• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Low-tech Emarfish

Mr. Kapa

Főkertész
Még tavaly októberben építettünk akkori munkahelyemen egy 400 literes akváriumot, terveztem is naplót indítani neki, de mindig csak halogattam :rolleyes:. Aztán februártól új munkahelyem lett. Szomorúan elbúcsúztam a "Brutál" munkacímen futó medencétől, melyre méretei okán valóban illik a medence kifejezés. Lehetőséget kaptam viszont, hogy ha van hová vinnem, magammal vihetem.

Jó pár hónappal később fel is vetettem az új munkahelyemen, hogy mit szólnának egy nagy akváriumhoz. Mint kiderült, egy ideje már terveztek ilyesmit, szóval mindenki nagyon boldog volt. Már csak a neheze volt hátra. Elméleti szinten jó ideje terveztem a költöztetést. Mindenkitől azt a tanácsot kaptam, hogy hagyjam inkább ott, ahol van. Az világos volt, hogy az egészet le kell bontani, aztán az új helyén ismét megépíteni.

Pár hét szervezés után június 16.-án, pénteken került sor a költözésre. Szombat éjjel meglett az ültetés, vasárnap estére már a halak is bekerültek. A kövek és fák alapkoncepciója maradt, de teljesen újra lett gondolva :ROFLMAO:. Szerintem megérte, sokkal jobban sikerült, mint a korábbi.

Most egyelőre csak egy képet szúrok be, vasárnapi, indítás után egy nappal. A következő napokban pedig elmesélem a költözés történetét, megmutatom, milyen volt korábban, illetve leírom részletesen a paramétereket. Meg lesz sok kép is, mert az jó :snaphappy::cool:.

cxWF5XL9Deer3AvL91kaUug69yp4Fueq61GjbmmCyRq0hxiMdDpUrA9qwh4iL-401Rfphr2OghHwoEJqHg=w1417-h477-no.jpg
 
Kezdem is a paraméterekkel. Az alapokat (akvárium, bútor, szűrő, lámpa) még tavaly februárban vettük Vaterán, több mint fél évig várta, hogy kezdjünk is vele valamit.

Akvárium és bútor
150x50x55cm Juwel Rio (400 liter, szeptemberben újraszilóztuk)
150x50x100cm bútor (rozzant külső a stabil fémvázon, októberben újrafóliáztuk, a költözés során megsérült több helyen, az egyik ajtó is lejár)

Technika
Odyssea Quad 4x80W T5 lámpa, Sonoffal időzítve
Eheim 2217 Eheim Classic 600 szűrő, jobb lenne valami erősebb, de eddig elegendőnek bizonyult

Aljzat
JBL Manado
JBL Aquabasis, legalábbis nyomokban, ezt majd elmesélem a költöztetésnél :)

Hardscape
Lávakő
Red Moor gyökér
Folyami kavics (a hegy gyomrában, illetve elvétve itt-ott)

Tápozás
Easy-Life EasyCarbo napi 20ml
Green Aqua Micro napi 15ml
Green Aqua Macro napi 10ml

Növények
6-7 féle Cryptocoryne
Sagittaria subulata
Echnidorus tenellus
Staurogyne repens
Többféle Anubias
Többféle Bucephalandra
Ammania Sp. Bonsai
Hydrocotyle Tripartita
Hydrocotyle Verticillata
Micranthemum Sp. Monte Carlo
Pogostemon erectus
meg ki tudja még mi

Lakók
Ékfoltos razbóra
Espei razbóra
Üveglazac
Márvány baltahasú lazac
Fekete páncélosharcsa
Algázó géb
Sziámi ormányosmárna
Labeo bicolor
Sturisoma aureum
Amano garnéla
Red Cherry garnéla
Legyező garnéla

0MIJLZucFrSZrZw51vSYnyv9iHrpdkxVBAZjza0xWFYZFdKTLuuHehx7ZzuFa8GLnwI3VWLCRzCgrWq5w=w2142-h1606-no.jpg
 
A sztori szálát 2016. augusztusban veszem fel, akkor döntöttünk úgy az előző munkahelyemen, hogy a február óta a raktárban tárolt 400 literes akváriummal kezdünk valamit. Bútorral, világítással, szűrővel együtt szereztük a Vaterán, hirtelen felindulásból ("nem lehetett otthagyni"). Úgy döntöttünk, csakis növényes akvárium lehet belőle. Első lépésben újraszilóztuk az akváriumot, mert az előző tulaj szerint egy helyen kissé szivárgott. Korábban még nem csináltam ilyet, így a kezemet is sikerült vastagon bevonni. Ez még nem lett volna akkora gond, ha nem pont akkor kellett volna interjúztatnom, de végül az interjú is sikeres lett és az akvárium is jól tartotta a vizet. Szereztünk egy rakás Red Moort és vasfát, és egészen októberig áztak. Addigra sikerült mindent összeszedni, amire szükség volt az építkezéshez.

