• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes Algaland

A héten történt:
Sajnos a super red-től meg kellett válnunk, kiszedtük az összeset, valamit vagy nem jól csináltunk, vagy nem tetszettek neki a körülmények. Nőtt is, piros is volt, de folyamatosan dobálta el a leveleit is, meg akárhogy küzdöttünk vele, csak nem akart a talajban maradni, mindig felúszott egy idő után. A helyére egyelőre a mini fissi gömböt raktuk :)
@Greg Filth -nek hála, gazdagodtunk egy új növénnyel, egy kisebb Eriocaulon, a pontos fajtáját nem tudta ő sem megmondani, de aranyos, a kiszedett/megritkított anubiasok helyére beültettük. Ja igen, az anubiasokat is megnyestük kicsit, eléggé elburjánzott már mindenhol. Még a legutóbbi @Etele garnicsapattal érkezett 1 tő Marsilea hirsuta, mostanra már megduplázta magát, el is ültettük, mindkét akva kapott, szépen feldobja az előteret.
Úgy döntöttünk, hogy a nagy tetejéről leszedjük teljesen az úszó nővényeket, így azon most nincs semmi. A kicsin viszont a Phyllantus Fluitans szépen pirosodik (érdekes, hogy itt szebben néz ki sokkal, mint high techben, talán azért, mert nem kering annyira körbe-körbe, hanem nagyjából folyamatosan kapja a fényt).:love:

A szokásos heti vízcsere is megvolt, most rögzítettük is a folyamatot, a 35 perces akció még time lapsen is 5 perces videót eredményezett, azért megosztjuk veletek, hátha van, aki eléggé unatkozik, hogy végignézze. :rolleyes:
A vízcsere eszközei: A szűrőt és a skimmert a legelején leállítjuk, a vízleszívást egy 6mm-es és egy 8mm-es csővel végezzük, a végükön van 1-1 bambuszpálca rögzítés, hogy merevebb legyen és könnyebb legyen irányítani. A végük a kádba folyik, amit a biztonság kedvéért bedugózunk, hátha 1-2 extrém sportoló állatka egy kis csúszdázásra vágyik (múltkor az egyik panda végigcsúszott benne). Az egyikünk a pálcával a talajban túrásra és így a mulmot felkavarva/leszívva módszerre, a másikunk az @AmegA által javasolt legyezéses technikára esküszik, mindkettő elég jól működik, sok mulmot le tudunk így szívni. Kár, hogy ezekre kb. fél év kellett, mire rájöttünk, hogyan is kéne, ha az elejétől így csináltuk volna, tuti sokkal kevesebb kuli gyűlik össze. :oops:
Üveg tisztítása tetra törlőkendővel és papírtörcsivel, a feltöltés pedig visszasózott (és beállított PH-s) RO vízzel történik egy 60 lityis hordóból, a GA vízcserélő szettel.
 
Ezért 2 like-ot adnék, :)(y)de sajnos nem lehet.:(
Köszi! (y) majd beszámítjuk azt, amit erre adsz :p

Én a pálcika helyet egy T5 fénycsövet használok.
View attachment 50086
Igen, ezt láttuk, hogy írtad már egy másik topicban is. Mi ettől félnénk, amilyen bénák vagyunk, tuti eltörnénk és halászhatnánk a szilánkokat a vízből. :eek:
A bambuszos nekünk bevált, írtad a másik posztban, hogy szereted látni mit szívsz :whistle:, itt is látszik rendesen, mert a cső attól még átlátszó.
 
Igen, ezt láttuk, hogy írtad már egy másik topicban is. Mi ettől félnénk, amilyen bénák vagyunk, tuti eltörnénk és halászhatnánk a szilánkokat a vízből.
Nem törik az olyan könnyen. Meg könnyen meglehet szokni.:)

írtad a másik posztban, hogy szereted látni mit szívsz ,
Az egész élet szívás.:D

itt is látszik rendesen, mert a cső attól még átlátszó.
Azért az üveg csak tisztább mint egy mü.a. cső. Jobban átlatható.:);)
 
RO előszűrők cserélve, kb. fél évet mentek. A membránt végül nem cseréltük, az előző két vízcserénél is rámértünk a TDS-re, 15-20 körüli értéket mutatott, ezért még hagyjuk.
A használt és új előszűrők összehasonlítására csináltunk egy képet (balról jobbra: használt 1 mikronos, új 1 mikronos, használt 5 mikronos, használt szénszűrő)
IMG_20180301_175558.jpg IMG_20180301_190439.jpg
Az 5 mikronos és a szénszűrőt cseréltük először, membránt és az 1 mikronos előszűrőt kivettük a házból és így működtettük, amíg lement kb. 25 liter (a szénszűrőn 5 gallon öblítést írtak, kicsit rászámoltunk). Ezután cseréltük az 1 mikronos szűrőt is és visszament a membrán.

