• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Hal betegségek: Mi lehet a baja a halamnak?

A kép alapján tippeltem, de úgy látom nagyobbnak látod a bajt, mint amilyen. De relax. Egy mechanikai sérülést okozhatja a halak területvédő csete-patéja közben szerzett sérülés, de keletkezhet akkor is, amikor az ijedt hal valamilyen dekornak (fa, kő) úszik.
Ez csak a sérült egyedet érinti, tehát nem kell attól tartanod, hogy az egészségesekre átterjedjen.

Mivel csak egy halról tettél említést, az adott halon végzett helyi kezelést javasolok.
Óvatosan vedd ki a halat, majd egy 3%-kos Hidrogén-Peroxidos oldattal átitatott fülpucival kezeld le a fertőzött területet. 20-30 másodpercig hagyd hatni, majd óvatosan engedd vissza a halat az akváriumba. Ezt naponta ismételd meg, amíg a penészesedés el nem tűnik.

Nincs valami B megoldás? meg próbáltam de a beteg nem túl együttműködő, össze vissza ugrándozot még az ölembe is bele ugrót.
Valami olyan megoldás nincs amivel kiveszem a halat egy pohárba ott kezelem és utána vissza engedem?
 
Hátöööö... nem vagyok benne biztos, hogy nem drasztikus. 😳 Ahogy nekünk is, nekik is van biológiai órájuk. Pluszban ott van az évezredek óta létező ritmus, amit a természetes élőhelyükön végbemenő környezeti folyamatok/változások nagyon mélyen beléjük karistolt.

Mivel törpesügért írtál, erős a gyanúm, hogy Dél-Amerikából származnak, ahol épp most van a nedves időszak, ami a halak (sügérek, páncélosharcsák, lazacok, stb.) fő ívási időszaka. Ilyenkor a víz nagyon lágy, savasabb, az oldott oxigéntartalom nagyon magas. A visszasózással pedig épp ellentétes folyamatot idéztél elő.
Ahogy a markáns időjárásváltozások a mi viselkedésünkre is kihat (aluszékonyságtól kezdve a "Mindjártfelrobbanok!" diliig), úgy a halaknál is megfigyelhető ugyanez.

Te most töményen megtapasztaltad ezt, és valójában már mindegy. 🙁 De most már legalább tudod, hogy minden változást (RO-ra állástól kezdve GH, kH, pH, stb.) csak fokozatosan szabad végrehajtani. 😉
Ha jól olvastam vhol itt a fórumon, talán Viktorék írták, hogy nem okoz gondot a visszasózás...
Persze nem úgy kell érteni, hogy 80-ról mentem 140-re...
Ezt a vízcserék során fokozatosan értem el...először 90-100, majd 120-130, majd 140. Itt 3-4 hétről beszélünk.
De ettől még lehet, hogy ez hatással volt rájuk. De akkor nagyon szelektíven érintette az állományt, csak 1-2 fajt...én inkább a sügér mamára tippelek, de a természet és az akvarista útjai kifürkészhetetlenek...🙂
Most egyenlőre nyugi van.
 
Igazat írtak, de vannak esetek, amikor óvatosabban kell hozzáállni.
A 3-4 hét pont a természetes ívási időszak kellős közepén nagyon rövid.
Mindenesetre kívánom, hogy minél tovább maradjon a nyugi, és max. annyi izgalmat csempésszenek akvarista életedbe, hogy sokasodnak. :)
 
Nincs valami B megoldás? meg próbáltam de a beteg nem túl együttműködő, össze vissza ugrándozot még az ölembe is bele ugrót.
Valami olyan megoldás nincs amivel kiveszem a halat egy pohárba ott kezelem és utána vissza engedem?
De van. Tartós fürdő külön akváriumban (min. 30 literes) szivacsszűrővel és fűtővel (25-26 Celsius), semmi aljzat, dekor és egyéb cifraság. A világítás legyen visszafogott, szóval ne legyen olyan erős, mintha növényeket pirítanál.

