• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes Hard beginning

Most nézem, az utolsó képeim is eltűntek. Ennek mi lehet az oka?... Az albumon belül jogosultságokat változtattam, semmi mást. De link birtokában bárki láthatja. Lehet, elég volt, hogy hozzányúltam az albumhoz és máris megszűnt az itt láthatóság?

Az elmúlt időszakban megint csak minden másra fordítottam az időmet, mint a kertészkedésre és DIY projektekre. Ezért a következő akváriumok indítása is későbbre tolódik, mint terveztem.
Hosszas lelki vívódás után ma délután végre nekiugrottam a jelenlegi setup utolsó átalakításának. Rá akartam szánni a napot, de ismét közbejött valami (persze a folyamat közepén), így az átalakításnak csak az első fele történt meg. Úgy döntöttem, nem fejezem be éjszakába nyúlóan, mert letisztult víz mellett is szeretném látni, hol is tartok :) A beavatkozás drasztikus méretet öltött. Félig meddig fel voltam erre készülve lelkiekben. Azt sajnálom csupán, hogy nem fotóztam előtte, bár az egyre nagyobb dzsumbuj miatt nagy veszteség nem ért ezzel.
Beszúrok újra egy szerkesztett fotót, hogy lássuk, honnan indultam (+ néhány hét gazosodás).

s6MfX4Fc4L2yfAmaJmMeYTqWZaq40cI8kHmfNtzF95U=w1072-h603-no


Kizárólag az itthon levő munícióból (növények, kövek, talaj) vagyok hajlandó dolgozni, még ha a végeredménnyel nem is leszek teljesen elégedett. Úgy döntöttem, majd' minden kapott tanácsot megfogadok, ehhez azért mélyre kellett nyúlnom a tankba és a raktárkészletbe.
Kicsit igazítottam az ösvényen, hogy végig belátható legyen, tehát ez pipa.
Picit már megnyírtam az elő és középteret is, de ez még csak félpipa. Főleg a tenellust kellett kaszálni, mert ez a növény okozta a nagyon vad hatást. Elég sokat kiszedtem gyökerestől is, meg elvagdosott indákkal is, most vödörben pihen. Tehát ha valakit érdekel, jöhet érte, szívesen adom.
Eddig simán is ment minden.

Ezután jött a gebasz. A háttér átrendezése nagyobb falat volt, szerencsésen sikerült is kinulláznom a terepet. Jobboldalon a hydro annyira beette magát mindenhová, hogy felszedése megindította az acicularis mezőt, így azt is teljesen fel kellett szednem. Sebaj, így legalább gond nélkül tudtam emelni a talajon a nagy kő mögött. Ehhez a bent lévő tropica talajra ennek powder változatát öntöttem (ez volt itthon), kicsit meg is tömködtem, hogy távozzon közüle a levegő (mert mindez víz alatt történt). Ez az a művelet, ami a tank indításakor kimaradt. Azt gondolom, ezért volt túl lazán a talajban a háttérnövényzet.

A baloldalra hátulra válogattam még köveket és - ha már a fele úgy is kiugrott - mérgemben felszedtem az itt levő füves dzsungelt is talajemelés céljából. Így most van kb 2 liter kifejlett (8-15 cm) acicularisom, ami szintén vödörben pihen beültetésig.
Találtam néhány követ a meglévő 6-7 kiló között, amit elfogadhatónak tartok a háttérbe, de az eredményt csak holnap fogom látni, mert az egész hadműveletet félig leeresztett víz mellett csináltam. Remélem, ezt a kövesítést is kipipálhatom.

Most ideiglenesen majdnem teljesen feltöltöttem a medencét, hogy jusson az élővilágnak egy kis oxigéndús friss víz is a cunami után. Kezd körvonalazódni a hardscape, a világítás meg halványodni. Szóval marad a jövő hétre, amint lesz rá időm (szeretném mihamarabb).
Ami hátravan: acicularis visszaültetése, egyéb növények további ritkítása, porszívózás (most már elengedhetetlen), csinosítgatás, üveg és szűrőtakarítás.

