• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

DIY tápoldat adagoló

Találtam mindössze 800HUF-ért ablakmosópumpát, priviben megadom a forrást ha érdekel valakit... :angel:
 
Sziasztok!

Agyalok egy ilyen dózispumpa készítésén, persze 3 darabot kell csinálnom, a házat elméletileg meg tudom csinálni az egyik ismerős forgácsolóműhelyében, vagy talán melóhelyen is, a meghajtásra pedig azt találtam, ki, hogy rendelek modellezésben használatos nagyobb méretű szervót, amiből kiszedem az elektronikát így teljesen körbe fordulhat. A legnagyobb gondom most, hogy honnan lehetne rendelni olyan nagyon puha gumicsövet ami ilyen pumpákban használnak, egyik kolega javasolta a bicigli szelepgumit, ami végül is használható, és olcsón be is szerezhető, bár elég vékony így elég sokat kellene dolgoznia mire átpumpál 10ml-t
Vezérlése pedig PLC-vel lesz megoldva, erre a célra egy Siemens LOGO-t vettem amivel pontosan lehet majd időzíteni a három pumpát, ha pedig sikerül bővítőt venni hozzá, akkor az akvárium teljes vezérlése átkerül rá.
 
Közben változott a felállás, azt hiszem más fajta pumpamegoldás lesz, valami hagyományos pumpás. Az elmúlt cirka 1 évben kicsit kóstolgattam a repülőmodellezést , de csak alap szinten, tudtátok, hogy Diego-s parkettaalátétből is lehet repülőt csinálni? :) Na szóval, ha az ember modellezik, akkor a legolcsóbban Hong Kong-ból lehet alkatrészt rendelni, a Hobbykingtől , innen rendeltem én is szervókat a dózispumpához, szerencsére kell nekik 1-2 nap mire feldolgozzák, így írtam is nekik, hogy sztorno. Ilyenkor nincs semmi gond, ugyan pénzt nem adnak vissza, hanem bónuszpontként jóváírják, és le lehet vásárolni.
Na jöjjön a lényeg, találtam náluk üzemanyag tankoló pumpát, (persze miért is ne most nincs)

valamint vannak náluk különböző méretű üzemanyag tankok is. Ebből is választottam egy 550cm3-ast, de persze van több méretben is, így lehet, hogy valami kisebb lesz

hozzá egy tanksapka, (remélem nincs teljesen átfúrna)

Postával megjön 43 dollárból, cirka 2-3 hét alatt
Nagyon korrekt kis webáruház, én már sokszor rendeltem tőlük
 
Sziasztok!
Én is agyalok egy adagólon és a ablakmosó szivattyú jó iránynak tűnik.
Ez idáig valami perisztatikus-ban gondolkodtam (ezek a tutik) de macerás megcsinálni és a gáz hogy honnan szerzel hozzá csövet.
Sajna a gumi és a szilikon nem nagyon bírja a gyűrődést.
Ehhez spéci csövek kellenek (MEDIPRENE, MARPRENE, NORPRENE, SANTOPRENE )ezek ára horror,és csak métereket tudsz rendelni.

Vajon ezek az ablakmosó szivattyúk hogy néznek ki belülről? Ha full műanyag az lenne a jó.
Ha fém akkor mit szól majd a táphoz hosszú távon,és mi oldódhat ki belőle?
Látott már valaki ilyet belülről?
 
Az ablakmosópumpák szivattyú része műanyag szok lenni, de ha van is benne esetleg valamennyi fém az nem hiszem, hogy gondot okozna, és az biztos, hogy rozsdamentes anyagból van. Maga a motor rész az már más kérdés, és persze az, hogy van-e a kettő között valami simering féle. Pedig aztán dolgoztam több évig olyan cégnél ahol gyártottunk ilyent, csak én nem azon a részlegen voltam ;) De dáttam már olyan akváriumot, ahol réz csövekkel volt megoldva a háttér mögötti szűrés, és nem volt semmi gond, de ha az akvakertészetnél maradunk , az ADA külső szűrői is fém házúak, én mindenesetre megpróbálom ezt a modellezős pumpát,amilyen olcsó biztos, hogy műanyag , de egyet biztos szét fogok majd szedni, PLC-t pedig század másodperre lehet programozni, így tutira pontosan be lehet lőni az adagolást. Nézegettem használtan autó ablakmosó pumpákat, de azok sem olcsóbbak, meg persze jó lenne abból is három egyforma.
 
