• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes ILKaland - 100x40x50 - 200 liter

Csütörtökön és pénteken meghozta a posta a hiányzó növényeket, amiket a vízcsere során gyorsan be is ültettem.

25860202461_db32c31062_b.jpg
6 naposan by Balázs Ilk, on Flickr

25834393412_c197b78712_b.jpg
6 naposan by Balázs Ilk, on Flickr

Pénteken és vasárnap is volt egy-egy 50%-os vízcsere. A pH 5,8-6,2 között változik, a DC szép lime zöld. A TDS két vízcsere között 30 egységet kúszik felfelé (kb. 70-ről 100-ig), de ez nem meglepő, mert a súlyozó kövekkel együtt kb. 25 kg Seiryu van benne és a homok is keményíthet egy kicsit.

Kicseréltem az RO rendszerben az átfolyás szabályozót, mielőtt nekiálltam pénteken vizet cserélni. Egy 1.200-as szelep került bele a 420-as helyett, de ez meg szerintem már nagy bele. Lehet a héten kipróbálok bele egy 800-ast is. Jelenleg 2 perc/liter sebességgel tudom gyártani az RO vizet és 1:2,4 az RO és a rossz víz aránya, de ezen még szeretnék egy kicsit javítani.

Vasárnapra megjelent a diatom (szerintem). A homokon barnás hosszú szálak jelentek meg, amiket a vízcsere során megpróbáltam mindenhonnan leszívni. a fa továbbra is rettenetesen taknyosodik. Az előző setupból megmaradt 10 amano és 5 oto. Őket kedden átszoktatom, hogy előkészítsék a terepet a többieknek. Szerintetek kapcsoljam le a CO2-t ma és csak szerdán kapcsoljam vissza, vagy had szokják meg mindjárt a végleges körülményeket?

Szombaton tudom elhozni a megrendelt 20 amano-t, 15 oto-t és a 10 törpe coryt, akik hétfő délutánig egy vödörben fognak úszkálni levegőztetővel, mert csak akkor tudom őket betelepíteni a helyükre. Azért, hogy minél kisebb sokkot okozzak nekik, itthonról viszek vizet és abba szoktatom be őket szombaton. Így talán könnyebben viselik majd a végső helyre telepítést. Remélem nem lesz bajuk...
 
  • Like
Reactions: kac
Kedden elmaradt a tervezett vízcsere, mert elaludtam a gyerekkel tegnap pedig nem akartam bepótolni, hogy ne stresszeljem a frissen átköltöztetett élőlényeket. A diatom szinte már az egész homokos részt és onnan kiindulva a szívó ág felőli részen felfelé a dombon mindent belepett sűrű pókháló szerűen. Gondoltam, próba cseresznye és visszaköltöztetem a nagy akváriumba az előző setup-ból megmaradt 10 amanot és 6 otot a 2 sziámi társaságában. Reggel kihúztama CO2-t, hogy megkönnyítsem az esti beszokásukat. Mivel amúgy is esedékes volt a vízcsere az átmeneti szálláson, úgyhogy gyorsan lehalásztam az algázókat és néhány órányi átszoktatást követően betelepítettem őket.

Rögtön munkához is láttak az amanok és az otok és reggelre egész vállalhatóvá varázsolták az akváriumot. A sziámik csak úszkáltak körbe-körbe. A fiatalabbik követte mindenhova az idősebbet, de hozzá sem nyúltak a "feladathoz". A nagyobbik egyszer próbaképp belekóstolt az algába, de látszott az undor a képén. Lelki szemeim előtt már láttam, ahogy belerókázik a vízbe :) Nem mondom, van még mit csinálniuk a többieknek, de az ocsmány, barna pókháló jelentős részét eltüntették az éjszaka. Este majd lövök róla képet, hogy mit sikerült intézniük. A biztonságuk érdekében azért lefóliáztam a feleségem segítségével az akváriumot. Visszakapcsoltam a CO2-t, de csak nagyon alacsony bubiszámmal.
 
