• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes Aligatto

maresz91

Kertész tanonc
Sziasztok!

Úgy döntöttem indítok egy naplót a leendő akváriumom számára, hogy egy helyről tudjam összeszedni a szükséges információkat, jó tanácsokat, meglátásokat. Régóta akvarizálok, volt már 30,50 és 200l-es akváriumom is az utóbbi években. Sajnos a legutóbbi 200-ast meg kellett otthon szüntetnem pár évvel ezelőtt, mert megsínylette a nagy távolságot ami az egyetem és az otthonom között van. Teljesen ugyanakkor nem szakadtam el sem tőle sem az akvarisztikától, mert egy utcabeli családnál kötött ki, ahol a mai napig segédkezek a fenntartásában.

Persze ez azért nem csillapítja a hiányérzetem, ezért gondolván a hosszú egyetemi éveim közeledő végére, elterveztem, hogy újra belelendülök egy saját akvárium építésébe. A beüzemelés pontos idejét nem tudom, mert több tényezőtől is függ, például: költözések, munkahely stb, de lehetőségeimhez mérten szeretném minél előbb hadrendbe állítani. Amíg ez a pillanat el nem jön addig pedig továbbra is olvasok a témában, feltöltöm a naplóba az ötleteim, és kikérem a rutinosabbak tanácsait a számomra kényesebb témákban.

A rövid kis bevezető után leírom a terveim.
Alapvetően egy low tech (a fórumtársak sikerein felbuzdulván akik szebbnél szebb low tech aksikat készítenek, kisebb fenntartási költségekkel mint a high tech aksiknál) növényes-halas akváriumban gondolkodom.

Az akvárium:
160x60x50 cm nagyságú lenne sima 10mm vastag üvegből, keresztmerevítésekkel. Mindenképp 400l feletti akváriumot szerettem volna, így a hosszát a világítás mérete miatt terveztem ekkorára, a magasságát a világítás miatt, a szélességet pedig Pecás(Szabolcs) és Altair87(Sanyi) kolléga tanácsára választottam.

Világítás: 4x54W T8 világítás lenne fényterelőkkel, ezzel a 0,4wpl értékkel szerintem alacsonyabb igényű növényeket sikeresen tarthatok

Szűrés: Alsópolcos szűrést terveztem az akvárium mérete miatt. Ennek a tervezésében nagyon sokat segített nekem @Altair87 illetve @Pecás akiknek itt is szeretném megköszönni a segítséget, nélkülük valószínű nagyon nagyon sok hibát vétettem volna már a tervezéskor is. A sémás rajza a következőképpen fest: IMG_20151231_153757.jpg IMG_20151231_154238.jpg

A változás hogy az Ablauf rekeszei 10cm mélyek lesznek, illetve a szűrőakvárium elválasztói is magasabbak, kicsit más elrendezésűek, a lefolyó cső pedig 40-es lett Sanyi tanácsaira, de az új méreteket lusta voltam még feltölteni. A szűrőbe természetesen szivacsok, biológiai szűrőanyag, perlon, illetve egy 3000lph-s szivattyú kerül. Az akváriumban még az áramlás segítésére áramoltatókat tervezek amiknek a teljesítménye még nem eldöntött.

Talaj:
Az akváriumban Manadot terveztem 5-6cm vastagságba alá pedig a vízinövény virágfölddel próbálkoznék meg amit többen (pl Pendulum) sikerrel használ.

Növények:
Alternathera reinecki 'mini
Anubias barteri v. nana
Pogostemon helferik
Monosolenium tenerum
Gömbmoha
hemianthus micranthemoides
Sagittaria subulata
Marsilea hirsuta
Echinodorus Quadricostatus
Microsorum pteropus
Cryptocoryne wendtii
Bacopa Australis
Hydrocortile tripartita
Cryptocoryne beckettii
Nymphoides sp. Taiwan
Ludwigia palustris
Najas guadalupensis
Nomaphila stricta
Hygrophila corymbosa
Hygrophila polysperma
Ludwigia repens
Rotala rotundifolia
Bocapa monnieri
Heteranthera zosterifolia
hydrocotyle leucocephala
Egeria Densa
Cryptocoryne aponogetifolia
Valisneria
Echinodorus Cordifolius
Echinodorus Ozelot
Echinodorus Bleheri
Nimphaea Lotus
Persze nem mindet tenném bele, hanem ezekből a fajtákból választanék ki 10-15 félét ami végül majd bekerül az akváriumba. Azért esett rájuk a választásom mert információim alapján low techben is könnyen tarthatóak de javítsatok ki ha tévedek, és valamelyiket lehúznátok a listáról :)

