• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Bemutatkozó

Szevasztok!
Röviden, tömören magamról: Mészáros Feri vagyok, jelenleg Kenderesen élek és tevékenykedek, mint öt település lelkipásztora. Amúgy 39 éve Karcagon láttam meg a napvilágot, és az első "akváriumom" sokakhoz hasonlóan egy ötliteres ubisüveg + guppik kombó volt, persze nem kevés kudarccal. Aztán jött egy húszliteres rendes aki, már több sikerrel. Aztán egy évtized kihagyás, majd a fősuli koliban egy hatvanliteres, ami elég jól üzemelt. Aztán egy 110 literes, majd egy 200 Literes akvárium következett, ami jelenleg is üzemel. Annyira nem nagy durr, hogy bemutassam, bár volt egy olyan időszak, amikor elbüszkélkedhetem volna vele. És remélem leyz is, hiszen azért vagyok itt, hogy tanuljak, ötleteket gyűjtsek. A nagy akvárium mellett még 4*27 literben vannak (lesznek, mert még csak kettőben vannak) garnélák, na ott a növényesítésre is még jobban figyelek. Jele leg a garnélatartás a fő vonal, de mo dom, álmom egy nagyon szép növényes akvárium felépítése.
Jó akavarizálást és nulla algát mindenkinek!
 
Szevasztok!
Röviden, tömören magamról: Mészáros Feri vagyok, jelenleg Kenderesen élek és tevékenykedek, mint öt település lelkipásztora. Amúgy 39 éve Karcagon láttam meg a napvilágot, és az első "akváriumom" sokakhoz hasonlóan egy ötliteres ubisüveg + guppik kombó volt, persze nem kevés kudarccal. Aztán jött egy húszliteres rendes aki, már több sikerrel. Aztán egy évtized kihagyás, majd a fősuli koliban egy hatvanliteres, ami elég jól üzemelt. Aztán egy 110 literes, majd egy 200 Literes akvárium következett, ami jelenleg is üzemel. Annyira nem nagy durr, hogy bemutassam, bár volt egy olyan időszak, amikor elbüszkélkedhetem volna vele. És remélem leyz is, hiszen azért vagyok itt, hogy tanuljak, ötleteket gyűjtsek. A nagy akvárium mellett még 4*27 literben vannak (lesznek, mert még csak kettőben vannak) garnélák, na ott a növényesítésre is még jobban figyelek. Jele leg a garnélatartás a fő vonal, de mo dom, álmom egy nagyon szép növényes akvárium felépítése.
Jó akavarizálást és nulla algát mindenkinek!

Üdv, és hasonlókat kívánok neked is :)
 
Sziasztok!

Először is köszönöm, hogy csatlakozhattam és a segítséget Lantos Viktornak. :)
Végre van időm megírni itt az első hozzászólásomat a fórumban, korábban már rengeteget olvastam itt, de korántsem eleget annyi érdekes és fontos téma és hozzászólás van hogy rengeteg idő lesz míg végigrágom magam rajtuk, meg persze sokat fogok kérdezni is.
Koch Róbertnek hívnak, 24 éves vagyok, Budapesten lakom és akvarisztikával nem foglalkoztam már vagy 9-10 éve, akkor még inkább halas mint növényes akváriumok.
Most szeretném újrakezdeni, de mindenképpen egy növényes - garnélás akváriumot szeretnék elindítani.
Igyekeztem minél többet olvasni informálódni. Egyelőre egy low tech akksit tervezek, anyagi és helybéli okok miatt. Ez egy 49 literes "kocka nano" lesz.
Sajnos vagy nem sajnos az a típusú ember vagyok aki előbb szeret szinte mindennel tisztában lenni és csak utána belevágni -főleg ilyen dolgokba-, hogy minél kevesebb negatív meglepetés érjen.
(Jelenleg terrarisztikával foglalkozom: madárpókok és Új-kaledóniai vitorlásgekkók szaporítása)

Előre is köszönöm a segítséget Mindenkinek!

