• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Kerti tó Békacsaloga-tó

Sziasztok. Tavasszal indítottam egy tavat, elkezdem bemutatni. A felülete kb. 6 m2, a befoglalt víz kb. 2000 l. Alapvetően a hazai kétéltűek szaporodását hivatott szolgálni, de biotópról nem beszélhetünk, mert a látvány és praktikum belekényszerített némi kompromisszumba. Ezekről lentebb írok. Az építés rengeteg földmunkát adott, illetve lehetőséget, hogy bizonyos építési hulladéknak is nevezhető(tégla, betonlapok) anyagot felhasználjak. Ezek a majdnem függőleges mederfalak megtartását szolgálják, mivel a hely szűkössége nem engedett 45 fokos oldalakat a teraszolásnál, ez persze a fólia hajtogatásánál rendesen nehezítette a helyzetem. A tómeder kialakítását azért is kelett így építeni, mert az előtte helyet foglaló orgona bokrok gyökerei később gondot okoztak volna... (4m3 föld ki, 2m3 vissza). A fólia szintezését 3/4-es kpe csővel készítettem, amit szakaszonként akáckarókon csavaroztam, hogy megálljon a legfelső vízszint. (erről sajnos nincs képem)
A fólia Ubbink 0,5 mm-es tófólia(talán pvc) csak hajtogatva lett. Nem vállalkoztam ragasztásra. A fólia alatt terfil van, ami a geotextília vastag, árvízvédelemben használt változata. Kaptam rokontól. (Hullámzásnak kitett gátoldal védelmére használják betonhálóval lesúlyozva. Elnyűhetetlen. 😁)
 

Attachments

  • Resizer_16096768640191.jpg
    Resizer_16096768640191.jpg
    455.1 KB · Megtekintések: 131
  • Resizer_16096772929610.jpg
    Resizer_16096772929610.jpg
    389.4 KB · Megtekintések: 138
Folytatnám... A feltöltés kútvízzel történt. Egy régi, kővel kirakott ásott kutam van. A növényzet részben gyűjtésből, részben rendeltem egy tavas vebáruházból. Amit rendeltem:
-Keskenylevelű gyékény
-süllőhínár(többféle)
-vízi hídör
-vízi menta
-vízi jácint
-pénzlevelű lizinka
-vízi saláta
-kolokán
-tavirózsa több színben
-gólyahír
-vízi nefelejcs

Amit gyűjtöttem:
-keskenylevelű sás(Gyulafirátót, Miklád mocsárrétről)
-széles levelű sás(a Séd partjáról)
-pénzlevelű lizinka (mocsárrét)
-sárga nőszirom (mocsárrét)
-valamilyen békaszittyó (mocsárrét)

Feltöltés után 1 héttel átlátszatlan, zöld lett a víz. Oltottam bele tócsarák kultúrát, 3 nap alatt tisztára pucolták a lebegő algát. 75 cm a tó legmélyebb pontja, tisztán láthatóvá vált. Májust írtunk ekkor. Mivel nem volt benne ebihal, szereztem. A fentebb említett mocsárrét éppen kiszáradni készülő pocsolyáiból mentettem az erdei béka petéket. Felét haza, felét egy nagyobb ottani vízbe. Sajna a tavasz száraz maradt, 2 héttel később már a biztosnak gondolt mentés a természetes helyén kiszáradt. De nekem lettek lakók.

Mivel természetes ragadozó ekkor még nem volt a vízben, megjelentek a szúnyoglárvák. Nem jellemző nálunk a nagy szúnyogsűrűség, én sem kívántam ehhez hozzájárulni. Szereznem kellett ragadozót. Csak olyan állat jöhetett szóba, ami nem eszik ebihalat.
Kocsiba ültettem a családot, elmentünk Hévizre szúnyogírtó fogaspontyot fogni. Kb. 70db lett. A gyerekeim azóta is emlegetik a hálózós bulit. 😁
Szúnyoglárvák vs én: 0-1👍

Egy kicsi probléma azért adódott. A halacsok 1 hónap alatt megsokszorozódtak és levadászták az alsórendű rákok 99 százalékát. Ettől persze megint zöldültünk. Kb. augusztusra rendeződött a víz magától. Nem is volt rá időm, hogy szűrőt építsek. Amúgy se terveztem. Biotópnak indult, csak bele kellett néhány nem honos növényt meg a szúnyogírtókat tenni, hogy a család női tagozata is elégedett legyen.
A halacsok szaporodása megállt , köszönhetően a kaja természetes mennyiség csökkenésnek és a betelepülő ragadozóknak köszönhetően. (Szitakötő lárvák, csíborok, hátonúszó poloskák, vízi skorpiók .)
 

