• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Fém szűrő építése

Nálam már járt a mikulás és ezt hozta:
Untitled by Laci Sziládi, on Flickr

Kell még políroznom, hogy vállalható legyen, illetve sajnos a csövezéseket csak úgy tudták megoldani a vékony falvastagság miatt hogy jó passzosra csinálták, és a külső oldalon keményforrasztással rézzel tudták csak rápattintani a ki és befolyó csonkokat. Ezeket még méretre kell vágnom, hogy kicsit rövidebbek legyenek, illetve a belső peremet szilikonnal vékonyan átkenem, hogy az a minimális rézfelület is a lehető legkisebbre zsugorodjon. Sajnos nem találtam eddig megfelelő külső vízpumpát, ami szárazon is üzemeltethető, csak az eheim féle 2000lp-s és az iwaki centrifuga van, de mindkettő túl sok nekem, így a pumpa belül kap helyet, tehát ezt is meg kell még oldanom, no meg a fedélbe kell keresnem valami jó vastag gumi tömítést, és egy tömszelence kell a pumpa vezetékének is, aminek a helyét még ki kell fúrnom.
De eddig 0 forintba került, szóval nem gond, hogy nekem is lesz vele még melóm.
Az adatai (még nem mértem le, hogy mennyire pontos):
Cső átmérő: 150mm
Magasság: 500mm
Térfogat: ~12L

De mivel lesz az alján ülepítő, illetve a tetején a pumpa miatt is kiesik egy szakasz, így a szűrő ház tervezett hasznos térfogata a következőképp alakul:
Ülepítő: 50mm magas (1,2L)
Szivattyúház: 90mm magas (2,1L)
hasznos térfogat: 360mm magas (8,5L)

Egyelőre a terv szerint egy 1200 lph névleges teljesítményű pumpa kerül majd bele szivaccsal, lávakővel, troppal és perlonnal. A csövezésébe pedig mindkét ágon valamilyen jó minőségű gardena csapot fogok beiktatni, hogy zárható/szabályozható legyen.

Szia!
A szivattyúra egy ötlet......: Aqua Medic DC Runner 3.0 Szárazon is megy,25w 2700L/H max. 24 voltos és fokozatmentesen szabályozható!!!! Az ára kb 32-35000ft.
 
Nagyon erős nekem egy ekkora pumpa, mert csak egy 54 literes akva alatt lesz. :)
 
Van kisebb is belőle,az max 1200-at nyom,és mint mondtam,egyenáramú és a hozzá adott távirányítóval szabályozható,ha jól emlékszem,min. 200 litert nyom és 6 fokozatban állítható.
 
Nálam már járt a mikulás és ezt hozta:
Untitled by Laci Sziládi, on Flickr

Kell még políroznom, hogy vállalható legyen, illetve sajnos a csövezéseket csak úgy tudták megoldani a vékony falvastagság miatt hogy jó passzosra csinálták, és a külső oldalon keményforrasztással rézzel tudták csak rápattintani a ki és befolyó csonkokat. Ezeket még méretre kell vágnom, hogy kicsit rövidebbek legyenek, illetve a belső peremet szilikonnal vékonyan átkenem, hogy az a minimális rézfelület is a lehető legkisebbre zsugorodjon. Sajnos nem találtam eddig megfelelő külső vízpumpát, ami szárazon is üzemeltethető, csak az eheim féle 2000lp-s és az iwaki centrifuga van, de mindkettő túl sok nekem, így a pumpa belül kap helyet, tehát ezt is meg kell még oldanom, no meg a fedélbe kell keresnem valami jó vastag gumi tömítést, és egy tömszelence kell a pumpa vezetékének is, aminek a helyét még ki kell fúrnom.
De eddig 0 forintba került, szóval nem gond, hogy nekem is lesz vele még melóm.
Az adatai (még nem mértem le, hogy mennyire pontos):
Cső átmérő: 150mm
Magasság: 500mm
Térfogat: ~12L

De mivel lesz az alján ülepítő, illetve a tetején a pumpa miatt is kiesik egy szakasz, így a szűrő ház tervezett hasznos térfogata a következőképp alakul:
Ülepítő: 50mm magas (1,2L)
Szivattyúház: 90mm magas (2,1L)
hasznos térfogat: 360mm magas (8,5L)

Egyelőre a terv szerint egy 1200 lph névleges teljesítményű pumpa kerül majd bele szivaccsal, lávakővel, troppal és perlonnal. A csövezésébe pedig mindkét ágon valamilyen jó minőségű gardena csapot fogok beiktatni, hogy zárható/szabályozható legyen.

Megmértem, és nem 50 centi magas a cső, "csak" 43 centi, így a következő adatokkal bír:
Cső átmérő: 150mm
Magasság: 430mm
Térfogat: ~10L
Ülepítő: 50mm magas (1,2L)
Szivattyúház: 90mm magas (2,1L)
hasznos térfogat: 290mm magas (6,8L)

Így legalább kényelmesen elfér majd a szekrényben. :)
 
A csonkokat nem lett volna jobb inkább bele hegeszteni forrasztás helyett? A saválló nem nagyon szereti a forrasztást,inkább hegeszteni szoktuk.
 
