• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes Dark and Hopeful

Sziasztok,

Úgy gondoltam megosztom veletek a most épülő 'verseny' akvámat. Vagy valami olyasmit. Idén úgy gondoltam valami egyszerűre vágyom és a nyár folyamán egy új inspiráló világgal is jobban megismerkedtem – a biotóp akváriumokkal.
Szóval úgy döntöttem, hogy valami hibrid megoldást fogok építeni ahol, akvakertész alapokon de a természetből inspirálódva fogok építeni.
Ennek alanya pedig egy konkrét folyó Brazíliában a Rio Sucuri. Szerintem nem kérdés, hogy miért ez a folyó ami megragadott mivel ez önmagában egy természetes aquascape. Érdekesség viszont, hogy egy konkrét hal tetszett meg először ami elvezetett ehhez a folyóhoz, konkrétan a Hemigrammus tridens.

Szóval mitől lesz ez hibrid? Mert minden hibrid manapság ezért erre is tök jól lesz használható. De alapvetően az az elképzelésem, hogy növényzet és hal szempontjából is abból az élővilágból fogok meríteni és az ott megtalálható növényzetet fogom használni. Kövek nem jellemzők annyira a folyóra, de ezt én megszegtem és használtam, ezért már alapból nem nevezhető biotópnak. Ettől függetlenül igyekszem majd a növényesítésnél figyelni arra, hogy hatását tekintve hozza a hangulatot.

A hangulat, ez megint csak egy érdekes kérdés mert terveim szerint nem annyira fogok a térérzeten aggódni. Főleg azért mert mindnképpen kerül majd bele olyan növény is ami eltolja majd az arányokat. Szóval, hogy ez a végére mennyire lesz majd jó verseny materiál vagy sem az kérdéses, de a legfontosabb, hogy élvezzem minden percét és ez lesz nekem most a fő fókusz. A többi csak plusz lehet.

IMG_2191.jpg
Mindezt főként ez a kép inspirálta.
Screenshot 2022-08-30 at 20.41.30.png
 
Kíváncsian várom az eredményt. Nem értek hozzá, de nekem úgy tűnik, ezekből kettő, felfelé törekvő, szálas növények. Viszont a hátsó magas feltöltés miatt, nem sok hely marad a felszínig. No, meglátjuk... :)
Metszeni kell 🙃
Alapból a Myriphillum guyana akkor szép ha relatív alacsonyan van tartva. Korábbi tapasztalatom, hogy ha elengeded 20-30 magasságba, kiritkul az alja és csúnya lesz. Tervem, hogy 10cm-nél nem engedem majd feljebb őket.
 
Mennyi idő volt összerakni a scapet? Nagyon ütős lett, de gondolom, jó aprólékosan készült.
Kíváncsian fogom követni.👍
 
Mennyi idő volt összerakni a scapet? Nagyon ütős lett, de gondolom, jó aprólékosan készült.
Kíváncsian fogom követni.👍
Korábban volt a fán egy kiálló darab amit fűrész hiányában egy hétig kerülgettem. Ha ezt a hetet leszámítjuk, összesen 3 órám van benne az üres akvától a fotóig amit megosztottam. Ez egy végtelen egyszerű scape, ragasztás is csak annyi van benne, hogy a kövek és a fa a helyén maradjon.
 
Back
Oldal tetejére