• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes Algaland

Nálam semmi betegség, pusztulás nem volt, se hal, se garnéla fronton.
Igen, ezért is szeretnénk majd ismét tőled beszerezni az új jövevényeket - miután sikerült kikúrálni ezt a vackot -, mert nagyon szép példányokat kaptunk legutóbb is. Tegnap este egyébként találtunk még egy túlélő blue dreamet, így már ketten vannak :)

Én még erre tudok tipelni.
A kerti finomságokat meg otthon a lakásban balkonládában nevelt növényekkel fogjuk megoldani, ill. catappa magot is ültetünk, az avokádó nevelés már úgyis bejött egyszer. :)
 
Nagy akva kapott UV szűrőt (9W), azon kívül, hogy a zöld pontnak pontot tett a végére sok minden más nem változott. A hőmérséklet stabil 23-23,5 fok közötti, víz paraméterek rendben (Ph 6,5, KH 4, Nirtit+Ammonia 0, Nitrát 10, Foszfát 1). Pygmy Corykból 1-1 random elhullik vagy 2 napos vagy 2 hetes váltásban. Neocardiniából még 2 piros van életben, az utolsó rilit vízcsere után veszítettük el, a kezdetén még úszott körbe, a végén feküdt az alján (30 perccel később). Ez csak azért furi, mert full ROval cserélünk.
3 catappa magból egy se hajtott ki, most más módszerrel próbálkozunk majd. A balkonláda még nincs beültetve, egyelőre a téli fény megoldásán dolgozunk, 4 méter led szalag lesz az asztal alatt, az lesz a napfény, időkapcsolóval.
Pinnatifidát 2 hetente nyírni kell, a Tripartiát megpróbáltuk kilakoltatni (a Blyxa megköszönte sárga új hajtásokkal, őt takarta már nagyon), a mini Fissi csodálatos. Délutánra a bubizás garantált. Ecsetalga akad, főként a kajálótálka helye körül. Pont elvétve (UV szűrő előtt vízcserére zöld lett a front). A GA Mac pumpa feje folyamatosan eltömődik, már egy pumpálással többet kap, mint a Mic és így is lassabban fogy.
Purigent kivettük, 2 hete regenerálódik, nincs kedvünk visszatenni. :)

A kis akva stagnál, kék garnéla nincs már, a 2 Amano 2 Otto 2 Boraras még felvigyáz továbbra is. Nyírni nem kell (thank you lowtech).

Video, amikor még szép volt minden, meg volt mindenki (nagy akvárium, etetés): :love::cry:

Kis akva árnyjáték: :ninja:
 
Mondtam hogy a mini fissi bitang. :)

Ha továbbra is folytatódnak az elhullások akkor nem nagyon lesz más lehetőség mint a restart szerintem, vagy élőlények ki és valami vegyszeres gyógyszeres kezelés. :(
 
Várunk még a restarttal, igazából a neocardiniákon, csigákon és mini corykon kívül minden más rendben van: a Borarasok a ph sokkos kiugrálás miatt fogytak meg, Oto meg egy darab se ment el, Amanok is megvannak). A gerinctelenek és a coryk meg érzékenyek a Paraguardra, amiből volt egy 2 hetes kezelés.

Közben elkészült a "télikert" 4 m 5630 ledszalagból, reggel 7től este 7ig világít. Jelenleg dió, avokádó, babér, ananász és madár sóska van benne. Felette technológiai központ és öntözővíz gyár.
telikert.jpg
 
Utoljára módosított:
A vadas garnélák jól vannak, nincs elhullás. Szombaton érkezett pár Brigi és Merah meg 2 sziámi algázó a nagyba és 2 sziámi a kicsibe. Reméljük jobb lesz az ecset helyzet. Nagyban 4 kicsiben 1 buce nekiállt virágozni. Igazán helyesek.
Képek:
IMG_1680.jpg