A tegnapi nap több szempontból is szerencsésen alakult. Munka után volt időm gyorsan vizet cserélni, mert a feleségem megint előrelátóan megtöltötte a hordókat.

Egy barátom szólt délután, hogy kell mennie Pécsre, nem kell-e onnan valami? Gyorsan fel is hívtam a boltot, ahol rendeltem a halakat, hogy esetleg megérkeztek-e, habár szombatra rendeltem. Mivel szerencsémre már megérkeztek a boltba a halaim, így gyorsan le is szerveztem, hogy a barátom el tudja hozni őket. Este 7 körül meg is érkeztek mindannyian és gyorsan megkezdődött a beszoktatásuk.

25406889833_33542b4585_b.jpg
Megérkeztek az algaevők by Balázs Ilk, on Flickr

A személyes kedvenceim a törpe cory-k lettek. Nagyon aranyosak, ahogy csapatban úszkálnak. Néha hozzájuk csapódik 1-1 oto is vagy a kisebbik sziámi.

Ma reggelre (már amennyire a félhomályban láttam) mindenhonnan eltüntették a barna algát. Sajnos szomorúan vettem észre, hogy a sok elpusztított diatom mellett a parvula mini levelet váltó egyedei környékén is látványos kertészkedést végeztek az amanok és kicsit átrendezték a domboldalt. A másik bánatom, hogy a középen lévő buce tövében a levelek mállani kezdtek, de remélem ez csak a helyváltás és a tövek szétválasztási miatti sokk eredménye és gyorsan rendbe jön a tő.

25406895273_9251cbf283_b.jpg
Máillik a Bucephalandra spec. 'Wavy Leaf' by Balázs Ilk, on Flickr

Este hazaviszem az irodai fényképezőmet és megpróbálok azzal értékelhetőbb képeket lőni.
 
Egész hétvégén nem láttam az akváriumot, nagyon izgultam, hogy milyen látvány fogad majd? Alig vártam, hogy hazaérjek és végre megcsodálhassam a kis vízi világomat. Az új lakók elég jól beilleszkedtek, mert csak 1 oto tetemet találtam a homokon :cry:. Ez egészen jó arány ahhoz képest, hogy volt olyan betelepítésem korábban, ahol 10/10 elment 2 napon belül. Viszont az amanok túlzottan is jól érzik magukat. Egy bő tenyérnyi felületen teljesen kikapálták a parvulát :( és telehordták a homokot Amazonia-val. A megtalált parvula töveket a vízcsere közben visszadugdostam és a talajszemcséket is leszívtam a homokról.

Vízcsere után lőttem néhány részlet fotót gyakorlásként az új fényképezőgépünkkel. Az már most biztos, hogy még a "célozz és lőjj" módban is sokkal jobb fényképet készít, mint eddig bármelyik fotómasinám. Viszont az is biztos, hogy nagyon sokat kell még tanulnom a fotózásról és az új készülékről is.

Végezetül néhány részletfotó az akvárium kedvenc részeiről:
25495314014_9f5bb53549_b.jpg
DSC_0112 by Balázs Ilk, on Flickr

26074137456_9aa54c8122_b.jpg
DSC_0110 by Balázs Ilk, on Flickr

25497460773_99c89263d9_b.jpg
DSC_0104 by Balázs Ilk, on Flickr
 
Hogy áll az akvárium Balázs????
Köszönöm az érdeklődést. Az akvárium szépen fejlődik, csak nekem nem volt mostanában időm fórumozni. Kezd összeérni a növényzet, bár vannak helyek, amik nem tetszenek benne. Azokkal kell majd kezdenem valamit. Múlt héten az ablak felőli oldala kapott egy fekete kartont, mert irdatlanul megindult a GSA. Csütörtökön bekerült 40 db amanda lazac a meglévő 8 mellé. Szépen színesednek és egyáltalán nem bújnak el. Az egyetlen bajom, hogy a JBL 1501 egyedül elég gyengének tűnik vagy az http://www.greenaqua.hu/hu/easy-aqua-uveg-kifolyo-cso-lily-pipe-17mm.html keveri rosszul a vizet. A teteje meg sem mozdul... Most is kijjebb van emelve, hogy csobogjon kicsit. Igyekszem valamelyik nap lőni róla néhány képet.
 
