• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes Back to the origin

outro

VIP kertész
Legjobb napló
Üdv kedves fórumtársak!

Igen rég nem hallattam magamról. A 2016-os év számomra nagy változásokat hozott és emiatt az akvarizálás is kissé háttérbe szorult. Többek között hazaköltöztünk párommal 5 év németországi tartózkodás után kis hazánkba. Kompletten szétvertünk egy panellakást majd felépítettük, az utóbbi pár hónap pedig munkakereséssel, illetve beilleszkedéssel telt. Végül november elején jutottam el arra a pontra hogy ismét hiányozni kezdett az akvarizálás. Nem adtam el a technikából semmit, mivel tudtam hogy itthon is folytatni akarom ezt a hobbit, de az akvárium elég sokáig üresen árválkodott a sarokban.

Sokat gondolkodtam, hogy mivel indítsam az itthoni pályafutásomat, végül úgy döntöttem, hogy visszatérek a gyökerekhez és egy teljesen hagyományos növényes akváriumot hozok össze. Ez első elgondolás az volt hogy sem kövek sem fa dekor nem lesz benne, csak a hagyományos előtér, középtér és stem növények. Végül csak belekerült egy kő és egy red moor az elfekvőben lévő készletből, de a hangsúly mindenképp a növényeken maradt. Majd a következő layoutnál elszabadítom az agyamat és csinálok megint valami jó kis iwagumit.

A technika szinte semmit nem változott az előző akváriumhoz képest. Érdekes hogy a közel 8 éves (kimondani is szörnyű, eszméletlenül rohan az idő!!) akvakertész pályafutásom alatt kb 5 éve alig vettem új technikai eszközt. Rájöttem hogy nekem az a kis 65 literes medence tökéletes. Szerintem fontos, hogy az ember ennél a hobbinál belássa a korlátait és most itt nem csak az anyagiakra gondolok, sőt abszolút nem arra, hanem hogy mi az az idő és energia amit még szívesen a hobbira fordít. Én az évek múlásával megtanultam hogy ez az a méretű akvárium amit még gond nélkül karban tudok tartani, úgy hogy soha nem mondtam azt, hogy a fene már megint vizet kell cserélni, vagy vissza kell vágni a növényeket. Persze sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne ha lenne egy 200 literesem, de mivel versenyezni nem akarok, abszolút csak hobbi kertésznek tartom magam, így mindig győzött a józan ész és maradtam a kisebb, már jól bevált akváriumnál. Nem azt mondom hogy soha nem váltok nagyobbra de 1-2 évig még biztos nem. :)

Na de elég a rizsából jöjjön a technika röviden:

Akvárium adatok
  • Akvárium mérete: 60*30*36 , 65 liter (Opti White)
  • Világítás : ADA Aquasky 601
  • Szűrés : Ehem 2224 külső szűrő +üveg ki és befojókkal.
  • Aljzat : ADA Power Sand, ADA Amazonia, ADA Bacter Ball bacik.
  • Co2 : nagynyomású szett összelegózva: 2 kg-os palack, papillon reduktor+aqua medic mágnesszelep+üveg diffi, 4 db visszafolyásgátló.
  • Tápozás : Green Aqua Micro+macro, +Easy Carbo
  • Vízcsere : hetente 50%
  • Dekoráció: Red Moor fa+Seiryu kő

Növények:
  • Anubias barteri var. nana 'Bonsai'
  • Blyxa japonica
  • Ludwigia Palustris
  • Alternanthera reineckii 'Mini'
  • Staurogyne repens
  • Rotala rotundifolia
  • Rotala rotundifolia 'Green
  • Rotala spec "Coin Leaf"
  • Hemianthus callitrichoides ''Cuba''
  • Hemianthus Micranthemoides
  • Vesicularia dubayana (Christmas Moss)

Az akvárium novemberben indult, túl sok kép nem készült sem a telepítésről sem a köztes időszakról, de azért ami van azt megosztom veletek.

31787496226_111b05abd9_h.jpg2016.11.01_0793 by outro, on Flickr

31787497056_d6d0dc75fc_h.jpg2016.11.01_0795 by outro, on Flickr

31708619871_2e64fb47e9_h.jpg2016.11.01_0797 by outro, on Flickr

Indítottam már néhány akváriumot, de feltöltés után azért nagyon úgy éreztem hogy kevés növényt vettem... :)

31708621291_e76988b7b1_h.jpg2016.11.01_0800 by outro, on Flickr

De szerencsére a stem növényekben nem csalódtam. Irgalmatlan tempóban nőnek.

31708622651_0048a35a48_h.jpg2016.11.01_0808 by outro, on Flickr

30984323924_6a85c0dd20_h.jpg2016.11.01_0818 by outro, on Flickr

Jelenleg most így néz ki az aki. Ja háttérvilágításom még nincs. A régit helyett szeretnék valami profibbat barkácsolni, csak még nem volt időm rá sajnos.

31708638641_4ab0301ea7_h.jpg2016.12.23_0235 by outro, on Flickr

31708640881_ab47407bf1_h.jpg2016.12.23_0237 by outro, on Flickr

Utólag is boldog karácsonyt mindenkinek! :)

31708641941_1cb9b2e677_h.jpg2016.12.23_0240-2 by outro, on Flickr
 
Üdv ujra köztünk.Na végre!Supi lett!Remélem jól érzitek magatokat otthon,én valahogy ezt nem tudnám elképzelni,ezt a hazaköltözést!De nekem más..Jó sokáig bírtad a hobbi nélkül!Annak idejen mikor elkezdtem -e hobbit,a te naplóidat(is) olvastam el párszor,sokat tanultam belőle!En meg pont az ellenkezője vagyok mint te!En folyamatosan fejlesztem a technikám.Alga volt valami?
 
