• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Fonál alga és vízfelszín hártyásodás

Status
Not open for further replies.

Kazi

Kertész szaki
Üdv mindenkinek az Akvakertész Fórumon. Hogy mik vannak? :) Tök jó. :)

Szóval bele is csapnék a közepébe. A történet így szól: 2006 karácsonyán vásároltunk egy 150 literes akváriumot, amelybe diszkoszhalak, vörös neonok, és pár páncélos harcsa került. A diszkoszok miatt a vízhőfok 28 fok. Minden nagyon szép és jó volt, a növényeim és a halak nagyon szépek és egészségesek voltak, egészen 2008 nyaráig, amikor is egy hónapot külföldön kellett töltenem. Ekkor az akvárium úgymond elszállt, az alga majdnem teljesen belepte, sajnos. Feltételezésem szerint akit megkértem alaposan túladagolta a kaját, persze őt nem hibáztatom, hiszen szívességet tett nekem, de hát sajnos megtörtént a csapás. A lényeg a lényeg, hogy azóta viszont nem tudom helyrerázni a növényeket, a fonálalgákkal a küzdés azóta is folyamatos, a víz felszínén pedig mindig egy vékony hártya jelenik meg.

Eddig Tetra-t használtam a növények tápozására, a csapás előtt nem is volt gond, de mivel az már nem segített, Sera-ra váltottam. Kezdetben úgy tűnt, hogy a növények magukhoz térnek, csökkent is a fonálalga mennyisége, de most megint visszaestek és muszáj tenni valamit.

Volna még pár kérdésem, ha szabad. Az egyik a talaj „porszívózásával” kapcsolatos, van aki azt mondja, hogy nem szabad, van aki meg azt, hogy abba ne hagyjam. Nektek mi a véleményetek erről?

Másik a víz minősége. Gyálon lakom, és itt a csapból folyó víz Gh-ja 18-as, Kh-ja 11, a PH a 8-hoz közelít (alulról). Bár a diszkosznak ez nem éppen ideális, de érdekes módon az a legszebb halam, nagyon jól tűri ezt a vizet is (biztosan a tenyésztés alatt is hasonló vízben nevelkedhetett), de a kérdés inkább az, hogy van-e jelentősége annak a növények szempontjából, hogy a víz ennyire kemény.

Remélem nem felejtettem ki semmilyen fontos információt, ha mégis, kérem jelezzétek.

Válaszotokért előre is hálás köszönetem.
 
Üdv a fórumon! (Itt gyorsabb lesz mint mailben ;))
A kemény víz nem okoz problémát a legtöbb növénynek. Sokkal fontosabb nekik a CO2 adagolás, a megfelelő erősségű világítás és a tápozás.
Nem tudom, hogy hány diszkosz van a 150 literben, de diszkoszt 200 liter alatt nem javasolnak. Egyébként ők tudnak rendesen "termelni". Elképzelhető, hogy a másfél év alatt annyival megnőttek, hogy a szűrésed már nem tud megbírkózni a nagyobb "terheléssel".
Az aljzatot csak picit érdemes megmozgatni. Épp csak legyezgetni, hogy a felső 1-2 cm alól fel tudd szippantani a mulmot. Az egész aljzat bolygatása felesleges.
A növényes akikban kifejezetten káros is, mivel a talaj réteg alatt növénytáptalaj található, aminek pár centivel a talaj alatt kell maradnia.
 
Nigro said:

Köszi, eredetileg kettő volt tervezve, de sajna most csak egy diszkosz van. Tudom, hogy nem ideális állapot, de hát így alakult.

Másik kérdés, hogy tudnál-e a szűrőről és a világításról mondani véleményt, elég nem elég, stb:

http://www.ferplast.com/scheda_prodotto ... m_pagina=1

szerkesztve: accessories fülön az adatok
 
Szia Kazi!

