• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Az akvárium karbantartása

Ez a fajta fémdörzsi tuti nem karcolja meg az üveget, esetleg ha közé megy valami. De mivel nem úgy esik neki az ember az üveg tisztításnak mint egy tank, így nem valószínű.
 
Újratelepítettem az akit, de mivel karcos volt a frontüveg, ezért megfordítottam. Igen ám, de a hátuljára kívülről papírragasztóval stifttel és ragasztószalaggal felragasztott műanyag fólia háttér volt (köves-fás - mindegy az ábra, csak hogy tudjátok milyen lehetett), amit leszedtem. Sajnos 5 év alatt néha lefolyt a víz a fólia és az üveg közé, így szépen foltos lett. Gondoltam majd leszedem valahogy. Eddig sem az ecet, sem az alkohol, de még a körömlakklemosó, DM vízkőoldó és a sósav sem tudta leszedni. 20% ecet állt rajta, mikor még nem volt feltöltve 1 órát, semmit. Sósavat vattapamaccsal vittem fel, fél óra behatás után semmi. Még megpróbálom a nitróhígítót, szintetikus hígítót, lakkbenzint, de a folyadék ötletből kifogytam ezzel. Valószínűleg nem vízkő, lehet, hogy a víz által feloldott ragasztó, vagy valamilyen durva alga-vízkő kombó lehet? Milyen egyéb - nem karcoló - szerrel lehet megpróbálni? Vagy polírozni? Esetleg fogkrém? Most már feltöltöttem, tehát csak olyan megoldás jöhet szóba, amihez nem kell kiüríteni az akit. Köszi.
 
Hasonlóan jártam, csak nekem csemperagasztós háttér eltávolítása után, a sziloplaszt nyomait nem akarta levinni semmi, de idővel a pengés algakaparó eltüntette.
 
Próbáltam a pengét, de egyelőre nem jártam sikerrel :( Erősen nem mertem nyomni, nehogy karcolja.
 
Értem (Apám remélem nem olvassa a fórumot, mert vegyész :) ) . Akkor megpróbálom, bár nem bízok benne, mert sztem nem vízkő, az lejött volna a sósavval.
 
Domestos nem segített. Ma kipróbálom a hígítókat. Az az érzésem, hogy a felragasztott háttérfólia egy vékony rétege ragadt rá az üvegre. Lehet, hogy valami extra durva oldószer kell majd :( Vagy jön a CIF. Az karcolja az üveget?
 
Indukciós sutohoz szoktam penges kaparot adni. Azzal végig mennek rajta.
 
Indukciós sutohoz szoktam penges kaparot adni. Azzal végig mennek rajta.
Próbáltam már, nem jött le. Most olvasgatok ezt-azt, valaki azt írja, hogy mészalgája volt, amit nem szedett le a sósav és a penge sem. Javasoltak neki többféle ipari szert, pl. protegum-ot. Utána nézek tisztítós cégeknél, illetve nyomdaipari oldószereknek is, amelyek leszedik a fóliamaradékokat.
Továbbra sem tudom, hogy mészalga, vagy műanyag van az üvegen, látványra inkább alga, mert olyan vízfolyásszerűen, foltosan terül szét.
Amúgy a pengém meg sem karcolta.
Javasolt valaki Kromofágot is.
 
Utoljára módosított:
Kromofágot már nem nagyon kapni, de ha van az is olyan vacak, hogy még a festéket sem szedi le. Esetleg még az acetont lehetne megpróbálni.
 
Körömlakklemosót (elvileg a zseléset is szedi) próbáltam, kiröhögte... Bár az már talán nem acetonos.
 
Sajna a nitrohigító nem vált be, holnap jön a wd40 :) Ma még megpróbálom a szódabikarbóna-só kombót és a cifet egy kis helyen.
Lehet, hogy leégetem :)
 
Srácok, ez nem jön le :( Ebből új aki lesz. Semmilyen otthon bevethető oldószer, tisztító anyag még csak meg sem lazította, még a csiszolóvászon sem! A debondert nem próbáltam, de nem hiszem, hogy használna, mert pillanatragasztóval nem ragasztottam. Többet nem költök rá, mert lassan kijönne egy új akvárium a tisztítószerek árából. Inkább veszek egy 100*40*45-st, az még 20l-el nagyobb is :) Már csak a lelkesedést kell összeszedni, hogy szétszedjem az 1 hete összerakott akváriumot, kimossak 20l manadot a táptalajból. Utóbbit gondolom dobhatom is ki (azaz kimosom). Vagy a manadot kimosás nélkül áttehetem az újba? Nem lesz gond, hogy össze lesz keveredve a táptalajjal? Esetleg a tetejéről 4-5 cm-et óvatosan szedjek le, és az alját tegyem az újban is alulra?
 
Ok, leszívom és kimosom a felső részt, az alját meg úgy ahogy van visszateszem. Van amúgy is 5l nem használt, sőt, táptalaj is maradt, jól betápozom az alját. Amint lesz lelkierőm, megcsinálom :)
 
Ok, leszívom és kimosom a felső részt, az alját meg úgy ahogy van visszateszem. Van amúgy is 5l nem használt, sőt, táptalaj is maradt, jól betápozom az alját. Amint lesz lelkierőm, megcsinálom :)

Szia
Vigyázz arra hogy semmi esetre se kerüljön véletlenül tetejére táptalaj!
 
Igyekszem, megpróbálom óvatosan leszívni a felső pár centit, aztán azt jól átmosni szitával. A legtetejére meg teszek pár centi újat.
 
Back
Oldal tetejére