• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Fórum karbantartás mizéria

1-2 építő jellegű észrevétel :)
Kicsit le kellett zoomolnom a fórumot, mert így nekem túl szellős lett és ez miatt fárasztó volt olvasni, hogy olvasás közben mozgatnom kellett a fejemet is:confused:.
Ezzel, én is egyet értek, hogy túlságosan elterjeszkedik a képernyőn. Mobilon is néztem, és szerintem ott is túl nagy.
 
Sima böngészőben hogyan kaptál push értesítést?
. Nekem be van állítva az összes naplómra és a postafiókomra az email értesítés. Így mindenről jön értesítés amiről akarom, a telómra is. Ezen kívül a böngészőt megnyitva is ott figyelnek a piros ikonok. Minek még egy app ami értesítéseket dobál?
 
De szuper, hogy olyan fórummotort fogtatok ki amit sok évig fejlesztenek és nem csődöl be vagy szakad részekre a fejlesztőbrigád.

Anno phpbb-n kezdtük. Hamar kiderült, hogy ezen sem érdemes spórolni. Az igyenes motorok mögött kevés a fejlesztés és nulla a support.
A mostani rendszert talán már 8 éve használjuk. Éves licensz fut. Szerencsére haladnak a korral.

Nagyobb baj, hogy a szokások változnak. Ezért pl előnyt élveznek az fb csoportok egy tematikus fórummal szemben. A hagyományos fórumozás elég rendesen visszaesett az elmúlt 10 évben.
 
Nagyobb baj, hogy a szokások változnak. Ezért pl előnyt élveznek az fb csoportok egy tematikus fórummal szemben. A hagyományos fórumozás elég rendesen visszaesett az elmúlt 10 évben.
Pedig ez a forum tovabbra is hatalmas hianypotlo, rengeteg infoval.
Par akvarista FB csoportban benne vagyunk, de utaljuk a FB-os feluletet. Atlathatatlan, nehez keresni, az infok ossze vissza vannak stb.

Koszi, hogy ennyi idot/energiat/penzt forditotok a forum mukodesebe es a supportba. Remeljuk, meg jo sokaig fog mukodni, igeny szerintunk van ra. :)
 
Tetszik, hogy pöccre betölt bármit, de

- nagyon rossz, hogy faltól falig jelenik meg mind a laptopon, mint a telón;
- miközben ezt (is) gépelem, alul ugrál minden (file csatolás, share ikonok), ergó az egész szövegdoboz alsó szegélye vibrál/ugrál;
- szeretem a kéket, de ez a haloványabb árnyalat nem kifejezetten szem-barát, még akkor sem, ha az olvasószemüveg van rajtam;
- nagyon zavaró, hogy topikon belül az aktuális oldal száma barna-szerű, más szöveg kék, idézet narancssárga, stb.
- ha idézek egy fotós posztot, akkor az összes kép megjelenik, és egyenként kell kitörölnöm őket, hosszas görgetés után;
- az aláírásokban szereplő képek nagyon csecsék, de vertikálisan nagyon széthúzzák a topikot.
 
Sziasztok!

Engem nem zavar a felület (betűk) nagyobbodása (kezdek öregedni :oops:) így legalább mindent jobban látok.
A kék szín az viszont nekem is sok (hiába leginkább zöld párti vagyok)!
A topicok olvasottnak jelölése régebben külön témánként volt, most viszont egybe nullázta az egész fórumot (sebaj új év, tiszta lap).

Sajnos a könyvjelzőimet elnyelte a váltás :grumpy:!

A (lét)szükségességéről valószínű nem fogunk vitát kezdeményezni.
Köszönjük Viktor és GA az áldozatos munkát (az anyagi részéről fogalmunk sincs, de azt is) amit a Fórum fenntartásra fordítotok!

A.ttila
 
Utoljára módosított:
Anno phpbb-n kezdtük. Hamar kiderült, hogy ezen sem érdemes spórolni. Az igyenes motorok mögött kevés a fejlesztés és nulla a support.
A mostani rendszert talán már 8 éve használjuk. Éves licensz fut. Szerencsére haladnak a korral.

Nagyobb baj, hogy a szokások változnak. Ezért pl előnyt élveznek az fb csoportok egy tematikus fórummal szemben. A hagyományos fórumozás elég rendesen visszaesett az elmúlt 10 évben.
Minden igaz amit leírtál, de általános tudást nehézkes növelni face-en. Pl én nem értem volna el azt a szintet ahol most vagyok 1,5 év alatt ha nincs ez a fórum, hiába van hi-tech vagy más FB csoport. :)
 
Sziasztok! :)
Szerintem klassz lett a fórum új felépítése, első ránézésre könnyen átlátható a rendszer.
Részemről is dobhatnánk rá egy kis kék színszűrőt, illetve elsőre zavaró volt, hogy az oldalsávon nem az új hozzászólások jelennek meg legelőször, de látva a fejlécben lévő külön gombot neki, díjazom, hogy legfelül az online tagokat hozza a rendszer.
Köszönöm @viktorlantos a sok munkád vele és mindenkinek boldog új évet kívánok! ;)
 
Back
Oldal tetejére