• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

"El Natural" Nano

habee

Főkertész
Sziasztok
Végre el jött az ideje, hogy sikerült összerakni a kis 13 literes Nanot...
Aránylag elég sokat olvasgattam a fórumot az El Natural témával kapcsolatban,meg mondom őszintén nagyon megfogott ez az egész "önellátós"természetes dolog
ezért mostanában én is megpròbálkoztam egy két kísérletezgetésel
Ebben a formában most először próbáltam akváriumot reményeim szerint működnie kéne majd idővel meglátjuk mennyire fognak beválni a reményeim🤔
Az akvárium méretei
40*24*20cm(19 liter de mire bekerült minden sac ki/kb 13-15 liter közötti)
Szokásomhoz híven ehez is készítettem egy PE tálcát így"mobil" akvárium valamilyen szinten
IMG_20191023_235135.jpg
IMG_20191023_224653.jpg
Az aljára állítható lábakat tettem így bárhol beállítható a vízszint
Az alja közönként kimerevítve így bírja a terhelést,nyugodtan lehet mozgatni ha kell
Erre szükség is volt mindjárt az első alkalommal mivel ahová először szántam a szűrő behelyezésénél akadályba ütközött
Úgyhogy frissiben meg is volt a költöztetés 😀
Ha már a szűrőről beszélünk ebben a részletben van a hiba,hogy én a szűréstől nem szerettem volna megválni így ezzel már talán nem mondható El Naturalnak
Éden 501 Talán a legelső külső szűrőm és még mindig teszi a dolgát voltak rajta kisebb átalakítások így majdnem egy liter Mátrix benne van
A nyomóágat részben tompítottam így reményeim szerint nem fog veszélyes áramlást végezni viszont valamilyen szinten van vízmozgás
IMG_20191025_165740.jpg
Alsó réteg ként olyan jó 1cm vastagon kerti komposzt
IMG_20191023_153954.jpg
Erre 3-4cm florasca B típusú virágföld
Szereztem Florasca Bio Kerti Tòföldet de nem mertem ezt használni,mert a leírás szerint 7.3as a Ph-ja majd inkább kísérletezem vele és igazság szerint a tápgolyókhoz vettem
Fedőrétegkként 4-5cm apró gyöngykavics
IMG_20191023_153943.jpg
Világítás Tetra LED light wave 8w először az odyssea volt a terv de túl gyengének találtam
Így most átkerült utolsó esély címen a kis kockára meglátjuk hogy muzsikál..Napi 8 òra egyenlőre 4 òrás szünettel
Tápozás,CO2 nincs
Növények
Littorella uniflora
Ranunculus inundatus
Cryptocoryne green
Cryptocoryne red
Bacopa australis
Dekor:
Redmoor gyökér,manten kő
Az akvárium már jár kissé homályos még de ez az első napja képet most nem tudok feltenni,mivel a limit megvan de ami késik nem múlik😉
 
Esetleg érdemes lehet még pár növényt beletenni, főleg az első részre. A Walstad könyv szerinti "klasszikus" ajánlás 1" földre (kb 3 cm) 1" apró kavics. Te egy picivel többet használtál. Szerintem rendben lesz, de ezért is érdemes lenne még több gyökeres növényt beültetned, úgy, hogy ne maradjanak nagy részek, ahol van föld de nincs növény. A vízinövények oxigént juttatnak le a talajba a gyökereiken keresztül, és ez megakadályozhat potenciálisan káros folyamatokat a talajban.
Eleinte érdemes lenne rárakni pár úszónövényt is. Ezek hozzáférnek a levegő CO2 tartalmához és ha gyorsan növekednek, akkor a vízoszlopból felvehetnek "tápokat". Ez azért is lehet fontos, mert lehetséges, hogy a bolti virágföldbe tettek műtrágyákat is. Ezek egy része eleinte kioldódhat a talajból a vízoszlopba. Eleinte érdemes lehet sűrűbb vízcseréket csinálni emiatt, mondjuk 3 naponta 50%. Később, ha elindult, ezt jelentősen lehet ritkítani. Eleinte szerintem még ne tegyél bele garnélát és halakat. Én a saját kertföldemnél már másnap már teszek bele halat, garnélát, de abban nincs műtrágya és tudom, hogy működik, mert többször próbáltam. (Hal (kifejlett) nem lehet benne 35 liter alatt.)

Vízáramoltatás rendben van, csak arra érdemes figyelni, hogy ne kavargasd a vizet túl gyorsan. Sajnos ilyen kis méretben ez nem is olyan egyszerű. Sok keverés esetén, ha a CO2 kikeveredik a vízből, előfordulhat, hogy nem nőnek elég gyorsan a növények és bedőlhet az egész.