Alkalmazható "gyógyszer" a Metilénkék (dózis: 10 ml/ 50 liter)
A karanténaksiban a fentiek szerint metilénkéket tennék erős levegőztetés (szivacsszűrős) mellett. Csak kiváló takarmányt adnék neki, amit Seachem Nourish-sal adsz be neki. 3. nap után feles vízcsere, újabb metilénkékkel, majd minden másnap vízcsere egy hétig. Az első hét után le lehet állni a metilénkékkel, de a vitaminokkal megbolondított takarmányt végig adjad neki.
 
Nagyon zajos a kép, ráadásul egy alapján nehéz megmondanom, hogy nagyon bezabált, vagy gond van.

Pikkelyei normálisnak tűnnek, vagy olyannak, mintha fel lennének borzolva?
A vizedről is jó lenne tudni, hogy milyen (pH, NO3, hőfok, stb.)

Úgy néz ki, hogy tényleg csak vaklárma volt. Nem kezeltem semmivel, de "szigorú" megfigyelés alatt tartottam. A farok úszója azóta rendben vissza nőtt és látszólag minden rendben van. Valószínűleg csak volt egy kis bunyó...
A segítséget köszönöm!
 
Sziasztok!
Ismét az egyik izzófényűvel baj, de most komolynak tűnik a dolog. Szinte többet van fejjel lefelé, mint normálisan, a talajon fekszik, furcsa a mozgása. Elkülönítettem egy vödörbe jobb híján, 4 liter Akva víz +4 liter ozmó keverékével. Parakill turbót tudtam csak beszerezni. Ha mozgásra bírom, akkor próbál az árral szemben úszni, de előbb utóbb mindig a fenekén köt ki. Időnként próbál a víz felszínén pipálni, de nme bír fent maradni. Úszóhólyag gyulladás lenne? Esetleg valami mérgezés? A többi lakó teljesen normálisnak tűnik. Még annyi, hogy a pikkelyei normálisak, nem tűnik darakórnak, a szemei viszont mintha ki lennének dülledve (de lehet csak benéztem). @mmccannon tudsz segíteni? Előre is köszönöm!
Üdv.: SafE
 
sziasztok,

Egyik kis kolibrim beteg lett. világos folt jelent meg az oldalán és az úszása is megváltozott, kicsit lógatja a hátúszó végétől hátrafelé lévő testét. Nincs bevonat szerűség a testén egyszerűen elszíntelenedett ott. Próbáltam csinálni egy kis videót róla mert nem akart megállni fényképezéshez. vid itt
Pár napra kivettem egy külön kis aksiba jó szellőzés és 28 fok mellé kapott egy adag sera omnipur-t ésnémi sót a vjzbe.
helyzet változatlan azóta is. kicsit virgoncabb lett és eszik rendesen szóval visszatettem de az úszása és a folt nem javul. valakinek ötlete?
 
Sziasztok,
Kezdő akváriumos vagyok, ráadásul őszintén megmondva ajándékba hagyományozták rám egy 60l körüli akvariumot. Sok mindent autodidakta módon tanulgatok. Viszont van egy jelenség amit eddig nem sikerült megfejtenem:
Kb 2 -3 naponta etetek, és olyankor se sokat kb 15mp és eltűnik az adag: JBL Novo Bea lemezes tappal. Etetés után a vörös orrú pontylazac es főként a neonhalak hasa megduzzad (vannak meg daniok és 2guppi, azoknak meg se kottyan), ilyenkor nehezen is tudnak az akvárium aljába leuszni, és 45fokban lefelé ”fúrnak” lefelé. Másnapra általában ez a jelenség elmúlik nyomtalanul. Más tüneteket nem produkalnak, mindegyik pikkelye épp és fényes.
Itt is próbáltam ennek utána olvasni de nem nagyon találtam megfejtést, bár őszintén megmondva nem olvastam vissza itt mind az 52 oldalt.
A hal táp ajándék volt de megnéztem elvileg 2022 ig rendben van. Esetleg vegyek valamilyen más fajta tápot? Egyáltalán ez valmifajta betegség?
 