Abban kérném még a véleményeteket, hogy mennyi ideig húzhatom el a dolgot? Meddig bírja az aci a vödörben károsodás nélkül? Nyírjam-e meg visszaültetés után, vagy előtt? Érdemes lesz-e várnom a szűrőtakarítással a teljes hadművelet után? Most hirtelen ez jut "csak" eszembe, de biztos lesz még kérdésem. Kérlek "nagyátalakítók" adjatok tanácsot. @keszalvo @malor, hirtelen ti jutottatok eszembe.. de természetesen mindenkitől szívesen fogadom a válaszokat.

Ha befejeztem az átalakításokat, természetesen jön majd fotó, de az is lehet, hogy még a finish előtt is. Köszi, hogy végigolvastátok a hosszúra sikerült bejegyzést.
 
Velem nem leszel előrébb, de örülök, hogy végül csak belevágtál.
Ha meg már láthatóvá válik, hogy mit romboltál, tessék képet is feltölteni! ;)
Kitartás!
Ahogy valamelyik kedves fórumtárs aláírásában láttam (nem szó szerint): A dolgoknak szükségszerűen el kell romolni, hogy aztán jobbá váljanak.
 
Velem nem leszel előrébb, de örülök, hogy végül csak belevágtál.
Ha meg már láthatóvá válik, hogy mit romboltál, tessék képet is feltölteni! ;)
Kitartás!
Ahogy valamelyik kedves fórumtárs aláírásában láttam (nem szó szerint): A dolgoknak szükségszerűen el kell romolni, hogy aztán jobbá váljanak.

Hát igen, eszembe is jutott a beszélgetésünk, hogy nálam majd más gubanc lesz, mint nálad. Azért nem is kérdeztelek a hogyantovább-ról, mert tudom, hogy te egy szuszra megcsináltad az átalakítást. Az jutott eszembe, hogy ha ma az időm engedte volna, akkor sem fejezem be egy lendülettel, mert látni akarom a letisztult képet, mielőtt újra ültetek. Ehhez azért kellett volna pár extra óra a szűrőnek.
Az a furcsa, hogy szerintem nem sok minden fog látszódni a rombolásból, mert a főleg hátsó részekről van szó, amit kvázi takarnak a főkövek. Remélem, az építésből viszont fog valami. Csüggedt nem vagyok, legfeljebb azért, mert már egyre inkább érzem, hogy komoly algásodás lesz az eredmény. Mindegy, lesz ahogy lesz, az is az én gyerekem lesz. Ha véletlenül jól sül el, még a végén HAC-ra is benevezem :)
 
Az Acit azért érdemes minél előbb visszaültetni, mert ilyen átüteltéstől besárgulhat (sokkot kap). Így hogy legyen idő a regenerálódásra jobb ha előbb cselekedsz mint később. Egyébként el van ő akváriumon kívül több napig is. A takarítás, matatás után meg majd a szűrőhöz kell hozzányulni, mert a perlon szépen bebarnul, a szűrőben víz meg "zaccos" lesz. Az ammónia szint is megnőhet poszívozáskor. Ha ez már elég kritikus, akkoir a halaknak izgatja a kopoltyújukat, olyankor elkezdik a fejüket furán dörgölni a növényekhez, ami azt jelzi, hogy sürgősen vízcsere kell. Egyébként sem árt ilyenkor a sűrűbb/gyarkoibb vízcsere, mert átrendezések után gyakoribb az algásodás is.