Attachments

  • Resizer_16096772929611.jpg
    Resizer_16096772929611.jpg
    463.2 KB · Megtekintések: 138
  • Resizer_16096772929612.jpg
    Resizer_16096772929612.jpg
    495.1 KB · Megtekintések: 135
Utoljára módosított:
Folytatom... A nyár sok érdekességgel szolgált. Az első tavamban (na azt nem mutogatom, az tényleg pocsolya🤣) lakó 2-3 kecskebéka átköltözött az új tóba. Önszántából. Másik 4 viszont "énszántamból" költözött eredeti szülő helyéről a kertembe. 2 hét brekegés után a pocsolya és a tavacska is kecskebéka petével meg lett jelölve. 😁
Kikeltek és szépen fejlődésnek indultak. Táplálék volt bőven nekik. Aki esetleg nem tudná, a békák ebihal korukban növényevők. Alga, elhalt növényi részek... Ezt kicsiben ki is próbáltam egy edényben, egy marék fonalas zöldmoszatot 40-50 db ebihal 5 nap alatt elpusztított. 🤔 Megfelelő egyedsűrűséggel rendezik a békanyálat, algát... Jövőre meglátjuk, lesz - e stabil populáció.Resizer_16097559194760.jpgResizer_16097559194761.jpg
 
Újabb folyt. köv... A növényzet fejlődésnek indult. A vízi saláta és a vízi jácint szép lassan szorult vissza. Ugyan bolond módra szórták a sarjakat, de nem bírta az egyhetes extrém uv sugárzást, ami sajnos pörkölt rendesen a nyáron. Az érzékenyebb szárazföldi növényeim is megszenvedték. A kolokán csak stagnált, majd szépen, levélről levélre elkopott. A bolti pénzlevelű lizinka szép lassan elolvadt, a vadon gyűjtött burjánzott. A hidör is perzselődött a szélein, de folyamatosan nőtt. A süllőhínárfélékből a nagy része jól fejlődött, a vízi menta kívántatta magát(az egyik előző képen ennek a gyökere látszik a peték alatt) teát főzni. 😁 A mocsári nefelejcs szépen folytatta a virágzását (doboz bontáskor is virágzott) és a töve közül nem vásárolt vendég növénykék bújtak ki. Utána néztem a vebshop kínálatában: vízi lófarok. Tetszetős növény, egy kicsit a süllőhínárok levelére hajaz, csak pozsgásabb és főként emers levele van. Megtartjuk. 😉 Sajna nem fotóztam le a nyáron, mert még nem volt napló...
Természetesen a tavirózsa koronázta meg a nyarat, mert virágzott. Resizer_16097602332672.jpgIMG_20200829_104305.jpgIMG_20200829_104242.jpg
 
Utoljára módosított:
Újabb kieg. A tavalyi évhez:
Kimaradt a növénylistából:
-virágkáka
És mivel békás tó, a békákról is illik néhány képet befaragni. IMG_20200829_104856.jpgebihal, majd 2 hátsó lábbal szintén:IMG_20201221_212955.jpgés alant egy fejlett, már légkört szívó kecskebrekkencs:IMG_20201223_221235.jpga hideg előtt még beköszöntek az erdei békák is:IMG_20201221_212707.jpgŐk a családi kedvenc. "bajszi békáknak" hívjuk a gyerekek után.
Tavasszal ők az elsők, nagyon remélem, hogy ők is felavatják a tavat. 😁
 

Attachments

  • IMG_20201221_212955.jpg
    IMG_20201221_212955.jpg
    133.8 KB · Megtekintések: 69
Újabb kieg. A tavalyi évhez:
Kimaradt a növénylistából:
-virágkáka
És mivel békás tó, a békákról is illik néhány képet befaragni. View attachment 100188ebihal, majd 2 hátsó lábbal szintén:View attachment 100192és alant egy fejlett, már légkört szívó kecskebrekkencs:View attachment 100191a hideg előtt még beköszöntek az erdei békák is:View attachment 100193Ők a családi kedvenc. "bajszi békáknak" hívjuk a gyerekek után.
Tavasszal ők az elsők, nagyon remélem, hogy ők is felavatják a tavat. 😁
Nyomtam egy like-ot is de azért csak megkérdezem: hogy tudjátok elviselni a brekegést? Én laktam kb 30 méterre egy kerti tótól ahol több tucat kecske és leveli béka nyomta minden nyári estén. Nem tudtunk aludni...
 