Üdv újra a fórumon Viktor,csinos kis hangulatos akvárium lett a mostani,de azért majd várom az álleeős akváriom Tőled [emoji106] [emoji4]

Tapatalkkal küldve az én C6903 eszközömről
 
Üdv ujra köztünk.Na végre!Supi lett!Remélem jól érzitek magatokat otthon,én valahogy ezt nem tudnám elképzelni,ezt a hazaköltözést!De nekem más..Jó sokáig bírtad a hobbi nélkül!Annak idején mikor elkezdtem -e hobbit,a te naplóidat(is) olvastam el párszor,sokat tanultam belőle!En meg pont az ellenkezője vagyok mint te!En folyamatosan fejlesztem a technikám.Alga volt valami?

Nem mondom hogy nem kellet akklimatizálódni idehaza, az elején elég nehéz volt, de azért gyorsan ment. A rossz dolgok mellet szemet kell hunyni és koncentrálni arra ami jó itthon, ami miatt hazajöttünk és amit Németországban nem kaphat meg az ember. :) Algám természetesen volt. Sajnos soha nem úszom meg. A barna alga most nagyon gyorsan visszavonulót fújt. A második héten jelent meg és kb 1 hét alatt el is tűnt. Betudtam annak hogy járatott szűrővel indítottam. Utána hanyagságom miatt volt egy alga bloom, mivel kimaradtak a vízcserék és a tápozás is elmaradt + CO2 palack is kiürült. Ekkor elég drasztikusan vissza kellet vágnom minden növényt. Kicsi odafigyeléssel viszont gyorsan leküzdhető volt. Most már teljesen jól fejlődik minden. Egy minimális pontalgám és fonalom van, de kordában tartható. Főleg mióta bekerültek a garnélák és a halak, azok is eszegetik szépen.

Udv ujra itt es itthon :) mi tortent az akril skimmel?

Megvan csak még nem üzemeltem be. Az indítás után általában ezeket a ronda EHEM pipákat használom pár hétig a kezdeti algásodás miatt. Fölöslegesnek tartom rögtön az üveget betenni, úgyis azonnal piszkos, algás lesz. Most meg még lusta voltam lecserélni. Valahogy mindig elmaradt. A szilveszteri bulira lecserélem, hogy a vendégek ámuljanak bámuljanak.... :D :D

Üdv újra a fórumon Viktor,csinos kis hangulatos akvárium lett a mostani,de azért majd várom az álleeős akváriom Tőled [emoji106] [emoji4]

Köszi! Ez most egy nagyon egyszerű layout lett, de szívesen pepecselek vele. Már rég akartam egy ilyen hagyományos stemes akit. Ha megunom akkor szétkapom és indul valami új. ;)
 
Szia Viktor!

Üdv Magyarországon! Hát, akkor nem jött össze a tervezett hamburgi sörözésünk... Frankó kis akváriumot dobtál össze, nem extrém, de nyugodt és friss.

Üdv: Robi
 
Sok sikert nektek otthon!
Kivancsian olvastam, mikor irtad, hogy hazatelepedtek ujra, es nagyon vartam is, hogy mikor inditasz uj naplot!
Nagyon szep lett, üde, gyönyörüek a szinek, es a növenyek kicsattannak az egeszsegtöl!
Ugy latszik 2016/2017 a nagy visszateresek eve, többen is jelentkeztek most uj akival, akik nem most kezdtek a "kerteszkedest"! :)
 
Szia Viktor!

Üdv Magyarországon! Hát, akkor nem jött össze a tervezett hamburgi sörözésünk... Frankó kis akváriumot dobtál össze, nem extrém, de nyugodt és friss.

Üdv: Robi

Hát igen. Csak elmaradt a Hamburgi sörözés. Pedig jó lett volna... :) De ahogy látom ti is hazajöttetek végül. :)

Sok sikert nektek otthon!
Kivancsian olvastam, mikor irtad, hogy hazatelepedtek ujra, es nagyon vartam is, hogy mikor inditasz uj naplot!
Nagyon szep lett, üde, gyönyörüek a szinek, es a növenyek kicsattannak az egeszsegtöl!
Ugy latszik 2016/2017 a nagy visszateresek eve, többen is jelentkeztek most uj akival, akik nem most kezdtek a "kerteszkedest"! :)

Köszi! Igen, furcsa hogy néhány igazán régi fórumozó előkerült az utóbbi időben. :) Köztük én is. Pedig nem beszéltünk össze. Úgy látszik hogy ettől a hobbitól nem lehet szabadulni, legfeljebb szüneteltetni... ;) :)
 
Jöjjön egy két részletfotó. Szilveszter előtt készültek közvetlenül. Nem sikerültek túl jóra, úgy látszik a fényképezést is el lehet felejteni ha nem gyakorolja az ember. :)

32159812745_153b6fc428_h.jpg2016.12.29_0214 by outro, on Flickr

32159810635_3cb784079f_h.jpg2016.12.29_0211 by outro, on Flickr

31349738173_919ea57e78_h.jpg2016.12.29_0226 by outro, on Flickr

32159815675_04e9275d1c_h.jpg2016.12.29_0216 by outro, on Flickr

Egyébként a növények őrületes tempóra kapcsoltak. Olyannyira hogy másfél hét alatt teljes őszsungel uralkodott el az akváriumban. Ma vissza is vágtam mindent nagyon alaposan. Teszek fel majd arról is képeket.
 
Back
Oldal tetejére