• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Első növényes akváriumom - low tech 112l-ben

racoon

Kertész szaki
Album borító
cory.jpg

Sziasztok!

Engedjétek meg, hogy bemutatkozzak: Erős Mihálynak hívnak, Szombathelytől nem messze, Sorokpolányban lakom. Habár már 2 éve regisztráltam az oldalra, eddig többnyire csak olvasgattam a fórumot, tanultam, és gyűjtöttem az információkat :)
Úgy gondolom eljött az ideje, hogy saját naplót nyissak. Ezzel is szeretném nyomon követni az akvárium fejlődését és hasznos tanácsokat kapni.

Hogyan is kezdtem? Már gyermekkorom óta van akváriumom. Először egy 20l-es, később egy 50 l-es,most pedig egy 112 l-es akváriumot gondozok. A kezdetekben elég sokat ügyetlenkedtem, rengeteg szarvashibát követtem el. Több fajta, többnyire a helyi halasnál kapható növényt és halat is tartottam. Szegények, nem mindig érezték magukat jól :(
HPIM0825.JPG

Valahogy így kezdtem​

Aztán 2009-ben rátaláltam Nigro oldalára, és egyéb akvarisztikai fórumokat is egyre gyakrabban olvasgattam. Szép lassan én is megfertőződtem, és elkezdtem fejleszteni az akváriumot (szűrés, tápozás, vízlágyítás, világítás).

A legutolsó berendezés 2009 novemberében volt. Azóta csak kisebb átrendezések voltak. Ez év nyaráig gyári tetővilágítással (2x 18 w), majd 2x24 w-tal üzemelt. A Cryptocoryne wendtii mellett a valisnéria (pontosan nem tudom, melyik fajta), és aNajas guadalupensisis szépen fejlődött. Korábban csak a Cryptocoryne aponogetifolia maradt meg.

DSC_0833.JPG

Fél évvel ezelőtt​
 
Jelenlegi felállás:

Akvárium: 80x35x40 cm (bruttó 112l – nettó 90-95l) fekete ragasztóval (sajnos már elég karcos is)

Világítás: 3x24 w osram 865 daylight diy armatúrában (1x 24w 11:40-11:50, 3x 24 w 11:50-20:35, 1x24w 20:35-20:45)

Szűrés:tetra tech ex 700 (1 tálca eheim biomech, 2 tálca ADA biorio, 1 tálca szivacs+perlonvatta)

Aljzat: 3-4l Sera floradepot, kisebb-nagyobb szemcsenagyságú kavics (3-5 mm) kb. 7cm vastagon
Dekoráció: vasfa, mangrove gyökér

Háttér: barna kartonpapír (cserére szorul)

Tápozás: 2,5 ml/nap Green Aqua Macro, Mikro, 3ml/nap Easy Life Carbo

Vízcsere: 30l/hét (kb. 30%) csapvíz+ioncserélt víz 50-50%-ban

Növények: Eleocharis parvula,Cryptocoryne wendtii, Hygrophila difformis, Rotalaroundifolia,Taxiphyllumbarbieri,Vallisneriasp.,Cladophoraaegagropila

Halak és egyéb élőlények: 4 db corydoras paleatus - foltos páncélos harcsa, 8 db corydoras habrosus, 7 db Nannostomus beckfordi - díszes törpeszájú hal, 1 db anustrias sp. – algaevő harcsa, 5db otocinclus affinis – törpe szívóharcsa, 1db Caridina multidentata - amano garnála, 20-30 db Neocaridina heteropoda - red cherry, 3 db Tylomelania sp sulawesi – nyúlcsiga, 1db Neritina natalensis sp. Zebra – afrikai zebracsiga, rengeteg hólyagcsiga.
 
