• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Low-tech Kezdő baklövéseim, 125 l

Van egy rossz hírem, a Botia szereti a husit, és előbb vagy utóbb levadássza őket. :(
Ettől én is félek, de bízom benne hogy mégse. Mr. Kapa botiái nem pusztították a rákokat.

Tapatalkkal küldve az én Moto G (5) Plus eszközömről
 
A botiák sajnos gyanúba keveredtek többször is. Nagyon túrták a jávai mohát, amiben a kis garnélák laknak. A srácaimmal egyeztetve végül úgy döntöttünk, hogy menniük kell. Kedden volt is nagy akvárium szétszedés, kénytelen voltam a köveket és a red moort is kivenni, mert úgy elbújtak. Kettőt sikerült elkapni, a harmadik elásta magát. A nagy pskolásban néhány kék garnéla sokkot kaphatott, mert bénán kapálodza feküdt az aljzaton. Este arra jövök haza, hogy a feleségem meséli elkerült a harmadik botia is, de a gyerekek sírtak, ugyanis elfalatozott gyorsan néhány lassabb rákot. No mondom ennyi, én ezt becsapdázom, már ki is terveltem a házkészítésű pet palack varsát, amikor láttam hogy belebújt a holdkő egyik lukába, uccu neki ki is vettem gyorsan egy vödörbe. Botia sehol, ellenben jött egy kék garnéla. Na hálóval vissza az aksiba, erre véletlenül beleúszott a botia.
Most már jó helyen vannak @tsokee sügérei mellé kerültek egy sügeres kollégánál.

Teljes más kérdés. Az amanok most már két napja szinte folyamatosan egy kupacban csücsülnek a szűrő mellett. Volt közben egy vízcsere is, de nem változott a helyzet. A jó oldala a dolognak, hogy így most tudom megvan mind a 10. Ez valami gruppen dolog náluk? Vagy valami bajuk van?

Végezetül néhány kép a gruppenező amanokról, egy hős túlélő kékségről és a virágzó bucéról.
b58c77d7ae59699190cb4ada022c7a76.jpg8304ae38ce2c60d14a28144547b9a5a4.jpg5dcc077be1c7f604a69b42c928f58057.jpg

Tapatalkkal küldve az én Moto G (5) Plus eszközömről
 
Teljes más kérdés. Az amanok most már két napja szinte folyamatosan egy kupacban csücsülnek a szűrő mellett. Volt közben egy vízcsere is, de nem változott a helyzet. A jó oldala a dolognak, hogy így most tudom megvan mind a 10. Ez valami gruppen dolog náluk?

Tapatalkkal küldve az én Moto G (5) Plus eszközömről
Nem a nagy botia vadaszat ota van? Lehet, hogy a felfordulastol borultak ki. Akkor viszont lassan meg kell nyugodniuk.
 
Szia!
Én inkább arra gondolnék, hogy valami nem jó vízedel. Szökni akarnak, de mivel tetőd van nem tudnak. Tető miatt nincs gáz csere, oxigén hiány léphet fel. Az amanok nagyon érzékenyek az ilyen dolgokra. Nyomj nekik oxigént (légpumpa, porlasztó). A baciknak is jót tesz.
 
Direkt csináltam egy vízcserét de nem volt változás. Amúgy van egy másik csapat az nem a felszínhez közel csoportosul. Elszaladok azért inkább a GA-ba. Thx.

Tapatalkkal küldve az én Moto G (5) Plus eszközömről
 
Beszerezten ma egy Oase Oxymax 100-ast. Bugyog rendesen és nem is hangos. Csak a csövet nem bírtam egyelőre jól elrejteni...
Az amanok fele most leköltözött az aljazaton egy kőre, de ott is egy kupacban ücsörögnek. A többi maradt a felszínhez közel. A túlélő Neocaridinák viszont vígan úszkálnak.
Kíváncsi vagyok mi lesz!

