• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes Erdő - egy zöldfülű vergődései

Szia Eszter!
Szerintem ez a legjobb napló a fórumon. Nagy kihívás egy ilyen hatalmas akvárium indítása, Te kreatívan megoldottad. Kár, hogy hirtelen vége szakadt a dolognak, pedig már nagyon szépen alakult. Adós vagy még a hebehurgya patkányketrec felvásárló történetével. Talán nem csak engem érdekelne :)

HelloHello
1.0 A patkányos sztori

Igazából ezzel kapcsolatban nincs sok mondanivaló. A patkányok után megmaradt dolgok felvásárlója egy hebehurgya párocska volt. Talán akkor költözhettek össze.
Emlékeztek még a fiatalabb énetekre, aki elöször ment el bevásárolni, vagy elöször intézett el a szülei nélkül valami hivatalos dolgot? Na, ezek ketten pont ilyenek voltak.

Amíg csak interneten keresztül folytak az egyeztetések -úgy mint az ár fixálása, és az átadás helyének/idöpontjának fixálása, addig nem is tünt nekem fel, hogy ezek dilisek.

Aztán aznap, amikor megjelentek itt nálam, na akkor kezdödött az egész.
Csöngettek, de nem szóltak a telefonba... beengedtem öket, felcapplattak.

Mindenkinek meg van az a hang, amivel a mutáló tizenéves fiúcskák röhögnek? Olyan debil módon, hogy még a szájpadlásuk is kilóg.

Pontosan egy ilyennel kellett szembesülnöm, amikor ezek ketten megjelentek az ajtó elött.
Aztán, hogy ezt vagy elöre begyakorolták, vagy természetüknél fogva ilyenek voltak, azt nem tudom, de innentöl kezdva nagyon szinpadiassá vált az egész.


Köszöntek:

- Gute...Haaa.. höhöh Grüetzi!! (Magyarul: Jó napo....Szi....Höhöhö Hello)
Majd udvariasan egymást elöre engedve nem tudtakdüllöre jutni, hogy végül is ki lépjen be elöször a patkányfelszerelés tartalmazó lakásba. Mire végre rászánták magukat, mindketten egyszerre indultak meg, de úgy meg túl keskeny volt az ajtó...

Na mindegy; még kis tünödés volt, hogy ki mit cipeljen, aztán amikor mindkettönek tele volt a keze, pirulgattak, hogy akkor ezt most hogy kellene koordinálni, hogy valahogy a zsebükböl kivegyék a pénztárcát és fizessenek.
Az elköszönés, és a lakás elhagyása pedig pontosan úgy zajlott, mint az üdvözlés, és betérés. :)
Mondtam én, hogy hebehurgyák voltak, de erre a történetre azért tuti nem volt érdemes majd' egy egy évet várni. :D
 
Köszönöm, hogy megosztottad ezt a történetet. Azt hiszem, mégis mély nyomot hagytak, ha ilyen pontosan emlékszel rájuk :)
Összeillő párnak tűnnek (megtalálta a zsák a foltját). Képzelem, milyen jókat tudnak egymás közt beszélgetni :)
Ha van hasonló történeted, szívesen olvasnám. Szerintem a többiek is. :love:
 
Egyéb történetek

- 2.0 A macskák szex imitácója fürdés közben – avagy hiearchia harc
- 3.0 Lekéstük a repülöt, mert kártyáztunk
- 4.0 Bürokráciai túlzások – avagy itt biza rámondják egy macskára hogy „illegális bevándorló”
- 5.0 Lehet a fenti dologban valami – avagy, amikor a macska betör a szomszédhoz...többször is


Elképesztö. Nagyjából egy éve vagyok „csendes fórumtag”, és ezen idö alatt nem történt velem semmi említésre méltó, és csak a fenti három dologról érdemes szót ejteni :O


2.0 A macskák szex imitácója fürdés közben – avagy hiearchia harc

Az egész úgy kezdödött, hogy tavaly nyáron magamhoz vettem egy kedves, jobb sorsra érdemes fekete macsekot- Stringet. Ö nagyon meghálálta a figyelmet, amit kapott tölem, nagyon ragaszkodó és az emberre hallgató kis lakótárssá lett. Viszont idövel odáig fajult a dolog, hogy én rendszeresen olyan dolgokat játszottam vele, amit egy fajtársával kellene játszania – itt arra kell asszociálni, hogy nekem az egy fix esti programom volt, hogy fogócskázzunk. A nappaliból a hálószobáig én kergettem öt, majd vissza ö engem. Ekkor vált számomra egyértelmüvé, hogy mindkettönknek a legjobb lenne, ha befogadnánk egy harmadik lakót. Ìgy került a képbe Art. Art szintén egy jobb sorsra érdemes macsek. Az elözö lakhelyén sok másik állattal kellett osztozkodnia, nem volt elég helye, nem foglalkoztak vele, és amiatt sokszor frusztrált volt.

Egy kis kitérésként meg kell, hogy említsem, hogy az emberekkel sok idöt eltöltö, benti cicáknak egyértelmü, hogy minden, ami a fürdöszobában történik, az egy közös program. Pisilés, kakilás, fürdés, fogmosás, takarítás, sminkelés, MINDEN. Amikor a kádban fekszek, ezek felugranak, hogy a hajmosásban a nyelvükkel „segítsenek”, ha több mint 5 percig ülök a WC-n, és csak kétszer szakítok WC-papírt, akkor megrökönyödött undorral néznek rám. Ha valaki vendégségbe jön hozzám, akkor vagy nem megy WC-re, vagy elfogadja, hogy Art (Stringnek kell pár hónap, mire megszokik valakit) bizony a folyamatot végig fogja nézni. Volt, aki ezt nem hitte el, és pökhendi mosollyal az arcán becsukta az ajtót... azzal nem számolva, hogy Art a kilincsre felugorva akkor is végig fogja nézni, hogy mi történik odabent.