Halak,gerinctelenek:
Zebracsigát és süncsigát szeretnék tartani, Anentoma mellett, ami a csigafarm.hu szerint gond nélkül lehetséges, de azért még utánajárok a dolognak.
Red Cherry (50db)
Amano garnéla (20db)
Törpe szívóharcsa (10db)
Palcsinta algázó (5db)
Algázó géb (5db)
Vörös neonhal (40db)
Vörös fejű pontylazac (20db)
Panda/similis páncélosharcsa (15db)
Törpe razbóra (20db)
Fekete molli (3db)
Az élőlények mögé odaírtam az állomány tervezett számát. Itt is kikérném a véleményetek, hogy szerintetek ez megfelelő-e? nem lesz-e túltelepített az akvárium?

CO2: Nem tervezek bele sem indításkor, sem a későbbiekben
 
Derekas projekt ;)

Kíváncsian várom mi sül ki belőle. Amennyiben még nem vásároltál be én inkább a t5 csövek felé terelnélek, több a fényük és esztétikusabbak is. Durva lenne ekkora méretben egy Amano féle ryuboku akvárium dugig microsorumokkal és bolbitissel, csak le kellene tarolni egy fél erdőt a faanyagért:D.

Sok sikert és algamentest!
 
Köszönöm! :) Igen ez igaz, viszont az én szempontomból van egy hátránya is a T5-ös csöveknek, méghozzá az, hogy csak 115cm hosszú az 54w-os tehát nem éri végig az akit csak fedésben, akkor meg hol erősebb, hol gyengébb lesz a világítás, egyelőre ezért gondoltam a T8-asokra annak ellenére, hogy kicsit gyengébb a fényük :)
Az biztos, tervezek bele így is persze fát, köveket, nem keveset, de nem annyit amennyi egy ryubokuhoz kell :D
 
Tényleg ;). Szerintem hármat tegyél, az 0,5 W/l szerintem pont az ideális egy szép low-tech akihoz.
 
Abból rakjak hármat? Vagy elég a kettő? Tényleg ennyivel többet "tudnak" mint a T8?
Szerintem rakjál négyet!
Egyrėszt többféle növényt tarthatsz ,másrészt meg tudod csinálni, hogy kettőt kettőt külön kapcsolsz.
Ha netán gond van akkor könnyen tudod csökkenteni a fényt.
Harmadrészt ekkora mélység lefedéséhez kell a legalább négy cső!!
 
Szia!
Egyetertek Talachival, 4 x 80 W-al lesz 0,66 W/l teljesitmenyed, szerintem az teljesen jo Low-tech-hez, nem mellesleg a 150 cm csö jobb valasztas is a hosszusaga miatt, majdnem teljesen lefedi az akit szelessegben, Blackout jol irta.
Hajra!
 
Köszönöm a jó tanácsaitokat meggondolom ezt a t5 dogot, kicsit elbizonytalanodtam az érveitektől, persze jó irányba. Meg most még tervezési fázisban könnyen változtathatok a fénycsövek típusán meg számán. Bár megmondom nektek őszintén korábban azt gondoltam elég 0,5w/l, de hallgatok rátok
 
Sziasztok!

Elég régen írtam ide, sajnos a nagy akvárium projektje félben maradt, külföldi munkavállalás miatt.
Helyette viszont összeállítottam egy 200L-es akváriumot, ami viszonylag könnyen fenntartható, nem akartam akvárium nélkül maradni.
Az új akvárium adatai röviden
Akvárium: 200l (100x40x50)
Világítás: Odyssea 3x49w
Aljzat: 2 cm vastagon tavi virágföld, felette 5 cm vastagságban 2-3mm folyami sóder
Szűrés: JBL crystalprofi 1501e benne siporax, kevés kerámia gyűrű, szivacsok és perlon vatta.
Co2: Nem lesz
Tápozás: TF Planter, EL Carbo, Macro (egyelőre 3-6-1ml, a növényektől függően változtatom, mert egyelőre nem tudom mire képes a virágföld)
Növények: Igyekeztem igénytelenebb növényeket összeválogatni a Low-tech vonalamhoz megfelelően, persze megpróbálom ebből is a maximumot kihozni, kíváncsi leszek miképp sikerül.
Alternanthera ficoidea
Bacopa Monnieri
Bolbitis
Echinodorus cordifolius, ozelot, ipica, harbich
Cryptocorine wendtii, indonesi parva
Egeria Densa
Hemianthus micranthemoides
Hygrophila corymbosa
Hygrophila polisperma
Ludwigia Glandulosa
Microsrium pteropus
Nomaphila stricta "bonsai"
Lomariopsis Lineata (ezúton is köszönet érte @Luigi13 :) )