[/QUOT

Próbáld ki ezt a tápot, és inkább adj minden nap reggel este kevesebbet. Lehet, hogy hülyeség, de lehet, hogy habzsolnak így, hogy ritkán esznek.
Ez nagyon finom, porszerű táp. Egy próbát megér.
 
Van valami specifikus betegség, ami fejnehézséggel jár? A munkahelyi bábasügérünk tegnap még látszólag jól volt, most szedtük ki félholtan az akváriumból. Fejtetőn feküdt a talajon, lassan mozogtak a kopoltyúi, a teste kifakult, bár ez lehetett a stressztől is, már csipkedték szegényt, mire észrevettük. A kihalászás közben, ha sikerült is normális testhelyzetbe vergődnie, azonnal lehúzta a feje. Menthetetlen, azt láttuk, csak kíváncsi lennék, hogy mi lehetett ez, veszélyes lehet-e a többi halra, stb.
 
Súlyos mértékű úszóhólyaggyulladásra gyanakszom, de azt sem merem kizárni, hogy kilyukadt.
A jobbik esetből (gyulladás) kiindulva, a következőt javaslom:
- A halat elkülöníteni, és a "kórházmedence" hőfoka legyen 2-3 Clesius fokkal magasabb a társas medencéénél.
- A vízbe 2-4 mg/l közönséges konyhasót feloldani, ez lenne a tartós fürdetés.
- 4-5 napig nem etetni.
 
Utoljára módosított:
Súlyos mértékű úszóhólyaggyulladásra gyanakszom, de azt sem merem kizárni, hogy kilyukadt.
A jobbik esetből (gyulladás), a következőt javaslom:
- A halat elkülöníteni, és a "kórházmedence" hőfoka legyen 2-3 Clesius fokkal magasabb a társas medencéénél.
- A vízbe 2-4 mg/l közönséges konyhasót feloldani, ez lenne a tartós fürdetés.
- 4-5 napig nem etetni.
Vele már nem tudjuk kipróbálni sajnos, de észben tartom, ha lenne még ilyen. Köszi.
 
Kedves Mindenki,

Először is köszönöm a befogadást!

Kezdő akvarista vagyok, de már most nagyon sokat tanultam a tapasztalataitokból/hozzászólásaitókból.

Abban szeretném a segítségeteket kérni, hogy az egyik neonhalunk megbetegedett, viszont biztosan nem tudom beazonosítani mi lehet a baja.

Az akváriumunk nettó 30 literes, Eheim Aquaball 60 szűrővel, és Odyssea Dual Pro 60/80 világítással, fűtő nincs, TF planter heti adagolással, és most szereztem be egy TF Macro-t, egyenlőre két naponta adagolok fél milit, és két naponta 0,6 mili Liquid Carbo-t.
Megmondom őszintén a szenet nem használtam rendszeresen, vagy csak akkor amikor algásodás kezdődött.
Víztesztem nincsen sajnos, amiket láttam most azokat a jelenlegi gazdasági helyzetben most nehezen engedhetem meg magamnak. Legalábbis amilyen tesztszetteket néztem 15ezer amivel mindent meg tudok nézni. De még nem rágtam át részletesen a tesztelés témát, szóval, ha egy jó kezdő tesztelőkészletet tudtok ajánlani, azt megköszönöm.
Van az akiban 6 neon, 1 corydoras(később bővíteni szeretném 6 főre, hogy ne legyen egyedül), 1 pleco(ajándékba kaptuk, de a karantén után odaadjuk ismerősnek, mert etetéskor agresszív a több hallal), 2 sziámi algaevő.

Csak egyetlen neonhalnak van ez a tünete.
Már mikor megkaptuk akkor 3 éve ferde volt a gerince, és sérültek az úszói. Majd idővel sokat regenderálódtak az úszói, volt ami egy apró maradványból nőtt vissza.
Mint írtam már 3 éve megvan, és ő ez egyik leggyorsabb, és legaktívabb hal a hátrányai ellenére, szóval mindenképp meg szeretném menteni, persze ez igaz az összes halunkra.