Visszatérve ez eredeti dologhoz. Az állatoknak kell némi idö, mire megszokják egymást, eleinte elerülik egymást, és csak lopva vetnek egymásra egy-egy pillantást.
A helyzet akkor élesedett ki, amikor elöször mentem fürdeni.
Ügye, mindkettö egyértelmü volt, hogy ebben részt kell venniük, de az is egyértemü volt, hogy a másikkal egy helyiségben tartózkodni nem fognak és pont. Az elsö pár napban ez egyszerüen megoldották. Váltogatták egymást. Amint az egyik bejött, a másik undorova távozott.
A harmadik-negyedik napra viszont már annyira jól összebarátkoztak, hogy külön kis elöadással készültek nekem. Valami olyasmi lehetett a cime, hogy „macskák közti homoszexualitás a fürdószobaszönyegen”. A cím elég sokat mondó...
Megendgedtem a vizet, befeküdtem, és már tudtam, hogy most kezdödik a váltó-bámulás. Ehelyettmi történt? Egyszerre jöttek... jöttek, rohantak be, és in medias res ugrott Art String hátára, harapott a nyakába... Majd kirohantak. Nem sokkal később ismét vállvettve nyargaltak a szönyegre, és most szerepet cserélve mutatták be ugyan azt az elöadást.

Szerencsére ezzel már nem szórakoztatnak engem. :) Eldölt, hogy Art a dominánsabb, de meglepöen elözékenyek egymással. Együtt alszanak, már nem zabálják el a másik elöl a kaját, és játékkor kivárja mindenki, hogy rá kerüljön a sor.
 
Egyéb történetek

- 2.0 A macskák szex imitácója fürdés közben – avagy hiearchia harc
- 3.0 Lekéstük a repülöt, mert kártyáztunk
- 4.0 Bürokráciai túlzások – avagy itt biza rámondják egy macskára hogy „illegális bevándorló”
- 5.0 Lehet a fenti dologban valami – avagy, amikor a macska betör a szomszédhoz...többször is


Elképesztö. Nagyjából egy éve vagyok „csendes fórumtag”, és ezen idö alatt nem történt velem semmi említésre méltó, és csak a fenti három dologról érdemes szót ejteni :O


2.0 A macskák szex imitácója fürdés közben – avagy hiearchia harc

Az egész úgy kezdödött, hogy tavaly nyáron magamhoz vettem egy kedves, jobb sorsra érdemes fekete macsekot- Stringet. Ö nagyon meghálálta a figyelmet, amit kapott tölem, nagyon ragaszkodó és az emberre hallgató kis lakótárssá lett. Viszont idövel odáig fajult a dolog, hogy én rendszeresen olyan dolgokat játszottam vele, amit egy fajtársával kellene játszania – itt arra kell asszociálni, hogy nekem az egy fix esti programom volt, hogy fogócskázzunk. A nappaliból a hálószobáig én kergettem öt, majd vissza ö engem. Ekkor vált számomra egyértelmüvé, hogy mindkettönknek a legjobb lenne, ha befogadnánk egy harmadik lakót. Ìgy került a képbe Art. Art szintén egy jobb sorsra érdemes macsek. Az elözö lakhelyén sok másik állattal kellett osztozkodnia, nem volt elég helye, nem foglalkoztak vele, és amiatt sokszor frusztrált volt.

Egy kis kitérésként meg kell, hogy említsem, hogy az emberekkel sok idöt eltöltö, benti cicáknak egyértelmü, hogy minden, ami a fürdöszobában történik, az egy közös program. Pisilés, kakilás, fürdés, fogmosás, takarítás, sminkelés, MINDEN. Amikor a kádban fekszek, ezek felugranak, hogy a hajmosásban a nyelvükkel „segítsenek”, ha több mint 5 percig ülök a WC-n, és csak kétszer szakítok WC-papírt, akkor megrökönyödött undorral néznek rám. Ha valaki vendégségbe jön hozzám, akkor vagy nem megy WC-re, vagy elfogadja, hogy Art (Stringnek kell pár hónap, mire megszokik valakit) bizony a folyamatot végig fogja nézni. Volt, aki ezt nem hitte el, és pökhendi mosollyal az arcán becsukta az ajtót... azzal nem számolva, hogy Art a kilincsre felugorva akkor is végig fogja nézni, hogy mi történik odabent.

Visszatérve ez eredeti dologhoz. Az állatoknak kell némi idö, mire megszokják egymást, eleinte elerülik egymást, és csak lopva vetnek egymásra egy-egy pillantást.
A helyzet akkor élesedett ki, amikor elöször mentem fürdeni.
Ügye, mindkettö egyértelmü volt, hogy ebben részt kell venniük, de az is egyértemü volt, hogy a másikkal egy helyiségben tartózkodni nem fognak és pont. Az elsö pár napban ez egyszerüen megoldották. Váltogatták egymást. Amint az egyik bejött, a másik undorova távozott.
A harmadik-negyedik napra viszont már annyira jól összebarátkoztak, hogy külön kis elöadással készültek nekem. Valami olyasmi lehetett a cime, hogy „macskák közti homoszexualitás a fürdószobaszönyegen”. A cím elég sokat mondó...
Megendgedtem a vizet, befeküdtem, és már tudtam, hogy most kezdödik a váltó-bámulás. Ehelyettmi történt? Egyszerre jöttek... jöttek, rohantak be, és in medias res ugrott Art String hátára, harapott a nyakába... Majd kirohantak. Nem sokkal később ismét vállvettve nyargaltak a szönyegre, és most szerepet cserélve mutatták be ugyan azt az elöadást.