IMG_1690.jpg

IMG_1679.jpg

IMG_1657.jpg

IMG_1656.jpg
 
Végre megint van élet az akváriumban, ismét tudjuk bámulni, ahogy mindenfelé túr, vagy úszkál valami :love:
Az újonc algakiller és az egyetlen túlélő sakura:
IMG_1744.JPG
IMG_1749.JPG
Attack of the cutest clones :sorry:
IMG_1700.JPG
Egész csini kis vadas:
IMG_1766.JPG
Virágzó bucék és bubiiiik (nem, nem vízcsere után készült) :cool:
IMG_1724.JPG
Ezt a kis gifet pedig a Google asszisztens csinálta a képekből (amik nem sikerültek túl jól, de a gif vicces lett) :)
https://goo.gl/GiDY6i
 
Az előző részek tartalmából (mivel az elmúlt időszakban kicsit hanyagoltuk a naplózást):
Két hete a nagy akva szűrője átesett egy nagygenerálon (csőtisztítás, szűrőkosarak, előszűrő takarítás) ill. visszakerült bele a regenerált Seachem Purigen is. Fura, mert előtte is úgy tűnt, tiszta a víz, de a Seachem Purigen kitisztította még jobban. (y)
Múlt héten megérkezett a GA black friday rendelésünk is, amiben volt egy 6 db-os Oase 30ppi-s előszőrű szivacs szett, 5 bekerült a mi szűrőnkbe, egyet pedig az irodai Sunsun beszívó ágára húztunk rá, amolyan előszűrő gyanánt. A csomagban volt még 250 ml-es Seachem aktívszén is, ennek kb. fele bekerült az egyik kosárba a mátrixok tetejére egy külön szűrőzacsiban.
Az előlények szerencsére jól vannak, elhullás mostanában nem volt, és láttunk már 1-2 petés garnélát is, bízunk benne, hogy lesznek picik. :dummy1:
Az új algázó csapat jól dolgozik, látványosan visszaszorult az ecset, de megy az irányított carbozás is 2-3 naponta. A cory-ként vásárolt sügerek is köszönik, jól vannak, már kb. 2x akkorák, mint amikor vettük őket, továbbra sem tudjuk, pontosan milyenek, az egyiknek az oldala kékesen csillog, ha úgy vetül rá a fény, tetszetős. :love:
Növények is egészségesek, a pinnatifida-t és a rotalat minden héten vissza kell nyírni, most már nem is ültettük el a levágott szárakat, úgy ítéltük meg, elég sűrű már mindkettő. A bucék folyamatosan virágoznak mindkét medencében (a nagyban jelenleg 4, a kicsiben 1).
Green Aqua Micro Macro pumpáknál volt egy olyan sejtésünk, hogy már nem adagolnak pontosan (főleg a macro, az nagyon kikristályosodott), ezért ma lemértük fecskendővel. A mic 6 pumpa 5ml, a mac 7 pumpa 3 ml lett, ezért amennyire tudtuk kipucoltuk a pumpákat, de lehet, hogy át fogunk állni a fecskendős adagolásra. A dennerle tápok flakonjait már kicsit megbuheráltuk, ilyenek lettek:
IMG_20171210_180126.jpg
Ma volt szerencsénk személyesen találkozni @AmegA -ékkal és élőben láttuk a Jazz-t (rögtön hármat is meg tudtunk tekinteni) :cool:, ill. kaptunk tőlük új úszónövényeket, Phyllanthus Fluitans-t, ezúton is köszi még egyszer, nagyon érdekes növények.

Folyt. köv. és akkor jöjjön pár életkép (nem volt kedvünk szerkesztgetni, ezért csak ahogy kijöttek a telefonból/fényképezőgépből):
Két cory egymás mellett (vagy mégsem?) :)
IMG_1807.JPG
IMG_1810.JPG
IMG_1823.JPG
IMG_1833.JPG
IMG_20171206_173938.jpg
IMG_1814.JPG
Vízcsere közben egy kép:
IMG_20171210_155109.jpg
 
View attachment 44969
Ma volt szerencsénk személyesen találkozni @AmegA -ékkal és élőben láttuk a Jazz-t (rögtön hármat is meg tudtunk tekinteni) :cool:, ill. kaptunk tőlük új úszónövényeket, Phyllanthus Fluitans-t, ezúton is köszi még egyszer, nagyon érdekes növények.