A projektet @gabur kollégámmal vittük. A koncepció az volt, hogy a layout alapja az aranymetszés lesz, egész pontosan az arany spirált fogjuk követni. Ezen a képen éppen kerül fel a spirál az üvegre, referenciának:

pKxLkchSAUdWBp2jfGN1voL9_vSMt5TYdJzWmR-eQtlHd6IGIm5cczGdkzH7uJqdwROeYioCtgowQ_ISy3-SiRg=s1070-no.jpg

Engem akkoriban az érdekelt nagyon, hogyan tudnék úgy egy jó nagy hegyet építeni, hogy aztán a fennsíkra ültetni lehessen. Brutál nagy sziklatömböket szerettem volna, így döntöttünk végül a lávakő mellett, mert ekkora mennyiségben az tűnt megfizethetőnek. Közösségi finanszírozással mentünk, a kollégák közül mindenki támogatta kisebb-nagyobb összeggel a dolgot. Figyelni kellett, hogy ne szaladjon el a büdzsé. Ezért választottuk a Manadót is talajnak, amivel kapcsolatban olvastam sok jót és sok rosszat is, én teljesen elégedett voltam vele. Persze ha tehetem, inkább az Amazóniát választom :D, de nem volt rá komoly panaszom. Kicsit nehezebb megtalálni az ideális ültetési mozdulatsort, de úgy 200 szál növény után szépen kialakul :ninja:.

A layoutot jó sokáig építgettük. A lávakövekből egész jó sziklát sikerült kihozni, és ebből indultak ki a fák, egy irányba mutatva, ezzel kiadva a spirál felső vonalát. Egyébként jó idő volt, mire összeszedtünk ennyi gyökeret, ami illett a koncepcióba ;). A hegy végül úgy épült, hogy a lávaköveket egymásnak és a hátoldalnak támasztva medencét képeztünk, majd folyami kaviccsal töltöttük fel. Időközben beleállítgattuk a gyökereket is, amiket így a kavics tartott. Kicsit aggódtunk, hogy a hátfal bírni fogja-e a strapát, de szerencsére bírja. A kövek alá hungarocell került. Végül a kavicsra ment a táptalaj (Aquabasis) és a Manadó. Persze a több hónapos áztatás és a rögzítés ellenére az egyik gyökér nem volt hajlandó lenn maradni, őt egy zacskó kaviccsal győztük meg a maradásról. Az első feltöltés után így nézett ki a dolog (a zacskó kavics mellett ekkor még egy plusz lávakő is tartotta a renitens gyökeret, azt később levettük):

xqEWDjeNx6h-BYT2wb0WWEzRDs4zWq5r_x6Y1AgPp0WvGJe36_c6FV7SNdlFgbMsMvaZDmzT-zNxZPFug=w1427-h1070-no.jpg

Jó pár hibát elkövettünk. Nem számítottunk rá például, hogy a víz hatására a kavics elnyeli a Manadót, így azt többször is pótolni kellett a fennsíkon. A dekorunk is elfogyott, így a spirál kisebb ágait már nem tudtuk kiképezni. Sokat gondolkoztunk, hogy alulra milyen növényt lehetne ültetni, mert az akvárium elég magas, hiába elég amúgy a fény. Ekkor még elég kishitű is voltam azzal kapcsolatban, hogy lowtechben milyen növények maradhatnak meg. Ifjonti lelkesedéssel kipróbáltuk a híres "kínai növényt", amit utólag ezerszer megbántunk, de az első egy hónapban mégis nagy örömet szerzett, mert gyönyörű pázsitot alkotott. Utána egy része elengedte a talajt, más részei pedig elkezdtek magas, csúnyácska növényekké fejlődni, így végül ki kellett irtani. Mindenesetre így nézett ki az akvárium 3 hét után (nov. 7.), amikor az első halak is bekerültek, bal oldalt elöl és a szikla tetején a kínai növény épp a zeniten (a zacskó kavics továbbra is tart):

