• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes Awakening of nature

Egy hete lett négy hónapos az akvárium. Kezd alakulni az összkép, a microsorum bokrok lassan elérik azt a formájukat, amit terveztem, a bal oldali bokrot lehet is majd kezdeni ritkítani. A múltkor @keszalvo Viktor jóvoltából bekerült egy jó nagy adag riccardia a régi helyére, sajnos azt nem tudtam megmenteni, teljesen el volt feketedve. Az újoncok szokják a helyüket, jó pár helyen már hozzák az új levélkéket. A ludwigia arcuata is szépen nődögél, remélem, nemsokára lesz szép kis narancs színű bokor belőle a háttérben.

Amivel sehogysem boldogulok, az a HC, elől három helyre ültettem már harmadszorra, de nem hozza az új hajtásokat, sok helyen barnul, és mindig szedek össze víz tetejéről apró szálakat. A vízet ventivel hűtöm, a hőfok 24 fok körül, ez nem lehet probléma. Amit észrevettem, hogy a ramik szeretik piszkálni, lehetséges, hogy emiatt se tud megindulni. Valószínűleg feladom a további próbálkozást, és monte carlo lesz a helyén.

Tegnap este megtakarítottam a szűrő üveg ki- és beömlőt, és kattintottam egy pár képet is, ha már nem volt bent a technika.

Eddig csak részletfotókat mutattam, de most lerántom a leplet, és teszek fel full képeket.

Tá-dá-dááá! :) :


20209594489_44b6983cb2_h.jpg

20396232665_88ff90f5b8_o.jpg

20369974956_aac95665c7_h.jpg

20402401851_a4c0d08fc5_h.jpg

20208242858_4be00a2447_h.jpg

19773588204_8be824ce7e_h.jpg
 
Ahogy a fák a kövek között kígyóznak...sírni tudnék!(y)
Egyedül a középen lévő micro bokorral nem tudok mit kezdeni.Nekem nagyon középen van.
DE fene a gusztusomat,nagyon jóképű medencét faragtál!:D
 
Bakker ez nagyon komoly lett!Kär,hogy nem koräbban inditottad,bertel volna a nagy versenyre!Grat.
 
Nagyon szép az elrendezés és a fotók is jól sikerültek! Örülök, hogy nagyban is megmutattad, főleg azért mert pont akkor indítottad újra, amikor én. Ráadásul a méret is azonos. Jól pirítanak a LED-ek.
Én azt vettem észre, hogy a stem növények a lassabban nőnek, ezt a LED-nek tudom be, mert korábban a csöves világítással - ugyan ilyen beállítások mellett - nőttek mint a gomba. Most lassan nő, viszont nem algásodik és a levele is megmaradtak alul.
 
Mit is lehetne mondani? Zseniális! A középső hangsúlyos bokrot nyírással lehet kicsit nem túl hangsúlyossá tenni szerintem :) Az elrendezés (forum szinten legalábbis) egyedi.
A felül-nézetes kép nagyon adja. Ott nem is túl tekintetvonzó a középső sziget.
Most pedig megyek és szégyenemben lebontom a low-aksimat :D
 
Orulok hogy talan megmarad a riccardia [emoji1]
Jelentosen kikupalodott az akvarium, miota utoljara lattam.
Mivel es mennyit tapozol Norbi ?
Elkepzelheto a tapanyaghoanyos allapot azert malik a Hc mert ahogy irtad melege nincsen.
Ebbol HAC es TAC indulas lesz remelem [emoji6]
 
Utoljára módosított:
Ahogy a fák a kövek között kígyóznak...sírni tudnék!(y)
Egyedül a középen lévő micro bokorral nem tudok mit kezdeni.Nekem nagyon középen van.
DE fene a gusztusomat,nagyon jóképű medencét faragtál!:D

Érdekes módon élőben nem annyira zavaró középen az a microsorum, fotón tényleg elég hangsúlyos. Egy fazonírozás ráfér lassan, már csak azért is, mert a jobb oldalon sok kis részlet van még, amit eltakar.
 