Hát elég régen adtam hírt az akváriumról. Haladunk szépen előre :) A heti karbantartás során kicsit átrendeztem a hátsó traktust: kikerült a haldokló Ammania praetermissa és a túlburjánzó és a scape-hez nem illő Ludwigia brevipes. A Rotala wallichi nagyobb hangsúlyt fog kapni és a Blyxa japonica rengeteg is átrendezésre került, mert nagyon lefojtotta az áramlást. Próbálkozok az új fényképezőgéppel normális fényképet készíteni, de ahogy a lenti kép is mutatja: van még hova fejlődni. Sajnos a karcos üveg is sokat ront az összképen...
26564597274_62b8d9cc46_c.jpg
2016-05-22-0006 by Balázs Ilk, on Flickr
 
Akármennyire is szeretném gyakrabban naplózni az akváriumot, a sok munka és a család mellett a naplózásra már nem igen marad időm. Lévén tegnap Semmelweis-nap volt, ami az egészségügyben munkaszünet, így elég sok mindent el tudtam intézni napközben, amikkel el voltam maradva és jutott időm is az akváriumra. Még ha nem is naplóztam, azért az elmúlt hetekben is igyekeztem mindent megcsinálni az akvárium körül. Most pedig megpróbálom nektek is összefoglalni a legfontosabb változásokat, mert voltak bőven:
  1. Úgy tűnik, hogy az amano-k legjobb játéka az, hogy keresnek egy pici rést a partoldal kövei között és ott megpróbálnak minél több Amazonia-t kihordani a legrövidebb idő alatt o_O. Ennek az lett az eredménye, hogy az egész rézsű megcsúszott és félő volt, hogy teljesen szétcsúszik pár hét alatt. Megelőzendő a bajt a maradék Seiryu köveimből megemeltem a partoldalt, hogy felette ne tudják kihordani az aljzatot és közben ki is cserélgettem és megigazítottam az eredeti köveket, vissza tolva a lecsúszott partoldalt is.
  2. Ezzel egyidejűleg kiszedtem a parvula mezőbe befutott MC-t. Nem mondom, jó játék volt a fűszálak között csak az MC-ket megfogni a csipesszel és kifejteni úgy, hogy a parvula ne szakadjon fel. Kb. 2 óra alatt sikerült is egyik délután :sleep:. Kiszedtem a fa tövéből az egyik tő Cryptocoryne flamingo-t is, mert túlnőtt és nagyon aránytalan volt már. Egy másik tövecske még bent maradt, mert nekünk nagyon tetszik a rózsaszínes színével a sok zöld között és még méretben is passzol (egyelőre legalábbis). A sziklák tövébe átcsoportosításra került néhány buce és anubias is, illetve az Amanok dolgát megnehezítendő a résekbe fissi és MC került. A nagyobb hézagokhoz pedig riccardiával bemoházott kövecskék. (Megj.: anno kicsit sokalltam a pénzt a http://www.greenaqua.hu/hu/dennerle-nanodecor-5.html -ra, de ma már azt mondom, hogy minden pénzt megér. Gyönyörűen be lehet vele moházni a köveket, mozgathatóak maradnak a kövek és a nyírás során se kell félni, hogy felszakad az egész. Nagyon szuper ötlet (y).
  3. Kicseréltem a homokot is, mert nagyon bezöldült :vomit: és tele volt már Amazonia-val, ami zavart. Betöltöttem a maradék JBL Sansibar River homokot, így sokkal jobban néz ki.
  4. A tápozás továbbra is nap 10 ml Green Aqua Micro / 5 ml Green Aqua Macro és 10 ml carbo a bruttó 200 literre (bár utóbbi kb. 1,5 hete elfogyott és még nem volt időm pótolni).
  5. Természetesen minden héten megvan az 50%-os vízcsere, aminek a földszinten lakó néni örül a legjobban. A teraszon keresztül lelógatom neki a slagot a másodikról és ő a leszívott akvárium vízzel locsolja a virágait. Ezt már tavaly is így csináltuk és mindenki csodájára járt a virágainak, de nem árulta el nekik a titkot. Erre a mellette levő lakásba idén tavasszal új lakók (egy nyugdíjas pár) költöztek. Az új néni a múltkor kileste a dolgot és rögtön ment is jelentkezni az alsó szomszédhoz, hogy neki is kell víz :). Látni kellett volna az arcát: mintha a fogát húzták volna, hogy a jó szomszédi viszony miatt engednie kell. Na azért nem vitte túlzába: 1 vödör vizet ad a szomszédnak hetente. Hozzá teszem 90-100 liter cserélek hetente, szóval lenne miből adni...