6jpfCXrf0-7-YGPKqYFjRlAz7fspjOotLjlf6BwAx9ri_MV8oBIEip_FrzNMM5milL_xvlmUcRHQhsp8Q=w1427-h1070-no.jpg

A többi növény kiválasztása is igen kaotikus volt. Rengeteg crypto került bele, viszont az ültetésnél néha összekevertem őket, és olyanokat is ültettem előre, amik 30-40 centisre is megnőnek, a végeredmény látható lesz a költözés előtt képeken. Amit éppen tudtam szerezni, azt beültettem, túl nagy volt a lelkesedés és kevés a koncepció. Volt benne rengeteg riccia is. Az elején készítettem riccia golyókat, szúnyoghálóba kavicsot és ricciát kötöztem, ezekből gyönyörű zöld golyók lettek. Amiket persze nyírni kellett volna, mint később rájöttem, mert a riccia nem kapaszkodik, így ahogy nőtt, súlyánál fogva az egész elszakadt a golyótól, tehát ott maradt a szúnyogháló meg a kavicsok, a riccia meg úszkált a víz tetején. Viszont fénykorában egész jól nézett ki (itt már a fénykorán kicsivel túl, kavicsokkal tartottam lenn):

so82msoxosX3CW-Z4BCTFmxRSr8QM-j97peetLatLTmLQ_PLfVSzrwLT4HziwoPj7Xh4RvPcvlg8DQISQ=w1427-h1070-no.jpg

Később a ricciából csináltam "padlólapot" is, a kínai növény helyére. Két szúnyogháló réteg közé erősítettem a ricciát, egy ideig az is szép volt. A végére a ricciából igencsak elegem lett, így a költözés után nem is került vissza belőle (gondolom én, de ahol egyszer volt riccia, onnan elég nehéz kiirtani :)). Időközben szereztünk üveg ki-befolyó csöveket is, honnan máshonnan, mint Kínából. Sokat dobott a látványon, hogy kikerült a randa zöld Eheim cső :D. Januárban így nézett ki az akvárium, amikor eljöttem:

lmJAuhqRwoegG8d9FYqWiGkal6mPTBVabV5NbfY3YxAQQdnqvWb-bw-L7D-iwvBZeewJayWeAwMrpstAA=w1427-h1070-no.jpg YgB9oPUzGHEoTvPVPdbFRHUfFymMNGuqcOVoWL781WRoSqKOLgjH-VcMO0bWz3ZgFvWuiPaO7tA_yYshQ=w1427-h1070-no.jpg 9U6km_XXAad0K81S9hhhmZWAWMI983YZ8sSWRUlMFkcPUJSoDaFH02L6cb8VAmZpyps8Dxk0LCifa4ZlUA=w803-h1070-no.jpg RlDknOZs2zOlHHEp3HK6Po9DCwsuWrDn-fx0GAg_q1KRRK2qRDP-eFeNkgjrzOtL1F1IMxCL24rkgg9Rg=w1427-h1070-no.jpg

Ezen a ponton az akvárium már sok mindenen átment, szerencsére az algásodások elkerülték, de volt egy rejtélyes kór, ami csak az ékfoltos razbórákat érintette, kb. 15 veszett oda, egy hetes gyors lefolyással. Őket később pótoltuk, azóta mindenki jól van. A jobb szélen ekkor már voltak nagyon szép HM bokrok, amikről ekkor még nem sejtettük, hogy teljesen át fogják venni az uralmat az akvárium jobb oldalán. Említésre méltó még a zacskó kavics, ami a renitens gyökeret tartotta lenn. Ez még ekkor is benn volt, mert a gyökér továbbra sem volt hajlandó lenn maradni, úgyhogy a zacskót bevontam ricciával egy kis Seachem pillanatragasztó segítségével. A képeken nem látszik túl jól, de remekül nézett ki (ahogy a szakmánkban mondják, az nem bug, hanem feature :cool:).

Összességében nagyon sajnáltam, hogy pont ekkor kellett otthagynom ezt az akváriumot, mert bár jól látszik rajta a sok tapasztalatlanságból eredő hiba, én nagyon megszerettem. Egy egészséges, jól működő rendszer alakult ki, ami nem is nézett ki olyan rosszul. És rengeteg tervem volt, hogy mit szeretnék még javítani rajta.