Túl vékony a két csonk és nem tudták megoldani szépen a szakik, illetve sehogy sem, mert szétégette a csonkot a hegesztés a vékony falvastagság miatt.
Ha esetleg gond lesz vele, akkor leműtöm róla és kap valamilyen karmantyús megoldást. De tök fixen áll, rendes odacsinálták. :D
 
Ha esetleg megadja magát,majd megcsinálom neked,de bízunk benne,hogy a helyén marad.
 
22121781_4c0326e4e2a7d4614d3956073037e877_s.jpg
22121775_0c7d670c36b43646ac33f6013cece1d4_s.jpg
22121765_dad0a6af9f82ad1a7383b8a896bb8747_s.jpg
22121779_cbe9e8d98a0140179bcf9b9c4ee98992_s.jpg
Nos sikerült feltöltenem!
Elkészült a mi munkánk.,A vödrös szűrőt nekünk nem a Miki hozta :) teljesen a saját kezű munkánk!
A tartály anyaga hengerelt 1.5mm es lemez-vízzáró varratok Awi-eljárással hegesztve
Adatok: Anyaga: Wnr. 1.4541 (Ko 36)
Magassága: 410mm
Átmérő :240mm

Térfogata :18.5 liter
Ülepítő+víztér :2*25 mm
Hasznos szűrőanyagrész :16,2 liter
Külső szivattyút terveztünk rá (típus még képlékeny) Befolyó és szívó oldali ág 20mm ívpatent 22/16 os tömlőcsatlakozással.
A homogenitást szálcsiszolás után Elektropolírozással biztosítotuk.

Elektropolírozás
 
Utoljára módosított:

Szép munka! (y)
Az anyagiakról tudnál valamit mondani, mennyiből sikerült kihozni?
 
A rozsdamentes szűrő ki-befolyókról is írhatnál több infót, 2 éves kislányom mellett félek az üveg dolgok használatától. 13-as átmérőre szívó ill. nyomó oldal (Jet) kialakításban.
 
22121787_17598efd77a711a04e607845ba20107d_s.jpg
Sziasztok !
Az anyagiakról kérdésetekre-Ez a szűrő a fent említett méretekkel (Mármint ugye a henger az terítékben egy palást )kb 115.000-120.000 Ft!
Egy picit lebontva Maga a rozsdamentes hengerkészítés - Az alkatrészeket én Vízelvágó berendezéssel vágom ki - Majd a vég meg munkálás Esztergálással - A be és kifolyót jelenleg 20 as ív patentel oldottam meg - Awi hegesztve!
A tömítésre 6 miniméter átmérőjű gumi gyűrűt gyártattam.
És végül a Galván polírozás.
Részletesebben leírom ha valakit bővebben érdekel .Ezt saját magamnak gyártottam,de szívesen készítek aki értékeli a minőségi munkát és esetleg nem sajnálja a szerintem reális árat érte !
 
A rozsdamentes szűrő ki-befolyókról is írhatnál több infót, 2 éves kislányom mellett félek az üveg dolgok használatától. 13-as átmérőre szívó ill. nyomó oldal (Jet) kialakításban.
22137327_1e43cc3b4b78dd76a706d1b07436544e_s.jpg
Ezeket szívó oldalnak készítettem egy kertésznek!
A (Jet) kialakítás egy kicsit komplikált a több hajtás miatt de szerintem megtudjuk oldani, ami viszont fontos hogy vannak szerszámaim ami azért behatárolják a csőméreteit de azért elég képlékeny a paletta - ma egy 14 es átmérőjű került gyártásra!
Maga az ívkialakítás az adott -( úgy kell érteni hogy adottak a szerszámaim és az ív a szerszám rádiuszától függően alakul ami azt jelenti hogy egy picit nagyobb az ívkialakítás) mint az üvegtermékeknél!!
A csöveket savazzuk és fényesre polírozzuk vagy szál csiszoljuk!
Remélem bírtam segíteni -de szívesen válaszolok ha van további kérdésed!
 
Utoljára módosított:
Olvasva a fórumot többször is előjött a vékony falú cső kérdése.
Jó tanácsként írom, hogy ezzel vigyázni kell mert, ha a szűrő eltömődik bármi miatt. Akkor a belső nyomás csökkenhet elvileg 100% vákuumig is és a külső nyomás annak rendje és módja szerint gyönyörűen horpasztja a vödröt. Ez a probléma fenn áll a "műanyag" vödrök esetében is.
Meglepő, hogy a nagy gyártók Eheim, JBL, Atman, Hydor stb...milyen bika erősített polinemmondhatomkimiből készítik ezeket a vödröket. :)
 
Back
Oldal tetejére