Ezt a részét a szomszéd szenvedi. 🤣🤣🤣Saját bevallása szerint az első néhány héten: "átmászok és belehuggyozok a tavadba" volt a véleménye, de megszokta. Faluhelyen kukorékol a kakas, ugat a kutya, most már brekeg a béka, ja és sikít a flex, körfűrész, vonyít a láncfűrész, berreg a fűnyíró... A fűnyíró 6-kor kezd, mert még akkor hűvösebb van... Aki csendben akar aludni az vagy költözzön bunkerbe , vagy passz. A tanya is hangos, mert ott meg már hajnal 3-kor ordít az összes madár és ott aztán sok van... Ehhez képest a 4-es 6-os villamos maga a csend. 🤣🤣🤣
 
Újabb update:
Lassan megjöttünk a jelen időbe. Hideg van, és hétvégén repkedni fognak a mínuszok, de az utolsó utáni pillanatban gondoltam az ammóniára a jég alatt.
Rendeltem.
A tegnapi nap meghozta a futár a lékszellőztetőt. 2 db passzívat rendeltem. Ahogy sejtettem, keményebbre sajtolt extrudált polisztirol. A csomagban volt még 4 db 50*50*5-ös szivacs, (Tm30, TM45, sajna kék mind, dehát fekete a mesébe sincs) és kicsit nyomott volt a doboz😳. Mivel bíztam a szivacsokban átvettem jegyzőkönyv nélkül. Hiba volt. 😡 Az egyik törött volt. MPL futár.... 👎
4cm jeget törtem fel a léknek. A töröttet talán ragasztom valamikor... Resizer_16105331489480.jpgaz alsó darabban zsebek vannak a lesúlyozáshoz, kicsit keveselltem. Nem tudom, talán egy kevéske beton kikeverése lenne a legtömörebb a megfelelő besüllyesztéshez...
 
Utoljára módosított:
Újabb folyt. köv... A növényzet fejlődésnek indult. A vízi saláta és a vízi jácint szép lassan szorult vissza. Ugyan bolond módra szórták a sarjakat, de nem bírta az egyhetes extrém uv sugárzást, ami sajnos pörkölt rendesen a nyáron. Az érzékenyebb szárazföldi növényeim is megszenvedték. A kolokán csak stagnált, majd szépen, levélről levélre elkopott. A bolti pénzlevelű lizinka szép lassan elolvadt, a vadon gyűjtött burjánzott. A hidör is perzselődött a szélein, de folyamatosan nőtt. A süllőhínárfélékből a nagy része jól fejlődött, a vízi menta kívántatta magát(az egyik előző képen ennek a gyökere látszik a peték alatt) teát főzni. 😁 A mocsári nefelejcs szépen folytatta a virágzását (doboz bontáskor is virágzott) és a töve közül nem vásárolt vendég növénykék bújtak ki. Utána néztem a vebshop kínálatában: vízi lófarok. Tetszetős növény, egy kicsit a süllőhínárok levelére hajaz, csak pozsgásabb és főként emers levele van. Megtartjuk. 😉 Sajna nem fotóztam le a nyáron, mert még nem volt napló...
Természetesen a tavirózsa koronázta meg a nyarat, mert virágzott. View attachment 99842View attachment 99845View attachment 99844
Gratula nagyon szép!
 
Délután kimeneten tavat ellenőrizni. Van egy kevés hó. Kitakartam a szellőztető fedelét. Teljesen ráfagyott, nem lehetett az aljától elválasztni törés nélkül, inkább békén hagytam. Mínusz 10 volt éjjel. A tetőn van egy parányi szellőző lyukacska, ott betuszkoltam egy hosszú pálcát. Nem volt ellenállás, belül folyékony a vízfelület. 😊 A gyártó -10fokig ígérte a mentességet. Napközbeni azért melegebb van. IMG_20210118_133911.jpgÖrülök, hogy nem görcsöltem a villanyossal, mégsem aranyhalas. 😊
 
Minden jégmentes lett. Rekord meleg van. 9 erdei békát számoltam össze most este. Fel is töltöttem az észlelést a Herpterkep app-ra. Ami nagyon durva, az a tavirózsa. Új levelek indultak meg, egy majdnem a felszínen van. Sajnos még lehet, hogy le fog fagyni egyszer. 🙂A brekuszokat este könnyű fotózni, úgyhogy íme:IMG_20210205_193043.jpgIMG_20210205_193310.jpgÉs a tavirózsa:IMG_20210205_193956.jpg
 