Az elöbbi hozzászólásom törlödött valamiért... :wave:
Szóval találtam egy dózispumpát s nem tudom hogy valaki próbálta már vezérelni s hogyan müködik,van-e valami tapasztalatotok vele.
Igaz hogy ChinaTown-ból jön,de olcsósága miatt talán még müködhet is...
Itt a link:


S ha valaki otthon van a programozásban akkár még egy Arduino-val is simán lehetne vezérelni amivel igen gyakran találkozok külföldi oldalakon,s igen tágak a felhasználási lehetöségei.
:thumbup:
 
Én megnézném, de nem látom a linket. Ma jött meg a Siemens Logo-m, én azzal fogom vezérelni a tápozást
 
Sziasztok!

Hétfőn megérkezett, a Zoltán által talált 3db dózispumpám, és megígértem neki, hogy írok pár sort róla, február 24-én rendeltem meg, és március 12-én vettem át, csomagkövetéssel jött, így felületesen, de mindig tudtam hol is jár.
Persze amint megjött egyből szét is szedtem, nem-e kell valahol egy kis kenést biztosítani, nos a kenőanyagokat jó messzire kell tenni tőle, ugyanis nem a sokunk által látott aqua medic-es megoldás van benne, hanem direktben a tengelyre 3 darab henger csatlakozik, simán dörzshajtással, ami egyben lassító áttétel is, a másik oldalon pedig a hengerek nyomják a gumicsövet.
14833553_75e6d9f1eec8ca7d068624ce47f153b2_m.jpg

14826173_cc5a36194fde762d18b23de660b0d22b_m.jpg

14826171_90abf1d47ca1c37900f3616e6a38659d_m.jpg

Természetesen le is teszteltem, elég jól muzsikált, simán feltölti magát, és ki is tolja a csőben maradt folyadékot, tehát a tömítettséggel nincsen gond, és azt hiszem precízen be is lehet állítani a napi adagot vele, mivel szép lassan vitte a vizet a tesztelésre használt levegőcsőben. Persze a működési elve miatt kicsit darabosan. Igazából csak a tartóssága miatt aggódom mert ha a motortengelynél megcsúszik akkor onnantól vége. A tesztnél persze volt visszafolyásgátló, de azt hiszem nem is lenne rá szükség, hiszen mint írtam saját magát feltöltötte, tehát olyan jól tömít, hogy a levegőt is pumpálta, minden esetre lesz a rendszerben, de nem hagyományos visszacsapó szelep, hanem van kifogyott micro-macro-s pumpás flakonom, ebben alapban van két kis szelep. Finoman szét lehet szedni a fejet, és én kiiktattam a felsőt, így csak a szemmel is látható kis golyó maradt benn. pumpa fejet is le lehet pattintani, helyén pedig ott a csőcsonk, amire csövet tudunk húzni. De ajánlatos még összerakás előtt. Pumpák vezérlése (és minden egyéb más is ami elektromos) , egy Omron Zen mini fogja végezni, ez az mellett, hogy időkapcsoló (pl világítás, CO stb), még azon belül század másodpercre pontos kapcsolást is lehet vele végeztetni.
Amúgy ha valaki ilyen vezérlésben gondolkodik, van egy eladó Siemens Logo-m az adok-veszek topicban, olcsón adom 15-ért, új áron 47ezer. Néztem a Zoli által ajánlott Arduino-t egy magyar aukciós oldalon 8 körül már van, de szerintem kell hozzá jó pár kiegészítő is, minimum táp és relék Kíváncsiságból letöltöttem a progiját, de az nekem nagyon kínai, mindent szövegesen kell megírni, semmi grafikus megoldás, mint az ipari cuccoknál.
 
