz ilyen gond, talán a parvula is beindul.
2 ml Green Aqua Micro és 2 ml Green Aqua Macro megfelelő naponta továbbra is? CO2 olyan 50 bubi/perc.
 
Ez teljesen az ammonia es nitrit fuggvenye, nem lehet kijelenteni, hogy tuti beteheted oket.

View attachment 81549
Akkor célszerű várnom vele amíg mondjuk vízcsere utáni napon elfogadható lesz a nitrit szint, igaz?
(2 naponta cserélek vizet)

Egyébként vízcserekor nem gond, hogy olyan 3 fokkal hidegebb vizet (szobahőmérsékletű) teszek vissza? Gondolom amíg nincs állatka addig annyira talán nem gond de később inkább melegítsek rajta előtte?

Tegnap esti vízcserekor és ma reggel találtam még 2-2 csigát... majd csak elfogynak már. ;)
 
Akkor célszerű várnom vele amíg mondjuk vízcsere utáni napon elfogadható lesz a nitrit szint, igaz?
(2 naponta cserélek vizet)

Egyébként vízcserekor nem gond, hogy olyan 3 fokkal hidegebb vizet (szobahőmérsékletű) teszek vissza? Gondolom amíg nincs állatka addig annyira talán nem gond de később inkább melegítsek rajta előtte?

Tegnap esti vízcserekor és ma reggel találtam még 2-2 csigát... majd csak elfogynak már.
Szia.
2 naponta cserélsz vizet? Szerintem a biológia miatt felesleges, főleg ha csak növények vannak benne. A nitritre kialakulnak a baktériumok amik lebontják, de a sok vízcsere mindig kicsit visszaveti ezt. Heti 25-30% csere elég kell, hogy legyen vagy max 5naponta cseréld.
A víz meg ha szobahőmérsékletű, akkor jó és felesleges melegíteni, de majd ha a halakat kiválasztod, akkor figyelni kell milyen hőmérsékletet szeretnek. Átlagban a 24-26 közötti a megfelelő. A csiga meg az elején hasznos is tud lenni, ha nem zavarják a szemed én hagynám őket.
 
Tartsa csak szepen a 2 napit 2. heten, 3.on 4napit, utana heti. Aktiv talajnal kell! Igy is szabadul fel eleg ammonia, ha nincs vizcsere az alganak kedvez. Viz ho egyelore okes. Csigat irtsd ahogy tudod, majd teszel bele olyat kesobb, ami nem szaporodik.
 
A Rotala bonsai mind kirohad és a Reineckii mini-re is mintha átterjedne a "kór". Mint korábban is írtam ilyen pókháló szerű valami lepi kicsit és szál mint valami hajalga szerű, most egész jól látazik képen. Ez mi a csuda lehet?
Minden esetre kivágom a maradék rotalát és a betegnek tűnő reineckii-t is.55e6e7a0abe7e08700462513f5d59bc7.jpg1fc964bb5055c383fae758bb6e68c77b.jpg
 
A Rotala bonsai mind kirohad és a Reineckii mini-re is mintha átterjedne a "kór". Mint korábban is írtam ilyen pókháló szerű valami lepi kicsit és szál mint valami hajalga szerű, most egész jól látazik képen. Ez mi a csuda lehet?
Minden esetre kivágom a maradék rotalát és a betegnek tűnő reineckii-t is.View attachment 81575View attachment 81576
Ez nekem sima hajalgának tűnik. Indításkori algafaj. Amanók és egyéb algaevők simán leeszik. Egy minimális carbót adj közvetlenül rá.
 
Ez nekem sima hajalgának tűnik. Indításkori algafaj. Amanók és egyéb algaevők simán leeszik. Egy minimális carbót adj közvetlenül rá.
Ki is nyírja a növényeket? :)
Elszívja a tápot tőlük és azért rohadhattak ki.
A fertőzött növényeket likvidáltam, remélem nem igazán terjed tovább.
Amano még várat legalább péntekig de függ majd a vízparaméterektől, korábbi hozzászólások alapján.
Köszi a tippet, Carbo dolgot bevetem akkor.
 
Azert remeljuk, hogy nem a teljes novenyt dobtad ki, a teteje jol nez ki.
PH-t tudsz merni? Van egy olyan erzesunk, hogy alacsony lehet. Meg tudod merni kulonbozo idoszakokban? Reggel, vilagitas/co2 bekapcsolas elott, delutan, este.

A rohadasra meg ez is magyarazat lehet:
Rotala bonsai nem érzi jól magát. Zselésként vettem
 
Azert remeljuk, hogy nem a teljes novenyt dobtad ki, a teteje jol nez ki.
PH-t tudsz merni? Van egy olyan erzesunk, hogy alacsony lehet. Meg tudod merni kulonbozo idoszakokban? Reggel, vilagitas/co2 bekapcsolas elott, delutan, este.

A rohadasra meg ez is magyarazat lehet:
Az imént rámértem és valóban alacsony, 5,5 körüli. A co2 10:30-tól indul, a fény pedig délben.
16:15 körül ismét rá tudok mérni.
 
Az imént rámértem és valóban alacsony, 5,5 körüli. A co2 10:30-tól indul, a fény pedig délben.
16:15 körül ismét rá tudok mérni.
Ha erre meg a co2 is beindul, siman leranthatja 5 ala, ezzel kinyirva az inditas miatt meg eleve keves bacidat is. :(
Atmenetileg a KH emeleshez jo lehet a szódabikarbona, de hosszabb tavon ne hasznald, inkabb GH/KH soval allitsd be.
Bar kaptal olyan javaslatot, hogy ne foglalkozz a KHval, szerintunk viszont kezdokent, amazonia talajjal ez pont nagyobb gond, mint egy esetleges taptalaj szivargas.
 