Szerencsére ezzel már nem szórakoztatnak engem. :) Eldölt, hogy Art a dominánsabb, de meglepöen elözékenyek egymással. Együtt alszanak, már nem zabálják el a másik elöl a kaját, és játékkor kivárja mindenki, hogy rá kerüljön a sor.
Ennél már csak az a durvább, amikor összejössz életed párjával, nála alszol és a macska tíz centiről nézi ahogy szeretkeztek.
 

3.0 Lekéstük a repülöt, mert kártyáztunk


Azt lehetne hinni, hogy ez egy egymondatos dolog. De nem ám!

Az egész a közös nyaralással kezdödött, de erre majd később térek ki.
Elképeztö, hogy a COVID mekkora hatással van életünkre... Amikor az egész elkezdödött, Bécsben tanultam, ezért hetente repültem Svájcból Ausztriába, és minden héten láthattam növeremet, a sógoromat, unokaöcsémet, és Tappancsot. Aztán beütött... lezárták a határokat, és szinte lehetetlenné – oké, nem kell rögtön túlzásokba esnem, javítom magam: bizonytalanná vált a külföldi utazás. Mivel a kommunizmust csak cikkekböl és könyvekböl ismerem, és felnött koromban már az EU „határtalanságát élvezhettem”, ezért nem is nagyon tettem aközött különbséget, hogy belföldön utazok, vagy internacionálisan. A kettö közti különbséget a Corona nagyban megváltoztatta, és egyértelmüvé tette számomra, mi is a „belföld” és mi a „külföld”.
A konklúzió az volt, hogy növéreméket másfél évig nem láttam. Másfél év...

Ès persze vannak jó alkalmazások, melyek segítségével együtt lehet a család, de egy huszonhét colos képernyö mégsem az igazi... Azt, amit a másik megél, nem tudja képernyön keresztül annyira átadni, mint egy igazi találkozás alkalmával. Például minden kapcsolatban izgalmas az az esemény, amikor a párunk a családunkkal elöször kerül kapcsolatba. Ès ezt sokan kényelmetlennek ítélik, egy olyan dolognak, mint a foghúzást: Túl kell rajta lenni, utána jobb lesz. (Most mindenki keresse a metaforát!)

Ha a fogorvos, csak online rendel, akkor a páciens ugyan néhány szót vált az dokival, de foghúzásra nem fog sor kerülni.

Lefordítva: Pirmin ugyan Skypon keresztül látta már növéreméket, de egy sima Smalltalkon kívül több nem történt. Nem kellett leülniük velük egy asztalhoz ebédelni, nem kellett igazán izgulnia, hogy jó benyomást kelt-e, stb. Anyukámmal való elsö „találkozása” még mókásabb, föleg a történet csattanója okán. Ugyanis igazából anyával került az egész családból elöször kapcsolatba (mármint rajtam kivül), ugyanis van egy kártyás app, amivel Online lehet schnapser-ozni. Felvették egymást ismerösnek, és azonnal játékba fogtak. Pirmin olyan 40-45 perc után kérdezte tölem, hogy hogyan illene ezt abbahagyni. Anya csak utólag mondta, hogy már nagyon fáradt volt, de nem akart illetlennek tünni, meg „ez a Pirmin annyira akart kártyázni” hogy hát ö engedett neki.

Amikor végre elérkezett a nyár, feléledt a természet, nyüzsögtek a madarak, élettel telivé váltak erdök, patakok me minden, akkor Covid nekünk is engedett egy kicsit. Pirmin végre elmehetett a fogorvoshoz :) Bécsbe, növéremékhez.

… és most kezdödik az a rész, ami a címhez tartozik. Minden eddigi az cska bevezetés volt.

Egy hét családi ismerkedés után, eljött a búcsúzkodás ideje. Kivittek minket a reptérre, egy órával a repülö indulása előtt már a kontrollon túl is voltunk. Hogy elüssük az idöt, nézelödtünk egy kicsit a boltokban, meg kóricáltunk, majd elindultunk a Gate-ünk felé. Hogy ne a „sok hülyével” kelljen egy helyen nyomorognunk, nem pont a mi a kapunknál várakoztunk, hanem 3-4 kapuval odébb. Az ügye rólam tudni kell, hogy a bécsi suli miatt nagy reptéri profi lettem. Annyira nyakran repültem, hogy nagyon kifinomult érzékre tettem szert azzal kapcsolatban, hogy a lehetö legeslegkevesebbet kelljen várnom. A legtöbbször az utolsó 10 ember egyike voltam, aki beszállt a gépbe, mert annyira precizen ki tudtam számolni, hogy melyik busszal menjek a reptérre, hogy ott még elmenjek-e pisilni (ügye, inkább a reptérren, mert ha otton mennék csak el, akkor azzal számolnom kell, hogy megbámulnak) stbstb... Mivel tudtam, hogy ezen képességem a másfél évnyi kihagyás miatt kicsitt lelankadt, ezért a biztonság kedvért állítottam be ébresztö órát, hogy biztos optimális idöben ott legyünk.