A nagy akvában tegnap újra üzembe helyeztük az UV szűrőt, kíváncsian várjuk, lesz-e látható eredménye algaharcban. 1 amano ma estére feldobta a pacskert, nem látszik rajta semmi különös, ezért nem tulajdonítunk neki nagy jelentőséget.
A super redet az akváriumból kiszedtük a vízcserekor, a wabi poharakban viszont egész jól érzik magukat, többük virágzik is :love:
IMG_20180301_193214.jpg
 
Utoljára módosított:
Algalandba érkezett egy 25 fős erősítés a rendfenntartó szervekhez, 5 amano és 20 sün!sün!sün! (a kicsibe 1 amano és 5 sün)
@Cipo3 olyan sok jót írt a süncsiguszokról és az ecsettelenítési technikájukról, hogy mi is kipróbáljuk. A beszoktatás 1,5 óra volt, csepegtetve kapták az akvavizeket, paraguardot ez a csapat nem kapott mert a csigák nagyon érzékenyek rá.
A kupaktanács: valószínűleg alaposan át kell beszélni, ki melyik területet kapja, hogy ne legyen balhé
IMG_20180303_164826.jpg
Fentről, itt a tükröződés miatt egész érdekes kép készült:
IMG_20180303_164640.jpg
Ez meg csak úgy, ha már fentről kattintgatós hangulatunk volt :oops:
IMG_20180303_164725.jpg
 
Kivancsi vagyok. En is tervezem sunik beszerzeset. Megneznek , hogy meloznak nalatok ( es nalam hogyan alakul a helyzet ).
Nagyon szep szinek uralkodnak nalatok, mint mindig.
 
Kivancsi vagyok. En is tervezem sunik beszerzeset. Megneznek , hogy meloznak nalatok ( es nalam hogyan alakul a helyzet ).
Nagyon szep szinek uralkodnak nalatok, mint mindig.
Köszi, be fogunk számolni a tapasztalatokról :)
És mi lesz, ha minden algátokat lelegelik, onnantól új neve lesz az akváriumnak?
Sünland:D
Nem tervezzük az átnevezést, attól nem kell félni, hogy elfogy, különben is algák nélkül ez a hobby nem lenne egy nagy Ka-land :p
A gyep, valami bámulatos!(y)
Köszi, ezzel eléggé megszenvedtünk az elején, de sokat tanultunk belőle: megfelelő mennyiségű növény kell, jó PH (5 alattit nem szerették, bár ezt a rotalán kívül senki más :whistle:) és a nyári meleg is betett neki. A képen annyira nem látszik, de most valamiért algásodunk, a parvulában sok ecset van. No majd a sünök! :stop:
 
Algalandba érkezett egy 25 fős erősítés a rendfenntartó szervekhez, 5 amano és 20 sün!sün!sün! (a kicsibe 1 amano és 5 sün)
@Cipo3 olyan sok jót írt a süncsiguszokról és az ecsettelenítési technikájukról, hogy mi is kipróbáljuk. A beszoktatás 1,5 óra volt, csepegtetve kapták az akvavizeket, paraguardot ez a csapat nem kapott mert a csigák nagyon érzékenyek rá.
A kupaktanács: valószínűleg alaposan át kell beszélni, ki melyik területet kapja, hogy ne legyen balhé
View attachment 50454
Fentről, itt a tükröződés miatt egész érdekes kép készült:
View attachment 50457
Ez meg csak úgy, ha már fentről kattintgatós hangulatunk volt :oops:
View attachment 50455

Helenák hogy viszonyulnak a sünikhez? Szabad őket együtt tartani?
Szaporodnak édes vízben?
 
@nemjo kérdésére inkább itt válaszoltunk, hogy a süncsigáknál legyen az infó. Helenánk egyébként nincs egyik akvában sem. Régen volt 2, de a holokauszt őket is kinyírta, tervben van 1-2 kisebb példány beszerzése a kicsibe pajzsok ellen :whistle:
Flow visszaesést eddig nem tapasztaltunk, ezért nem is nyúltunk a szűrőhöz az elmúlt hónapokban, de volt egy olyan tippünk, hogy talán segítené az algaharcot ha megnéznénk, mi újság a belsejében, a napló szerint utoljára november végén volt generál. Nos, valószínűleg nem ártottunk a takarítással (a képen az alsó 2 tálca van, de sok volt a trutyi a vödör alján és a rotor környékén is) :oops:
oase1-2talca.jpg
 
Én is háromhavonta takarítom kb. a szűrőket a nagy akva alatt.
Nem a szűrőanyag tömörödése/koszolódása fogja meg a flowt, a matrix nagyon jó cucc ebből a szempontból.
Ami visszaveti a hozamot az a perlon, és a rotor/rotorház elkoszolódása. Meg persze a csöveken lerakódó szmötyi.
 
@nemjo kérdésére inkább itt válaszoltunk, hogy a süncsigáknál legyen az infó. Helenánk egyébként nincs egyik akvában sem. Régen volt 2, de a holokauszt őket is kinyírta, tervben van 1-2 kisebb példány beszerzése a kicsibe pajzsok ellen :whistle:
Flow visszaesést eddig nem tapasztaltunk, ezért nem is nyúltunk a szűrőhöz az elmúlt hónapokban, de volt egy olyan tippünk, hogy talán segítené az algaharcot ha megnéznénk, mi újság a belsejében, a napló szerint utoljára november végén volt generál. Nos, valószínűleg nem ártottunk a takarítással (a képen az alsó 2 tálca van, de sok volt a trutyi a vödör alján és a rotor környékén is) :oops:
View attachment 50531

köszi.
Szerintem veszek én is pár sünit ..
 
Back
Oldal tetejére