Nigro-nak teljesen igaza van, bár én még azzal a 200 literrel is vitatkoznék, főleg ha kifejlett példányról vagy példányokról van szó.Inkább 300 liter fölött legyen a Diszkoszos medence, Két halat semmiféle képen se tarts ( ha csak nem egy pár)(saját tapasztalat :? és azt hiszem Nigro is tapasztalta), mert a domináns folyton űzni fogja a másikat, másrészt viszont csapathal egyedül nem érzik túl jól magukat.
Visszatérve a kérdésedre, ha az a gyári belső szűrő van benne akkor (ne haragudj meg, nem megsérteni akarlak,de) egyenesen állatkínzásnak nevezném, hacsak nem cserélsz minden nap vagy másnap vizet.
valószínűleg az alga, a scum és minden egyéb problémádnak is a szűrő nagyobbra (sokkal!) cserélése lehetne a kezdő és legfőbb lépés, ha elfogadod a tanácsom.

Üdv: Zigur
 
Szia Zigur,

Természetesen nem megsértődni jöttem ide, hanem a megoldásra vagyok kíváncsi :) Ezért minden tanácsért rendkívűl hálás vagyok, beleértve a Tiédet is. Ha jól értelmezem a dolgot, akkor az aksim úgy GERONIMO, ahogy van. Hát ez nem túl bíztató. Nagyobb akváriumra esély sincs a jelen helyzetben, sajna.

Igen, a gyári szűrő van benne. A nagyobb alatt mit értesz? Ugyanebből a típusból nagyobbat, vagy ezt a típust felejtsem el?

Köszi: Kazi
 
Kazi said:

Kazi a diszkoszok az egyik legkényesebb faj a vízminőség tekintetében. Sok diszkoszos akváriumot láttam ahol a tulaj naponta! cserél vizet akár automata cserélővel. Az extrém szűrés is a vízminőség javítása miatt kell. Ha ezekre nem figyelsz valószínűleg gond lesz belőle.
 
Kazi said:
Szia Zigur,

Természetesen nem megsértődni jöttem ide, hanem a megoldásra vagyok kíváncsi :) Ezért minden tanácsért rendkívűl hálás vagyok, beleértve a Tiédet is. Ha jól értelmezem a dolgot, akkor az aksim úgy GERONIMO, ahogy van. Hát ez nem túl bíztató. Nagyobb akváriumra esély sincs a jelen helyzetben, sajna.

Igen, a gyári szűrő van benne. A nagyobb alatt mit értesz? Ugyanebből a típusból nagyobbat, vagy ezt a típust felejtsem el?

Köszi: Kazi

Kazi!

Nem GERONIMO az akváriumod, csak diszkoszoknak kicsi ;) .
Szűrőben inkább külső szűrőt ajánlanánk itt a legtöbben, én is :)
Általánosságban, minél nagyobb "vödör" , minél nagyobb pumpateljesítmény annál jobb szűrés.
Pénztárcától függően: Tetra, JBL, Eheim

JBL: http://www.webshop link moderálva/shop/product_inf ... ts_id=3936 ( egy féléve még egy tizessel kevesebb volt, de ez csak engem vigasztal ;) )

Tetra: http://www.petnet.hu/termekek/akvariszt ... zuro/1102/

Eheim: http://www.petnet.hu/termekek/akvariszt ... zuro/1102/ ( vagy nagyobb)
 
Hmmm, természtersen az ár a legfontosabb, ez még úgy ahogy elmegy, no persze nem azonnali megvétellel. Most éppen munkahelyváltás közben vagyok. Ha normalizálódnak a dolgok (anyagi szempontból), tuti ez lesz az első, amibe beruházok. A továbbiakat nem nagyon tudom, hogy mi legyen, majd meglátom.

Nagyon köszi a linkekért.

Még egy kérdés, ha nem gond. Vízcsere. Annyifélét hallottam és olvastam már, hogy nem tudom, mi a legjobb. Eddig nálam heti vagy kétheti 25%-33% volt a módszer. Volt aki sokallta, volt aki kevesellte. Mi az igazság?
 
Szia Kazi

Az lenne a legjobb, ha szigorúan heti 30-40%-os vízcseréket csinálnál!
 
Levinen said:
Szia Kazi

Az lenne a legjobb, ha szigorúan heti 30-40%-os vízcseréket csinálnál!