Na látom megérkezett a "szállitmány"... :thumbup:
Nekem elégé jónak tünik,egyedüli gyenge pontját a forgórész s a motortengely csatlakozásánál látom,de szerintem birni fogja!
A kenésröl eszembe jutva,láttam már pár helyen hogy a gumicsövet bekenték szilikonzsirral hogy a forgórész egyenletesebben tudjon forogni s igy lassaban is öregszik el a csö,igaz ezek nagyob perisztaltikus szivatyúknál láttam,lehet itt is müködne...
A vezérlésen én is sokat gondolkodtam,s igen az Arduino-val igazad van nem egyszerü a programozása,de a felhasználási lehetöségei sokkal de sokkal tágabbak mint egy PLC-s vezérlésnek s a hozzá való kiegészítökel összeségében is csak töredéke az ára egy gyári cucnak.
Ha valaki otthon van a programozásban az tudna segiteni itt minden felmerülö kérdésben,s bárki megépithetné mert összeségében nem olyan bonyolult a programozása ahogy én láttam.
Épp most nézegetek egy itteni spanyol fórumon egy DIY projectet Arduino-val ahol igaz nem növényes akit vezérel vele az illetö,de a pH controler-töl kezdve a világításig egészen az automatikus vizcserékig,szóval szinte mindent egy ezzel a fajta vezérléssel oldott meg,ha valakinek van kedve forditgatni itt megnézheti:
http://www.portalpez.com/1-vf7-vt51459.html?postdays=0&postorder=asc&start=0
Na de viszatérve a témára kiváncsian várom hogy szuperál majd az adagoló!
 
Azért az megnyugtató, hogy a 20 ezer forintos GHL pumpa is dettó így néz ki:
http://forum.aquariumcomputer.com/showt ... osing-pump
Nekem a három megjött postával 12 ezerből
Kenést szerintem nem szabad neki adni, pont mivel dörzshajtással hajtsa meg a motor a görgőket. Ipari megoldásnál én is hallottam, hogy full zárt megoldást is használnak, amit nekem pl mondtak az folyékony gipszet pumpál, és maga a pumpa pedig fel volt töltve növényi olajjal.
Vezérlésben én is elég sok mindent tervezek, az csak az alap, hogy a három pumpát vezérli. Ez mellett világítás, CO, éjjelre tervezek légpumpát is működtetni, valamint lesz egy gomb amit ha megnyomok akkor 5 percre kikapcsolja a szűrőt, aztán még kitudja mi találok ki.
PH elektródán is gondolkodtam, mert van az Omron-on is analóg bemenet, és kintről postával 8 ezer forintért lehet már rendelni elektródát, de olvastam olyant, hogy nem szerencsés a használata, mivel ettől ingadozhat a CO szint , ami algásodáshoz vezethet.
Automata vízcserét is tervezgetek, ahonnét a pumpa jött, az egy akvarisztikai dolgokat forgalmazó bolt, és van náluk 2,5$-ért úszókapcsoló, csak az a gond, hogy nálam a vízcső, és a lefolyó az ebédlő túloldalán van, így csövezni kell majd, és persze kell még megfelelő mágnesszelep is vízre. Igazából ez ügyben vannak azért agájaim, mert mi van ha pont akkor klórozzák a vizet, tehát mindenképpen pihentetett , vagy ozmovizet kell átszivattyúzni az akváriumba.
 
Most néztem meg, a gyerekek cumisüvegén, 1 perc alatt 60ml-t pumpált át. Ennyit is írtak az aukciós oldalon, A bolt oldalán az kicsit vastagabb 4,7mm-es csővel 100ml-t ír percenkénti teljesítményt, az enyémek csövének külső átmérőjét 3,6-ra mérem, ezek szerint akkor be lehet tenni kicsit vastagabbat is.
 
Én csak 5 ml-t. Sajna viszont sehol nem találtam hozzá ilyen vékony szilikon csövet tartaléknak, így ha cserélve lesz akkor már 5mm-es-t kap, most rendeltem hozzá 1 métert, 8 dolcsiért postával. Nem árt ha van tartalék ;)
14857297_0d80793aaf4460249dff96654d842856_m.jpg
 
Tehát napi 5 másodpercet fog menni (nagyobb csővel mondjuk 2-3 másodperc)? Van időkapcsolód ami ennyire pontosan állítható?
 