Jön a hideg, estére hóvihar van beígérve. Csináltam egy kis helyszíni szemlét és meglepődve tapasztaltam, hogy a süllőhínár fagyálló. 🤔Hoztam is be pár szálat a legutóbb még tömören jégbefagyottabbakból, mert még hajtanak is. Igazán díjaznám ha valaki meghatározná a fajtát. Kertészeti áruházban kaptam "tavi hínár" név alatt. IMG_20210210_135917.jpgIMG_20210210_140346.jpgBehoztam egy predátort is. 🤣🤣🤣Majd kipaterolom... IMG_20210210_140316.jpgA Karolínai Tündérhínár is hajtott a jég alatt, ilyen kis csoffadt szárakat:IMG_20210210_140009.jpgRóla azt gondoltam, lesüllyed az aljára, szárról gyökeresedik és terjed, mint a hazai vadvizekben...
 

Attachments

  • IMG_20210210_140009.jpg
    IMG_20210210_140009.jpg
    158.4 KB · Megtekintések: 66
Ismét jég alatt. Van egy kisebb tavam is(inkább nevezzük pocsolyának), sekély 40cm-es legmélyebb ponttal... (ez is brekkencseknek készült) 🐸, mivel nincs nagy iszapréteg🙄, gáz, ha fenékközelig befagy. Szó szerint. Tavaly úgy felhalmozódott az ammónia, hogy az egyszem telelő béka bele is pusztult. 🥺 Nincs iszap, ami felvegye a gázt... Erre is raktam lékszellőzőt.. Muszály volt, mert az egyik erdei béka átjött ide és jég alá került. Most ellenőriztem, illetve kivettem a jégkását. Bajszi jelentem megvan, a lékből nézett kifelé, a lékben meg felgyűlt az oxigén miatt a kandicsrákok serege is😁 IMG_20210216_113749.jpg
 
Csináltam egy kis tavaszi nagytakarítást. Kb. egy vödörnyi fonalas zöldmoszat gyűlt össze az elhalt egyéb növényi részekkel vegyesen. 2 körömnyi kecskebéka is kibogozódott a szálak közül, illetve egy nagy erdei béka. Amúgy a bajszik tegnap este már 13-an voltak, remélem sikerül majd valamit megörökíteni az erdei béka nászból is.

A mostani apropó egy hazai rákféle, ami szintén sikeresen települt. Faj meghatározást várok, bár én tudom, hogy kiféle - miféle. Arra lennék kíváncsi, ti tudjátok-e. A megfejtést privátban kérem. 😉 Egy hét múlva én is elárulom, ha nincs ötletetek. Íme:IMG_20210312_154141.jpg
 
Csináltam egy kis tavaszi nagytakarítást. Kb. egy vödörnyi fonalas zöldmoszat gyűlt össze az elhalt egyéb növényi részekkel vegyesen. 2 körömnyi kecskebéka is kibogozódott a szálak közül, illetve egy nagy erdei béka. Amúgy a bajszik tegnap este már 13-an voltak, remélem sikerül majd valamit megörökíteni az erdei béka nászból is.

A mostani apropó egy hazai rákféle, ami szintén sikeresen települt. Faj meghatározást várok, bár én tudom, hogy kiféle - miféle. Arra lennék kíváncsi, ti tudjátok-e. A megfejtést privátban kérem. 😉 Egy hét múlva én is elárulom, ha nincs ötletetek. Íme:View attachment 103116

Ez nagyon kis cuki jószág! :love:
 
Csináltam egy kis tavaszi nagytakarítást. Kb. egy vödörnyi fonalas zöldmoszat gyűlt össze az elhalt egyéb növényi részekkel vegyesen. 2 körömnyi kecskebéka is kibogozódott a szálak közül, illetve egy nagy erdei béka. Amúgy a bajszik tegnap este már 13-an voltak, remélem sikerül majd valamit megörökíteni az erdei béka nászból is.

A mostani apropó egy hazai rákféle, ami szintén sikeresen települt. Faj meghatározást várok, bár én tudom, hogy kiféle - miféle. Arra lennék kíváncsi, ti tudjátok-e. A megfejtést privátban kérem. 😉 Egy hét múlva én is elárulom, ha nincs ötletetek. Íme:
Ez tényleg csak sziporka: ászkarák. Nem?
 
Back
Oldal tetejére