Amúgy jó ránézni az akváriumodra(y)
 
Nem szeretem ezt a naplót, de érzem, hogy frissítenem kell, mert az aki meg eléggé a szívemhez nőtt.
Események az utóbbi időszakban (1-2 hónapban):
- a sakura garnélák tovább osztódnak és nem győzöm elajándékozgatni, de kellenek, mert kicsik a borarasok
- állatelhullás tudtommal továbbra is zéró (szerk: nem, az egyetlen 100% hatásfokú Helenámat kinyírták a planáriák)
- az ösvény perspektívájának javítása - ez kezdetektől zavart, csak nem láttam át, hogy is kellene..
- dekorhomok sárgásítása (na ebből a sem sok látszik) kevés Colorado-val
- bal hátul pici talajemelés (szerintem tömörödött a talaj), háttérsziklák behelyezése
- néhány kiegészítő növény, ez kellett a zöld árnyalatai miatt. Mohák (fissi, monosolenium, taxi barbieri) és buce wavy leaf bár utóbbi nem nagyon érvényesül a dzsungel miatt.
- hydro japan kiirtása - csak néhány levél hagyva óvatosba', nyugati acicularisok keletre vándorlása
- baloldali hc-mc felszakadása, újraültetése - már nem akar helyrejönni - nyomnom kell neki fincsi m&m's-t
- planáriák megjelenése és ki nem irtása - ez sem rajtam múlik, fenbendanin kezelés óvatosba' aljasba' és agresszorba' nyomatva sem hoz 100%-os eredményt
- egy-két üveg törés - amit korábban szinte lehetetlennek véltem, de a "rutinos" lazulás eredményhez vezető...
- fotómasina beszerzése - használatának nem elsajátítása
- a növények elég csapzottak, mert friss ritkítás volt. De egy bátrabb fazonírozás még mindig nagyon hiányzik, csak egyszerűen nem visz rá a lélek.

Szóval mindez talán látszódik is egy hangulatképen (de nagyon érne már egy normális fotó..):

untitled.jpg
 
Utoljára módosított:
Kedves @Jopet !
Valahol korábban arról értekeztél, hogy kezdő vagy...
(...ehhez képest hová helyezze magát az olyan halandó, mint amilyen én is vagyok?!)
Ez a látható "S-kanyar" nagyon jót tett a mélységnek.
Szerintem sokan örülnénk, ha egy kicsit közelebb lépnél a fotózáskor :)
Nagyon szép a munkád!
 
egyszerűen csodálatos lesz a következő akváriumod, el sem hiszem, hogy ez az első próbálkozás
Tényleg könnyek szöknek a szemebe az önfeledt reakciódtól (tehetségedet ismerve) :notworthy: - de csak semmi b*zulás :)

Ez a látható "S-kanyar" nagyon jót tett a mélységnek.
Szerintem sokan örülnénk, ha egy kicsit közelebb lépnél a fotózáskor
Nagyon szép a munkád!
Köszönöm szépen.
A kanyar a lelki szemeimben mindig is ilyen volt, csak ezt nem tudtam nektek átadni :D
A közelebb lépéssel két probléma van. 1 hogy nagyon nem áll jól az akinak a 35-55 mm-en fotózás, én meg nem tudom szépen lefényképezni másképp, de ígérem gyakorlok. 2 kicsit kesze-kuszák a növények meg (most) frissen nyírtak és nem néznek ki olyan jól, mint gondolod (bár egy közepes fotós biztos ebből is tudna vmit kihozni, én még ehhez is kevés vagyok)
 
Nagyon fajául néz ki az aki! Arról a jobb felső kőről, ha sokáig nézem, Jabba the Hut ugrik be, ahogy leselkedik a sok zöldség közül :LOL::LOL::LOL:

Egyszer már át kéne ugranom megsasolni élőben az aksidat... Merre is laksz? :D;)
 
Köszi, Norbi. Nagyon megtisztelő.

Arról a jobb felső kőről, ha sokáig nézem, Jabba the Hut ugrik be
Ezt nem kellett volna... most már soha nem fogok tudni elvonatkoztatni :D a végén még meg se nézem az új SW-t. Na jó...

Egyszer már át kéne ugranom megsasolni élőben az aksidat... Merre is laksz?
Ez csak rajtad múlik. Éppen nem túl messze. :) Ami azt illeti, lehet pont Te kellenél az akinak is az éles kontúrú részletek megfelelő kibontakoztatásához.
 