Az akváriumot 120l érett akvárium vízzel, és szűrővel indítottam, 6 napja. Képeket megpróbálok este csatolni, ha lesz időm fényképezni.
 
Szia!
Pontosan ekkora akváriummal "élek együtt."
Várom a képeket,észrevételeket, esetleg a kérdéseket is.
Algamentest kívánok!(y)
 
Az ígért kép. Tegnap este bátorkodtam visszatelepíteni a halakat. 1 hetes már az akvárium, és érett szűrővel, érett vízzel indítottam, ezért úgy gondoltam nem lesz baj. Van benne vendégségben egy pleko is, elvileg a napokban visszaviszik. Remélem addig nem csinál károkat a növényekben.
Kritikákat szívesen fogadok, bár magam is tudom, hogy a scape nem egy erős alkotás, de bízom benne a sűrűsödés után megmutatja majd az igazi formáját. Algám egyenlőre nincs, a növények nagy része most hozza az első submers leveleit, így folyamatosan távolítom el az emers leveleket amiket még rajtuk hagytam ültetés előtt.
A tápozásom napi 3ml planterből és 6ml carboból áll, macro-ra úgy érzem egyelőre nincs szükség.

Üdv!
 
Attachments

  • akvárium.jpg
    akvárium.jpg
    124.7 KB · Megtekintések: 1
Sziasztok!
3 hét telt el az előző bejegyzés óta. Ez idő alatt a növények szépen beindultak, és minimális ecsetalga kivételével eddig szerencsére az algák is elkerültek, őket persze Carbózom szorgalmasan :D A világítási idő úgy tűnik 2x1,5 óra 80w + 4óra 160w kezd stabilizálódni. Újonnan viszont észrevettem, hogy a régi hajtásokon kis lyukak keletkeznek például a Nomaphila stricta "bonsai" és Cryptocorine, Ludwigia glandulosa levelein. Elsőre K hiánynak mondanám, de szeretném ha valaki tapasztaltabb megerősítene benne ( @ZoleeG @Luigi13 esetleg ha van pár percetek).
Egyébként ezt leszámítva minden rendben, még annyi változás történt, hogy a Carbo-t 7ml/napra a TF plantert pedig 4ml/napra emeltem.
Segítségeteket köszönöm előre is! :)

Üdv
 
Attachments

  • hiány1.jpg
    hiány1.jpg
    71.2 KB · Megtekintések: 1

Hogyan alakult a dolog?

Nomaphila stricta egy elég masszív növény. Extrém kemény víz esetén is jól elvan. Ha nem megy, akkor hibakeresésre lehet szükség.

A tavi virágföldet (márkát nem írok) egyszer láttam (mi több, használtam). Valószínűleg sima, egyszerű föld jobb választás. Egy ásó csodákra képes.

Mivel elég robosztus növényeid vannak, mehetett volna bele egy kicsit több föld (3 cm) és a záró réteg is lehetne kevesebb (3 cm). Nincs ettől túl messze ahogy csináltad.

Az über-brutál szűrőt használod?
 
