• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Bemutatkozó

Sziasztok!

Botond vagyok, 35 éves, becsületes mesterségem programozó. Az akvarisztikával először 9 éves koromban találkoztam, amikor apukám hazahozott egy 25 liter körüli akváriumot a lakótelepi halasboltból. Kétféle növény volt benne, Vallisneria és Hygrophila difformis, ezt akkor persze még nem tudtuk. Üveg teteje volt, és egy kis neonlámpa világította meg, szivacsszűrő és fűtő is járt hozzá. Agyonpakoltuk mindenféle halakkal: a guppira és a szumátrai díszmárnára emlékszem konkrétan, de volt még csomó minden más is. Egy hét után szép sorban elkezdtek megdögleni szegények, amire apám válasza az volt, hogy na akkor most kihalásszuk az összeset egy vödörbe, végigsikáljuk az akváriumot, és szappanos vízzel hófehérre mossuk a szűrőszivacsot. Ezt hetente megismételtük. A folytatást nem nehéz kitalálni, szép sorban kidöglött az összes szerencsétlen. A guppik nagyon sokáig húzták. A húgommal undorral vegyes csodálattal figyeltük a felfordulva vergődő, aztán szép lassan lesüllyedő halakat, akiket a többiek rögtön elkezdtek csipkedni. Néhány hónap után a szüleim szégyenkezve felszámolták az egészet, és még évekig kerülgettük az üres akváriumot, mint egy közös, bűnös titok néma mementóját.

A bizarr első élmények után nem csoda, hogy évekig nem érdekeltek az akváriumok. Aztán a kora húszas éveimben megláttam Jeremy Gay "A tökéletes akvárium" c. könyvét egy könyvesboltban. Megvettem, és ámulva olvastam a nitrogénciklusról szóló részt. Végre megértettem, mi volt a gond a gyerekkori próbálkozásunnkal, és a gyönyörű képek hatására kedvet kaptam egy növényes akvárium felépítéséhez. A diákmunkával megkeresett pénzemből vettem egy 72 literes szettet bútorral, a tetőből kiberheltem a beépített világítást, és szilikonnal gondosan leszigetelve beszereltem egy jó erős Osram kompakt fénycsövet a helyére. A további technika egy Eheim belső szűrőből, fűtőből és egy harangos Tetra CO2-rendszerből állt. Sok szép növényt vettem bele, és idővel 6-6 vörös neon és ékfoltos razbóra lakóhelye lett. Kezdetben nagyon szép volt (ha YouTube-on rákerestek a "My 72 l (20 gal) planted tank" videóra "balazsbb" felhasználótól, megnézhetitek), de ahogy teltek a hónapok, impulzív, türelmetlen és következetlen fiatal lévén egyre inkább elhanyagoltam a vízcseréket, és szén-dioxidot se pumpáltam a harangba. A rendszer még így is egész jól elvegetált, és végül az nyírta ki teljesen, amikor elköltöztettem, és az új albérletemben felállítottam. A növények elhaltak, és csak a halak maradtak. Ők jól bírták a gyűrődést, a szükséges minimumot azért megkapták. Végül beláttam, hogy ehhez nekem nincs se türelmem, se energiám, ezért az egyik lakótársamnak adtam az akváriumot egy újabb költözéskor, aki aztán sokkal tisztességesebben foglalkozott vele.

A harmadik felvonás másfél éve kezdődött, és még most is tart. Felnőtt emberként egészen más volt újrakezdeni. Egy ismerőstől megkaptam egy 110 literes Juwel szettet rengeteg hallal. A kb. 5 darab hatalmasra nőtt Plecót és a többi teljesen vegyes halat befogadta egy állatkereskedés, akiknek azóta is hálás vagyok. A tetőt lecseréltem egy erősebb LED-es lámpára, az akvárium kapott talajt, köveket és fákat, növényeket és új, apró termetű halakat. Ez azóta is egy jó low-tech akváriumként üzemel, alga van benne, de nem zavaró mértékű, az egyszerű növények jól növekednek.