Úgy kezdődött, hogy egy nagyon apró fehér pötty jelent meg nem a farokúszóján, hanem a farokúszója tövénél.
Úgy gondoltam várok egy kicsit, lehet csak sérülés. Minden nap többször megnéztem.
Kb. egy hét múlva nagyobb lett a pötty, és több kicsi halvány pötty is megjelent beljebb a törzse felé, de szintén a farokúszó közelében.
Majd pár nap múlva a teste másik oldalán ugyanúgy a farokúszó tőnél a bőrén, megjelentek kicsi fehér pöttyök.
Hezitáltam a karanténnal, mert nem volt semmilyen plusz eszközöm, se akvárium, se szűrő.
De beláttam, hogy így is túl sokáig húztam a különválasztást, veszélyeztetve a többi hal egészségét. Így csak egy nagy lavór sós vízbe különítettem el, kicsivel több, mint 8 literbe. 4 literenként egy csapott teáskanál jódmentes étkezési sót tettem a vízbe.
Szegény elég rosszul viselte az elkülönítést, nagyon félt, és csak el volt bújva a kövek alatt, nem evett, nem úszkált.

Ötödik nap végére teljesen kifakult a színe, és visszatettem az akváriumba. Azonnal körécsapódtak a többiek, és egy óra múlva visszanyerte a színét. Evett is a többiekkel.
Egyetlen apró pötty maradt rajta, ami a legelső volt, az összes többi eltűnt.

Sajnos, ahogy teltek a napok elkezdett újra nagyra nőni az első pötty, és 5 nap múlva már a telejesen felszívódott pöttyök is elkezdtek visszajönni, ugyanazok amik korábban voltak, pedig teljesen el voltak tűnve.

Az is az érdekesség, hogy az elejétől fogva változott a foltok mérete, sokszor egyetlen napon belül. Reggel mondjuk alig látszódott egy pötty, este pedig egész nagy lett, de ez fordítva is előfordult. néha teljesen el is tűntek. De a pöttyök változásai nem voltak összefüggésben egymással. Nem egyszerre fakultak, vagy erősödtek. Az egyértelmű, javulást az 5 nap sósvíz hozta, de visszajöttek sajnos.

Tegnapelőtt be tudtam szerzni egy 30 literes akváriumot. Pat-mini filter szűrővel, Leddy Smart ledes lámpával, és Comfortzone Fix 25 Wattos fűtővel(25 fokos automat fűtő). Tegnap bele is tettük az új akváriumba.
A sózás szintén 4l/csapott teáskanál.
Már most látszik rajta ,hogy enyhülnek a pöttyök.

Azt hittem először sérülés, majd fátyolbetegségre, és darakórra gyanakodtam, és parazitára.
De valójában fogalmam sincs.
Az biztos, hogy a sós víz segít rajta.

Googlde drive-ra feltöltöttem pár képet.

https://drive.google.com/open?id=1g7DZo_8_6UA2wN_cte-UOyx59ssEkhtX

Az összes többi hal tünetmentes.

Nagyon megköszönném, ha tudnátok segíteni, hogy mi lehet a baja, hogy minél gyorsabban meggyógyulhasson.

Van egy másik gond is.
A neonhalaknál viszont van egy apró fehér folt a szembogarukon, nagyon halvány. Az összesnek van, már hónapok óta, de sajnos nem foglalkoztam vele.
Ez konkrétan mi okozhatja? Korábban kérdeztem, és azt mondták az akvárium vize nem elég tiszta, pedig hetente takarítom 30%-os vízcserével, a talajt is addig tisztítom amígy teljesen nem lesz mentes az ürüléktől.