Tapatalkkal küldve az én Moto G (5) Plus eszközömről
 
A héten ismét bővült a növények száma @tsokee és @Micro jóvoltából. Érkezett Phyllanthus fluitans, Nomaphila stricta compact, Riccardia chamedryfolia, Hydrocotyle tripartita, Fissidens fontanus, Hemianthus micranthemoides. Meg két másik növény tsokeetól, de annak nem emlékszem a nevére.
Nagyon tetszik, hogy kezd dzsungel lenni az akváriumban! A gyerekek is megdícsérték, hogy előre is ültettem.
IMG_20180131_205253840.jpg IMG_20180131_205248542.jpg IMG_20180131_205236506.jpg
Légpumpa teszi a dolgát, hogy ettől vagy nem ettől, de az amanok leköltöztek az aljzatra és néhányan már újra munkába is álltak.
Sajnos a lány algázó gébbel történt valami, tegnap a hátán feküdt és furán pihegett, láttam egy sebet a nyaki szakaszon, de az felületesnek tűnt. Már majdnem vettem elő a hálót, amikor elúszott. Azóta is furcsa, mintha nem tudná használni a hátsó testfelét, de eszik egyelőre. Kíváncsi vagyok mi lesz vele.
IMG_20180131_201952433_BURST000_COVER_TOP.jpg
Jövő héten fog érkezni a Tetra 1200-es. Végül a német Amazonon rendeltem, le volt árazva 29e Ft-ra, eddig mindig jó tapasztalatom volt velük műszaki cikkek garanciális ügyeiben, szó nélkül azonnal cserélték a garancia ideje alatt. Vettem gyorsan 2 liter Seachem Matrixot és 100 ml Purigent. Úgy tervezem, hogy egy hónapig megy még a belső szűrő is és utána veszem csak ki. Vagy elég abból átrakni a kerámia gyűrűket a Tetrába?
 
A héten ismét bővült a növények száma @tsokee és @Micro jóvoltából. Érkezett Phyllanthus fluitans, Nomaphila stricta compact, Riccardia chamedryfolia, Hydrocotyle tripartita, Fissidens fontanus, Hemianthus micranthemoides. Meg két másik növény tsokeetól, de annak nem emlékszem a nevére.
Nagyon tetszik, hogy kezd dzsungel lenni az akváriumban! A gyerekek is megdícsérték, hogy előre is ültettem.
View attachment 48323 View attachment 48324 View attachment 48325
Légpumpa teszi a dolgát, hogy ettől vagy nem ettől, de az amanok leköltöztek az aljzatra és néhányan már újra munkába is álltak.
Sajnos a lány algázó gébbel történt valami, tegnap a hátán feküdt és furán pihegett, láttam egy sebet a nyaki szakaszon, de az felületesnek tűnt. Már majdnem vettem elő a hálót, amikor elúszott. Azóta is furcsa, mintha nem tudná használni a hátsó testfelét, de eszik egyelőre. Kíváncsi vagyok mi lesz vele.
View attachment 48326
Jövő héten fog érkezni a Tetra 1200-es. Végül a német Amazonon rendeltem, le volt árazva 29e Ft-ra, eddig mindig jó tapasztalatom volt velük műszaki cikkek garanciális ügyeiben, szó nélkül azonnal cserélték a garancia ideje alatt. Vettem gyorsan 2 liter Seachem Matrixot és 100 ml Purigent. Úgy tervezem, hogy egy hónapig megy még a belső szűrő is és utána veszem csak ki. Vagy elég abból átrakni a kerámia gyűrűket a Tetrába?
Szerintem üzemeld be, és hagyd hogy dolgozzon az is. Addig is, még kiveszed a belső szűrőt, addig ebben kezd kialakulni a baktérium kultúra.
 
Hihetetlen, de igen. Kicsit bénán mozog még, de sokat javult. A hátulja még kicsit merev. Eszik, szóval nagy baj csak nem lesz már.

Tapatalkkal küldve az én Moto G (5) Plus eszközömről
Korai volt az öröm... Kicsit féltem is megírni, hogy jól van... Most már az örök halászlében úszkál. [emoji24]

Tapatalkkal küldve az én Moto G (5) Plus eszközömről
 
Sziasztok! A héten beüzemeltem a Tetra 1200-ast. Jelenleg még együtt megy a régi belső szűrővel, 2-3 hétre tervezem ezt az időszakot. Szép tisztul a víz. Egyelőre maradt az eredeti csövezés, ki- és befolyó. Még nagyobbra kell fúrnom a befolyó lukait, mert kb felére lefolytva is túl nagy az áramlás az akváriumban. Köszönet még egyszer @Luigi13 a garnélavédőért! Hibátlanul passzolt, mindenféle átalakítás nélkül. Ha már ott jártam megcsodáltam a buce gyűjteményt és hoztam pár tövet. Bővült a kis kertem 4 új buce változattal: Royal Blue, Rainbow, Velvet leaf 4, Silky blue, összesen 6 tő.
Az amanok végre összeszedték magukat és újra hadrendbe álltak.[emoji28]
Sajnos most kicsit sűrű az élet meló és kórházi látogatás az egész nap, így elmaradt a heti vízcsere és takarítás is. Képet majd csak akkor merek készíteni ha újra szép minden.
Szép napot mindenkinek!
D