A parvulát, a rotalát, és a hyrophilát szeptember közepén ültettem. A régi növények egy részét lecseréltem, illetve megritkítottam. Sajnos a növényekből emers formájút és gyökér nélkülit sikerült beszereznem. Ez utóbbi dolog elég bosszantó, mivel a coryk miatt állandóan újra kellett ültetnem a felúszó növényeket. A rotalán ez meg is látszik, a leveleken mechanikai sérülések jelentek meg. Az ültetés után 2 héttel visszavágtam a parvulát és a rotalát, mivel az emers levelek elkezdtek algásodni.
Úgy néz ki, lassan megtörténik az emers levelek lecserélődése. A rotala viszonylag gyorsan nő, ebből már több szárat is vissza tudtam vágni, a levágott részeket elültetni.
DSCN1795.jpg
 
Üdv! Kissé tanácstalan vagyok.. a helyzet az, hogy én is low-tech-ben üzemelek, de... amit leírtál technikában és tápozásban, ennek az aksinak szerintem már nem itt kéne tartania...
A Hygrophila difformist én nem is találtam elsőre... ha meg a jobb oldal hátsó sterm az ... akkor tényleg nem tudom, ennyi idő elteltével és adott körülmények közt mért ilyen.
Egy ötletem azért van: legalább egy élesztős CO2-t dobnék a rendszerre...

Szerintem ha beindul szép lesz... egy két vékonyabb fadekorral azért még ki lehetne egészíteni a layoutot ;)

A többiben szerintem segítenek a nálam okosabbak... nekem jelenleg lövésem sincs ...
 
Szia Ozzy!

Köszi a tanácsokat. Az igazság az, hogy a növények nagy része a mohát, és a cryptot leszámítva kb. 1,5 hónapja lettek beültetve. Mint írtam emers nevelésű növényeket vettem, és elég lassan tudtak megbarátkozni a körülményekkel. A rotala viszonylag gyorsan elkezdett nőni, viszont a hygrophila csak pár hete kezdte hozni az új, submers hajtásokat (bal sarokban). Valószínű azért is nő ilyen lassan, mert még a gyökérzete sem fejlődött ki rendesen, és a sarokba nem jut annyi fény mint kellene (80 cm hosszú az akvárium, a fénycső pedig csak 60cm). A parvula még mindig váltja a leveleket, igaz már elkezdett terjeszkedni. Itt azonban elkövettem azt a hibát, hogy nem szedtem szét elég jól a csokrot ültetés előtt. Egyébként a dekorok már régóta bele kerültek, ekkor még nem igazán foglalkoztam a layout kialakításával. Szétbombázni meg egyenlőre még nem szeretném az akváriumot. :) Most "csak" egy szépen benövényesített akváriumot akarok összehozni, aztán meglátjuk így mi sül ki belőle.
Az biztos, hogy a legközelebbi berendezésnél már sokkal jobban fogok figyelni a tudatos, igényesebb layoutra kialakítására is.
Élesztős C02 -vel még régebben próbálkoztam, de nem sikerült megoldanom az egyenletes gáztermelődést, anélkül meg tuti algásodás lenne belőle :)
 
A képet nézve, nem úgy tűnik mintha árnyék lenne a sarkokban...legalább 15 cm-re van a világítás az akvárium fölött (első saccra) simán van fényed a bal sarokban is (én írtam rosszul az előbb)...
a parvulához őszintén szólva nem értek, viszont a mohád sem hajtja túl magát...
azért én mégis javasolnám a Co2-t... az egyenletes gáztermelődést tudod figyelni egy élesztősnél is.. bár több figyelmet igényel, de szerintem megérné...
algázni meg van egy pár jószágot most is... esetleg még 4-5 amano, vagy háron-négy kis sziámi algázóval elketyegne a dolog... s a carbo is segít ez ügyben ;)
 
A moha elég szépen nő így ,csak carboval. Csak sajnos az algának is eléggé tetszenek a körülmények, illetve a mohát is eléggé el tudja lepni, és így kénytelen vagyok viszonylag gyakran nyírni. Az anci és az otok eléggé el vannak lustulva,de azért eszegetnek valamennyi algát :) Amanokból is több volt, csak nagyon megtetszett nekik a szárazföldi életvitel...:oops:
A CO2-dal még kicsit várni akarok, kíváncsi vagyok, mit lehet nélküle kihozni az akváriumból. Növény vásárláskor is próbáltam olyan fajokat beszerezni, amik beérik kevesebb CO2-dal is. Szerintem pár hónapon belül szépen meg fognak indulni a növények.
 