Remélem összejön! :)
 
Utoljára módosított:

Szerencsére sikerült leredukálnom valamelyest a vízmozgást szemmel alig láthatóan de azért mozgatja a vizet(kíváncsi vagyok meddig fogja a szűrő tolerálni ezt lefojtás dolgot)..arra számítok így talán nem tesz majd keresztbe a Co2-nek
Növények én még gondolkodom,hogy még teszek bele aztán meglátjuk....
Igazság szerint a bacopa a legfőbb reményem,mert ha sikerül feltörni a felszínre azért jobban tisztítja majd a vizet..többi növényt majd meglátom,hogyan fejlődik..
Vízcseréket próbálom nem elhanyagolni így az elején..
 
Utoljára módosított:
Egy kis helyzetjelentés
A víz szépen letisztult szerencsére,felszínén leheletnyi filmréteg
Úgy látom kezdik összeszedni a növények magukat legalábbis ami eddig feküdt mostmár "vígyázzban"áll😄
Valószínűleg csak én képzelem be de mintha növekednének(nem olyan vadul de azért mintha megmozdult volna minden...vagy csak túl sokat nézegettem😁..mert ahogy jövök-megyek mindíg vetek rá egy pillantást párom nagy "örömére"szerinte ez már betegség 😄..úgy látom féltékeny az akváriumra...
A Littorella elég jól kezdi magát össze szedni
Bekerült HM és Bucephalandrak is
A fa ahogy nézem most kezd "taknyosodni"remélem amit cryptot és bucekat ráhelyeztem nem fogja megviselni
Ja és elég viccesen hangzik de felszíni növényként most HM szálakat használok kíváncsi leszek mi lesz belőle de csak nyesedék volt sajnáltam kidobni🙂veszíteni nem vesztek semmit
Azon gondolkodtam viszont,hogy dobjak a vízbe egy kis halkaját (a növényeknek)vagy nem valaki esetleg adhatna tanácsot ezzel kapcsolatban
Egy két fotó zárásként
IMG_20191029_175759.jpgIMG_20191029_175709.jpgIMG_20191029_175728.jpgIMG_20191029_175840.jpgIMG_20191029_175931.jpg
 
A "taknyosodás"-on nem kell nagyon aggódni.
Viszont főleg az első részen és esetleg a fa környékén problémás lehet, hogy nincsenek relatíve jól növő, gyökeres növények. Ugye a rétegrend is egy kicsit nagyobbra sikerült, mint az ajánlás (1" föld 1" takaró). Lehet, hogy nem lesz belőle gond, de a másik oldalt meg komolyabb probléma is lehet: ahogy írtam, a gyökeres növények O2 juttatnak le a talajba a gyökereiken, ami káros folyamatokat akadályozhat meg. Ennek egyik jele, ha a növények nem nőnek és a gyökereik fekete színűek lesznek, esetleg magától feljönnek a felszínre. Erre érdemes figyelni.

Amit még érdemes lehetne beszerezni, az egy NO2 teszt. Ha a bolti virágföldbe tettek műtrágyát, akkor egy ideig például NO2 magas lehet a vízoszlopban. Ez azért van, mert a talajban, ahol nincs vagy kevés az O2, parányi lények a nitrátot nitritté alakíthatják (nitrát respiráció) ami pedig kioldódhat a vízoszlopba, mivel nem kötődik a talajhoz. Ez nem feltétlenül probléma, többször indítottam műtrágyázott földel akváriumot. Eleinte picit többet cseréltem vizet és halak, garnélák később mentek bele.

A növények közepét érdemes figyelni, főleg a crypto-k és társainál. Szerencsés esetben 2 hét alatt akár 1-2 új levelet is hozhatnak. A régi levelek inkább a múltat tükrözik, nem a jövőt.

Szerintem össze fog jönni :), de ez pár héten belül derül csak ki :).
 
Amit még érdemes lehetne beszerezni, az egy NO2 teszt. Ha a bolti virágföldbe tettek műtrágyát, akkor egy ideig például NO2 magas lehet a vízoszlopban. Ez azért van, mert a talajban, ahol nincs vagy kevés az O2, parányi lények a nitrátot nitritté alakíthatják (nitrát respiráció) ami pedig kioldódhat a vízoszlopba, mivel nem kötődik a talajhoz. Ez nem feltétlenül probléma, többször indítottam műtrágyázott földel akváriumot. Eleinte picit többet cseréltem vizet és halak, garnélák később mentek bele
Van itthon szerencsére akkor majd mérek ha lesz rá kapacitás..vizet most 2-3naponta cserélek 😉
Viszont azt hiszem röptetem a Matrixot a szűrőből,mert olvasgattam ismét a témával kapcsolatban elvileg ha jól értelmeztem konkurencia a növények egy két tápanyag felvételében vagyis nem úgy funkcionálhatnak a növények ahogy kéne..
Úgyhogy üresen fog ketyegni max szivacsot teszek bele vagy talán azt sem..
 