@gabur vitte tovább a projektet, ez pedig az utolsó kép, amikor még láttam az akváriumot, február végéről (itt már jól látszik a rosszul elhelyezett cryptók tombolása):

CwQQqiNjdte7Mbknyvyo6vUfH2teun8QMyMmC-NOklcH7FzTk83w5DorIRpbGm0icLY01Az0AEpYTucYnw=w1560-h878-no.jpg

Utána pár hónap szünet következett, a történet legközelebb a költözéssel folytatódik. Az elég kemény meló volt.
 
Utoljára módosított:
A héten egyébként bekerült még 15 amanó garnéla, mert a költözés során sajnos megritkult az állomány...

Más rendkívüli esemény nincs, a cryptók dobálnak el leveleket, amit egyelőre megértek, mert az átültetésnél a gyökerük erősen rövidítve lett.

Csütörtöki kép, vízcsere után (bocs a gyenge minőségért):

yHNVL3t0OzdvdE057NJXSk-i_cdIZiR9DUIZZgBrP0pq8rDzi4fxL_Q6UCTBo749UPdzvM2bIpklgAY13w=w1416-h592-no.jpg
 
No akkor elmesélem a költöztetést. Amikor még csak készültem erre a nagy eseményre, viszonylag kevés élménybeszámolót találtam ebben a témában, ami érthető is, hiszen ki akarna nekiállni hurcibálni egy ekkora batár medencét. Úgyhogy én most leírom, hátha más nem követi el azokat a hibákat, amiket mi igen :).

Az egész művelet 3 napot vett igénybe. Egy pénteki nap délelőttjén kezdtünk neki @gabur és Bencze barátaimmal az akvárium szétbontásának. A cél az volt, hogy délután 6 körülre az akvárium szállítható legyen. Ekkor még lelkesek voltunk:

fRnbdS_J2zBAhznUbouhxroc0GxvvxU7jEVGyCkKpLsV1eM1zaZm4MBXQPXYTwapkd-_Nc7T8UuxCeGQQ=w1903-h1070-no.jpg

Mint látszik, a kriptók elég szép méretűre nőttek, és a HM is beborított mindent. A terv az volt, hogy először kiszedjük az állatokat, aztán a növényeket, köveket, fákat. A talajt nem akartuk bolygatni, az maradt volna, ahogy van. Na igen. Pár halat ki is szedtünk, a maradék természetesen elrejtőzött a buja növényzetben. Előre nem számoltam az RC-k szaporaságával sem, mióta utoljára láttam az akváriumot, lettek vagy kétszázan. El kellett kezdeni kiszedni a növényeket. Ami persze felkavarta a talajt. Ahogy szedtük ki a növényeket és a tereptárgyakat, úgy lett egyre átláthatatlanabb a víz. Végül eljutottunk ide:

5YhWlDJ0hCiqhbwTJXRZ_NgPkzLIvIaJ95ESK4JnV9-738MuBSRurUOceggKBtLAsuqaEVirOyrAbNvfA=w1427-h1070-no.jpg

Nem mondhatom, hogy ez a szép tiszta víz megkönnyítette a dolgunkat. És az állatoknak sem lehetett kellemes... Sajnos kicsit későn esett le, hogy a víz nagyobb részének leengedésével jelentősen javítjuk a halászási esélyeinket. A halak és garnélák egy műanyag ládába kerültek, amiben járattuk a szűrőt is. Ez a láda bár nem túl nagy, viszont jól szállítható. Az új helyen pedig már várta őket egy átmeneti 70 literes akvárium. Íme a láda:

Ai6VJo855q5gJPHxMNUQi3R78XX8v2cl6xHU0bOUIJXW-W1QdeZXZjCFgQTvUdLw_BWDrAR_F62sYFnGQ=w1427-h1070-no.jpg

Bár a növényeknek csak egy részét tartottuk meg, így is 3 vödör és egy lavór lett tele. A HM és a riccia például kompletten selejtezésre került. A hegy gyomra folyami kaviccsal volt feltöltve, ezt is ki kellett szedni. Már amit sikerült a zavaros vízben. A maradék szépen elkezdett keveredni a Manadóval, aminek már ekkor sem örültünk, de később lett belőle még nagyobb baj. Illusztrálandó mi minden jött ki az akváriumból:

8pDLpjyQNltIdyUIBWOD4TyU79Hw1cZH2EifrdJUR1g2nkbLrmLiJzUPVEKtul-CO_FnCWhcBM7EJKHHA=w1427-h1070-no.jpg mAPqtGTn0dT0auQvykrQMy5NYDSImRyZ7aQsQkxkhQShSTO8nkPDEhUrTlXOECGXirVUCjLaa_jbpcwUw=w1427-h1070-no.jpg

Amikor megérkezett az autó a lelkes új kollégákkal, akik jöttek segíteni a cipekedésben, mi már eléggé elgyötörtek voltunk. Nem is készültünk el időben. Leengedtük a maradék vizet is, de egy kicsit hagynunk kellett benne, mert egy rakás RC-t még mindig nem sikerült kiszedni, viszont már idő sem volt rá. Nagyon aggódtunk, hogy amikor megemeljük az akváriumot, nehogy elrepedjen az alja. Székekre keresztbe fektettünk egy asztallapot, és hatan ráemeltük az akváriumot a bútorról. Hatan is rohadt nehéz volt. Utána már csak ki kellett játszani az épületből, ez a szűk folyosók és ajtók miatt végül az ablakon sikerült. Kb másfél óra alatt sikerült az akváriumot és a bútort is áthelyezni a kisbuszba. Elsőre nem fért be mindkettő, de nagy nehezen sikerült megoldani :D. A halak, a vödrök és a dekor másik kocsival utaztak. A vödrök tetejét folpakkal fedtük le az útra.

Utána átkocsikáztunk Budafokról a Belvárosba. Mire odaértünk, már sötétedett és az eső is eleredt. A bútort elforgatva szerencsére sikerült bejátszani a liftbe, nem nagyon lett volna már erőnk felvinni a lépcsőn, még ha csak a másodikra kellett is. Viszont az akváriumot nem lehetett elforgatni, mert ott volt az alján a talaj. Nem fért be. De addigra már annyira nem akartunk lépcsőzni, hogy kockáztattunk és megpróbáltuk addig dönteni, amíg pont befér és a talaj sem csúszik össze. A kettő együtt sajnos nem jött össze... Az utolsó pillanatban az összes talaj engedett a gravitációnak és lecsúszott. Ez ugye azt jelentette, hogy a talaj összekeveredett az alatta lévő táptalajjal, illetve a folyami kavicsokkal. Ez másnapra egy rakás plusz melót csinált, de akkor már ezzel nem foglalkoztunk. Azt már meg sem említem, hogy akkora extázis volt végre rátenni az akváriumot a bútorra, hogy elfelejtettük ellenőrizni, melyik az eleje (= a kevésbé karcos oldala :)). Meg hát koszos is volt, nem látszott. Mikor valamikor szombat este észrevettem, hogy a karcos fele került elölre, már esélytelen volt megfordítani, úgyhogy így marad... Átraktuk az állatokat a műanyag dobozból az ideiglenes akváriumukba, bedugtuk a szűrőt (ami így kb egy órát töltött járatás nélkül), feltöltöttük vízzel az akváriumot (hogy lássuk reggelre ha esetleg ereszt), megittunk pár sört, aztán mindenki ment pihenni.

Így néztek ki ekkor az állapotok:

1aM73KeodEJ7u8uqrh4rblo7vf1e19UY7T93k8GdcukwweTwWrPt73Qqmrtod_-aeYz5Q7qmolSW141-Xw=w803-h1070-no.jpg 4I1jwftzgtckJKnK4FqUp0GoUZQ_irtFs9iRyCJy7MtaH2kjv0U7rE86gSWvsGgw-1YsB2UVYd2xaahQvg=w803-h1070-no.jpg E7rdcjRBHVEU6B3DK_KDNVme2Hb-kf9QnPH1_CHWYnd2_fWDpdKyyg-wuwEgj1EOZnrnEDyOFKmF3p7Kg=w1903-h1070-no.jpg

A történetet legközelebb folytatom az újraépítéssel.
 