A napokban a heti vízcsere mellett eszközöltem egy kis növénynyírást, igazítást. Habár még elég kicsi a rotala, a régi algásabb leveleket, és szár részeket eltávolítottam. Remélem az új hajtások már egészségesek lesznek és nem lesznek tele sérült levelekkel. Most pár hétig biztosan hagyni fogom regenerálódni, hogy kipihenje a stresszt.
Mivel a parvula ültetést anno eléggé elrontottam, és túl nagy csokrokban ültettem őket, nem igazán úgy fejlődik ahogy szeretném. Ezeket a sűrű részeket kicsit kiritkítottam, a kiszedett részeket beültettem az akvárium jobb oldalára. Ezt egyenlőre ideiglenes megoldásnak szánom, amíg nem sikerül beszereznem Elatine Hydropiper-t. Ezen a részen eléggé ellepte az aljzatot az alga, remélem ha a parvula benövi, kevesebb fényt kap az aljzat, és kicsit visszaszorul az alga.
 
Sajnos megtörtént az is amitől féltem: a szűrőm egyre jobban ereszt. Már tavasszal jelentkezett a probléma, de a fej tömítésének cseréjével, illetve az adapter tömítésének a cseréjével sikerült részben kezelnem a dolgot. Úgy néz ki, hogy most a légtelenítő tömítése is megadta magát. Mivel ezt a tömítést nem tudtam szilikonnal kenni, ezért várható volt, hogy lassacskán gondok lesznek vele (3,5 éves a szűrő). Ma este nekiesek, szétcsavarozom, és meglátjuk, hogy itt van e gond...
 
Délután, mire hazaértem, már egy 20 l-es vödör volt a szűrő alatt. Szerencsére édesanyám rá tudott nézni délben az akváriumra. Ekkor már a szűrő alatt lévő kisebb tálból folyt ki a víz :mad:
Gondoltam magamban, tovább nem bírom, nekiesek,szétszedem a szivattyút, lesz ami lesz.. A nap folyamán sikerült vennem FBS-t, illetve a helyi halasnál rákérdeztem, hogy a szűrőhöz tud e szerezni adaptert, mert valószínű ott is gondok vannak. Tudtommal külön tömítést nem lehet kapni az adapterhez, de ő ezt is lezsírozta nekem a szervizben, megkímélve egy új, nem is olyan olcsó adapter vételétől :) Mint utólag kiderült,erre talán nem is lesz szükségem.
Szóval hazaértem, és haverral szétcsavaroztuk a szivattyú házat, kivettük a légtelenítőt. A tömítésen nem láttam semmit, de fölötte, a pumpa házán vízkő volt... A jövőbeli hasonló problémák megelőzése végett úgy döntöttem, beragasztom a pumpát FBS-sel, úgysem nagyon használom. Összeraktuk a szűrőt, és vártunk pár órát, had száradjon a ragasztó. Most kb. 2-3 órája megy újra a szűrő, eddig egy csepp vizet sem eresztett, remélem így is marad :)
Ha valaki hasonló mutatványon töri a fejét, nyugodtan álljon neki, abszolút nem nehéz megcsinálni. Én eléggé tartottam tőle,mivel kétbalkezes vagyok,de simán ment.
Egyedül a csavarok meghúzásával kell vigyázni, mert ha túlhúzzuk, egyszerre reped a műanyag. Nekem 2x is ragasztanom kellett :(
Remélhetőleg a ragasztótól nem lesz baja a halaknak, és a víz sem kezdi ki, amíg meg nem köt teljesen (ez elméletileg 24 óra).
 