Nagyon szép az elrendezés és a fotók is jól sikerültek! Örülök, hogy nagyban is megmutattad, főleg azért mert pont akkor indítottad újra, amikor én. Ráadásul a méret is azonos. Jól pirítanak a LED-ek.
Én azt vettem észre, hogy a stem növények a lassabban nőnek, ezt a LED-nek tudom be, mert korábban a csöves világítással - ugyan ilyen beállítások mellett - nőttek mint a gomba. Most lassan nő, viszont nem algásodik és a levele is megmaradtak alul.

Nekem most stem csak a ludwigia arcuata van hátul, de az szépen nő. Nálam se algásodik, és valóban, ledes világítás mellett az alsó levelek is szépek.
 
Mivel es mennyit tapozol Norbi ?

Jelenleg az AquaLine TF microt és saját keverésű macrot adagolom, 6ml/nap. Az adagoláson nemrég növeltem, mert én is úgy láttam, hogy van tápanyaghiány. Már arra is gondolok, hogy azért nem marad meg a HC, mert régi az amazonia, nem tartja meg a növényt, és nem tud benne megkapaszkodni a gyökereivel. Erre még rásegítenek a törpesügerek a piszkálgatással.

Ebbol HAC es TAC indulas lesz remelem [emoji6]

Sima ügy! :)
 
Jelenleg az AquaLine TF microt és saját keverésű macrot adagolom, 6ml/nap. Az adagoláson nemrég növeltem, mert én is úgy láttam, hogy van tápanyaghiány. Már arra is gondolok, hogy azért nem marad meg a HC, mert régi az amazonia, nem tartja meg a növényt, és nem tud benne megkapaszkodni a gyökereivel. Erre még rásegítenek a törpesügerek a piszkálgatással.



Sima ügy! :)
Én ugyan ekkora méretre 60 ml adagolok egy hétre hetente egyszer. Illetve kb haconta egyszer teszek mellé 20-20 ml foszfátot és vasat. Foszfáttal csínján bánok, lehet hogy ezért is nőnek lassabban a stemek. Bár amíg nem algásodig, nem zavar!
 
Pár friss fotóra én is kiváncsi lennék, bár én a korábbiakat is most láttam először és nagyon pazar!
Érdekes, a bal elől rohanó zöld kócos alak minduntalan visszalopja a tekintetem - és nem tudom eldönteni, hogy ez jó a szememnek vagy sem. :)
Kíváncs lennék, hogy alakult azóta!
 
Eltelt egy újabb hónap, sikeresen átvészelte a nyarat és a kánikulát az akvárium. A ventikkel sikerült 25 C körül tartanom a vizet, úgyhogy olyan nagy gond szerencsére nem volt. A múlt héten csináltam egy nagyobb nyírást,jó sok növényt kiszedtem, és átültetgettem. Kikerült középről a microsorum bokor, így jóval letisztultabb az összkép. A középső fa köré pinnaitifida a l. arcuata került, hátulra majd érkezik potomegaton gayi, és a ludwigiát akarom bedúsítani. A világításon tervezek egy kis upgrade-t a közeljövőben, hogy a vörös színek is jobban jöjjenek. Algafronton az ecsettől nem tudok szabadulni, már párszor lecarboztam, de mindig előjön. Szerencsére a növényeket nem támadja, inkább a dekorokon van, onnan meg le tudom fogkefézni.

Egy kis friss képcsokor @keszalvo barátomnak, meg persze mindenkinek :):

20550757714_06a12ef936_b.jpg

20985307060_c5fdc852d3_b.jpg

21147186316_517a9f91e6_b.jpg

21147183876_f48a507d65_b.jpg

21163155952_f5a7aab48b_b.jpg

20550747324_a72d92741c_b.jpg

21173429745_29996e7a47_b.jpg
 
Utoljára módosított:
Tetszik!:)
Átgondolt, szellős, vannak benne terek, minden tud érvényesülni elől, hátul egyaránt.(y)
Nekem személyesen hiányzik a microsorum bokor, de ha a pinnatifida hygrophilaból nevelsz oda valami markáns bokrot, lábánál a talán stauval, az legalább olyan jó lehet.
Mindenesetre kíváncsian várom a fejleményeket:)
 
Back
Oldal tetejére