A legújabb fejlemény pedig az, hogy decemberben ideköltözött a barátnőm, akivel, úgy tűnik, közös hobbink lett az akvarisztika (ami nagyon romantikus, de anyagilag életveszély). Nemrég mindketten elkaptuk a koronavírust, és karanténba kényszerültünk. Rengeteg időnk lett, és mivel az interneten ma már mindent meg lehet rendelni, elkezdtünk egy új, 45 literes akváriumot összerakni. Ezt a barátnőm kiváló ízléssel, gyönyörűen berendezte, az én nagy akváriumomnál sokkal szebb lett. Érett szűrőanyaggal indítottuk el, és a szabadulásunk után fokozatosan belekerült 10 Amano garnéla, 8 zöld neon és 8 chili razbóra. Most a nagy akvárium van soron, azt szeretnénk kipofozni: néhány napon belül lesz hozzá nagynyomású szén-dioxid-rendszer, és idővel egy tisztességes külső szűrőt is kap. A hardscape-et majd alaposan át kell rendezni, mert ma már nagyon nem tetszik a másfél évvel ezelőtti elrendezés. Nemsokára indítok naplót mindkettőnek (papíron már vezetem egy ideje), és fotókat is töltök fel.

Az utóbbi hetekben nagyon sokat tanultam a növényes akvarisztikáról, ezt a fórumot rengeteget olvasgattam. Rájöttem, hogy sok mindent rosszul tudtam, ezeken fokozatosan igyekszem változtatni. Ilyen volt például, hogy a szűrőkkel kapcsolatban hittem a gyártóknak, mindkét akváriumban belső szűrő van kis csoffadt szivacskával. A 45 litereshez már rendeltem egy használt Eheim 2213-as külső szűrőt, a 110-es egyelőre anyagi okokból tovább pörög a belsővel, de ahogy tehetem, ott is megejtem a cserét. A lényeg, hogy ilyen jó közösségből kevés van a magyar interneten, pozitív csalódás, mennyire kedves, értelmes itt mindenki. Nagyon örülök, hogy megtaláltam ezt a helyet, és köszönöm nektek az eddigi és ezutáni segítséget.

Üdv:
Botond
Nem semmi kezdet. Mondjuk erről nekem az jutott eszembe, amikor a 70es évek végén gyerekkoromban akváriumot rendeztünk apámmal és az NDK-s nagy szivacs szűrő volt benne, meg nagyanyám olvasólámpája felette, benne dunai kaviccsal és pár növénnyel, csapvízzel, amik rendre elsárgultak és kipusztultak. Majd mikor már elég fura lett a víz színe akkor a teljes akváriumból a vízet leszívtuk, majd ment a fürdőszobába a kádba, halak befőttes üvegbe és full vízcsere, zuhannyal átcsapattuk a kavicsot és vissza minden. Ja. Emlékszem a haverokkal néztük, ahogy a nagy vitorláshal vadássza a kis guppikat, érdekes volt. De a guppik bírták a tovább, ők győztek. Szerencsétlenek. De szerencsére azóta rengeteg új infó és tudás és még több szuper cucc van, így már ilyen nem fordulhat elő. Tegnap az irodában munka helyett olvasgattam a fórumot, nagyon sok infó van, időbe telik. De hasznos, nagyon hasznos.
 
Én már elég sok fórumon nézelődtem, és tanúsíthatom, ma is ugyanezek a hibák rendre előfordulnak.
De még 100év múlva is ugyanezek a hibák fordulnak majd elő, hacsak genetikailag nem kódolják a szükséges tudnivalókat,
egy akva indításához.
 