Egy kis helyzetjelentés az akváriumról:
Bő egy hét telt el a szűrő javítása óta, azóta szerencsére minden gond nélkül működik.
Sajnos növények nem úgy nőnek, mint szeretném, ezért néhány változtatást eszközöltem. A világítás felfüggesztésén 4-5 cm-t lejjebb eresztettem, így kb. 8-10 cm-re van a vízfelszíntől.
A növénytáp adagoláson igazítanom kellett. Eddig a 3-3 nyomás ment a tápokból,de az így a vízbe juttatott mennyiség alig érte el a 2 ml-t, szóval most fecskendővel mérem ki a szokásost adagot (2,5-2,5 ml). Remélhetőleg a változtatás pozitívan érinti majd a növényeket.
Többetektől olvastam a reggeli, lámpa kapcsolás előtti vízcserék előnyeiről. Az elmúlt hetekben én is kipróbáltam, és valóban, utána iszonyatosan elkezdtek bubizni a növények. Valószínű áttérek én is erre a megoldásra.
A tegnapi vízcsere előtt vettem észre, hogy a nőstény paleatus elkezdett ikrázni :) Ez volt a második alkalom, hogy láttam a nászi táncot, ami nagyon érdekesnek bizonyult. Sajnos többnyire csak egy hím kergette az anyukát, így nem biztos, hogy meg lettek termékenyítve az ikrák. Párat azért kimentettem egy duncos üvegbe, a többit az akváriumban hagytam. Ha szerencsém lesz, talán sikerül néhány apróságot kikelteni, és felnevelni.
 
Többetektől olvastam a reggeli, lámpa kapcsolás előtti vízcserék előnyeiről. Az elmúlt hetekben én is kipróbáltam, és valóban, utána iszonyatosan elkezdtek bubizni a növények. Valószínű áttérek én is erre a megoldásra.
Nem mondom, hogy haszontalan a világítás bekapcsolás előtti vízcsere, mert nem értek hozzá. Viszont azt gondolom, hogy vízcsere után a bubizás az nem a fotoszintézis miatt van, hanem azért mert a víz beöntésekor kerül be levegő az akiba. Kivéve persze, ha a vizet nem öntéssel, hanem mondjuk gumicsővel juttatod be.
 
Teljesen mindegy hogyan kerül be a friss víz, mindenképpen tele van nagy mennyiségben oldott gázokkal. Amit látsz az tényleg nem a fotoszintézis, ezt bizonyítja, hogy ilyenkor az üveg is bubizik rendesen:eek: A lámpa felkapcsolása után az első pár órában amúgy sem szoktak bubizni a növények.
 
Szia racoon!

Nekem soknak tűnik a világításod ennyi növény mellé CO2 nélkül!
Kap természetes fényt napközben az akvárium?

A.ttila

Szia!

Sajnos egy kicsit elnéztem a növények számát, mikor rendeltem, így valóban elég gyér még az akvárium, főleg a jobb oldal. A rottalát nyírások után vissza szoktam ültetni, had sűrűsödjön. Az az igazság, hogy ilyen hidegben viszont már nem merek rendelni növényeket. Tartok tőle, hogy megfáznának.
Ami a világítást illeti, már többen írták, hogy CO2 nélkül sok lesz a fényem. Mivel nagynyomású rendszert nem szeretnék, így a világítást kellene csökkentenem. Mindenképp low-tech irányba akarom az akváriumot fejleszteni.
Mit gondoltok, miben maximáljam a világítás nagyságát így, CO2 nélkül? Ha jól tudom, általában 0,6w/l-t szokták javasolni felső határnak low-tech akváriumokban. 2x24w + 1x14 w-tal 0,55 w/l, valós vízmennyiséggel számolva pedig 0,62 w/l lenne (plusz refik).
Közvetlen fényt nem kap az akvárium, csak amennyi a szobába beszűrődik. Nem túl sok, nem túl kevés, kb. közepes mennyiségű. Ha már így konkrétan kérded :)
 
