• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes Algaland

Így néz ki az új bettalak. 2 db 30x30x35-ös kocka egymás mellett. A bal oldaliban vannak a pici fehérek, az lesz a bettanevelde, a jobb oldaliban pedig a lányok. Scape-ben nem akartunk semmi különlegeset alkotni, a cél inkább az volt, hogy mielőbb át tudjuk őket telepíteni az új helyre. Talajnak a régi akvájukban használt kimerült amazoniát használtuk, alaposan átmosva, alulra 4 Osmocote tápgolyót nyomtunk. Növényezés szintén a régi kockából kikerült gazokból történt, ill. a dekor is onnan jött.
Világítást egy 60 centis feltuningolt chihiros lámpa szolgáltatja, mindkettőben fűtő üzemel (képen még nincs bent a lányoknál) és egy-egy AquaClear 20-as szűri a vizet. A növényesben cseréljük majd nagyobbra a biztonság kedvéért, bár ez a picike is nagyon szépen letisztította pár óra alatt.
View attachment 66758
A fehér Betták már kicsinek is szépek!:)
 
Na jooo de csak a latvanyert legalabb egy pici talaj alulra. Vagy 1 ko vagy fa.
Talaj azert nem jo, mert ugy sokkal nehezebb lenne takaritani (a sok elo kaja miatt gyakrabban kell) es a halak is szeretik az uveg aljarol csipegetni a vergodo, halaltusat vivo aldozatokat. :) Ko meg fa konnyen megserti oket. Ez igy bevalt eddig, nekunk sem tetszik hogy ennyire steril, aproszemu kaviccsal probalkoztunk mar, felejtos sajna.
 
Vízcsere nap volt, délben ahogy visszaértünk GA-ból Algalanddal kezdtünk, @Meskó is segített, köszönjük szépen! :)
Bekerült 10 brigi, a régi lakókhoz képest sokkal fakóbbak még, de majd szépen kipirosítjuk őket, ha úgy nem döntenek előtte, hogy inkább kiugranak a szárazföldi haverokhoz. :bucktooth:
Mostanában a vízcserénél azt figyeltük meg, hogy főleg a garnélák nagyon furcsán viselkednek. A hordóban visszasózott RO-val cserélünk, szóval nincs hirtelen PH-GH-TDS ingadozás. Van aki szinte lemerevedik és csak sodródik másodpercekig, aztán magához tér, kapirgál kicsit, majd ismét ledermed. Több fős csapatokban összegyűlnek valamelyik sarokba a fűben és egymás hegyén-hátán dekkolnak pár órán keresztül. Amikor először láttuk, megijedtünk, de pár órán belül magukhoz tértek. Az új brigik beszoktatása a vízcsere utánra maradt, 1 órás beszoktatás után bekerültek a vízbe, de rögtön elkezdtek pipázni, szóval lehet, hogy ez okozza a garniknál is a gondot, nincs elég oxigén ilyenkor a vízben(?).
CO2-t gyorsan kikapcsoltuk, az egyik oxydatort átraktuk ide és a légpumpát is beüzemeltük kis időre. Magukhoz is tértek, már csapatban úszkálnak a többiekkel. Be kell szereznünk ide is egy oxydatort.

Valaminek mindig történnie kell, nehogy már minden simán menjen. :)
IMG_20181110_141544.jpg

A betta kockákkal negyed órája végeztünk, a kicsik 27,5 fokos vizet kapnak ilyenkor, 85-90% RO és 10-15% kezelt csapvízzel, a lányokat és a fiúkat 26 fokossal öntjük nyakon. A csapvízzel állítjuk be a kívánt hőfokot, mert az RO 25 fokosra melegszik a hordóban a benne lévő fűtőtől, illetve a TDS-t is ezzel lőjjük be kb. 200-250-re.
 
View attachment 67054

Nalam is volt mar ilyen garninyavaja, de en inkabb annak tudtam be, hogy akkor epp nagyot nyirtam es sok buvohely tunt el. Nagyon ijeszto ahogy hullamereven sodrodnak, de aztan osszeszedik magukat. Es az meg vizcsere elott, tehat vizparameter, vagy co2 valtozasra nem tippelnek. Nalam siman para.
 
Azt esetleg érdemes lenne megpróbálni, hogy a csere vízbe teszitek bele korábban a levegőztetőt(légpumpát), hogy mire használjátok oldódjon bele kellő mennyiségű oxigén.
Köszi, beraktuk tesztelni a vízbe a légpumpát, de azon kívül, hogy leverte a biztosítékot, nem történt semmi. Lehet, hogy csak a cső végét kellett volna? o_O :D
Viccet félre téve, köszi szépen az ötletet, legközelebb kipróbáljuk. (y)
 
Back
Oldal tetejére