Nem semmi kezdet. Mondjuk erről nekem az jutott eszembe, amikor a 70es évek végén gyerekkoromban akváriumot rendeztünk apámmal és az NDK-s nagy szivacs szűrő volt benne, meg nagyanyám olvasólámpája felette, benne dunai kaviccsal és pár növénnyel, csapvízzel, amik rendre elsárgultak és kipusztultak. Majd mikor már elég fura lett a víz színe akkor a teljes akváriumból a vízet leszívtuk, majd ment a fürdőszobába a kádba, halak befőttes üvegbe és full vízcsere, zuhannyal átcsapattuk a kavicsot és vissza minden. Ja. Emlékszem a haverokkal néztük, ahogy a nagy vitorláshal vadássza a kis guppikat, érdekes volt. De a guppik bírták a tovább, ők győztek. Szerencsétlenek. De szerencsére azóta rengeteg új infó és tudás és még több szuper cucc van, így már ilyen nem fordulhat elő. Tegnap az irodában munka helyett olvasgattam a fórumot, nagyon sok infó van, időbe telik. De hasznos, nagyon hasznos.
Utólag megszépülnek az emlékek. Az akkori módszereket látva ma már elborzadnánk. Sajnos az akvarisztika akkoriban sem mozgatott meg széles tömegeket. Információ sem volt túl sok. Létezett néhány könyv, meg elvétve egy-két felületes cikk különböző folyóiratokban. Azóta nagyon sok minden fejlődött.
 
Na persze, van fejlődés, nem is kevés, nagyobbak is a lehetőségek, de felkészületlenül belevágva ma sem nagyobbak az esélyek
mint bármikor, sőt a megnövekedett elvárások miatt még akár nagyobbakat is lehet zakózni. :)
Volt módomban látni még anno, olyan többszáz-literes / vasvázas / akvát, amit ma is bárki megsüvegelne. Bezony ááám. :)
 
Sziasztok!
Árpád vagyok,egy '77-ben született Zuglói gyerek. Akvarisztikával gyerekkor óta foglalkoztam kisebb-nagyobb megszakításokkal.
Sajnos a növényes, algás tapasztalatim sosem voltak fényesek ezért korábban erősen visszafogottan tartottam őket (egy-két anubias + mangrove
gyökér akvánként, világítást és világítási időt minimalizálva, hogy megússzam algamentesen) és inkább csak a halakkal foglalkoztam,
ahol azért voltak örömök, sikeres felnevelések az évek alatt...
Legutóbb egy költözés utáni sikertelenség miatt adtam fel, most ~8év kihagyás után januártól kezdtem újra, viszont már egy növényessel.
Adok még egy esélyt a vízinövény tartásnak, hátha most majd sikerül szép állapotban, jó kondiban tartani őket.
A halakat most sem tudtam kihagyni, ezért még itt is lett egy corydoras csapatom takarító brigádnak ,akik néhány napja leikráztak...
-engem meg újra elkapott a gépszíj és már vettem is külön őket a régi reflexek szerint, felnevelési szándékkal.
Nem vagyok művészi beállítottságú, növény téren teljesen zöldfülű, most örülnék ha sikerülne életben tartani a növényeimet algamentesen.
Egyelőre jók a tapasztalatok, a növények szépen fejlődnek, de az alga már kóstolgat, szerencsére még csak félősen,
mert ő is csak egy újrakezdő, ahogy én is.- Üdvözlök mindenkit, köszönettel: Árpád
 