Ugrok egyet az időben, ma így nézett ki:

ETYtu1RSTts5eV9e0bePgFa1sHShnSzuTzlDAbg9Lf4HKzwfyWt6fM_ApJQ3k7S6OnbHhz3jsScVUkVwj2zRpn_Xm7xm4SeKvjQ3uW-StBWIDbD2rrTy0RpPhlBI-2n8WatU5zUjPv34atc2NQuMmxF4ZLktr8qnOmX1DN5ezxuZB02XXccI3PApS25U-_HASVYpqpAxAcr3tMZK2MfiK5KNFo3JgNZqmiLMBrg3iqT1REljgFPhQV6r9taw1n2peVl5L94xwF281yYD7W6jjg7VtYKpNKRzGwahZIEsG5EzyE8mnv6956v4HdVgW39t0xKp0PTJ-a_5ZWtWosMWrL_2utBm1W28a4BmCwVvCGX2_hEA0CQMM0_jLHPzV1MqUz-lOOTRsNzWy7V0opxvymbNclnW-yqEVdSb3ZxQ2J7erMLq6-9AUMrcNFL1owgvoUVsYiP1SZoQJMGx1hZIEqwoYMzo9DTZHT0w66RKNRvTjJGi-GDtrpw9Ml5n5KRzKDTkcGqn-yffSL2BdrKL4zdy0KHkDLUQYT43tSpYxWOD3o2EHmF_gJm9KzxhzUsDCH3Lvz9cp2JJcMfL1igQ0yNeNckaEGAsja1AzVSQ8R66-oE6kcXLsEyq=w1427-h1070-no


Tegnap beültettem itthoni nyírásból maradt növényeket, staut, verticillátát, tenellust a dzsumbuj sűrítésére. Ma pedig mohákat ragasztgattam az ágak egy részére, a készlet erejéig. Christmas, flame, fissidens, riccardia is került be, egyelőre kísérleti jelleggel.

A növények kezdenek helyreállni a költözés utáni sokkból, a kriptóknak kevesebb levele megy tönkre, az állatok jól vannak.

Tervben van az "út"-ra valamilyen kavics, a jelenlegi ötlet szerint fehér, illetve még egy kis MC az út melletti részekre.

Még pár gyengécske kép:

nrvrFT6xD5USopjFq_X7KxqzZhcPD9Xkbz1VKMBDCIHmZ0w4wctgT2zFswg-eBDKBL75-vQMo8vrCpu8g=w1427-h1070-no.jpg VM0PNqy-ZEKgiSPw1icMSKSxNDodhxa5TRCL81WWXJ7URbk0zR3RLfT-hlx5ZH-XzSfO5WdafjaO5rrUg=w1427-h1070-no.jpg LCfN11CKm6faocXvctbbDYD-pUMaEtqwEptjnXTCoTeB1hpOOpjnzMTVkrIOWrjRoGNDY2zgWZPsvESBw=w1427-h1070-no.jpg
 
Egy hónapos hallgatás után többnyire jó hírekről tudok beszámolni. Főleg arról, hogy minden a legnagyobb rendben, növények szépek, állatok jól vannak.

A tápozáson még nem kellett változtatni, bár néhol felfedeztem egy kis ecsetalgát, egyelőre figyelemmel kísérem. A fény továbbra is napi 10 órában megy, hétvégén tápozás továbbra sincs, amíg nem építünk valami automata növénytáp adagolót.

Mielőtt rátérek a lényegre, jöjjön egy kép egy sisakcsigáról, ami beásta magát a talajba (hárman vannak, ritkán látni őket nappal):

HQ6ArQL4F3hE4t76xGg0eTtEuW4n1YShdxkdoyoliPlYGQxUMqlCwaPxJTrtKYmtss8B4rWN3VAiQACpm=w1427-h1070-no.jpg

Na szóval a legszembetűnőbb változás, ahogy a képeken is látni fogjátok, hogy az útelágazást fehér kaviccsal borítottam. Egy ideje nem hagyott nyugodni ez a gondolat, őrült álmaimban fel-fel sejlett. Végül úgy döntöttem, megcsinálom, az eredmény, bevallom, kicsit sokkolt, de már barátkozom vele. Túl rikító lett, túl hangsúlyos, de most már visszacsinálni nem fogom. Kicsit úgyis algásodik majd, attól bizonyára jobban beilleszkedik majd a látképbe.

Összességében ezt a kevésbé jól sikerült kísérleteim közé sorolom, legalábbis egyelőre.

A víz még kicsit homályos a képeken (a kavicsok berakása után készült), azóta már letisztult.