Előre is köszönöm a segítségeteket! :)
 
Hali,

30 literben a közvélekedés szerint inkább csak garnélát vagy bettát tartunk, nem plekót meg neonokat... A neonoknak olyan 80 liter körüli az ajánlott minimum (vagy olyan 60 centi hosszúságú tartály), kell nekik a kiúszótér. Ilyen körülmények között könnyebben lesz valami bajuk.

A képeket most nem tudom megnézni, de talán pl. @mmccannon Mary tud segíteni a diagnosztikában 🙂
 
30 literben a közvélekedés szerint inkább csak garnélát vagy bettát tartunk, nem plekót meg neonokat...

Egész pontosan kormányrendelet szabályozza ezt....
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1000041.kor
Tilos
d) gerinces állat kifejlett egyedét 30 liternél kisebb űrtartalmú térben
tartani.

Szóval ivadékhal mehet bele, legalábbis én így értelmeztem a saját akváriumomnál...
 
Ezt nem tudtam, jó hogy mondtátok.

Köszönöm az infót! :)

Bocsánat nem fogalmaztam elég jól, és pontosan lemértem a méreteket.

A rendes akváriumom bruttó 50l-es, és most le is mértem 39.8 liter víz van benne, és a szélesség 59 cm. 5 cm aljzat, és majdnem 5 centivel alacsonyabb a víz, hogyha valamelyik hal ugrálna, de nem szoktak szerencsére.
Szóval ha jól értem a rendeletek alapján, és ajánlások alapján, akkor 1 cm híján megvan az akiszélesség, és a literszám is túl van majdnem 10 literrel, a minimálison.
Viszont értem, hogy 80l az ideális, ami amúgy tervben is van(mármint 100liter felettit tervezünk). Szóval szeretnénk egy nagyobb akit, csak még gyűjtünk rá.

Pleco-t(Ancistrus 6 cm) pedig így is továbbadtuk volna ismerősnek a területvédő agresszivitása miatt, mostmár azt is tudom Nektek köszönhetően, hogy kicsi neki ez az akiméret, ami most kicsit rosszul is esik, hogy nem teremtettem meg neki az elégséges életteret. Csak most ugye a koronavírus miatt nem tudjuk elvinni, mert messze laknak.

A másik kicsi akvárium amit "kórházakváriumnak" vettem az 30 bruttó literes, és most abban gyógyul egyedül a neon. Ez majdnem tele van a tetejéig vízzel, és nincs aljzat, szóval majdnem megvan egy halnak a 30 liter.
Úszkál szerencsére, mint a nagy akiban, és nem bujkál, ma megpróbálom etetni is.

Amúgy abban tudtok segíteni, hogy a sósvizes kórházakiban a vizet hány naponta tanácsos cserélni?

És van-e felső határideje a sósvizes kezelésnek?

Köszönöm szépen mégegyszer a válaszaitokat! :)
 
Hali,

30 literben a közvélekedés szerint inkább csak garnélát vagy bettát tartunk, nem plekót meg neonokat... A neonoknak olyan 80 liter körüli az ajánlott minimum (vagy olyan 60 centi hosszúságú tartály), kell nekik a kiúszótér. Ilyen körülmények között könnyebben lesz valami bajuk.

A képeket most nem tudom megnézni, de talán pl. @mmccannon Mary tud segíteni a diagnosztikában 🙂
Megkésve bár, de jelen!

Van az akiban 6 neon, 1 corydoras(később bővíteni szeretném 6 főre, hogy ne legyen egyedül), 1 pleco(ajándékba kaptuk, de a karantén után odaadjuk ismerősnek, mert etetéskor agresszív a több hallal), 2 sziámi algaevő.
Szóval ha jól értem a rendeletek alapján, és ajánlások alapján, akkor 1 cm híján megvan az akiszélesség, és a literszám is túl van majdnem 10 literrel, a minimálison.
Viszont értem, hogy 80l az ideális, ami amúgy tervben is van(mármint 100liter felettit tervezünk). Szóval szeretnénk egy nagyobb akit, csak még gyűjtünk rá.