Egyetértek. Nekem tök ugyan ezek a tünetek voltak (olvadás, hajalga) és én is szódabikarbónával emeltem. Tövénél olvadt a bonsai, levàgtam a tetejét, visszadugtam és azóta is él és virul. Amint kezd eltűnni a hajalga azonnal adj foszfátot.
 
Esetleg az sem ördögtől való gondolat, hogy csapvízzel összekeverni. Jobb esetben a vízmű mintavevő helye nincs is olyan messze, és részletezik, hogy mi van a vízben. Ez segíthet a döntésben.
 
Egyetértek. Nekem tök ugyan ezek a tünetek voltak (olvadás, hajalga) és én is szódabikarbónával emeltem. Tövénél olvadt a bonsai, levàgtam a tetejét, visszadugtam és azóta is él és virul. Amint kezd eltűnni a hajalga azonnal adj foszfátot.
Most reggel még indulás előtt tettem egy kis szódabikarbónás oldatot a vízbe de nem volt időm megmérni, h mennyit emelt a KH-n. Nem is öntöttem bele mind nehogy megszaladjon nagyon (olyan mac 3 KH-t emelhettem). Délután mérem majd.
Green Aqua Micro és macro van 2-2 ml jelenleg naponta. Elég ha egyel több macro-t adagolnék (foszfát miatt) vagy külön szerezzek foszfátot? Erre a hajalga visszatérése miatt lenne szükség egyébként?
Előtte persze mérek foszfátot.
 
Utoljára módosított:
Én a külön foszfátot javaslom. A talaj elnyeli a foszfátot nagy mennyiségben. Elvileg a power sandben van foszfát, de ha nincs táptalajod mindenképpen kell. Azok a növények, amik nem a talajból táplálkoznak, azoknál foszfáthiány alakulhat ki. Nem kell sok. Én 54l-be minden második nap adok kb 1,5 ml-t az aqualineos oldatból. Nekem a microsorum mutatott nagyon durva hiánytüneteket, amikor a hajalga eltűnése után elfelejtettem pár hétig adni.
 
Egy kis helyzetjelentés. :)
A reineckii mini fejlődik de még van pusztulás is a korábbiakkal megegyező módon, de talán lelassult a dolog. Kicsit emeltem a tápozáson napi 3-3 ml micro és macro-ra tekintve, hogy kétnaponta cserélek vizet, remélem jól döntöttem.
Pénteken pedig nem tudtam ellenállni és beszereztem 4 Amano garnélát így a család nagy örömére van már állatka is az akvába. Szorgosan dolgoznak, a reineckii rottyon lévő leveleit is dézsmálják és a meglévő kis hajalga szerűséget is bekajolták. Ha nem lesz velük gond akkor kedden vagy pénteken szerzek még 4-et melléjük. Első éjszaka egyébként az egyik eltünt de a délelőtti vízcserekor egyszer csak láttam, a "skimmeres kifolyókának" a csövében. Gondolom felülről belemászhatott és a leállított szűrőnél elkezdte a fényt követni... Azóta megvan mind, nem tűnnek idegesnek.
GH/KH növelőt még nem sikerült szereznek, így a KH-t szódabikarbónával pótolom (rövid távon), így a PH-m magasabb lett, most már 6,5 körül van mikor a CO2 megy.
Köszi a segítségeket! ;)
 
Szorgosan dolgoznak, a reineckii rottyon lévő leveleit is dézsmálják és a meglévő kis hajalga szerűséget is bekajolták

Nem akarok ünneprontó lenni, de nem fognak megállni a rottyon lévő leveleknél, hanem lezabálják az egészet... A GA-s verseny akvából ezért kellett kiszedni minden amano garnélát, és én is így jártam ezzel a nagyobbik akváriumomban. De, ne legyen igazam.
 
Szerencsére egyelőre nem tűnnek pusztítónak az Amanók, a növényeket nem legelik, remélem ez így is marad.
Kerültek halacskák is az akvába, 8 kis Neon (talán nem ugrotok nekem emiatt), 2 guppi, 2 Oto és egy Algázó géb jött az Amanók mellé.
A növények szépen fejlődnek, a hajalga teljesen eltűnt, némi pontalga van az üvegen valamint 2-3 helyen pici agancsalga szerűt látok, bízom benne nem akar terjedni. Amennyire lehetett, ez utóbbit csipesszel leszedtem (1 cm lehetett) meg kis carbo-t nyomtam a maradékra.
Meglepő módon a Tripartita is gyönyörűen terjed, vagyis terjedne ha engedném. :) A Parvula az elég lassan akar beindulni de azért látszik a remény, ahogy a Vallisneria nana-nál sem túl látványos a növekedés.

Utoljára szombaton cseréltem vizet, megpróbálok átállni a heti egyszeri vízcserére most már.

Ideje lenne diffúzoromat is kitakarítani mert szép zöld az algától, emiatt a bubik is nagyobbak lettek talán. Ma vettem sima Neptunos antiklórt mert valahol olvastam, hogy van aki domestos-os vízzel takarítja a difit aztán pár órára töményebb klórtalanítóba teszi. Megpróbálkozom én is első körben így takarítani a kis aukciós link moderálva-es difit, de azért tartalékban berendeltem még egy cserélhető porlasztós diffúzort is tartalékba.
 
Ideje lenne diffúzoromat is kitakarítani mert szép zöld az algától, emiatt a bubik is nagyobbak lettek talán. Ma vettem sima Neptunos antiklórt mert valahol olvastam, hogy van aki domestos-os vízzel takarítja a difit......
Vagy 20% ecetben ;)
 
Back
Oldal tetejére