Amig vártuk, hogy végre elindulhassunk, elövettünk egy pakli kártyát, és azzal ütöttük el az idöt. Végül nem vártuk meg, hogy megszólaljon az ébresztö óra, hanem még az előtt a kapunk felé vettük az irányt. Meglepö nyugalom volt egyébként, de hát este 9-es gépröl van szó, akkor már nem lófrálnak annyian.
Az mondjuk rossz volt, hogy a kapunknál lévö monitor tök fekete volt, kicsit meg is ijedtem, hogy félrenéztük, hogy hova kell mennünk. Lecsekkoltam, és megnyugodtam, hogy semmi ilyesmiröl sincsen szó, csak a „monitor romlott el”. :)

A kapunál már senki sem várakozott, de még két utaskísérö ott volt a pultnál. Rutinosan nyújtottam nekik a személyimet, és már érintettem is a telefonomon lévö QR kódot, hogy továbbmehessek. Aztán jött a szigorú válasz:

- A kaput már lezártuk.
Kissé megdöbbentem, ilyet még sohasem hallottam. Kérdeztem is, hogy akkor hogyan tudunk beszállni a gépbe.
- Sehogy, felkerültek a vörös listára, maguk már nem utazhatnak ezzel a géppel.
Az utastársainkat egyébként láttuk, csupán egy üvegfal volt köztük, és közöttünk.
Részemröl jött a kétségbe esett próbálkozás, megemlítettem, hogy még be sem jelentették, hogy megkezdék az utasok a beszállást, és azt sem mondták, hogy ez az utolsó figyelmeztetés az <XY gépre>.
- Ez egy csendes repülö tér, itt nem mondunk be semmit – jött a rideg válasz
Összesen negyed órát trécseltünk, miközben az is kiderült, hogy akkor sem szállhatunk be, ha fizetünk valamennyi büntetést. Ezen negyed óra alatt az utastársaink még mindig az üvegfal másik felén voltak.
Aztán egyszer csak magunkra hagytak a dolgozók.

Itt kezdödött az igazi móka. Hogyan jutunk haza péntek este 9-kor Bécsböl Báselbe?

Elsöként nyilván egy másik repülöre gondoltunk. Volt is, több is. Csak az volt a baj, hogy ami másnap reggel 4:30kor indult, az egyrészt fejenként 500€-ba került, másrészt valami illogikus városban át kellett volna szállnunk. Sebaj, másnap reggel 10:00 kor ment egy közvetlen járat is, annyi, hogy nem Bázelig, hanem Zürichig, és hogy fejenkßent 800€ volt.
Szóba került az autóbérlés, Flixbus, blablacar,minden. Végül a vonat tünt a legszimpatikusabbnak, hiszen 23:30 kor indult egy vonat Bécs föpályaudvarától átszállás nélkül Zürichig. Igaz, hogy az út 12 órás volt, de még mindig ez tünt a legjobb választásnak. Sajnos online nem tudtunk jegyet venni, de gondoltuk, hogy biztos azért, mert ez egy nemzetközi járat, és a covid miatt még valamit ellenörizni kell. Az a tény, hogy a bécsi föpályaudvaron a jegyeladó iroda 22:30-ig nyitva volt, reményekkel töltött el minket.

Fergetegesen hasznos információt osztok meg veletek: Ha el kell hagynotok egy repteret, mert valamilyen oknál fogva mégsem repültetek el, akkor ugyanúgy át kell esni a rutin-kontrollon, mintha most repültél volna az országba.
Nem a legjobb hangulatomban leledzem, hiszen éhes szomjas és kimerült voltam. Aztért humoromat megtratva, amikor a katona kérdezte tölem, hogy honnan hová utazok, akkor szemrebbenés nélkül közöltem vele, hogy Bécsböl Bécsböl. Ö, ezt a hivatlos kérdésre adott hivatalos választ egyáltalán nem találta szórakoztatónak, és úgy nézett rám, mint akit most bilincsbe fog verni, és be fog dobni éjszakára a börtönbe. Ezt elkerülendö, utólag hozzáfüztem, hogy sikeren lekéstem a gépemet, és ugyan az a célom hogy Svájcba visszatérjek, de még bizonytalan, hogyan hogyan és mikor tudom ezt megtenni. Továbbengedett.

A bécsi föpályaudvaron
Régen jártam a Nyugati vagy a Keleti pu-n éjszaka, de ha emlékeim még nem váltak az évek során annyira idillikussá, hogy azok csaljanak, akkor azt kell hogy kijelentsem, hogy a fenti magyar pályaudvarok a -bécsihez képest- az ábrándozásra, relaxálásra és kikapcsolódásra legalkalmasabb helyek.