Szia Levinen, köszi a választ.

Tudom, telhetetlen vagyok, még egy kérdés :) Bár már kérdeztem, de mégegyszer feltenném megerősítés képpen. Azt javasolták, hogy használjak ozmózisos vizet, keverve természetesen. Felejtsem el? Hülyeség?
 
Ha nem akarsz halakat szaporítani, vagy olyan élőlényeket tartani, melyek a lágy vizet igénylik, akkor felesleges. A csapvíz szinte minden esetben tökéletesen megfelel, lágyításra nincs szűkség.
 
Sziasztok,

Gondoltam, megírom az eredményeket. Kezdeném azzal, hogy mit is csináltam pontosan:

1) Kíméletlenül levágtam minden levelet a növényekről, amelyeken akár csak egy aprócska kis alga volt látható. Az igazság az, hogy ezt csak elég óvatosan csináltam, lehet, hogy bátran az elején kapásból mindet le kellett volna nyesni. Na mindegy, most már megszabadultam tőlük.

2) Nem tudom, hogy mi a csuda lehetett az, de a növények tövében is nőtt valami szutyok, na az is kapott az ollóból. Pályán kívülre került ez a kellemetlen játékos is.

3) Elkezdtem adagolni a Green Aqua Micro-t és Macro-t, plusz as EasyCarbo-t, szigorúan az előírás szerint. Kábé két és fél hete megy.

4) Tökéletesen megoldottam a vízcserét. Vettem egy hatvan literes műanyag hordót, csövet, csatlakozót a csapra, miegymás, nagyon pöpec. A streamlined solution. A hordó felkerült a padlásra így a következő vízcseréig pihenhet a víz, azaz egy kerek egész hétig. A padlás az asszony pajti ötlete volt, ugyanis kiakadt, amikor meglátta a hordót, nem beszélve arról, hogy azt pár napig kerülgetnie kellene. Micsoda ötlet :). Biztos ami ziher, még EasyLife is kerül a vízbe a pihentetés során. Így a vízcsere nemcsak a családnak mulatság már, de szemlátomást a halak is élvezik, és nem kapnak sokkot az akciótól.

Az eredmény:

1) Jelentem a növények nőnek. Az eredeti elvárásom az volt, hogy ha már a növények gyorsabban nőnek, mint az alga, az már hatalmas eredmény. Nem akarom elkiabálni, de nekem úgy tűnik, hogy az algák feladták a versenyt, a növények állva hagyták őket.

2) A halak remekül érzik magukat. Kaptak egy kis vitamint is, kárpótlásul az elmúlt időszak viszontagságait kárpótolandó.

3) A víz tetejéről eltünk a szutyok. Csillog a vízfelszín (is).

Az új megaturbó külső szűrő vásárlása még függőben, de mindenképpen meglesz ejtve a közeljövőben.

Szeretnék hatalmas köszönetet mondani mindenki tanácsáért. Bravó. Klapp klapp klapp (vastaps) :).
 
Kazi said:
A hordó felkerült a padlásra így a következő vízcseréig pihenhet a víz, azaz egy kerek egész hétig. A padlás az asszony pajti ötlete volt, ugyanis kiakadt, amikor meglátta a hordót, nem beszélve arról, hogy azt pár napig kerülgetnie kellene. Micsoda ötlet :). Biztos ami ziher, még EasyLife is kerül a vízbe a pihentetés során. Így a vízcsere nemcsak a családnak mulatság már, de szemlátomást a halak is élvezik, és nem kapnak sokkot az akciótól.
[/b]

Gratula Kazi!

Az a lényeg, hogy örömmel töltsön el az akváriumod!
Az én asszonykámnak is égnek áll a haja, mert a 37nm-es garzonban mindenhol az akváriumhoz való cuccokba botlik. :lol: Hordó, vödrök,, tápszerek, stb. Elismerésem is neki, hogy ekkora türelme van hozzám! Bár néha megkapom, hogy ha még valamit hazaviszek akkor ő megy, de eddig még maradt, hál istennek! :lol:
 
Status
Not open for further replies.
Back
Oldal tetejére