  6. Volt perlon csere is. Most már nagyon figyelek, hogy havonta meglegyen, mert így nem csökken annyira az átfolyás. 3-4 havonta cserélem a Purigent is, ami szintén esedékes volt a múltkori perloncserekor, így azt kicseréltem.
  7. Kénytelen voltam kicserélni az ideiglenes (a nyári fények miatt muszáj az ablak felőli oldalt takarni, mert napkeltekor pont az akváriumot tűzi a nap) hátteret is, mert a kislányom leszakította a feketét. Mivel csak fehér (inkább mondanám koszos fehérnek) kartonom volt itthon, így az került fel. Először furcsa volt, de most már sokkal jobban tetszik a színvilág a fehérrel. A szabadságom alatt majd keresek szép hófehér kartont vagy veszek 2 mm-es fehér habosított PU táblát, amire a dekorosok dolgoznak.
  8. Közben beütött a kánikula :mad: - gondolom felétek is - és hiába a klíma délután, napközben nagyon felmelegedett a víz. Így automatikusan működésbe is léptek a termosztáttal vezérelt ventilátorok. Tavaly is ezek a ventik dolgoztak, de valahogy keveselltem a teljesítményüket. Elkezdtem utánaolvasgatni és rátaláltam @dexkill Az akvárium vizének hűtése bejegyzésére és sematikus ábrájára a javasolt megoldásával együtt. Először én is legyártottam ezt a verziót, de pár nap alatt sikerült is tönkre tennem. Kicsit túltöltöttem az akváriumot és a skimmer és a ventilátorok keltette áramlás miatt a víz elérte a karton alját, ami pillanatok alatt megszívta magát és szétesett. Szerencsére a ventilátorok az akvárium mellé és nem bele estek. Egyik éjjel nem tudtam aludni :sleep:, így volt időm gondolkodni és elméletben továbbfejleszteni az eredeti verziót. Olyan anyagból akartam megcsinálni, ami könnyű, vízálló, házilag könnyen megmunkálható és lehetőleg ingyen vagy nagyon olcsón beszerezhető. Eszembe jutott a már korábban is több helyen használt habosított PU tábla. Szerencsére kaptam ingyen leeső darabokat a dekoros ismerőstől. A 3 mm-es már kellően merev a feladathoz, de még elég könnyű is. Gondoltam, hogy ha már egyszer nekiállok, akkor tovább is fejlesztem a @dexkill féle eredeti megoldást. Már régóta nagyon tetszett a Dennerle és az Up Aqua akasztható termosztátos ventilátorának a megoldása, hogy kvázi vízszintesen lefújja az akvárium tetejéről a párás levegőt. Megpróbáltam megvalósítani ugyanezt a megoldás az én ventilátoraimmal házilag és jelenthetem, egészen jól sikerültek a próba darabok :whistle:(y).
  9. Sajnos 2-3 hete tönkre ment a termosztát szondája :mad: (remélem csak az és nem a termosztát :nailbiting:), mert 1-2 nap normális üzem után meghülyül és 40-50°C-osnak mutatja a vizet :banghead:. Így a termosztát ideiglenesen kikerült a rendszerből és most időkapcsolóval megy a hűtés.
  10. A ventilátorokról jut eszembe, hogy 2 hete az ATI lámpa ventilátorát is kellett takarítanom, mert tele volt porral és nagyon hangos volt már. Sajnos a takarítás után sem az igazi a hangja. Apropó, a ventilátornak a csövek felől kell szívnia, vagy arra kell fújnia?
  11. Végül pedig (mert majdnem elfelejtettem): a CRS és CBS állomány kikerült a 200 literesből és átköltöztek a 20 literes nanoba, ami majd a szabadságom után bemegy a munkahelyemre.
Bocsánatot kérek a hosszú bejegyzésért, de azt hiszem sikerült a legfontosabbakat összefoglalni és köszönöm, ha elolvastad. Most pedig jöjjenek a megérdemelt képek:

27956817561_88a04bf3e7_c.jpg
2016-07-01-0003 by Balázs Ilk, on Flickr

27420663234_82590be4ff_c.jpg
2016-07-01-0021 by Balázs Ilk, on Flickr

27420660214_7311383a1c_c.jpg
2016-07-01-0035 by Balázs Ilk, on Flickr

27420663684_6853112099_c.jpg
2016-07-01-0054 by Balázs Ilk, on Flickr

27753546690_38ca21ae85_c.jpg
2016-07-01-0060 by Balázs Ilk, on Flickr

27931619562_67a6dbaeac_c.jpg
2016-07-01-0062 by Balázs Ilk, on Flickr

27753570940_ef673364dc_c.jpg
2016-07-01-0070 by Balázs Ilk, on Flickr

Igyekeztem idő közben fejleszteni az elméleti tudásomat @Jopet és közvetve @matrai kollégák segítségével, @viktorlantos flicker képeinek EXIF információinak elemzésével valamint egy nagyon jó FB poszt (https://www.facebook.com/notes/iiac/how-to-take-nice-photos-of-your-tanks/492450647620213) alapján. Remélem látszik a sok olvasás és elméleti ismeret bővítés eredménye :rolleyes:...
 
View attachment 13717
2016-07-01-0003 by Balázs Ilk, on Flickr

View attachment 13718
2016-07-01-0021 by Balázs Ilk, on Flickr

View attachment 13719
2016-07-01-0035 by Balázs Ilk, on Flickr

View attachment 13720
2016-07-01-0054 by Balázs Ilk, on Flickr

View attachment 13721
2016-07-01-0060 by Balázs Ilk, on Flickr

View attachment 13722
2016-07-01-0062 by Balázs Ilk, on Flickr

View attachment 13723
2016-07-01-0070 by Balázs Ilk, on Flickr

Igyekeztem idő közben fejleszteni az elméleti tudásomat @Jopet és közvetve @matrai kollégák segítségével, @viktorlantos flicker képeinek EXIF információinak elemzésével valamint egy nagyon jó FB poszt (https://www.facebook.com/notes/iiac/how-to-take-nice-photos-of-your-tanks/492450647620213) alapján. Remélem látszik a sok olvasás és elméleti ismeret bővítés eredménye :rolleyes:...
Gratula a jo kis összefoglalohoz es az akvariumhoz is, nagyon kis csini!!(y)
Ez a hütes azt jelenti, hogy kvazi a ventillator köre epitettel egy dobozt, es azon a vizszintes resen keresztül törtenik a levegö bearamlasa, rairanyitva a vizfelszinre?
 
