• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Bemutatkozó

Jah ha van kedved beülhetnék rokiba 1-2 sörre
Egyébként most felhívnám a figyelmét a Miskolcon és környékén leledző,vagy netán rejtőzködő növényfejeknek, hogy megbeszélünk egy időpontot, s össze lehet ám ülni 1-2 SÖR. ismétlem SÖR mellett dumálni, mint a pestiek :D
de ez már nem a bemutatkozóba való :)
 
Péter Szabolcs vagyok, jó rég rátaláltam az oldalra, de eddig csak nézelődtem, rácsodálkoztam erre a művészetre, mert túlzás nélkül lehet annak nevezni a víz alatti (és hellyel-közzel feletti) kertészkedést.
45 éves leszek nemsokára és túlzás nélkül mondhatom, hogy 40 éve halbolond. A családban egyedül, kapom is néha rendesen az ívet, hogy nem vagyok normális. Lehet néha nem alaptalanul...;)
Erdélyben születtem Marosvásárhelyen, egy 12 éves bajai intermezzót követően 1997 óta Kiskunhalason élünk. A helyi városházán mint építéshatósági ügyintéző töltöm a napjaimat, emellett magánzóként földméréssel foglalkozok, a maradék időm nagy részét a víz, a halak töltik ki.
Kicsit lusta alkat vagyok, inkább rácsodálkozós, kérdezős, beszélgetős, mint utána búvárkodós,-kutatós.
Kb 10-12 éves korom óta kisebb-nagyobb megszakításokkal van akváriumom. Sokáig 1 db, az elmúlt 7 évben viszont jó sok. Kicsit elvetemült lettem amióta az afrikai sügérekre rátaláltam, aki a halas szobás topicban követ, az kb sejti már.
Körülbelül 4 köbméter vizem van otthon és soha nincs helyem egy halat betenni valahova... Rengeteg afrikai sügért tartottam, volt, hogy egyidőben 20-25 félét. Kicsit belekóstoltam a közép amerikai sügérekbe, legújabb kedvencem viszont Rudi az édesvizi rája, aki azután, hogy hozzám került, két hét elteltével -és azóta is- a kezemből eszik. Nagyon jó fej, imádom. (P14 itaituba ha ez számít valakinek)
Pár hete jutottam arra az elhatározásra, hogy fel kell számoljam a négyszintes állványomat, kb 900 liter vizet, hogy egy "polcot" csináljak a helyére, ami természetesen azért akvárium nélkül nem maradhat.
Ekkor döntöttem: KELL LEGYEN EGY NÖVÉNYES AKVÁRIUM!!! Agyaltam és eldöntöttem, hogy nagy fába vágom a fejszémet: kb 200-220 literes medence, low-tech, eddig nem nagy durranás, de én a szokásos razbórák, neonhalak, kistestű kalászhalak helyett afrikai sügérekkel szeretném mindezt megvalósítani.

Nagy barkács mániákus vagyok, tehát az 100%, hogy amit csak lehet (állvány, akvárium, külső szűrők, világítás, stb...) én fogom összerakni, ami jó móka, de jócskán időigényes.
Az elhatározásomnak már nyitottam is topicot, ahogy a fejlemények, az agyalásaim haladnak, beszámolok mindenről, illetve kikérem a szakik véleményét. Egy emers dolgon is töröm a fejem, elsőre valószínűleg valami mohás attrakció lesz.
Hát, kb ez lennék én...
 
Üdv földim,sok sikert a projecthez,kíváncsian várom az alakulását,egy jó kis sügéres-növényes kombó ritka mint a fehér holló!
 
Köszönöm Tamás, egyelőre ahhoz jönne jól a szurkolás, hogy elvigyék az állványt, aminek a helyére kerülne.
Ha ez meglesz, szerintem majd nem bírok magammal és füstölni fog a levegő a barkácsban. No meg a DIY topic a sok irományomtól;)
 
Sziasztok! Tegzes Katának hívnak, Harkányban és Nagykanizsán lakok :D. Nemrég kezdtem el ezt a hobbit, de máris tervezem a 2. akváriumot és az 1. átalakítását:p. Bár ez nem ide tartozik, de tudtok valamit a fákon tenyéző gombák ellen ( ellepte az akit :()?
 
Üdv a fórumon! ;)

Sziasztok! Tegzes Katának hívnak, Harkányban és Nagykanizsán lakok . Nemrég kezdtem el ezt a hobbit, de máris tervezem a 2. akváriumot és az 1. átalakítását. Bár ez nem ide tartozik, de tudtok valamit a fákon tenyéző gombák ellen ( ellepte az akit )?
Idővel eltűnik, de meggyorsíthatod Otocinclusokkal és azt hiszem a Phyton Git is használ.
 