Tapatalkkal küldve az én Moto G (5) Plus eszközömről
 
Kicsit sűrű sajnos továbbra is az életem, a kötelező körökön túl nincs sok időm az akváriummal foglalkozni. Kikerült végre a régi belső szűrő, most már csak a Tetra megy. Két hétig adtam Stabilityt, de most már abbahagytam. Tök sok hely lett a bal oldalon, oda most a Ludwigiát kezdem ledugdosni, nagyon szeretem a színét.
A befolyót kb felére kellett lefolytanom, akkora volt az áramlás, pedig a gyári befolyó lukait felfúrtam kétszeresre. Egy lillyvel ez jobb lehet?
Sajnos a pajzscsigák egyre többen vannak és valami nagyobb csigát is láttam (sajnos nem fotóztam, de egész fehéres volt a háza és a hólyagcsigáknál 2-3x nagyobb volt). @Zuzmi jóvoltából végül érkezett egy felnőtt és két baba Helena. e338d4cf3656f2da6d0b748593736f84.jpg

Tapatalkkal küldve az én Moto G (5) Plus eszközömről
 
Nekem is ugyan ez volt a gond az esőztetővel, ráraktam a kifolyó végére egy ilyet : https://www.greenaqua.hu/hu/dennerle-lily-pipe-scaper-flow-5790.html
Nem drága és sokkal nyugodtabb a víz ami nekem 2 vitorlás hal miatt volt lényeg.
Persze egy üveg lilly vagy poppy a legjobb.
Köszönöm az ötletet! Nézegettem aukciós link moderálva-en is üveg ki- és befolyót. Ezek milyenek szoktak lenni? Megéri onnét rendelni?

Tapatalkkal küldve az én Moto G (5) Plus eszközömről
 
Érkezett ma még 30 db új garnéla @Luigi13 - tól. Rögtön el is kezdtek dolgozni. Sajnos a botiás népírtás után szükség volt egy kis frissítésre... Valamint kaptam próbaképpen egy szép adag Monte Carlo-t, amit felkötöztem egy kőre. Kíváncsi leszek, hogy fogja bírni.0c194e4a724df8b57fc3a855ba5f7e4a.jpg263ec8c14522aaa85de01af532a29c8f.jpg

Tapatalkkal küldve az én Moto G (5) Plus eszközömről
 
Mostanában sajnos nem sokat tudtam foglalkozni az akváriummal, csak a szokásos heti karbantartások történtek meg. De a hétvégén végre volt egy kis időm rá.
A héten jártam @Szabó Henrik - nél, érdekes volt látni élőben is az akváriumait. Persze nem üres kézzel jöttem haza, megmentettem a pusztulástól egy nagy adag microsorumot. És néhány ajándék anubiassal is gazdagabb lettem. Még egyszer köszönet érte!
Egy nagy adag trident bekerült jobb oldalra egy kis red moorhoz kötözve. Egy másik adag a középre már korábban behelyezett microsorum petit mellé került, ha minden igaz ez a tő narrow. Az anubiasokat is bedugdostam a résekbe. Úgy érzem kezdi elnyerni azt a formát amit szerettem volna, mindigis egy ilyen dzsungeles akvára vágytam. Még az előtéren fogok változtatni, a közepén található apró növényt szeretném elszaporítani (sajnos nem tudom a nevét, talán tsokeetól kaptam még korábban), olyan jó kis élénk színe van.
A héten két szívóharcsa feladta... R.I.P.
A garnélák szépen nőnek, több petéset is láttam már.
A helenakat sokat nem látom, de pajzscsigát se, úgy tűnik dolgoznak rendesen. Adok még egy hónapot nekik, aztán süncsigákat tervezek, szóval majd új helyet keresek nekik.
A tegnapi esti takarítás során először szedtem szét a Tetra 1200-ast, volt benne mocsok bőven. A korábbi belsőszűrő után volt dolga rendesen, illetve sokat fejlődött a mulmozási teknikám is, szóval talán ritkábban kell majd foglalkozni vele. Most már érezhető volt a teljesítmény csökkenés. A flow nem olyan vészes mióta 5 mm-esre fúrtam a beömlő nyílásokat. A Seachem Purigen elképesztő lett, de tegnap már nem álltam neki a regenálásnak, mert nincs még tapasztalatom vele. Egy nap feles cloroxban, majd áztatás?
Nagyjából három hete kezdtem el MicMac-ot használni, egyelőre óriási változást nem látok, bár talán élénkebbek a színek. Korábban csak a Seachem Flourish adagoltam heti kétszer. Most elég sok a sötétzöld pont a leveleken, foszfát hiányt sejtek, de tesztem nincs. Úgy döntöttem várok még egy kicsit, adog időt a MicMac-nak, max ha nincs változás veszek tesztet és kap egy kis kiegészítést.

További szép napot mindenkinek!
888cda86d09cc359049fd1d93ed62e13.jpg539e0e43e9ed4a19d09789a32095db4c.jpg8dd5d463598daed7b88bc301eba4960f.jpg01f02c8d17e6fa0a245b6da8eb81dc45.jpg
 
Back
Oldal tetejére