Direkt olyan. Amolyan @eMZé -bait :) - ha ez kell, hogy hozzám szólj..
És én is csak szívatlak*.
Örülök, hogy ennyi csak a mondanivalód, ez nekem dicséret. És köszönöm az inspirációt, amit Tőled :notworthy: és a fórumtól kaptam. *Neked még a sok kritikus szókimondó hozzászólást is a naplókban :) Meg a köveket, amiket megmerítettél a Grayland élet-vizében - ha bontom az akit 10.000/kg :D
 
Egyébként mostanra tényleg elégedett vagyok a scape-pel, egyedül az elő/középtéri növények kesze-kuszasága nem tetszik. A hardscape nem volt kellően kidolgozott ahhoz, hogy elkerülhettem volna a dugig-ültetést. Lehetett volna minimálabb is, de akkor nem tudtam volna ennyi növényt kipróbálni.
Most, hogy csúszik az új akvárium indítása, még érzem, hogy piszkálnom kell egy picit a növényeket. Szeretnék ebben is egy kis gyakorlatot szerezni. És @hnorbi tényleg nagyra értékelném a segítségedet a ritkításban. Ez egy olyan dolog, ami tényleg nem működik online. Te pedig egyre profibb vagy ebben is.
 
Szuper képek! Nem mindig találod el a fókuszt és a színhőmérsékletet, de a lényeg átjön. Hogy csinálod, hogy nem algásak a köveid?

Vmelyik nap szívesen átugrok nyirbálni, egyeztessünk majd. Jabba milyen kajánul vigyorog :D... Hány halat vagy garnélát nyelt már le?? :ROFLMAO:
 
Nem mindig találod el a fókuszt
Assse tudom, mi az az ISO :)

Hogy csinálod, hogy nem algásak a köveid?
Hát igazából sehogy. Persze néha fogkefézek (úgy havonta). Amit az utolsó képen látsz (a kő baloldala a moha közt), abból a por vagy milyen algából szokott jönni egy kevés. Ahhoz a részhez már hónapok óta nem nyúltam. Jól látszik, hogy fényre jön, mert a magasabban fekvő kövekre szokott rátelepedni valamennyi, a lentieket viszont elkerüli.
 
Mondom én hogy megérte közelebb rakni a hokedlit :)

frissen nyírtak és nem néznek ki olyan jól
Mondj már egy példát, mert én ha akarnék sem tudnék belekötni. (Itt már tényleg a tapasztalt szemek segíthetnek csak...)

Assse tudom, mi az az ISO
Sebaj, hagyjuk meg a szakiknak a technikai gürit, te csak kattintgass érzésből :) , hiszen így is szuper képeket osztottál meg velünk.
Nekem a bal oldali oszlop viszi a prímet...
Köszönöm, köszönjük!
 
Nekem is átjött az egész történet:
1. A reggel szürke volt és hideg. A borarasok ma igen alacsonyan úsztak a fissi felett, mint mindig, ha valami szörnyűség közeledett.
2. Sakura a garnélalány az intő jelekkel mit sem törődve vígan szökdécselt le az algás köveken a forráshoz.
3. Érezte a friss Colorado illatát, s ez arra indította, hogy egészen a dekorhomok felé hajoljon...
4. ...tizenhat lába elkeseredve próbálta megtartani a Seiryun, de a következő pillanatban már a sárga dekorhomokon találta magát. Sikított volna, de rájött a garnéláknak nincs hangképző szerve.
5. A dekorhomok újra csendes volt, és mozdulatlan.
6. A borarasok alacsonyan úsztak a fissi felett, mint mindig, ha valami szörnyűség közeledett.
7. De most tényleg nem történt semmi. Csak a planáriák kúsztak lassan tovább... :vamp:

Amúgy meg tényleg szép, szóval félre a "nem is tudom" dumával! (y)
 
Back
Oldal tetejére