Sziasztok!
December óta böngészem a fórumot és olvasom írom a hozzászólásokat és ma jutott eszembe hogy magamról még nem is írtam semmit. Nem tudtam hogy van ez a topik úgy hogy nagyon megörültem amikor megtaláltam.
Nevem Farkas Zoltán .Budapesten születtem 1974-ben. Az akváriumokkal már a 80-as évek közepén megbarátkoztam mert otthon minden szobában volt legalább egy,nagybátyám (náluk éltem) egyik hobbija volt. Ahogy ott hagytam a "szülői" házat eszembe se jutottak az akváriumok. 93-ban katonaság után maradtam Baján, aztán szerelembe esve kerültem mostani lakóhelyemre Sükösdre. Az akvarisztikával akkor kerültem újra kapcsolatba mikor 9-10 éve fiaimnak (akkor 9 és 10 éves) akváriumot hozott a nyúl. Egy kis sóder,egy kis kavics néhány hal egy két olcsó növény egy neon steklámpa pici belső szűrő légpumpa és mehet az akvarisztika. Néhány honap alatt minden kihalt a fiúk egy hónap alatt eletettek egy nagydobozos eleséget úgyhogy ment az üveg a padlásra. Idővel született egy kislányom (most 5 éves).Tavaly szeptemberben pakoltam a padláson és megtaláltam a 30 literes akváriumot. Kellett a hely kidobni nem volt szíven ezér megkérdeztem a lány hogy szeretne-e halacskákat.Persze igennel felelet. Kezdtem ugyan úgy mint 10 éve. Aztán leűltem az internet elé hogy hogyan is kell ezt csinálni igazából. És elcsodálkoztam! Köveket raknak egy akváriumba? Úgy néz ki egy akva mint egy festmény? Nézegettem olvastam. Vettem egy 54 literes akvát. Rátaláltam erre a fórumra. És nagyon tetszik. 8 hónapja még csodálkozva néztem hogy ecsettel tisztogatják a köveket az épülő akvában.Mondtam minek.És ma mit csináltam? Két ecsettel söprögettem az aljzatot a kövekről az épülő akvában:). Túl vagyok az első kudarcon. De kezdem előről. Remélem jobban fogom csinálni. Valaki azt mondta, hogy "kell az embernek valami hobbi.Főleg ha férfi." Még annyit hozzáteszek hogy szakmám és munkahelyem (EÜ ,baleseti sebészeti ambulancia)miatt kell egy nyugott kikapcsolódás. Nekem az akva látvány (már ha rendbe van) felér egy relakszációval. Még annyi hogy nagyon szeretek barkácsolni ezért a technikám nagyrésze diy. Eddig nem akartam naplót vezetni de lehet hogy az lesz a vége.Bár ettől azért még mindig kicsit tartok.
 
Vagy nézd meg az én naplóm, mondjuk az elején 😂😂. Én sem szégyelltem, pedig lett volna mit... Viszont rengeteg segítséget és tanácsot kaptam, illetve jó visszanézni az elmúlt eseményeket is. Szerintem ne habozz sokat...
nekem nagyon tetszett a naplód, az egyik kedvencem volt... 😊😊😊
de én nem voltam olyan bátor, hogy kitegyem az algás képeket a naplómba, pedig volt olyan idő, amikor csak az alga látszott az akváriumomban... 🤣🤣🤣
 
Hali! Ne teketóriázz, indíts kettőt! 😉Jó lesz visszanézni később a fejlődést. Olvasd végig mondjuk @andrasb Naplóját. Tanulságos a fejlődése. És becsüljük is érte, mert nem félt megmutatni.

Vagy nézd meg az én naplóm, mondjuk az elején 😂😂. Én sem szégyelltem, pedig lett volna mit... Viszont rengeteg segítséget és tanácsot kaptam, illetve jó visszanézni az elmúlt eseményeket is. Szerintem ne habozz sokat...
Köszönöm a bíztatást.Átgondolom még. Lehet hogy holnap kezdésként írok egy naplót a kezdetekről és a tönkre ment akváról. Igaza volt mmccannon-nak (és ezzel megkövetem őt). A közösségnek is egyszerübb és nekem se kell topikokat keresnem ha bajom van.
 
Sziasztok!
Kuri Andrea vagyok Kecskemétről. Ma elkészítettem az első növényes akváriumomat Hála a sok Green Aqua youtube videóknak amiket éjszakába nyúlóan megnéztem. Hihetetlen ,hogy milyen gyönyörűségeket lehet alkotni. Sokat olvasok, figyelek, gyűjtöm az infokat mert fejlődni szeretnék .Köszönöm ,hogy itt lehetek!
 