OOVoP9inffMyRct_Z5H7_Up2HavTxFUf9WkGFPnCkEwuCC8MUALVSn2Pq-V1TZ4at8ul99JH_G9gFcW9U=w1427-h1070-no.jpg beTsHXpDycK68BY5Y-jdN1uRzQmFsCzqkgx0W7ckau44BLuZ55Wtss7ACl2FLEitpKPsYWEKklw_Xtnft=w1427-h1070-no.jpg waZHFkCQrzx6vwUOaSyWLm7xIii-uTCBo8bCVmSywimC3Gxa4WiAgLwSLSV0DU5NRzOWXwDmIk6_QwJVX=w1427-h1070-no.jpg
 
Egy hónapos hallgatás után többnyire jó hírekről tudok beszámolni. Főleg arról, hogy minden a legnagyobb rendben, növények szépek, állatok jól vannak.

A tápozáson még nem kellett változtatni, bár néhol felfedeztem egy kis ecsetalgát, egyelőre figyelemmel kísérem. A fény továbbra is napi 10 órában megy, hétvégén tápozás továbbra sincs, amíg nem építünk valami automata növénytáp adagolót.

Mielőtt rátérek a lényegre, jöjjön egy kép egy sisakcsigáról, ami beásta magát a talajba (hárman vannak, ritkán látni őket nappal):

View attachment 38571

Na szóval a legszembetűnőbb változás, ahogy a képeken is látni fogjátok, hogy az útelágazást fehér kaviccsal borítottam. Egy ideje nem hagyott nyugodni ez a gondolat, őrült álmaimban fel-fel sejlett. Végül úgy döntöttem, megcsinálom, az eredmény, bevallom, kicsit sokkolt, de már barátkozom vele. Túl rikító lett, túl hangsúlyos, de most már visszacsinálni nem fogom. Kicsit úgyis algásodik majd, attól bizonyára jobban beilleszkedik majd a látképbe.

Összességében ezt a kevésbé jól sikerült kísérleteim közé sorolom, legalábbis egyelőre.

A víz még kicsit homályos a képeken (a kavicsok berakása után készült), azóta már letisztult.

View attachment 38572 View attachment 38573 View attachment 38574
A homok két ponton nem stimmel szerintem. Egyrészt túl fehér, és emiatt természetellenesen néz ki, másrészt a frontnál a homok és a talaj találkozása nincs szépen megcsinálva.
Mindkét dolog könnyen orvosolható. Az AD-ban, vagy AF-ban kapható kvarchomok olcsó és sokkal jobban ide illenének a színei. Ha több pénz van rá, akkor akár ADA Colorado homok is mehetne bele. A frontnál pedig csak homok, vagy csak talaj legyen, ezt egy bankkártya segítségével könnyen meg lehet oldani. Ami most van, hogy egy vízszintes vonallal ketté van választva, nem szép, és szintén mesterkélt hatást kelt.
 
A homok két ponton nem stimmel szerintem. Egyrészt túl fehér, és emiatt természetellenesnek néz ki, másrészt a frontnál a homok és a talaj találkozása nincs szépen megcsinálva.
Mindkét dolog könnyen orvosolható. Az AD-ban, vagy AF-ban kapható kvarchomok olcsó és sokkal jobban ide illenének a színei. Ha több pénz van rá, akkor akár ADA Colorado homok is mehetne bele. A frontnál pedig csak homok, vagy csak talaj legyen, ezt egy bankkártya segítségével könnyen be lehet oda tölteni. Ami most van, hogy egy vízszintes vonallal ketté van választva, nem szép, és szintén mesterkélt hatást kelt.
Nekem is ez a két bajom vele, igen. A köveket már valószínűleg nem fogom cserélni, inkább adok neki egy kis időt. Az igazat megvallva, kíváncsi is vagyok, mennyire fog algásodni. A fronttal viszont valamit kell csinálni, mert ez így nagyon randa. Arra is gondoltam, hogy egy fekete szalagot felragasztok oda alulra, ami eltakarja a talajszintet. Lehet a bankkártyát megpróbálom, van még egy kis kavicsom.
 
Nekem is ez a két bajom vele, igen. A köveket már valószínűleg nem fogom cserélni, inkább adok neki egy kis időt. Az igazat megvallva, kíváncsi is vagyok, mennyire fog algásodni. A fronttal viszont valamit kell csinálni, mert ez így nagyon randa. Arra is gondoltam, hogy egy fekete szalagot felragasztok oda alulra, ami eltakarja a talajszintet. Lehet a bankkártyát megpróbálom, van még egy kis kavicsom.
Továbbra is csak az eheim szűri az akvárium vizét? Van elég áramlás ilyen hosszban is? MC van kötözve az akvárium közepén a fára? Hogy bírja a low tech körülményeket?
 