Igen. @dexkill is írt róla itt a fórumon és a hétvégén FB-n is volt értekezés a vortex-gyűrűnek nevezett jelenségről. Bár nem értek a fizikához, de annyit megértettem belőle, hogy a levegő 20-40%-át a ventilátor magában forgatja és nem hatékony a ventilátor működése. Azzal pedig, hogy leszűkítettem és nem csak egy "csőbe tettem" a ventilátort, még jobban koncentráltam a levegő irányát és szerintem még meg is növelem a sebességét úgy. Ezáltal a ventik továbbra alacsony fordulaton működnek és relatív csöndesek, viszont a hűtési teljesítmény megnövekedett. Vasárnap klíma nélkül 27-28°C volt a lakásban. A ventilátorok szakaszosan működnek most és 2 óránként 15 percre kikapcsolnak, amíg a skimmer dolgozik. Így volt 23°C stabilan a vízhőmérséklet.
 
Hétvégén a drága feleségem :love::kiss: hagyta, hogy pihenjek és agyban kikapcsolhassak, hogy kibírjam a szabadságig, úgyhogy nyugodtan foglalkozhattam akváriumokkal. Mi az, hogy foglalkozhattam, még Ő is segített :D. Kézre adta a kertész felszereléseket, tartotta a tálcát, lavort, véleményezte az eredményt :). Ennek eredménye az volt, hogy próbáltam megtalálni a nem tetsző részeket és kijavítani a rendelkezésre álló eszközökkel.

Vasárnap egy kicsit szétkaptam a redmoor hátsó felét és kikerült a Bolbitis Heudelotii bokor. Azt még nem döntöttem el, hogy ez végleges vagy csak átmeneti, de nagyon elnyomta a többi növényt és le is árnyékolta az alatta levőket. Még az anubiasok is fakók voltak alatta, igaz 100 nap alatt a háromszorosukra nőttek :eek:, de a stau csak vegetált. Szeretnék majd helyet találni neki, mert nagyon tetszik nekem is és a felségem is szereti az "akváriumi petrezselymet" :D. A helyére átkerült az árnyékában elbújt Microsorum Pteropus Windelov bokrocska és bekerült az akváriumba a hónapok óta a teraszon növögető Microsorum taiwan. Ezt még a Különleges növények a Tropica-tól ingyen akció keretében kaptam. Azóta már kaptak belőle helyi akvarista barátok is és most is leszedegettem egy fagyis doboznyi hajtást, amik hamarosan egy másik akvakertész barátunk akváriumát fogják díszíteni, de lehet, hogy magamnak is csinálok belőlük néhány bokrocskát a homokra, ahogy @viktorlantos mutatta itt: Különleges növények a Tropicától INGYEN!. Az anubiasokat is megrendeztem egy kicsit, amik a bolbival együtt kijöttek.

Ezzel együtt kikerült az akváriumból a Nymphaea Lotus (zenkeri) is, mert nagyon árnyékolt és a sok finom levelű növény mellett órmótlannak hatott. A helyére néhány hajtás Ranunculus Inundatus került, hogy ne legyen lyuk.

Este lövök képet a változásokról és szívesen fogadom a kritikákat is, hogy min kellene még alakítani.
 
Egy érdekesség a Ranunculus Inundatus-hoz.