Üdv. Robi
 
Sziasztok!
Norbi vagyok Budapestről. Az egész ott indult, hogy unalmas volt a munkahelyi környezet és jött az ötlet, hogy legyen egy akvárium, amit lehet nézegetni stb. Na ezután elszabadultak a dolgok, szóval jelenleg egy 40 literes akváriumot bámulok óránként 10percet, hogy hogyan is nő az én kis gyepem, megtalálom-e újra a garnéla bébiket, illetve előmerészkednek-e a halacskák. Aztán sikeresen meggyőztem páromat, hogy otthonra is kell nekünk valami ilyesmi, bár ő még nem tudja mire is bólintott rá valójában. :whistle:
Üdv,
Norbi
 
Szép napot!
Ezt a topikot nem találtam eddig, de ha már itt vagyok írok pár sort.:)
Fülöp Szandra vagyok , 27 éves és Budapesten lakom.Cukrászként dolgozom.Párommal, egy cicával és egy vadászgörénnyel, na meg persze az akikkal élünk együtt.Az akvarisztika már kb.7-8 éves korom óta az életem része, bár a növényes vonallal csak nemrég kezdtem el az ismerkedést.Ezen kívül szabadidőmben rengeteget olvasok, természetbe járok, dekorálok és kavicsot festek esztelenül.:) Jelenleg három akváriumom van, ebből az újonnan ültetett növényes beállása után, egy meg fog szűnni, de nem sokáig, mert már tervezem egy törött akiból -majd jövőre- egy terrárium/paludárium készítését.
Mindenesetre köszönöm hogy itt lehetek, tanulhatok!
Üdv,
Szandra
 
Tisztelettel köszöntök mindenkit Feteke vagyok. Leszàmítva a gyerekkori (talàn ciklon màrkájú ) levegőpumpàs, akvàrium felforralós, zöldalgatengerbe úszós,guppikinyírós időszakot, viszonylag rövid ideje (1-2 éve) ismerkedem az akvarisztikával, erősen zöldfülű vagyok.Köszönöm a lehetőséget hogy itt tanulhatok.
 
Balázs vagyok, egy Heves megyei kis faluból, vagy 20 km-re Egertől. Kontrollerként dolgozom egy multinacionális vállalatnál, miközben a Miskolci egyetemmel levelezek.
Kb. két éve üzemeltem be egy 37 literes akváriumot zéró tudással, sóderrel, 5 garnélával, 8 csigával és egy tő crypto-val. Nem volt túl attraktív de látszólag mindenki jól érezte magát, legalábbis volt szaporodási kedv. Na ezt a "projektet" nemrég fölszámoltam és a túlélőket átmenekítettem egy kis kockába, hogy az első normális akváriumomat a helyére tehessem. A leendő tank 65 litert fogyaszt, már elkezdtem összeszedni az alkatrészeket. Low tech-ben gondolkodom, ha végre meg lesz minden akkor nyitok neki egy naplót. Addigis köszönöm ezt a fórumot és a segítőkészséget.
 
Sziasztok! A nevem Tóth András. Németországban élek jelenleg. Az akvarisztikával nem itt kezdtem foglalkozni, hanem még gyerekkoromban. Szerencsére egy éve (2013) sikerült elindítani egy kis 60l-es akváriumot itt is. Fogalmam sem volt akkor még az aquascaping-röl, (most sem sok:)) de mindíg is próbáltam növényeket tartani. Sajnos nem sok sikerrel. Miután vettem egy 180-literes eheim szettet, elkezdtem olvasgatni. Így bukkantam rá erre az oldalra. Szeretném ezúton is megköszönni azt a rengeteg infót, amit innen, tőletek kaptam! Felbecsülhetetlen érték!
 