Nekem is ez a két bajom vele, igen. A köveket már valószínűleg nem fogom cserélni, inkább adok neki egy kis időt. Az igazat megvallva, kíváncsi is vagyok, mennyire fog algásodni. A fronttal viszont valamit kell csinálni, mert ez így nagyon randa. Arra is gondoltam, hogy egy fekete szalagot felragasztok oda alulra, ami eltakarja a talajszintet. Lehet a bankkártyát megpróbálom, van még egy kis kavicsom.
A kártyát szépen óvatosan bedugod a frontüveg és az aljzat közé, függőlegesen lefelé, egészen az aljáig. Amikor lement, akkor kicsit elhúzod a fronttól, és beöntöd oda a homokot, aztán kihúzod a kártyát. Ezután megismétled egy kártyányival odébb...
 
Továbbra is csak az eheim szűri az akvárium vizét? Van elég áramlás ilyen hosszban is? MC van kötözve az akvárium közepén a fára? Hogy bírja a low tech körülményeket?
Csak az Eheim, illetve még van egy ideiglenes belső szűrő ott a jobb felsőben, aminek csak annyi a szerepe, hogy erősítse az áramlást. De lehet lassan kiveszem, mert ezt a részét már a skimmer is el tudja látni.

Középen a fára egy nagy csomó tripartita van kötözve. MC ebben csak nyomokban van, a jobb oldali kövek lábánál. Az otthoni akvámban remekül elvan lowtechben az MC, Giving Hand néven naplóztam is. Ebben inkább szenved az a kevés, ami benn van, valószínűleg kevés fény jut le alulra (az ágon szerintem remekül ellenne).
 
Utoljára módosított:
A kártyát szépen óvatosan bedugod a frontüveg és az aljzat közé, függőlegesen lefelé, egészen az aljáig. Amikor lement, akkor kicsit elhúzod a fronttól, és beöntöd oda a homokot, aztán kihúzod a kártyát. Ezután megismétled egy kártyányival odébb...
Ezt asszem megjátszom, köszi
 
Rég nem jelentkeztem. Volt közben egy áramszünet, így egy hétvégét állt a szűrés, megtépázva a baktériumkultúrát. Úgy néz ki komoly gond szerencsére nem lett belőle.

A növények szépen növekednek, a fehér kavics megfelelően bezöldült-bebarnult,így már nem üt el az összképtől. A kép nem sikerült túl jól:

EeeHrb7nPbv92QXKKbSiALqsCoIIqOpZL5yk8foZO_bFhgxiE2MpT_DcVkiYV0FMraPp31WjyXdZWN6ytw=w1920-h775-no.jpg

A hegytetőre ültetett füvek sajnos nem érezték túl jól magukat, oda majd kitalálok valami mást, a h. tripartita részben benőtte, de nem tetszik jelen állapotában. Ha már tripartita, pár hetente kiszedek egy lavórnyit, ha esetleg kéne valakinek.

bW_-BL91LL7coMNJrGE2lpQ7FUcxFIHk7ASCMrnhRl-nu1ppXuhCmEdn9_vPIm4gjso-94mWk1KxcQ8cg=w1426-h1069-no.jpg

Az ágak mohásítása továbbra is várat magára. A csigák kezdenek nagyon elszaporodni, pár helénát talán beköltöztetek valamikor.

Végül egy sztárfotó az egyik sepregetőről:

dbdLkEjMQDoyTvwioDjPX7sJUlynvZKyq9QWv13HuEwTaCMKLY4K5BhYIy5gs4K87Yneo0e-iQ0nmT7zw=w1426-h1069-no.jpg
 
Ez valahogy kimaradt eddig, de jó kis olvasmány volt, így éjjel 1 kor. :) @Mr. Kapa Pedig annak idején kérdeztem is hogy ez a Emarsys-nál van. Ismerős a helyzet, amin át mentettek. Részvétem.:D

Meg mostanában csend van róla, no kép, no bejegyzés.
 
Az Emarsys-nál , nem lesz olyan gondod hogy áram szünet miatt leáll a szűrő.:) Tudomásom szerint, és ha jó emlékszem ott vannak szünetmentes ajzatok.(y) Csak nem tudom hogy az akvárium közeliben van e.
Hú ezt jó hogy mondod, én erről nem tudtam. Rá fogok kérdezni :D

A naplóimmal valóban nagyon el vagyok maradva... de tervben van, hogy változtatok ezen :oops:
 
Back
Oldal tetejére