Ááá női Akvarista!!!
Még egy kedvenc van kilátásban a Fórumon. :)
 
Sziasztok!
Kuri Andrea vagyok Kecskemétről. Ma elkészítettem az első növényes akváriumomat Hála a sok Green Aqua youtube videóknak amiket éjszakába nyúlóan megnéztem. Hihetetlen ,hogy milyen gyönyörűségeket lehet alkotni. Sokat olvasok, figyelek, gyűjtöm az infokat mert fejlődni szeretnék .Köszönöm ,hogy itt lehetek!
Szia,

Üdv itt, javaslom, a soknál sokkal többet olvass 🤣. Viccet félretéve, rengeteg információt megtalálsz itt, sokan fognak segíteni is, ha lesz kérdés.
A napló többek között azért is javasolt, mert vissza tudsz keresni benne bármit, látod a változásokat, tudsz képet feltölteni(amit amúgy is várunk;))...
 
Sziasztok!
Kuri Andrea vagyok Kecskemétről. Ma elkészítettem az első növényes akváriumomat Hála a sok Green Aqua youtube videóknak amiket éjszakába nyúlóan megnéztem. Hihetetlen ,hogy milyen gyönyörűségeket lehet alkotni. Sokat olvasok, figyelek, gyűjtöm az infokat mert fejlődni szeretnék .Köszönöm ,hogy itt lehetek!
Szia! Ezekre a videókra mi is rákaptunk a barátnőmmel... hetekig csak ezeket néztük a YouTube-on :) Gratulálok, hogy te is belevágtál az akváriumépítésbe!
Köszönöm! Lehet,hogy belevágok a napló írásba..☺️
Ezt csak ajánlani tudom. Az én naplóm még csak egyhetes, de már rengeteget tanultam a többiek észrevételeiből. De a napló már önmagában, hozzászólások nélkül is értékes, mert így vissza tudod nézni, mi és mikor történt az akváriumban, mennyi idő telt el bizonyos események óta, és ha fotózol, könnyebben észreveszed majd az apró változásokat a növényeken.

Nagyon kíváncsi vagyok, milyen az akváriumod! Sok sikert!
 
Sziasztok!

Laci vagyok, 31 éves, nős, 2 gyerekes szoftvermérnök, villamosmérnök.
Gyermekkoromtól kb 18-19 éves koromig volt akváriumunk, mindig nagyon szerettem.

Pár hete örökbe fogadtam egy 110L akváriumot is néhány tetrával, neonhallal és ancival. Nem volt épp zökkenőmentes a költözésük sajnos..
Nekiláttam a tanulásnak és a növényesítésnek. Sok segítséget jelent nekem ez a fórum, rengeteg mindenre kapok választ ahogy olvasgatom.
Azóta néhány hal elhullott és a darakór is megjelent. Ennek kapcsán nagyon sok segítséget kaptam a hal betegséges topicban.
Reméljük most már stabilizálódik az állapotuk és bővíthetem az állományt.

Úgy tűnik a gyerekeinknek is nagyon tetszik. Lelkesen segítenek a karbantartásban is (még nagyobb felfordulást csinálni).
Mentünk sokszor ezelőtt is akvarisztikákba nézelődni (madáreleséget venni :) ) most sajnos a covid miatt nem megyünk családostul.
Engem sokkal jobban lenyűgöznek a "takarítók", pl. ancik, coryk, garnélák, csigák, mint a "sima halak".
Valószínűleg egy akváriumunk lesz még egy jódarabig (ez is hirtelen jött kiadás), úgyhogy ügyesen kell összeállítani.
 
Üdv Laci!
Én is azt tudom javasolni hogy nyiss egy naplót!
Neked is könnyebb lesz átlátni az összefüggéseket, ahogy múlnak a hónapok, és mi is egyszerűbben tudunk majd segíteni.
Jó olvasgatást, van mit bőven! ;)
 
Back
Oldal tetejére