Viszont főleg az első részen és esetleg a fa környékén problémás lehet, hogy nincsenek relatíve jól növő, gyökeres növények. Ugye a rétegrend is egy kicsit nagyobbra sikerült, mint az ajánlás (1" föld 1" takaró). Lehet, hogy nem lesz belőle gond, de a másik oldalt meg komolyabb probléma is lehet: ahogy írtam, a gyökeres növények O2 juttatnak le a talajba a gyökereiken, ami káros folyamatokat akadályozhat meg. Ennek egyik jele, ha a növények nem nőnek és a gyökereik fekete színűek lesznek, esetleg magától feljönnek a felszínre. Erre érdemes figyelni.
Megpróbálok helyet szorítani egy kis Egeria densa,Limnophilanak meg szerzek valami úszò növényt is...
A többi növényben egyébként én sem voltam, vagyok biztos de kísérlet gyanánt ültettem mi hogy fogja bírni nem tudom🙄 de majd fokozzuk a szűrési tevékenységet hagyományos növények segítségével 😉
 
Amit még érdemes lehetne beszerezni, az egy NO2 teszt. Ha a bolti virágföldbe tettek műtrágyát, akkor egy ideig például NO2 magas lehet a vízoszlopban.
Gyorsan csináltam egy tesztet..és igen kb a plafont veri az No2 szint kevesebbre számítottam🙄
Pedig elvileg bio virágföld a leírás szerint legalább 50% szervesanyag tartalommal..
Szándékosan vízcsere előtt mértem úgyhogy most jöhet a csere, cserélek 50%-ot kis frissítés gyanánt
Egyébként azt hiszem kedden cseréltem utoljára...
Szerinted nem lesz belőle gond ha most a szűrőből kiveszem a biológiai szűrőanyagot?
Növények mennyire tolerálják ezt az No2 szintet?
 
Mértem még Fe szintet is az 0 legalábbis nem színeződött egyáltalán a teszt(csepegtetős JBL)
Kéne egy kis 🎏 elességet dobni a vízbe talán?Mert ugye egyenlőre nem tudok élőlényeket tenni az akváriumba 🙄 így ilyen jellegű dolgokat (mulm,kaja maradék)nem tudnak felvenni a növények
 
Vas elvileg a talajban nagy valószínűséggel nagyon sok van. Ha nem mérsz semmit a vízben az nem feltétlen jelent problémát a gyökeres növényeknek. Gondolj bele, a szárazföldi növények is nőnek ebben a földben, az a kevés víz alatti növény, ami eddig nőt, gyakorlatilag jelentéktelen mennyiség.
Esetleg rátehetnél 1-2 apró úszónövényt, ha azok nőnek, akkor a vízoszlopban is elég vas van.
 
Köszi a tippet, látszik nagyon képben vagyok 🥴
Most vettem észre, hogy írtál hamarosan beszerzek valami Úszó alkalmatosságot nemsokára indítok valami nagyobb térfogatú El Naturalt ahhoz mindenképpen fogok rendelni úgyhogy fog majd jutni a kicsibe is😉
Szűrőből amúgy kiiktattam a Matrixot most sima szivacs van benne egyenlőre minden rendben egy-két barna alga foltot leszámítva
A Bucephalandrak nem tudom meg fognak-e maradni régi levelek elbomlanak de látok azért új hajtásokat
Egyenlőre még fejlődni látok mindent de majd idővel kiderül....
 
A Bucephalandrak nem tudom meg fognak-e maradni régi levelek elbomlanak de látok azért új hajtásokat
Egyenlőre még fejlődni látok mindent de majd idővel kiderül....

A lényeg, hogy a benn levő növények növekedjenek és legyenek új hajtások. A régi levelek inkább a múltat tükrözik, a jövő irányába a friss hajtások mutatnak. Viszont az elmálló, rossz állapotú leveleket mindenképpen érdemes kiszedni, hogy ne terhelje a vizet.
Folyékony tápra, főleg ilyenkor, indítás után nincs szükség. A frissen bekerült földben nagyon sok "táp" van és ebben a fázisban jellemző, hogy a vízoszlopba is elég sok beoldódik.
Barna alga nagyon tipikus indításkor, elég ártalmatlan.
 