Nigro said:
Tehát napi 5 másodpercet fog menni (nagyobb csővel mondjuk 2-3 másodperc)? Van időkapcsolód ami ennyire pontosan állítható?
Ha nem lenne, neki sem álltam volna :D Ez a kis aranyos szerkezet fogja vezérelni, ami a másodperc tört részére is tud kapcsolni, konkrétan 10milliszekundumos lépésekben programozható az időzítője, a dózispumpákon mellett minden mást is ez fog kapcsolni. Így legalább egy időzítőn van minden, nem tudom ki hogy van vele, nekem csak kettő időkapcsolóm van egy digitális (világítás) és egy mechanikus (CO2), de folyamatosan másznak el a rendes idő, és egymáshoz képest is. A digitálist cirka 1,5 hónapja állítottam be, de már negyed órát siet.
14860769_e4fc4d31f0450ab1a2787e6aba833463_m.jpg

HoZee!
Milyen 4-es szilikoncsövet vettél? A dózispumpába való nagyon puha, 0,5mm falvastagságút? Mert én most olyant rendeltem.
 
Én olcsó megoldáson gondolkodtam: a tetőbe beépítek 2 kamrát (akkora kamrákat amelyekbe belefér 1 heti adag micro-macro) amelyből 2 levegőcsőt fogok diszkréten levezetni az akvába, a csövekre 2 csapot teszek melyet beállítok úgy hogy a táp a hét végére fogyjon el. Kicsit macerás lesz kiszámolni az optimális beállítást de olcsó és jó megoldást keresek. Mert egyetemista vagyok általában csak hétvégente jutok haza és akkor újra tudnám tölteni a kamrákat.
 
Én olcsó megoldáson gondolkodtam: a tetőbe beépítek 2 kamrát (akkora kamrákat amelyekbe belefér 1 heti adag micro-macro) amelyből 2 levegőcsőt fogok diszkréten levezetni az akvába, a csövekre 2 csapot teszek melyet beállítok úgy hogy a táp a hét végére fogyjon el. Kicsit macerás lesz kiszámolni az optimális beállítást de olcsó és jó megoldást keresek. Mert egyetemista vagyok általában csak hétvégente jutok haza és akkor újra tudnám tölteni a kamrákat.
Mekkora az akvárium? Csak mert, ha mondjuk 4ml adagolnál naponta, és mondjuk 1ml az 25 csepp, az 100 csepp naponta, ami 15 percenként 1 csepp kb. (de sosem voltam jó földrajzból :p ) ... gondolkoztam ilyenen régebben, és elkezdtem körülszaglászni egészségügyben használatos, infúzióhoz való kellékekkel, vagy bürettákkal, de nem találtam eddig olyat, amivel kivitelezhető lett volna. :(
Piszkosul olcsó lenne, egy ilyen pl. 180Ft:
959018.jpg

Csak - mégegyszer mondom - nem tudom, hogy lehet-e olyan pontosan állítani, hogy jó legyen...
 
Sziasztok!

Én olcsó megoldáson gondolkodtam: a tetőbe beépítek 2 kamrát (akkora kamrákat amelyekbe belefér 1 heti adag micro-macro) amelyből 2 levegőcsőt fogok diszkréten levezetni az akvába, a csövekre 2 csapot teszek melyet beállítok úgy hogy a táp a hét végére fogyjon el. Kicsit macerás lesz kiszámolni az optimális beállítást de olcsó és jó megoldást keresek. Mert egyetemista vagyok általában csak hétvégente jutok haza és akkor újra tudnám tölteni a kamrákat.


Mekkora az akvárium? Csak mert, ha mondjuk 4ml adagolnál naponta, és mondjuk 1ml az 25 csepp, az 100 csepp naponta, ami 15 percenként 1 csepp kb. (de sosem voltam jó földrajzból :p ) ... gondolkoztam ilyenen régebben, és elkezdtem körülszaglászni egészségügyben használatos, infúzióhoz való kellékekkel, vagy bürettákkal, de nem találtam eddig olyat, amivel kivitelezhető lett volna. :(
Piszkosul olcsó lenne, egy ilyen pl. 180Ft:
959018.jpg

Csak - mégegyszer mondom - nem tudom, hogy lehet-e olyan pontosan állítani, hogy jó legyen...


Visszaemlékezve az egészségügyes életemre, azért nézegetni kellett a cseppszámot, mert ahogy fogyott a zacsiban a szint, azért változott a sebesség!
Szerintem ez nem megbízható adagolási mód!

A.ttila
 
Back
Oldal tetejére