• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Amano garnéla szaporítása

A 2. próbálkozásból a remélt 3 helyett csak 2 élte meg a kis garnélává alakulást. Őket átraktam két műanyag pohárba és belógattam a nagy akváriumba hogy a fűtésről legalább ne kelljen gondoskodnom. Mivel pár nap eltelt a két egyed végső átalakulása között ezért az egyik már teljes édesvízben, míg a másik brakk vízben van jelenleg. Holnap kirakom a petés nőstényeket egy vödörbe és cserélek némi sós vizet is a kis akváriumba, jöhet a 3. menet:) 20170318_235407_HDR.jpg
 
Nekem többszöri próbálkozás után 8 kis amano t sikerült felnevelni, kihívás teljesítve :)
A 8 egy eresztésből sikerült? Nekem most legutóbb a nőstény csak 4 lárvát eresztett el, ebből nehéz sikeresnek lenni.
 
Utoljára módosított:
Ok, nem panaszkodom hiszen 3-at már sikerült felnevelnem, csak hát evés közben jön meg az étvágy és szeretnék még sikeresebb lenni.
Neked legalább sikerült :)
Nem is nagyon tudom elképzelni, hogy hogyan lehet az hogy ilyen kevés az induló lárvák száma. Volt egy-két kísérletem (ahhoz nem elég, hogy biztos következtetést vonjak le) és az egyiknél egy nagyobb befőttesüvegben hagytam érvényesülni a mamát, itt nem volt túl sok az élő lárvák száma (50-60), de a videón is látott kisebb akváriumban a többi alkalommal is ilyen sokan lettek. Nem is tudom megbecsülni, mennyi, talán öt-nyolcszázan.
 
Update 10.:

Az elmúlt héten minden nap azzal küzdöttem többek között, hogy a kis amanok akváriumában masszív hab és koszréteg (surface scum) keletkezett a felszínen nap mint nap. Ezt reggel és este is gondosan leszedtem. Persze képtelen voltam úgy leszedni, hogy kis amano ne kerüljön a leszedett kosz közé, őket aztán vissza kellett menteni az akváriumba. Szóval nagyon melós volt így, a vízcserék se oldották meg a problémát.
Úgyhogy elhatároztam magam, és kitakarítottam az egész akváriumot: az amanókat leszívtam a vízzel, kimostam az akváriumot, aztán visszaraktam őket. Az akvárium alja elég "érdekesen" nézett ki:

16433778814_f10941af19_h.jpgDSC_0066 by tamasbenedikti, on Flickr

Ennek a barna cuccnak a egy része alga, mert fény alatt több nőtt, buborékot is eregetett rendesen. A többi meg háát...jobb nem tudni. De most mindenesetre ennek vége, csili-vili tiszta lett az egész. Hogy ehhez mit szólnak majd az amanók, az meg kiderül hamarosan.

Más:

Eddig 5 amano mama engedte el a petéit a külön akváriumban (10 literes). Ennek eredménye: 4 félsiker (kb. 30-50 darab kis amanó eresztésenként) és 1 teljes siker (kb 3-400 darab eleresztett amano). A 4 félsikernél a mamák hosszabb időt töltöttek a kis 10 literek akiban (1-3 hét) az elereztés előtt, a teljes sikernél a mama csak kb. 1 órát volt a kis akváriumban az eleresztés előtt. Következtetés: nagyon nem szeretik a kis 10 literes akváriumot az amanó mamák. Még nem jöttem rá, hogy mi nem tetszik nekik.
Van benne növény, vízcsere, etetem, levegőztető, takarítom rendszeresen. Mégse jó valami.
ugyan ilyen az én tenyéssz akvám és ugyan ez a probléma és nem tudom orvosolni!!! :( és bubizik és habzik hiába tisztítom a felszínt! 17757837_985053804964586_1046160514_n.jpg 17742198_985053808297919_773425954_n.jpg
 

Attachments

  • 16776270_956554704481163_456825534_o.jpg
    16776270_956554704481163_456825534_o.jpg
    82.9 KB · Megtekintések: 10
Utoljára módosított:
Mivel itt van szó az amano szaporításrol akkor ide is be írom és innen folytatom a bejegyzést. Az este a nőstény ki engedte a lárvákat. Sajnos a sok sok lárvábol vagy 10 et találtam. A picik át is kerültek a neveldébe. 4 hete algasítom az akváriumot. Ma délután be sózom a vizet 25g/l. Kíváncsi vagyok sikerül e fel nevelni valamit belőlük.
 
Mivel itt van szó az amano szaporításrol akkor ide is be írom és innen folytatom a bejegyzést. Az este a nőstény ki engedte a lárvákat. Sajnos a sok sok lárvábol vagy 10 et találtam. A picik át is kerültek a neveldébe. 4 hete algasítom az akváriumot. Ma délután be sózom a vizet 25g/l. Kíváncsi vagyok sikerül e fel nevelni valamit belőlük.
A 10 sajnos nagyon kevésnek tűnik. Nekem a legutóbbi próbálkozásnál 75-ből egy érte meg az átalakulást.
 
A 10 sajnos nagyon kevésnek tűnik. Nekem a legutóbbi próbálkozásnál 75-ből egy érte meg az átalakulást.
Nekem is kevés. De ez van....próba szerencse. Remélem még találok néhányat a közös akváriumba és akkor azok is csatlakozhatnak a neveldébe.
 
A nevelde 17 picivel
YNpKkZ
20170924_124338.jpg
 
Ma sikerult csinalnom egy nagy marhasagot, mivel nagy kosz volt az akvarium aljan, gondoltam ha mar viz csere van akkor felszivom.....hat.....sikerult a 8 garnibol 5-ot eltuntetni :mad::cry:. Na meg lenne 1 kerdesem mikor tudom pontosan, hogy az atalakulas megtortent, 3 garnéla (amit lattam) a 41 napban vannak.
 
Back
Oldal tetejére