Folyt. köv. és akkor jöjjön pár életkép (nem volt kedvünk szerkesztgetni, ezért csak ahogy kijöttek a telefonból/fényképezőgépből):
Két cory egymás mellett (vagy mégsem?) :)
View attachment 44962
View attachment 44963
View attachment 44965
View attachment 44966
View attachment 44967
View attachment 44964
Vízcsere közben egy kép:
View attachment 44968

Szép egészségesnek tűnik minden (y)(y)
Az utolsó képen jobb oldalt mi az a műanyag félkörív? :)
 
Sziasztok!

Ma volt szerencsénk személyesen találkozni @AmegA -ékkal és élőben láttuk a Jazz-t (rögtön hármat is meg tudtunk tekinteni) :cool:, ill. kaptunk tőlük új úszónövényeket, Phyllanthus Fluitans-t, ezúton is köszi még egyszer, nagyon érdekes növények.
Mi is örültünk a találkozásnak, sok közös témánk volt, csak az idő volt rövid!
Szívesen, nőjön nálatok is kedvére!

Szépen alakulnak az akváriumaitok, a gyep irigylésre méltó!

AmegA
 
Eddig 4 különböző diffúzort próbáltunk, olcsó kínaitól kezdve közepes árkategóriáig, egyik sem porlasztott szépen. A legjobb eredményt a videón bal oldalon látható, és a mai napig használt típus produkálta. Egészen máig! Már pár hónapja szemezgettünk az Aquario NEO diffúzorral, de féltünk, hogy annál is belenyúlunk valami rossz szériába és újabb pénzkidobás lesz. Szerencsére nem így lett! Ez a cucc brutál jó! (y) A videó szerintünk elég látványosan mutatja a különbséget:
 
Egészen máig! Már pár hónapja szemezgettünk az Aquario NEO diffúzorral, de féltünk, hogy annál is belenyúlunk valami rossz szériába és újabb pénzkidobás lesz.

Kicsit off, de az üveg diffúzorokkal van a legkevesebb gond. Ha egy jó darabot kifogsz és vigyázol rá 5-10 év múlva is tökéletes lesz.
Ellenben a műanyag cuccok. A mentetesek, a ragasztottak..... ideig óráig legtöbbször. Pont ezért nem szeretem őket.

Az Aquariot most már 1 éve forgalmazzuk, eleinte féltem tőle, hogy a ragasztás itt is feladja egy idő után. De még egyetlen ilyen darabot sem láttunk. Pedig reduktor oldalról azért elég nagy skálán mozog a hálózati nyomás.
Nem volt akril repedés, diffúzor hiba, ragasztás mizéria.

Ennek a terméknek a porlasztója más anyagból van. Sokszor hónapokig nem kell tisztítani. Viszont az apró pórusok miatt nehezebben tisztul mint a hagyományos. Hát ennyit szerettem volna.
Valószínűleg az akril majd mattul, de 1 év után még nem látjuk ezt. Okosan kitalált kis cucc.
 
eleinte féltem tőle, hogy a ragasztás itt is feladja egy idő után. De még egyetlen ilyen darabot sem láttunk. Pedig reduktor oldalról azért elég nagy skálán mozog a hálózati nyomás.
Nem volt akril repedés, diffúzor hiba, ragasztás mizéria.

A ragasztást mi is csak ma láttuk, amikor levettük a GA polcról és közelebbről szemügyre vettük, eddig csak akváriumokban és képeken láttuk. Érdekes, mert első ránézésre nem az volt az érzésünk, hogy minőségi darab, de jó pár akváriumot megnéztünk előtte, amiben ilyen volt, szépen porlasztott mindegyik, ezért is vettük meg. Jó döntés volt! :)
 
Back
Oldal tetejére