Elöször ez mondjuk nem tünt fel, hiszen céltudatosan megcéloztam a még nyitva lévö jegypénztárat. Két dolgozó volt, egy utas sem, de azért sorszámot húztunk. Szerencsére várakozás nélkül sorra is kerültünk, majd rögtön el is meséltük, hogy mi történt velünk, és hogy az sajnos a covid miatt az online rendszerben nem tudtunk internacionális jegyet váltani. Némi hümmügés után a kedves hölgy elmondta, hogy nem a corona miatt nem tudtunk jegyet venni, hanem azért, mert már nincs több jegy, mindet eladták. Jött is a dilemma, hogy akkor mi legyen, menjünk a reggel 5-kor induló vonattal? De akkor egy óra mire növéremékhez hazaérünk, és már indulhatunk is vissza a pályaudvarra. A kedves hölgy aztán azt a javaslatot tette, hogy várjunk 23:30, és amikor beér a vonat, kérdezzük meg a kalaúztól, hogy van-e véletlenül két szabad hely. A hajnali ötös járatra már csak 10 jegy maradt.. Az az ötletem támadt, hogy vegyünk az 5 órai vonatra csak helyjegyet, és várjuk meg a fél tizenketteset. A helyjegy kettönknek csak 7€-ba került, cserébe valaki elöl csak amiatt, hogy arra a vonatra biztos felszállhassunk, lehet, hogy „elvásároltuk a helyjegyet”. Hát, ezt hozza ki az emberböl, ha nem engedik fel a repülöre.
Most, hogy ezt letudtuk, szereztünk magunknak végre enni-és innivalót. Aztán pedig kerestünk magunknak egy szimpatikus, és hányásmentes ülöalkalmatosságot. Igaz, hogy csak olyan padot találtunk, aminek a másik végén már egy hajléktalan ült, de ö nem tünt veszélyesnek.
Ez előtt a nap előtt sosem hittem volna, hogy a nyaralásom, a családi látogatásom úgy fog telni, hogy pénteken, az éjszaka közepén attól rettegek, hogy megkéselnek-e engem. Ugyan a padon velünk osztozkodó férfi viszonylag OK-nak tünt, viszont az összes többi alak nagyon kétséges volt. A csomagjaimat a lábam közé zártam, és a Pirminnél lévö karton cigit -amit egyébként a reptéren vettünk, mert unalmunkban ügyebár nem tudtuk mással az idöt eltölteni, mint vásárlással, próbáltuk eltakarni, mert tudtuk, hogyha ennek a létezése a többiek tudtára kerül, akár az életünkkel is fizethetünk miatta.
Hamarosan jött is egy 35-40 kg-os fiatalember hatalmas pupillákkal. Alig érthetö némettel kéregetett. Utána egy szemüveges nö egy nagy csomaggal mellettünk foglalt helyett. Kicsit dumálgatott egy férfivel aki hol felállt és elment, hol visszatért. A nö egyre közelebb tolta felém a cókmóját, mígnem teljesene kiszorított. Mivel a helyünkröl kitúrtak minket, felálltunk. Az volt a baj, hogy az ágya szélén ücsörögtünk, amit elmentünk onnan, kicsomagolta a nagy zacskójából a hálózsákját, és lefeküdt aludni.
Ezt követöen kicsit a bejárati ajtónál ácsorogtunk. Kifigyeltem a veszélyforrásokat. Szakadt ruhás, drogos, rossz arcú, börtöntetkos, hegesarcú polgárok voltak mindenütt. Egyet megint kinéztem magamnak, akiröl el tudnám képzelni, hogy az elsö adandó alkalommal se nem eröszakolna meg, se nem adná el a májamat. Semmit furcsát nem csinált. Egy idö után azzal kellett szembesülnöm, hogy nem arról van szó, hogy nem semmi furcsát nem csinál, hanem hogy szó szerint semmit sem csinál.Meg sem mozdul, nem helyezkedi a súlyt az egyik lábáról a másikra, nem mocorgatja a fejét, nem topog, nem nyomkodja a telefonját, még csak nem is pislog. Ès már régóta.
Nem akartam tovább ott maradni, sétálgattunk. Késöbb láttam a szobor-fickót. Magában beszélt, dülöngélve járt és eszméletlenül vakarta magát ott ahol érte.
Rettentö lassan telt az idö. A reptéri esemélyböl tanulva, idöben (30-35 perccel az indulás előtt) ahhoz a vágányhoz mentünk, ahova a vonatunkat vártuk.
Ekkor még egeszen kivizelezhetönek tünt az egész, hiszen terv szerint a vonat 12 percet állt (volna) a pályaudvaron. Mávos vonatról volt szó, késett is 10 percet, maradt kettö darab percünk, hogy a kalauzt megtaláljuk és jegyvásárlást lezsírozzuk.
Elöre megbeszéltünk, hogy mit mondunk: Sajnálatos módon lekéstük a repülönket, és mindenképpen haza szeretnénk jutni, mert kettö, az egészröl semmiröl sem tehetö macska értetlenül várja, hogy a gazdijuk miért nincs még mindig otthon.

Micsoda megkönnyebülés volt, amikor teljes nyugalommal azt mondta a kalaúz, hogy:
- Persze, hogy van elég hely, nézzünk csak a vonatra, tök üres. Szálljunk csak fel, majd a vonaton odajön hozzánk és tudunk nála Zürichig jegyet venni.
Ez egyébként érdekes, hogy büntetés nélkül vehettünk a vonaton jegyet.

Akkora kö esett le a vállunkról, hogy végre hazajuthatunk, hogy rögtön vidám hangulatú kártyázásba fogtunk.
Hamarosan jött is a kaller, nyomkodta a telefonját, hümmügött, mormogott, majd mondta, hogy valamit tiztáznia kell, utána visszajön.
Ùjabb fél óra telt el, mire megjelent. Annyit mondott, hogy minden rendben van, csak az a baj, hogy ö nem tud nekünk Zürichig jegyet adni, csak Salzburgig, mert az a vonatrész, amin ülünk, azt Salzburgban le fogják kapcsolni, és majd akkor át kell mennünk a vonat másik végébe, ahol majd az ott lévö kollégától tudunk jegyet váltani Zürichig. Javasolta, hogy most még maradjunk itt, majd hajnali 2kor kell átszállnunk, de addig is itt kényelmesebb, mert a vonat másik felében többen vannak. Gondoltunk, rendben, ha ilyen a rendszer, akkor ilyen a rendszer. Kár, hogy emiatt akkor még kettöig ébren kell maradnunk (hogyan is mertünk volna elaludni, az a vonatrész Èszak-Németország felé ment tovább).
Boldogok voltunk, amikor végre átmentünk a vonat másik felébe, mert tudtuk, hogy miután leültünk, és jegyet vettünk, végre aludhatunk. Amikor megérkezünk, igen rontommBontom hangulat volt. Az ottani kalauz frusztrált volt, mert szerette volna mindenki jegyét ellenörizni, de túl sokidöbe telt, mire mindenkit felkeltett.
Ez egyébként egy tipikus magyar vonat volt, 6 üléses fülkékkel, ennek a szük folyóján kerültünk szemtöl szembe a kalaúzzal.
- Maguk már mutatták a jegyüket?
- Nem, mi vagyunka szerencsések, akiknek még jegyet kell váltaniuk. -montam navian mosolyogva
- Mi?! Jegyet venni?! Ne szórakozzon velem, nem lehet jegyet venni, nincs több hely, szálljanak le. Jegyeket bérleteket kérem ellenörzésre felmutatni.
- De hát, mi nem szeretnénk Salzburgban, a semmi közepén leszállni. Bécsben úgy szálltunk fel, hogy a kollégája azt mondta, ezzel a vonattal mehetünk Zürichig.
- Ès hol van az a másik kolléga? Nincs sehol, szálljanak le. Máskor vegyenek elöre jegyet!! Jegyeket bérleteket kérem ellenörzésre felmutatni.
- Sajnos lekéstük a repülönket, így nem terveztük, hogy az éjszaka közepén vonatozni.... na meg nekem haza kell mennem, a macskáim...
- Itt van kettö üres hely, üljenek le, majd később magukhoz visszatérek, hogy a jegyvásárlást letisztázzuk!