Nem mondom, hogy haszontalan a világítás bekapcsolás előtti vízcsere, mert nem értek hozzá. Viszont azt gondolom, hogy vízcsere után a bubizás az nem a fotoszintézis miatt van, hanem azért mert a víz beöntésekor kerül be levegő az akiba. Kivéve persze, ha a vizet nem öntéssel, hanem mondjuk gumicsővel juttatod be.

Teljesen mindegy hogyan kerül be a friss víz, mindenképpen tele van nagy mennyiségben oldott gázokkal. Amit látsz az tényleg nem a fotoszintézis, ezt bizonyítja, hogy ilyenkor az üveg is bubizik rendesen:eek: A lámpa felkapcsolása után az első pár órában amúgy sem szoktak bubizni a növények.

Ezekre eddig nem is gondoltam. Azért azt nem hiszem, hogy csak erről lenne szó, mivel nemcsak a vízcsere utáni pár órában figyelhető meg az intenzív bubizás, hanem az egész nap folyamán :)

Üdv:Racoon
 
Szia!

Sajnos egy kicsit elnéztem a növények számát, mikor rendeltem, így valóban elég gyér még az akvárium, főleg a jobb oldal. A rottalát nyírások után vissza szoktam ültetni, had sűrűsödjön. Az az igazság, hogy ilyen hidegben viszont már nem merek rendelni növényeket. Tartok tőle, hogy megfáznának.
Ami a világítást illeti, már többen írták, hogy CO2 nélkül sok lesz a fényem. Mivel nagynyomású rendszert nem szeretnék, így a világítást kellene csökkentenem. Mindenképp low-tech irányba akarom az akváriumot fejleszteni.
Mit gondoltok, miben maximáljam a világítás nagyságát így, CO2 nélkül? Ha jól tudom, általában 0,6w/l-t szokták javasolni felső határnak low-tech akváriumokban. 2x24w + 1x14 w-tal 0,55 w/l, valós vízmennyiséggel számolva pedig 0,62 w/l lenne (plusz refik).
Közvetlen fényt nem kap az akvárium, csak amennyi a szobába beszűrődik. Nem túl sok, nem túl kevés, kb. közepes mennyiségű. Ha már így konkrétan kérded :)
Megfelelő szűréssel, kellő odafigyeléssel működni fog. Mindig a bruttó térfogatból számolunk, így maximumnak jó amit írtál.
Lásd attibva low-tech akváriumait.
 
Ezekre eddig nem is gondoltam. Azért azt nem hiszem, hogy csak erről lenne szó, mivel nemcsak a vízcsere utáni pár órában figyelhető meg az intenzív bubizás, hanem az egész nap folyamán :)
Persze, jót tesz a növényeknek a friss víz és egy kicsit magasabb üzemmódba kapcsolnak ilyenkor, de az őrült bubizás közvetlenül a vízcsere után nem ennek tudható be.
Ha például nagyon terhelt a vized és csak ritkán és keveset cserélsz, akkor ez a jelenség hatványozottabban látszódhat.
Ezért is javasoljuk mindig a heti 50%-os vízcserét.
 
Megfelelő szűréssel, kellő odafigyeléssel működni fog. Mindig a bruttó térfogatból számolunk, így maximumnak jó amit írtál.
Lásd attibva low-tech akváriumait.

Olvasgattam a fórumon lévő low-tech-es bejegyzéseket, akváriumokat, de még van mit tanulnom. A szűrés fejlesztése tervben volt, így viszont a világítást is muszáj lesz megbuherálnom, mivel a jelenlegi előtét nem fog elvinni egy 1x14w-os t5-ös csövet :(
 
Back
Oldal tetejére