Utoljára módosított:

Melyik über-brutálra gondolsz? :D Földet nem használtam soha sem, ezért láttam biztonságosabbnak a tavi virágföldet. Bár utólag meggondolva a közeli erdőből biztosan permet és vegyszermentes földet tudtam volna hozni. Valószínűleg abban igazad van, hogy kicsit sok lett a fedőréteg, csak féltem attól, hogy ha kevesebbet rakok, esetleg kockáztatom a beoldódás veszélyét. Ma már vagy agyagosabb talajt raknék rá, vagy sóderből tényleg kevesebbet. Ezt abból is gondolom, mert elkezdtem egy kis makró tápot adni a növényeknek és minden szépen elkezdett hajtani. Ebből következtettem arra, hogy a gyökereknek idő kellett míg elérték a tápanyagban dús réteget. Persze lehet, csak véletlen egybeesés is. Utána kicsit szenvedtem a zöld szőralgával... igazából a mai napig nem tudom mi volt a kiváltója. Csináltam egy háromnapos letakarást, raktam jó pár Pistiát a tetejére, és kicsit visszavettem a tápozásból, úgy tűnik ezek hatására normalizálódni látszik a helyzet.
 
Alap esetben nem szükséges, hogy extra sok legyen a talajban a tápanyag, sőt, ez problémát is okozhat. Az akvárium nem zöldésgeskert, a csirketrágyázás nem segít :)...

Azonban egyszer a Florimo vizinövény földet használtam, és ebben tényleg nem sok tápanyag van. Lehet, amit Te választottál, az is hasonló és ezért kellett makró tápokat adagolnod. Egyébként a permetezés témát nem kell túlaggódni, szvsz erősen fel van nagyítva.

Én is használok Pistia-t algásodásnál.

Ennél az akváriumnál történt egy "baleset" és bealgásodott.

upload_2016-11-17_13-39-12.png

Telenyomtam Pistiával, és már két hét után látszik, hogy az alga visszavonul, minden bűvészkedés nélkül (carbo stb). Ha már nincs alga és normalizálódik a helyzet, fokozatosan kidobálom a Pistia-t.

Melyik über-brutálra gondolsz? :D

A legelső post-ban volt egy szűrő akvárium terv, erre gondoltam.
 
Utoljára módosított:
Alap esetben nem szükséges, hogy extra sok legyen a talajban a tápanyag, sőt, ez problémát is okozhat. Az akvárium nem zöldésgeskert, a csirketrágyázás nem segít :)...

Azonban egyszer a Florimo vizinövény földet használtam, és ebben tényleg nem sok tápanyag van. Lehet, amit Te választottál, az is hasonló és ezért kellett makró tápokat adagolnod. Egyébként a permetezés témát nem kell túlaggódni, szvsz erősen fel van nagyítva.

Én is használok Pistia-t algásodásnál.

Ennél az akváriumnál történt egy "baleset" és bealgásodott.

View attachment 20953

Telenyomtam Pistiával, és már két hét után látszik, hogy az alga visszavonul, minden bűvészkedés nélkül (carbo stb). Ha már nincs alga és normalizálódik a helyzet, fokozatosan kidobálom a Pistia-t.

A legelső post-ban volt egy szűrő akvárium terv, erre gondoltam.

Lehet, hogy igazad van, nincs kellő tapasztalatom hozzá, hogy eldöntsem a makró hiány talaj miatt lépett-e fel. Mondjuk én nem Florimot használtam hanem egy másik féle virágföldet, nem tudom mekkora közöttük a különbség. Arra jó volt az egész, hogy az elkövetkező akváriumokban is használni fogom, és legalább tudom, hogy kevés makró tápot hozzá kell számolni. Ennyivel okosabb lettem :) Lehetséges, hogy túl reagálják, mindenesetre én óvatos duhaj vagyok, és tényleg rendelkezésre áll a közelben abszolút vegyszermentes föld, amivel tudok kísérletezni hasonlóan hozzád.

Jó dolgokra képes a Pistia, én is szeretem, többek között azért is mert felveszi a felesleges makrót, mert nem limitálja az oldott Co2, másrészről pedig kiváló indikátor nálam a Limnophilával együtt. Hamar mutatják a hiánytüneteket.

Igen az egy alsópolcos szűrés, segített benne sokat Altair87 és Pecás kolléga is. Azt egy nagyobb akváriumba terveztem, egy 450l-esbe, de még nem sikerült megvalósítanom a projektet. Persze le nem mondok róla, csak csúszik. Kicsiben kipróbáltam a módszert, és nálam kiválóan vizsgázott. Néhány apróságra kell odafigyelni, de nagyon hatékony, és olcsóbb is mint 2 nagy teljesítményű gyári külső szűrő.
 
Back
Oldal tetejére