@viktorlantos -ék azt írják a http://www.greenaqua.hu/hu/ranunculus-inundatus.html honlapon, hogy közepes igényű és közepes-gyors növekedési ütemű (Tropica - közepes; Dennerle - gyors) növény. Az enyémek extrém gyorsak :), hetente több centit is nőnek és folyamatosan hozza az újabb leveleket egy-egy csokorban illetve az újabb indák végén is. Anno egy két letört levél került hozzám egy pécsi akvarisztikából a halakkal, amiket próba-szerencse alapon lenyomtam anno még a Manadoba. Ezek napok alatt legyökereztek és azóta már sok helyre került belőlük. Eszméletlen tempóban növekednek és több akvárium átrendezést és közben egy bő 1 hónapos babakádas időszakot is átvészeltek különösebb gond nélkül. Tapasztalatom szerint ha árnyékban vannak, akkor felfelé nyurgulnak a hajtások és akár 15-20 cm magasra is megnőnek a levélszárak. Viszont ha van fény, akkor szépen terebélyesednek indákkal oldalirányba és egészen alacsonyak (5-10 cm) maradnak a levelek. Egyszerűen imádom ezt a növényt a színe és az érdekes formája miatt is. Egyre kell figyelni, hogy nagyon törékenyek a levelei és a szára illetve mindenfelé terjeszkedik az indáival.
 
Tegnap nem volt erőm fényképezni, így ma csináltam meg az ígért képeket. Látszik az akváriumon, hogy holnap lesz karbantartás :(, úgyhogy csütörtökön ha lesz erőm, akkor készítek még képeket tiszta csövezéssel és üvegekkel :) Na de következzenek a friss képek az átalakítás után egyik és másik oldalról is.

28034488861_e3a30e686e_c.jpg
2016-07-05-0001 by Balázs Ilk, on Flickr

28034367411_39f0fb3b38_c.jpg
2016-07-05-0002 by Balázs Ilk, on Flickr

Nektek hogy tetszik?
 
Tegnap nem volt erőm fényképezni, így ma csináltam meg az ígért képeket. Látszik az akváriumon, hogy holnap lesz karbantartás :(, úgyhogy csütörtökön ha lesz erőm, akkor készítek még képeket tiszta csövezéssel és üvegekkel :) Na de következzenek a friss képek az átalakítás után egyik és másik oldalról is.

View attachment 13861
2016-07-05-0001 by Balázs Ilk, on Flickr

View attachment 13862
2016-07-05-0002 by Balázs Ilk, on Flickr

Nektek hogy tetszik?
Nagyon baba,kövekből már nem sok látszik,de így is nagyon adja a hangulatot [emoji106] [emoji122]
 
Nagyon baba,kövekből már nem sok látszik,de így is nagyon adja a hangulatot [emoji106] [emoji122]
Köszi Viktor! Nos igen, azok eléggé eltűntek. Elől még csak-csak látszanak ;), de hátul a fatörzs mellett, na ott szinte ki sem látszanak. Elől a riccardia pamacsoknak nem azokat helyeket szántam, hanem a homokon terveztem szétszórni őket, de sajnos a lyukakat muszáj volt az Amanok elől betömni. Szabadság alatt megyek Pécsre, és apámnak van nagy kalapácsa, úgyhogy török majd Seiryu-t a lukakba. Bár az is lehet, hogy előbb érek oda a GA-ba és akkor hozok onnan törmeléket kiegészítésnek. A fissi is kicsit sok talán, úgyhogy megnézem majd, hogy anélkül mit mutat. Viszont akkor be kell tömnöm ott is a lehetséges Amazonia-folyó útját, amihez előbb törmelék kell. Vagy nem ezekre erre gondoltál?
 
Huhh,nekem tökre tetszik az akvárium ,és nagy érdeklődéssel olvastam a fentebb olvasható irományaidat.Jól néz ki nagyon :);)Ügyes vagy Balázs!Lehetne sűrűbben Semmelweiss -nap ,mert akkor több időd lenne az akváriumra.Mondom ezt úgy ,hogy nekem sincs sok az enyémre:)
 
Szuper. Talán a wallichii nem passzol oda, szerintem túl magas és a színe miatt eltereli a figyelmet a zöld szigetről. Nem tudom, hogy hogyan mutatna, de ha a fa tövébe tennél egy-egy csokrot, ahol kilátszik még a fa, és alacsonyabban hagynád...
 
Back
Oldal tetejére