Gondolhatjátok, azok négyen, akiknek eddig viszonylag sok helyük volt, a két üres szék miatt, mennyire boldogok voltak, hogy mi felszálltunk. Nagyon. Annyira, hogy a nö, aki eddig az egyik széken fenntartotta a lábát, az nem is volt hajlandó levenni.
Egyébként gyönyörü Európai úttal zártuk a nyaralásunkat. Jártunk Ausztriában, Németországban, Lichtensteinben – ahol fel-felszállt pár pakisztáni menekült, akiket a határ előtt bilincsbe verve lerángattak a vonatról. De ez pont annyira hozzátartozik az éjszakai kalandunkhoz, mint az, hogy a kalaúz éjszaka üvöltve (nem tudom, hogy kissé nagyott halló volt, vagy csak stresszelt), odajött hozzánk, hogy csak az az egy baj van, hogy nem tud nekünk Zürichig jegyet adni, csak a határik, és ott majd a másik kollégától kell jegyet vennünk.

Egyszer mutatta emberi arcát, amikor azt mondta, hogy kettünknek a jegy 85€ lesz.
- Rendben, kártyával szeretnénk fizetni.
- Kártyával? Rendben. Egy pillanat... Uppsz.... Nem fizetnének inkább kézpénzzel- ordította az éjszakába a boldogan alvó többi utas nagy örömére.
Èn csak annyit mondtam, hogy nálam 11,20 € maradt, hogy az jó-e. Felelte is a kalaúz, hogy nem jó, és egyébként is, miért nem vettünk elöre jegyet, ilyet senki sem csinál.
 
Ennél már csak az a durvább, amikor összejössz életed párjával, nála alszol és a macska tíz centiről nézi ahogy szeretkeztek.
Hát igen.. ha csak bámulnának... :rolleyes: A dörgölözés, és bokanyalogatás azért zavaróbb.:unsure:
Sajnos az ajtó bezárása sem játszik szerepet, mert felugranak a kilincsre, és bejönnek... hiszen az ilyesmiben pont annyira részt kell venniük, mint a fürdöszobai dolgokban.
 
Én egy bud-ams járatot lazáztam le, 100%ig ugyanilyen okokból. Szerencsém volt, az épp távozni készülő személyzet beengedett.

Bécsben volt egy kellemetlenebb eset 6óra várakozás alatt felderítettem. Sikerült valahogy kimennem a reptérről (bàrmiféle figyelmeztetés nélkül. Lezárt terület volt, csak egy ajtót nyitvahagytak :D). Repjegy és személyi nélkül nem volt egyszerű visszajutni.
 
4.0 Bürokráciai túlzások – avagy itt biza rámondják egy macskára hogy „illegális bevándorló”

Mivel Artot már tiz héttel ezelött magamhoz vettem, ideje volt, hogy elmenjek vele állatorvoshoz. Erre egyrészt azért volt szükség, mert eddig csak egyetlen egyszer kapott oltásokat, továbbá a chipjét a nevemre szerettem volna iratni.

A megbeszelét idöponthoz képest fél órával korábban érkeztünk meg, mert tudtam, hogy a dokumentáció elsö orovosi látogatás esetén sokáig szoktak tartani, és hogy ezt egy asszisztens is el tudja végezni. Amikor beléptem a rendelöbe, egy lélek sem volt ott, kivéve azt a pár hörcsögöt, vagy egerek, akik a bejárati ajtó mellett élnek egy hatalmas terráriumban. Pár perc múlva belépett egy kutyás fickó, és rögtön felém is szegezte a kérdést, hogy most érkeztem-e meg. Egy barna farok csóválását láttam a pult felett, ami olyannyira emlékeztetett valamire, hogy nem tudtam magamat türtöztetni, felálltam, hogy megnézzem, milyen állatban végzödik az a barna farok.
- Ein ungarischer Vizsla! - kiáltottam fel.