Pleco-t(Ancistrus 6 cm) pedig így is továbbadtuk volna ismerősnek a területvédő agresszivitása miatt, mostmár azt is tudom Nektek köszönhetően, hogy kicsi neki ez az akiméret, ami most kicsit rosszul is esik, hogy nem teremtettem meg neki az elégséges életteret. Csak most ugye a koronavírus miatt nem tudjuk elvinni, mert messze laknak.

Szia @Heyho91 és üdv a növényfejek világában. :)
Elolvastam az eredeti, és a javított posztodat is.

A fotók alapján darakórra gyanakszom, de szerencsére nem súlyos. Ezt a betegséget egy csillós parazita okozza.
Nagyon helyesen jártál el, hogy elkülönítetted a halad egy kórház-medencében! Amitől elveszthette színét (majd visszanyerte, amint visszahelyezted társai közé), az a világítás. Nincs rá szükség. Egy ilyen célra beüzemelt medencében szűrésen és levegő beporlasztáson kívül nincs más technikára szükség. Elég annyi fény, ami a környezetből beszűrődik.

A tartós sós fürdő nem haszontalan, de ennél a betegségnél van egyszerűbb kezelési mód: mesterséges lázat kell előidézni. Azt úgy teheted meg, hogy a fűtőt 31-32 Celsiusra feltekered, behelyezel egy levegőztetőt (mivel minél magasabb a víz hőfoka, annál kevesebb az oldott oxigéntartalma), és 3-4 napig úgy hagyod. Nem etetsz ez idő alatt, csak 1/3-os vízcserét hajtasz végre, ugyanolyan hőfokú vízzel.
A darakór a leggyakoribb halbetegség. Olyannyira az, hogy nem is akvarista, akinek nem volt darás hala, és alga az akváriumában. Szóval a Te beavatásod megtörtént. :D

A további örömteli hobbizáshoz néhány tippet szeretnék megosztani, ill. továbbadni, amiket az itteni hobbitársaktól kaptam.
  1. Semmi szükség nincs egy egész szettet venni, ha vízparamétereket szeretnél mérni. Értelmetlen pénzkidobás. Elég, ha az alapvető cseppteszteket szerzed be (pl.: pH, Fe, PO4, NO3). Egy kézi TDS/EC mérő sem haszontalan, de nem nélkülözhetetlen.
  2. Igaz, hogy vannak rendeletek, de jobb a józan paraszti észre hagyatkozni, és időnként tájékozódni. Ez utóbbit egy adott hal-/növényfaj igényeire értem. Egy 50-es medencében is lehet ancit tartani. Egy hím 50-60 cm átmérőjű területetet igényel természetes élőhelyén (ott nagy a nyílt tér, és kevés az árnyas, kuckós búvóhely). Egy akváriumban ezt berendezési tárgyakkal (kő, fa, cserép bújkáló, stb.) lehet megteremteni. Szóval, nincs okod a lelkiismeretfurdalásra. Egyikünk sem jött úgy a világra, hogy ezt tudta volna. ;)
  3. Nem kell túlaggódni a dolgokat. Az állat- és növényvilág a JELENben él. Egy dologra törekedj csupán, hogy lehetőségeidhez mérten tegyél meg mindent, hogy ne érezzék rosszul magukat. Ha meg valamiben nem jutsz előre, ez a fórum a legjobb, hogy virtuálisan összedugjuk a fejünket, és segítsünk egymásnak. :)
 
Kedves mmccannon Mary,

Nagyon szépen köszönöm a figyelmes, és részletes leírást, és az empátiát! :)

Hát igen, megtörtént a beavatás. :D
Viszont ma vettem, észre a két sziámi algaevőn, hogy dörgölőznek a kövekhez, szóval valószínűleg őket is átteszem.

Megteszek mindent ami lehetséges, és próbálok nem túlaggódni. :D

Visszajelzek mindenképp, hogy alakul a helyzet.

Köszönöm szépen mégegszer, és a további tippeket is! :)
 
Back
Oldal tetejére