• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Low-tech Hegylakó

scitek

Főkertész
Hegylakó. Na nem azért, mert teleraknám sziklákkal, hanem mert végül csak egy maradhat.
Nagyon szerettem volna már egy klasszikus akváriumot, aminek van rendes teteje és a lámpa nem világít a szemembe.
A juwel rio 240-re esett a választás, hozzá való bútorral. Féltem, hogy gyenge lesz a világítás, de szemre jónak tűnik.
Szűrőnek a biom*ster 350 lett. Ettől féltem a leginkább. Egyelőre működik rendesen. Nem éppen zajtalan, de meg lehet maradni mellette.
Nem tudom, hogy hol húzódik a határ a low-tech és az el natural között, de a szűrő miatt low-tech cimkét kapott.

Nem akartam naplót nyitni neki, ezért már pár hónapja üzemel.
Ilyen rossz akváriumot még nem sikerült elkövetnem. Kapásból ecsetalgával (vagy valami hasonlóval) nyitottam. Szerencsére megállt a terjeszkedésben.

IMG_20210808_101328.jpg

A stemek alját nem volt nehéz kidobálni, de szegény crypto parvák a kukában végezték. Van másik féle crypto is, ők rengeteg uj levelet hoztak, de az összes régi levelüket ki kellett dobni. Füvet, mohát tövignyírtam. Az egy héttel később érkezett növények megúszták a tortúrát.
Utána zöld szőralga jött. Ez már elég gyenge próbálkozás volt. Az olló ezt is kivitte.
Az alga ugyan elmúlt, de a növények továbbra is kinlódnak. A bambuszfélék látványos hiánytüneteket produkálnak.

bambusz.jpg

Kínomban már elkezdtem tápozni is. A megfelelő mennyiség és arány ellenére is kinlódtak bambuszék. Néhány növény örült a tápnak, néhányan eddig is jól elvoltak.
Elhagytam a növénytápot, és kimondtam a halálos ítéletet.
Szúrtam a talajba néhány osmocote bogyót. Érzi a vesztét, mert beröccent az akvárium. Még a stagnáló indiai vizicsillagok is megindultak.
Futtatom a triót egyelőre értékelhető eredmény nélkül. Fogalmam sincs, milyen virágföldet tegyek a növények alá. A mostani csúfosan leszerepelt.
Kedden nekilátok az újraindításnak.

A végére két rossz minőségű kép, egy hónappal ezelőtt és most.

IMG_20210823_192126.jpg
IMG_20211002_071340.jpg
 
És akkor a bevezető után kezdődhet is a napló. Rögtön akcióval, mert mindenkit ki kell költöztetni belőle.
Hónapok óta van egy 30 literes klasszikus garnélás kockám, szivacs szűrővel, mohával, anubiasszal. Garnéla helyett viszont egy nagy sziklát tettem bele bucephalandrával. Végre kiköltöztettem a bucékat, mentek vele az anubiasok is. A szabad helyet teleültettem.
Ide jönnek a halacskák: 14 amanda lazac; 6 gyöngy dánió; 6 verébrazbóra; 1 főnix razbóra. Van még 6 oto, de nem merem ide betenni őket, mert a manado aljzat és a frissen ültetet növények nem maradnának talpon. Mennek a wasteland-be, az egyetlen akváriumomba, aminek algásodik az üvege. Viszont fogalmam sincs, hogy veszem majd ki őket.
A garnélák mennek a nagy-ba. Van még öt amanó. Ha belemennek a kólásüvegbe akkor a többi garnélához, ha nem, akkor a halkhoz kerülnek.
A szűrő egy vödör vizet fog forgatni. A növényeket megpóbálom bezsúfolni egy 35 literes akváriumba. Akinek nem jut hely, be lesz zacskózva. Pár napot kibírnak. A vizet nem tudom hova tenni, csak annyi marad ami a szűrőnek és a növényeknek kell.
A homokot kimosom, fertőtlenítem, szárítom. Ez a legnehezebb része.
A vizet már most elkezdem gyártani. Körülbelül egy óra negyvenöt perc alatt jön le húsz liter. Csak száz liternyi kanna van itthon.
Pár éjszakám biztos rámegy majd a műveletre.
Meg néhány idegszálam is.

IMG_20210811_180911.jpg
 
Vettem hozzá üveg skimmert és lily-t. Kipucoltam a szűrőt, mert már gyenge volt az áramlás. Egy kosárban még siporax volt, meg a felső laposban perlon. Lecseréltem őket, most mártix van mindenhol. Remélem jó lesz, mert ezentúl csak az előszűrőt kellesz majd tisztítani.
Találtam benne bébigarnálákat, ami tiszta sor, de volt benne két halacska is. Győngy dánió lehet, mert őket láttam huncutkodni.
Beraktam őket a trió legjobban teljesítő tagjába. Valahogy életben kellene tartani őket.

IMG_20211014_105523.jpg
 
Még mindíg nem vagyok elégedett vele, de már kezd alakulni. Ahogy látom, a növények elkezdtek funkcionálni, eggyedül a pogostemon helferi nem az igazi.
A víz még mindíg nem kristálytiszta. Raktam be mégegy szűrőt és visszaálltam a régi vízre. Gyanítom, hogy az új sókeverékből hiányzik valami.
A tavirózsa elkezdett virágot növeszteni. Mire észrevettem már két levelét levágtam. Remélem nem gondolja meg magát.

DSC06793.jpg
 
Utoljára módosított:
Back
Oldal tetejére