A férfi elmesélte, hogy a lányának volt az iskolában egy Magyarországról származó tanára, és az ö közvetítésével kerültek kapcsolatba a magyar vizslával, melybe oly hamar beleszeretett az egész család, hogy hamarosan beszereztek egy kis kölyköt. Aztán azt is elmondta, hogy ö igazából csak ezért jött be, mert hogy a bejárati ajtó igazából még zárva lenne – hiszen csak fél óra múlva várták az elsö pácienst... de ha már így bejutottam, akkor szól a dolgozóknak, hogy már ott vagyok.
Hogy ki volt ez a férfi, miért nyitotta ki elöbb az ajtót (ja mert az is kiderült a smallTalk alatt, hogy nemrég ö nyitotta ki a zárat), és hogy miért játszotta a közvezítö szerepét, arra még nem derült fény. Mindenesetre ö és a vizslája – Borisz, mert az állítólag olyan magyaros sitty-sutty eltüntek, cserébe pillanatokkal később megjelent egy asszisztensnö. Àtnyújtottam neki Art iratait, ö pedig el kezdett gépeni. Nem sokkal később beengedett minket a vizsgáló szobába, melyet Art azonnal szemügyre vett. Az asszisztensnö kétszer is bejött, hogy ellenörizze, hogy Artban valóban van-e chip, és hogy a száma valóban megegyezik-e a dokumentjében szereplövel. Nagyjából negyed órába telt, mire az orvos felbukkant. Ezen idö alatt Art mindent felfedezett, felugrott mindenhova, szét akarta tépni a reklámként kitett kajás csomagokat, le akarta pofozni a dekoriációkat, és nagyon-nagyon fel akartugrani a billentyüzetre. Mivel minden akciójára határozottan NEM!-et mondtam, ezért végül helyet foglalat a vizsgálóasztalon, és mosolyogva várta, hogy mi fog következni.


Megvizsgálták, valamilyen betegségre letesztelték, és megkapta az oltásokat. Javasolták, hogy kenjem a fülét és az orrát csecsemöknek való naptejjel, mert az ilyen rózsaszín fülü, világos szörü macskák nagyon gyakran égnek le, és emiatt gyakran lesznek börrákosok. Èn ebbe eddig még soha, bele se gondoltam..

A doktornö közben azt is megmelítette, hogy Art oltási könyvével van egy kis baj, méghozzá hogy
1.) Akkor állították ki, amikor beültették a chipet
2.) Ez Németországban történt, tehát van arról egy hivatalos dokumentum, hogy ö külföldön tartózkodott
3.) Arról viszont nincs semmilyen irat, hogyan került Svájcba
4.) Amivel pedig két probléma van:
  1. Minden háziállat (kutya, macska, görény, ló, stb), amit Svájcba hoznak, azt le kell vámolni.
  2. A határon pedig csakis akkor engedik át, ha már kapott veszettség elleni oltást → Art pedig eddig semmilyen oltást sem kapott.

    Summa Summárum Art egy illegális bevándorló (konkrétan ezt mondta az orvos). Azért megnyugtatott, hogy nem fogják azonnal kitoloncolni az országból, csak ezt utólag minden képpen tisztázni kell. Sajnos ök sem tudták, hogy mi ilyenkor a teendö, hiszen csak nagyon ritkán találkoznak ilyen macska-menekültekkel.
Az elözö gazdától megkérdeztem, hogy ez hogyan is volt, aki elmondta, hogy Art Svájcban született, de az Ex-e (mármint az Ex-gazdi Ex-barátja) Németországba vitte el, hogy megkapja a chipet.
Hogy mik lesznek a konklúziók, azt majd 2 hét múlva, a következö állatorvosi látogatásunkkor megmondják: Tehát, hogy valakinek büntetést kell-e fizetnie, mert utólagosan lesz a macska levámolva, hogy ezt kinek kell kifizetnie, és hogy én börtönbe kerülök-e, mert 10 hétig rejtegettem egy illegális bevándorlót. ( Ha egy paciról lenne szó, akkor azt úgy kellene mondani, hogy „illegális bevándorlovat”? )

Ui.: A történt a föszereplö hozzájárulásával került publicizálásra
 
5.0 A bünözö macska (renamed)

Információ nr 1.: 2016 áprilisa óta lakok itt, és azóta a szomszédok azóta sincs több kapcsolatom a sima köszönö viszonyon kívül.
Információ nr 2: Art nagyon kíváncsi.
Információ nr 4.: Art annyira kíváncsi, hogy csukott ajtóknak nem tud ellenállni, felugrál a kilincsre, míg az ki nem nyílik.
Információ nr 5.: A szomszéd az lakása ajtaját nem zárja be, csak becsukja
Információ nr 6.: A szomszéd az lakása ajtaját akkor sem zárja be, csak becsukja, amikor senki sincsen otthon

Az harmadik (amelyiknek negyedik néven fut) információ, illetve az ötödik, vagy hatodik (vagy ha valaki úgy számolja, akkor a negyedik vagy ötödik) információ együtidejülegessége miatt történt az meg, hogy egy szép, hüvesebb tavaszi napon, amikor fecskék épp elindultak, hogy melegebb területre vándoroljanak, Art kinyitotta a szomszéd ajtaját.
Szerencsére a közelben voltam, így be tudtam csukni az ajtót. Kicsit megilletödtem, de azért becsengessek, hogy elmondjam, miért volt az ajtó az elöbb nyitva. Àlltam és csöngettem, de nem jött senki. Nem is nagyon foglalkoztam a dologgal, kicsit mérgelödtem, hogy hogyan szoktassam le erröl a cicámat. Amikor itthon csinálta, akkor mindig hangosan rászóltam – ez sokat segített.