Az elhalt leveleket mindíg kiszedem ha látok😉
Tápozni nem szeretnék semmiképpen a minap érkezett az agyag úgyhogy készítek majd tápgolyòkat de gondolom még azzal is ráérek az aljzatba nyomkodni..elvileg 1 évig fedezi a tápanyagokat a virágföldes aljzat?
A barna alga egyébként megcsappant a betelepített RC csapatnak köszönhetően és tudom nem lett volna szabad de 6 mosquito razbóra is be került.. ajándék volt nem tudtam visszautasítani😊 és nálam egy kicsit jobban érzik magukat,mint az előző helyen..
Úgyhogy azt hiszem most tartanom kell a heti 2 vízcserét nehogy grimbusz legyen(No2,no3 rendben ammóniát egyenlőre nem tudok mérni még be kell szereznem sajnos abból csak Sera-s van arról nem olvastam túl jò véleményeket ☹️)
 
Sziasztok
Egy kis helyzetjelentés 1hònap+1hét távlatábòl
Meg vagyok elégedve az akvárium fejlődésével kapcsolatban😀
Szépen össze szedte magát minden növény az élővilág is rendben úgyhogy mondhatni minden ok..
De azért nem minden fenékig tejföl sajnos mondhatom,hogy algafronton is erősödött az akvárium... állandó harcban állok ezzel a fránya szőralgával eltávolítom aztán egy idő után megint visszatér most egy barátja is jött vele amolyan fonalalga szerű cucc ami az akvárium falát kedveli szerencsére még növényeken nem találkoztam vele így az üvegről könnyen eltávolítható 😊
Ez a fránya szőralga viszont nagyon szereti a fát és többnyire a Litorella állandó vendége hát ezzel sajna nem tudok mit kezdeni
Megérkeztek a Limnobiumok is úgyhogy most tőlük várom a csodát🙄
De alapjába véve nekem így is tetszik az egész és ha nem lennének ezek az algák nem is tudom mit csinálnék az akváriummal a nézegetésen kívül 😁
Vízcsere most másfél hetente megy kb 30%ban

IMG_20191025_165730.jpgAz indulás oktòber 25
IMG_20191201_200059.jpg
Jelenlegi állapot
IMG_20191201_200222.jpgIMG_20191201_200156.jpg

IMG_20191201_200208.jpg
 
Utoljára módosított:
Remek! A fejlődést nem lehet nem észrevenni. Low-tech keretekhez képest luxus állapotok. Szerintem az algásodási nyomás csökkenni fog, most, hogy jelentősebb növénytömeg kezd kialakulni az akváriumban. A növények állapota jó és én a képeken nem is igazán látok algaproblémás növényeket. Mennyi fényed van, és mennyi ideig világít?
Szerencsére úgy látszik, a vastagabb talajfedőréteg sem okozott gondot. :)
 
Mennyi fényed van, és mennyi ideig világít?
Jelenleg chihirios 300 van rajta ami a szétbombázott high techről lett át szerkesztve
Ez 18W de le van dimmelve. 50%--ra napi 10 órát világít 4òrás megszakítással...
De egyébként azon gondolkodtam,ha lekapcsol a lámpa délben az akvárium az üvegtéglánál van elhelyezve ott ugye elég sok fény beszűrődik vajon így is termelnek a növények Co2-t vagy csak ami a talajbòl termelődik az tevődik össze amíg nincs világítás?
 
A növények állapota jó és én a képeken nem is igazán látok algaproblémás növényeket.
Majd megpróbálok valami közelít a fáról meg Litorella-ról azért azokon látszòdik a szőralga rendesen főleg a fát szereti de most próbálom árnyékolni az úszó növényekkel
De ahogy elnézem a garnéláknak tetszik,mert elég sokat bogarásznak rajta😁
 
Egy az egyben komposzt használata mint táptalaj nekem legutóbb nem jött be. Túl tömör lesz úgy szerves anyag ügyileg. A növények szépen nőttek nálam is, de ugyanez a fonanala cucc is volt, ráadásul nálam az intenzív buborék fejlődés miatt a táptalaj is a felszínre került. Volt már korábban komposztos akváriumom, ott kevertem JBL manadóval(a hígítás a lényeg), és itt már a tünetek jelentosen leredukálódtak, az első hónapban volt egy kis ammónia a vízben, addig alga volt, növény növekedés nem nagyon, de utána bedurrantak a növények és alga sem nagyon volt. A napló elérhető a fórumon.

Szóval, ha nem "készített" földet használsz, vagy nem kerti földet, fontosnak tartom a táptalaj hígítását valami más nem oldódó anyaggal.
 
Back
Oldal tetejére