Üdvözöllek titeket a fórumon @feteke ,@Sporky ,@Rush77 .Kettőtöknek már ismerem a naplóját Rush77 még várjuk. Sok sikert az akvakertészkedéshez. Algamentest.:)
Szia:) Köszönöm :) Háát, az aki megy most is, vannak növények is. De nem nevezném ezt normális indulásnak, majd talán most. Algamentesség, de jó is lenne :rolleyes: Létezik egyáltalán? :)
 
Sziasztok, Alex vagyok felvidekrol, de jelenleg mar Rajkan lakok a kis csaladommal. Gyermekkori 2aki-val tanulgattam ezt azt, igy remlik hogy neha fekete budos mocsar volt, neha 5cm viz maradt benne csak, dehat volt, persze akkor a filterrol nem is hallottam(bocsanatot kernek a halaktol akik nalunk kinlodtak). 1.5 eve a parommal megbeszeltuk hogy elferne egy szep nagy aki, es rabolintott, igyhat belevagtam. Asztaltervezes, asztalos intezes, vilagitas, technika butykoles, gyonyoru dolgok voltak es remelem meg lesznek. A parom is csodalkozott mennyire lefoglal es mennyire tudok orulni az aprosagoknak. Ja 300l aki lett. Azota mar van egy babank is aki lenyegeben 1honapos koratol ugy nezi az akit mint valami csoda. Naponta siman 1orat kukucskalja, tehat nagyon orulunk hogy elvan. Persze volt nekem is sok problemam, talan atmentem mindenfele halbetegsegen, novenyek virultak, rothadtak, algak jottek mentek. Blackout, Savo. Sokat jarok ide olvasgatni, igyhat gondoltam ideje nekem is "segiteni" a tarsasagot ezzel azzal. Remelem lesz mivel.
 
Sziasztok,
Már több hónapja regisztráltam az oldalra, akkor elolvastam a szabályokat - azt hittem, figyelmesen. Mégsem :( így most javítom magam, és bemutatkoznék:
Laci vagyok, bp-en lakom. Családi örökség az akvarizálás, már gyerekként is apukámat folyton "nyakig" az akváriumban láttam. :)
Így ezt folytattam én is, kiegészítve hüllőkkel, kétéltűekkel... stb.
Aztán következett egy hosszabb szünet (külső körülmények miatt), aminek tavaly lett vége. Ekkor költözhettem egy új helyre, melynek a belsejét már a leendő akváriumomhoz terveztem. (Ez egy afrikai sügéres akvárium volt, növények nélkül - igen, igen.... már akkor is tudtam, h nem ez való nekem :D)
Már megszületett a terv, h miként lesz belőle egy csodás növényes, mikor az élet újabb ostorcsapása ezt áthúzta. :mad:
Kisebbre kellett váltanom, amit az elkövetkező hetekben szeretnék beüzemelni - de addig is mind többet olvasni itt, a Green Aqua-ból ötleteket szerezni (vagy, mint ma, egy csodás fát venni) ;)
Írni, mesélni még nagyon sokat tudnék, de úgy érzem, már így is túlzásba estem. :)
Szóval bocsánat a sok ikonért, a sok betűért...
...megpróbálok aktív tagja lenni a Társaságotoknak!
 
Sziasztok!
Kezdő akvarista vagyok, 3 hónapja van fiamnak (persze inkább nekem) akváriuma. Kezdő akváriumnak megteszi, de már elkezdtem egy 112 literes low-tech-et nagyon lassan összeszedni.
Darakór volt, leküzdöttük. Jelenleg a világítást duplázom (30l) 9watt ledről 18wattra (6500k).
Sajnos a kezdetkor nem raktam táptalajt az ajzat alá, amit már nagyon bánok.
Tápozás jelenleg Sera Florena és JBL tápgolyó. Táptalaj nem került sajnos az ajzat alá.
Az volna a kérdésem, hogy van-e értelme több növényt, főleg kevésbé igényesebbeket belerakni táptalaj nélkül, vagy inkább ajzatcsere és táptalaj hozzáadást ajánlotok?
Ha táptalaj kéne, akkor abból hány liter?
Köszi,
üdv:
xmacx
 
Low-tech-be szerintem a JBL golyó tökéletes, meg ami folyékonyat esetleg a vízbe raksz. Nem nőnek annyira a növények, hogy szükségük legyen táptalajra.
 
Back
Oldal tetejére