Aztán egy hét múlva, amikor hazajöttem, a szokásukhoz híven mindkettö lakótársam (tehát a két macska, String és Art) kirohant a folyosóra. Amig kicsit körbeszaglásztak, elökészítettem számukra az ennivalójukat – mindig így szoktam eljárni. Miközben elövettem egy fekete tálkát Stringnek, és egy fehéret Artnak, nagy csattanásra lettem figyelmes. A folyosó irányából jött, és tudtam, hogy mi ez a ricsaj: ez az, amikor Art a lógó hasával egy kilincsre csimpaszkodik, majd lezuhan a földre, mikor az ajtó kinyílik. Rohantam, de már késö volt. A macska bent volt, betört. Rögtön csöngettem, de senki sem jött elö. Káromkodtam, és egy rakás jutalomfalatot vettem elö, hogy Art-ot kicsalogassam. Nem jött ki. Kínomban leszeladtam a közösségi mosókonyhába, hogy talán ott van az egyik szomszádom. Nem volt ott senki, viszont mire visszaértem, Art végre kijött.
Az egész eseményröl hallgattam... Elkezdtem Artot arra kondicionálni, hogy tanulja meg, hogy nem kell felugrania a kilincsre, elég ha kaparja az ajtót, és én kinyitom neki. Ezen kívül sokkal több idöd szenteltem neki, elkezdtem vele minden este kijárni sétálni.
Eddigi életében lakásban tarott cica volt, és az elözö gazdi elmondta, hogy nincs is abszolút semmi érdeklödése a külvilág felé. Ezzel szemben velem esténkén egy, néha másfél-két-órás sétákat tett meg, mindent megszagolt, mindenhova odadörgölözött és nagyon sokat szemezett egy-egy környékbeli macskával. Ez az elfoglaltság annyira lenyugtatta, hogy már rá sem hederített a szomszéd ajtajára.
Két hétig mentek így a dolgok. Amikor egyszer hazajöttem, a szokásukhoz híven mindkettö lakótársam (tehát a két macska, String és Art) kirohant a folyosóra... ezt ismeritek, tudjátok mi a vége, ügye?
Art sajnos visszaesö bünözö. Ùjra betört, újra nem volt otthon senki, de most még negyed óra múlva sem akart kijönni. Èn meg nem mertem bemenni. Mert ha pont akkor jönnek haza a szomszédok, akkor azt még el tudom magyarázni, hogyan került be a macskám a lakásukba, de azt már nem, hogyan kerültem be én és a macskám hozzájuk.
Amikor Art végre valahára visszatért, felugrott egy fekete párnára... és azt láttam, hogy aprópihés, fehér nyomot hagy maga után. Gondoltam, az alatt a majd 20 perc alatt, amíg az idegen lakást felfedezte, unalmában széttépet egy lehetöleg drága, kasmirból készült legeslegkedvencebb pulcsit..

Napokig csöngettem a szomszédhoz, mire végre egyszer otthon voltak. Elmeséltem, hogy mi történt, illetve hogy ez nem is az elsö alkalom volt. A nö kinevetett, mondta, hogy semmit sem tett tönkre, és hogy majd ezentúl bezárja az ajtót...
Nem rég munka közben nagy csapkodásra lettem figyelmes. Kikukucskáltam azon az izén, ami a bejárati ajtókon szokott lenni, hogy az ember kukucskálhasson. A szomszéd kisfiú próbált bejutni a lakásba, melynek ajtaja zárva volt. :I
 
Az még aktuális hogy elrettentö algás képeket kell gyüjtenünk valamelyik GAs videóhoz?:D


IMG_20211011_140643.jpg
Eddig vagy leszippantottam ezt a réteget vagy egy törlöronggyal leszedegettem de túl hamar visszanö.
Eleinte a csigák/garnélák szépen felzabálták, de sajnos a betta egy idö után elkezdte lelökdösni a felmászó csigákat, és felzabálni a garnélákat. Gondoltam, hogy megnézem, mi történne, ha a betta egy másik akvariumba kerülne, hogy akkor a csigák ismét megbirkoznának e a keletkezo algaréteggel.
A bettát elkülönitettem.

Pár csiga reggel fent nyalogatta ugyan a réteget, de érdembeli mennyiségi csokkenés nem figyelhetö meg. Egy garnéláról pedig kiderült, hogy még életben van! Hihetetlen, szó szerint nem láttam hónapok óta, pedig egyszer még a diszeket is kiszedtem, hogy megkeressem, és megmentsem a betta elöl.

Az algàsodás oka mindenbizonnyal az, hogy az akvariumba legalulra virágfoldet tettem....kisétletezö kedvemben voltam. Mind a no2 && no3 nullán vannak. 🙄

Egy eheim 350 skim el tudná tüntetni a csodálatos algataknyot, illetve egy ötvenakárhány literes akvariumba megfelelö lenne? Szétcincálná a bettát?

Ez ideiglenes megoldás lenne márciusig, (amikor elöreláthatólag újra kicsit többet fogok akvariumozni).
 
Egy eheim 350 skim el tudná tüntetni a csodálatos algataknyot, illetve egy ötvenakárhány literes akvariumba megfelelö lenne? Szétcincálná a bettát?
Végül megtaláltam a csokiék által ajánlott Ocean Free skimmert az interneten. Keddig érkezik meg, kiváncsian várom. :)
 
Végül megtaláltam a csokiék által ajánlott Ocean Free skimmert az interneten. Keddig érkezik meg, kiváncsian várom. :)
Tok jo, hogy ennyi emberhez eljut a csokitrain, csak az elmult 1 het alatt mar a 2. vagy aki erre hivatkozik. :)
30 literes kockaktol a 150 literes akvaig ilyen dolgozik. Ha kicsit erosebb a takony, max gyakrabban kell majd tisztitani.
Az OF nagyobb, mint a E350-es és nem szív olyan erőteljesen mint a 350. Csak, hogy tudjál róla 😊
Kicsit ducibb, de osszessegeben nem mondanam, hogy tobb helyet foglal, foleg ha figyelembe vesszuk az ertelmesebb kabel elvezetest is. A "gyengeseg" meg betta melle pont idealis.
 
Back
Oldal tetejére