Tisztelt Akvakertészek, kedves Fórumozók!

Zoltánnak hívnak, 31 éves vagyok. Van egy belevaló nőm, egy 22 éves Omegám, egy vegyészdiplomám, és kicsivel több, mint 5 éve az egyik hazai gyógyszeripari cég minőségellenőrzését irányítom és a kémiai labort vezetem.

Az akvarisztika szeretetét apámtól örököltem - ha ezt betegséget örökölni lehet egyáltalán :rolleyes: Ő a '70-es, '80-as években több akváriumot is üzemeltett, szaporított halakat (guppi, xifo, betta, vitorlás, neon, ami kb. elsőre eszembe jut).

Madár, hörcsög, macska, kutya, befogott gyík/tücsök/sikló/béka/lepke színesítette a gyerekkorom :)

Az első akváriumom 16 éves koromban készült, az egyik örökölt vaskeretes kb. 85 literes medencéből csapvízzel, belső szűrővel, továbbá igencsak vegyes állománnyal. De a rózsás díszmárnák azért ikráztak, két további akváriumban pedig black mollyt is szép számban sikerült felnevelnem 1-2x :cool:

Aztán az egyetem elején az akváriumokat felszámoltam.

Idén tavasszal találtam egy 4 évvel ezelőtti e-mail, amit jó barátomnak írtam, miszerint az új lakásból csak egy akvárium hiányzik. Aztán idén tavasszal az egyik hazai hírportál lehozott egy cikket sok-sok növényes akváriummal, biztosan láttátok. Nah akkor határoztam el, hogy most jött el az ideje... Innentől pedig a "dexkill 240 literese" című naplóban folytatódik a történet.
 
Sziasztok!
Tamás vagyok, hétköznapokon Budapesten, hétvégenként általában Jászárokszálláson tartózkodom. Gyakorlatilag 10 éves koromtól kezdve 18 éves koromig mindig volt akváriumom, aztán következett egy nagyobb kihagyás (továbbtanulás, munka stb...). Két éve találtam meg ezt a fórumot és addig addig olvasgattam amíg elcsábultam és elhatároztam, hogy belekezdek egy növényes akiba.:) Hamarosan indítom a naplómat egy már üzemelő, de lassan átalakításra kerülő akival...
 
Sziasztok!

Ifi Norbert a becsületes nevem, mint a nickemből is látszik. 9 éve programozóként dolgozom, főleg webalkamázasokat és weboldalakat készítek és hobbiként fotózom is. Az akvarisztikával 12 éve ismerkedtem meg a feleségem által. Neki volt akkoriban egy guppis akváriuma és amikor összeköltöztünk a fősuli alatt hozta azt is a közösbe
icon_e_smile.gif
. Ahogy ilyenkor lenni szokott hamarosan jött még 1-2 akvárium. Aztán vége lett a diákéveknek és ez a hobbi a költözésekkel szépen leépült, de úgy tűnik most új erőre kap az életemben. A feleségemmel már évek óta tervezgetjük, hogy milyen formában hozzuk vissza az akvarisztikát a mindennapjainkba. Mivel szeretem a kihívásokat így nem kisebb célt tűztem ki magam elé, mint a Kardinális és Taiwan Bee garnélák tartása. (A gyerek persze nyaggat, hogy halacska is kell, úgyhogy lesz majd kimondottan növényes is) Röviden ennyit szerettem volna mondani magamról.
 
Üdv a fórumon.
Ha jól veszem ki soraidból, akkor Te elsősorban garnélázásban gondolkodsz, nem annyira növényezésben? (egyelőre :smuggrin: )
 
Üdv a fórumon.
Ha jól veszem ki soraidból, akkor Te elsősorban garnélázásban gondolkodsz, nem annyira növényezésben? (egyelőre :smuggrin: )
Szeretnék majd kimondottan növényest is. Már bent volt a kosárba is a 60-as opti szett, de máshogy alakult. Így először garnélák lesznek. Viszont a Taiwanos aksiba lesznek növények Tropica tápozással, igaz low-tech lesz.
 
Sziasztok!

Monori László vagyok Szolnokról, 46 éves és nős. Kisebb megszakításokkal 10 éve van akvárium a lakásban, most egy működő van (240l). Az akváriumon kívül van egy West highland white terrier kutyus és kettő törpenyúl a lakásban. Szeretek olvasni és horgászni.
 
Back
Oldal tetejére